Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-25 / 24. szám
Előbb volt mint a kerék Liftmúzeum Budapesten Rabszolga volt a kísérleti nyúl az első személyfelvonóban A volt megyeházában helyreállították az ipari müemlékszámba menő személyfelvonót, melynek darabjai az egykori Sopiana Gépgyárban készültek lf cetelemre van szükség Ipartörténeti emlékek Érdemes-e egy kallódó ipar- történeti emlék pontos helyét megadni? Aligha! Annyit elmondhatunk, hogy a pusztabányai 18. századi üveghuta romjai elpusztulnak. Nem any- nyira a vaddisznók túrásaitól, hanem a színes üvegeket, cserepeket, öntecseket gyűjtögető emberek vandalizmusától. Folyt itt ásatás, látszanak még a nyomai. Egy halvány betűs táblafelirat figyelmeztet, hogy tilos itt idegennek járni. Ugyanezt a célt szolgálta a szétrongált kerítésszerűség is. De ki ad erre, ezen az eldugott helyen, ahol szinte a felszínen, az avarban hevernek a színes, remek művű üvegleletek. Persze töredékként, szilánkként, torzóként, de így is mesések formáikban és színeikben. A kék, a lila, a. zöld és a piros több tucat árnyalatát fedezhetjük fel és káprázatosak az el- üvegesedett tégla- és samott- felületek, a hamuszürke meddődombok üvegmaradványai. Mintha mesterséges közetek gyűjteményét csodálnánk. A meddödombok oly puhák, mint a vaj, kézzel lehet bennük váj- kálni, de a vadállatok is ki- fötrik a szebbnél szebb üvegtöredékeket. A közeli kulcsos turistaházban, a Betyár-tanyán szép leírás figyelmeztet, óv, szakszerűen felvilágosít a régészeti érdekességekről. Megtudhatjuk, hogy Óbánya, Kisújbánya, Pusztabánya, mind a török után települt bajor—cseh üvegolvasztó mesterek emlékét idézik még a nevükben is. Helyben bányászták az üveghez, samotthoz, téglához, hamuzsírhoz való anyagot. A cigányhegyi vulkániüveg-szerű fényes kőzetek is ezt sejtetik. Pusztabánya az első igazi üveghuta- és samottfazék-készítő központ Baranyában a hódoltság után. Itt a német üvegművesek irtásfaluja is kivehető, lépten-nyo- mon házhelyalapok. Nem is kelt jó szem hozzá és köny- nyen elbukhatunk a volt falak gödreiben, lankáiban. A kirándulók a még jól kivehető olvasztó és hőkezelő kemence tégla-, kőmaradványairól azt hiszik, hogy forrás és keresik benne a vizet. Tán ez is egyfajta szerencse, mert így nem bontják meg annyira. Csuti i. Színes folyam a technika- történet, mint például a felvonó története is. Gondolták volna, az első ismert személylift Nero aranypalotájában működött?! A fennmaradt írásos anyag szerint a művészi arr.bíciókkal megáldott császár nem bízott a biztonsági berendezésként a lift aljára erősített, levegővel teli kecske- bőr-tömlőben, s annak ellenőrzésére sajátos módszert eszelt ki. A liftbe beállított egy rabszolgát, majd elvágatta a mozgatókötelet. A lift lezuhant, de a kísérleti nyúl szerepét betöltő rabszolga a kecskebőr-tömlőnek köszönhetően ép maradt. Ezután a császár merészen liftezett. A történettel a nemzetközileg elismert szaktekintély, Ékes Miklós szolgál, aki társadalmi munkában a litfmúzeum vezetője. Liftmúzeum - ilyen is létezik? Igen, Budapesten, a XIII. kerület Mohács utca 16/C. szám alatt, ahol a Felvonóipari Vállalat romos épületét újították föl, alakították át több, köztük a kezdeményező Magyar Elektrotechnikai Egyesület, és sok-sok lelkes szakember közreműködésével. Itt helyezték el az utóbbi években többször is kibővített, kiegészített felvonóipari szakgyűjteményt, mely keddenként és csütörtökönként áll a látogatók rendelkezésére. A rendkívül érdekes anyag időrendi sorrendet követve átfogó képet ad a felvonó fejlődéstörténetéről. Eszerint a felvonó hamarább létezett, mint a kerék. Ez a stilizált rajz sugallta elképzelés arra alapozódik, hogy sok tízezer, de talán százezer éve élt őseink a zsákmányt az ágon átvetett inda segítségével húzták föl a magasba, ott megépített fészkükbe. Az első, mai értelemben vett felvonóról a Római Birodalom idejéből maradt ránk bizonyíték. Egy síremlék kövébe faragott kép igazolja, hogy az építők kétezer éve felvonókkal juttatták az alapanyagot a magasba. Napjaink nélkülözhetetlen eszköze, a korszerű felvonó természetesen nem egyszerre, hanem az emberiség tudásának gyarapodásával párhuzamosan formálódott meg — magyarázza Ékes Miklós. Az ipari forradalom 'és Elisha Otis találmányának, a fogókészüléknek az eredményeként alakult ki a mai lift. Ez úgy értendő, hogy azóta a felvonószerkezetek lényegüket tekintve nem módosultak. Szerkezetüket, vezérlésüket tekintve a tudomány újabb és újabb eredményeit felhasználva korszerűsödtek, finomodtak, