Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-25 / 24. szám
fi festmények restaurálásáról Sikeres múzeumi hétvége Hasznos tanácsok Ezek a diák olyan csalókák. Nézi az ember először az ,,eredeti" festményt, kopottan, bugyborékosan, piszkosan. Aztán jönnek az újabb képek és végül az igazi, a restaurált változat. Mintha ilyen ripsz- ropsz menne az egész munka. Több mint hatvanon gyűltek össze tegnap a pécsi Modern Magyar Képtár Káptalan utcai szobájában, hogy meghallgassák a Janus Pannonius Múzeum két restaurátorának, T arai Teréznek és Czakó Ferencnek előadását, tanácsait a festmények helyrehozatalának, tisztításának, megóvásának lehetőségeiről. A diaképes ismeretterjesztés és a külön erre a célra ideszállított restaurálásra váró festmények nézegetése között rengeteg kérdés is elhangzott. Praktikus tanácsokról érdeklődött a nagyszámú jelenlévő. Az adott válaszokból gyűjtünk csokorba néhányat. Előrebo- csátva, hogy igen óvatos tanácsokkal szolgáltak a szakemberek, mondván, szinte minden egyes képhez más-más kezelési eljárás kell, és a legjobb megnézetni szakemberrel a piszkossá vált vagy felújítandó festményt. Megtudtuk, hogy korlátozott számban, megrendelésre vállalják a magánszemélyek által behozott festmények tisztítását és restaurálását is a Káptalan utcai műhelyben. Tehát néhány tanács, röviden: Képeinket puha ecsettel tisztogassuk, a legjobb a marhaszőrből készült, de végső esetben megteszi a borotvapamacs is! Rongyot ne használjunk, mert megsértheti a festett felületet és az apró repedések között bennmaradó piszok tovább árt! Ne kenjük lenclajjal a festményeket, nem tartósít és aztán nehezen eltávolítható. Damar lakkos oldat az igazi erre a célra! Ne tegyük ki festményeinket nagyobb hőingadozásoknak, ez a keretnek is árt, a padlás és a pince pél Diavetítés keretében ismerkednek az érdeklődők a legújabb restaurálási módszerekkel dóul még egy-két napos átmeneti otthonnak is rossz, ha utána újra fűtött helyiségbe kerül a műalkotás! Mindenféle vegyianyag roncsolhatja a képet, mindegyiket más-más mértékben. Érdemes tehát szakemberhez fordulni az ilyen beavatkozások előtt is! Bozsik L. A Bormester Blues Band kezdeményezése A Bormester Blues Band (balról jobbra): Fekete Kálmán, Katona Tamás, Somlai Gábor, Sándor Péter, Juhász Gábor Vasárnapi blues A blues nem egyszerűen csak egy zenei műfaj: történelem, filozófia és költészet is. Elég csupán a Magyarországon is járt Ginsberg, ma már klasszikussá érlelődött verseire gondolni. A blues életérzés, az érzékeny lelkű emberek műfaja, zenéje. Mindazok, akik így érzik és értik a bluest,, adtak egymásnak randevút tegnap este, a Bormester Blues Band első koncertjén a pécsi Vasutas Művelődési Házban. A Bormester Blues Band nem ismeretlen a pécsiek, baranyaiak előtt. Nevükhöz fűződik az egyre népszerűbbé váló „Blues Kocsma" ötlete. Akik szerdánként betérnek a pécsi Aranykacsa étterembe, őket hallgatva fogyaszthatják el vacsorájukat. Közel háromhónapos múltra tekinthet visz- sza ez a nálunk még nem szokványos vpndéglátási-zenei próbálkozás. Főleg a klasszikus blues, a rhytm and blues és a boogie woogie stíluselemeit használják, de kedvelik a rockos, beates hangvételű számokat is. Műsorukban — többek között — a John Mayall, koncert Eric Clapton, Peter Green- feldolgozások mellett a jazz- rock stílusú improvizációk is elhangzanak. A tegnapi koncert nem titkolt célja, hogy létrehozzák Pécsett a blues-kedvelők klubját. Az összejöveteleken nem csupán zenét lehet hallgatni, hanem be is lehet kapcsolódni a zenélésbe. A kikötés csupán annyi, hogy kizárólag azok tegyék ezt, akik művelni is tudják a bluest — nehogy rossz vágányra tereljék a műfajt. Ó. Zs. Közgyűlés a nyug- állományúak klubjában Az elmúlt esztendő tevékenységét értékelték és az idei feladatokat, terveket hagyták jóvá tegnap délelőtt Pécsett, a fegyveres szervezetek nyugállományúak klubjának közgyűlésén. Mint dr. Léhmann István elnök beszámolójában elmondta, eredményes tevékenységet folytat a klub, sikerül jól összefogni a fegyveres erők és testületek nyugállományba vonult tagjait. Aktív a szervezeti élet, így például népszerűek voltak az országjárások, a családi estek, a laktanyalátogatások, magas szintű az érdekvédelem, de a rendszeres összejöveteleiken - klubdélutánjaikon — is sokan vesznek részt. A nyugállományúak klubjának közgyűlésén részt vett dr. Sasvári László, a Baranya Megyei Pártbizottság osztályvezetője. Tízezer forint a nagykereszt csillagáért Mindig akad valami ritkaság az éremgyüjtöknél Üj helyen a baranyai éremgyűjtők A Magyar Szent Korona Rend Nagykeresztje volt a legértékesebb darab, amit megvételre kínáltak a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Baranya Megyei Szervezete tavalyi éremárverésein. A kissé zománchibás nagykeresztért 22 ezer forintot kértek. Nem kelt el, viszont 10 ezer forintért gazdát cserélt a Magyar Érdemrend Nagykeresztjének Csillaga. Mindezeket az érdekességeket annak kapcsán jegyeztük föl, hogy új helyre költözött a baranyai éremgyűjtők klubja. Szokásos vasárnap délelőtti összejövetelüket tegnap már nem a Rákóczi út 54-ben, hanem az építők Szántó Kovács János utca 1 A-ban levő központjának földszinti tanácstermében tartották. Az új hely- lyel gyorsan megbarátkoztak, s nem győznek hálálkodni a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat nagyvonalúságáért. A klubban, ahol például bajai, bonyhádi és budapesti gyűjtők is megfordulnak, nemcsak csereberélnek, eladnak és vásárolnak, de szakmai előadásokkal, kiállítások rendezésével is gyarapítják a tagok műveltségét. Az egyesület létszáma évről évre gyarapodik, jelenleg 360-an vannak, közöttük „civilben" minden rendű- rangú ember megtalálható, öreg, fiatal és nő is. Az érmek kínálata viszont az utóbbi időben mintha megcsappant volna, aminek magyarázatát minden bizonnyal abban lelhetjük, az emberek manapság - túl a gyűjtés szenvedélyén - szívesen fektetik be pénzüket értékálló régiségekbe. Emiatt ezek ára is felszökött. A klub az idén is közvetít éremcseréket, s két kiállításra is készül. A Pécsi Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeummal karöltve szeretnék bemutatni azt a gyűjteményt, melyben az 1919—20-ban Pécsett, a Dunántúl Könyvnyomdában készült papír szükségpénzek, pénztervek és fennmaradt klisék szerepelnek. Az idén lesz 100 éve, hogy először rendeztek Pécsett ipari vásárt. Az 1888. évi és a későbbi vásárok alkalmából is soksok érmet kiadtak, ebből már rendelkeznek gyűjteményekkel, amit teljesebbé lehetne tenni, ha mások is jelentkeznének, akiknek birtokukban van ilyen. Egy szép közös kiállítást lehetne összehozni. Ezt az anyagot az éremgyűjtők akár a Fellbachban júniusban rendezendő baranyai ipari kiállításra is kivihetnék, hiszen ez a bemutató viszonzása a nyugatnémet testvérváros tavalyi Pécsi Ipari Vásáron való szereplésének. M. Z. Életképek.. Nyugdíjas - „időzavarban” Talán másfél évtizede lehet, hogy egy borászati bemutatón vettem részt Tüske Istvánnal — még az akkori kutatóintézeti telepen, kint Máriában — aminek végeztével hazaindultunk és a bérház kapujában búcsúzóul nyújtotta a kezét.: „Hát nagyon örülök, hogy ilyen kedves voltál és hazakísértél. Jól elbeszélgettünk az úton!" Már éppen jómagam is hasonló szavakkal akartam búcsúzni tőle. Meglepődtem: „Te itt laksz, ebben a házban?" — Persze, már egy hónapja .. . — Mert én is, csak éppen két hónapja . . . Egy tízemeletes panelházban igazán nem csoda, ha korábbi ismerősök csak hónapok múltán találkoznak össze a lépcsőházban először. Azóta is jóformán csak a liftben látJ juk egymást, Tüske Pista is csak rohan, most hogy náluk jártam, ismét fölsóhajt: — örökké időzavarban vagyok. Mindig van valami, amit intéznem kell . .. Hetvenhárom esztendős, mondom neki, nem bókolok, de nem néz ki annyinak. „Hát a szép hölgyeknek is azt mondom, hogy csak ötvenkilenc múltam ..." — jegyzi meg és cinkosan mosolyog. Hát ... Ja. így vagyunk, öreg kis Trabantjával szalad ki a Zsebe- domb környéki szőlőjébe-kert- jébe, ahol ugye, mindig van munka, aztán — mert tagja a Janus Pannonius Társaságnak; ott is elidőzik, a Szőlő-gyümölcstermelő Szakcsoportnak lassan húsz éve tagja, ott is szakmai összejöveteleket rendeznek, eljár — ha ideje engedi - a TIT szabadegyetem előadásaira, esténként kertészeti szakkönyveket, folyóiratokat olvasgat gyakran éjfélig, újabban a történelmi tárgyú műveket bújja.- ... És még ebben az évben telepíteni akarok kék szőlőt, én is kipróbálom, milyen vörös bor terem meg a Mecseken. — Gondolom, azért fárasztó ez a sokoldalú ténykedésed . . . — Most kipihentem magam éppen tegnap jöttem haza feleségemmel Hajdúszoboszlóról, nagyszerűen éreztük magunkat, átrándultunk Tokaj-hegy- aljára is, szép vidék nagyon, így télen is. Az ötödik emeleti lakqs csendes zugában ülünk Márta asszony remek feketéje mel- -lett. Balkáni gerlék turbékol- nak, úgy tűnik, bent a szobában. De nem, itt röpdösnek az erkélyen, Pista nyitja az ajtót, füttyöget nekik, elesé- get szór, egyenek, ha már ideszoktak. — Hol születtél? — Zalában, Lenti mellett egy kis faluban, Belsősárdon. Apám gazdálkodott, akkoriban három pengő volt egy, mázsa búza, bikákat is nevelt, de nem érte meg, nagyon olcsó volt a felvásárlási ára. Engem elküldött Kehidára tizennyolc éves koromban mezőgazdasági szakiskolára. Aztán már jóval később, az ötvenes években beiratkoztam, el is végeztem Szentlőrincen a Mezőgazdasági Technikumot, levelező tagozaton. Aztán Keszthelyen növényvédelmi szaktanfolyamon vettem részt. . . Szóval a mezőgazdaság és a csatlakozó ágazatok vonalán tanultam és egyébként a Pécsi Járási Hivatalban, korábban a tanácsnál dolgoztam, Ez volt és ez ma is az életem: a mezőgazdaság. — Úgy hallom, a háborút megúsztad . . . — A frontot igen, mert akkor már pénzügyőri egyenruhában feszítettem és bár behívtak katonának, de valahogy a frontról lemaradtam. Viszont fogságban eltöltöttem három és fél évet. Elég fura nem? Mint adóhivatalnok, később mint begyűjtési előadó járta a járás néhány kijelölt községét. „Milyen idők voltak azok?” — Szép szóval többre jutott az ember, mint a durva elszámoltatásokkal. Ezt vallottam akkor is. Egy járási értekezleten azt mondta a járási elnök, hogy én több gabonát begyűjtöttem, mint azok, akik állandóan transzferálással fenyegették a parasztokat. Engem egyetlen faluban nem fogadtak ellenérzéssel. De hát tudod hogy volt akkoriban: városon nem volt kenyér, kellett a gabona. De józan mértékkel. Leveszi a hegedűjét a szekrényről, azt játssza — meglepően szépen -, hogy „Lehullott a rezgő nyárfa levele . . Aztán azt mondja, kóstoljuk meg az „áfonya-teáját”. Ami nem más, ugye, mint jó kis zsebedombi Tramini . . . Rab Ferenc
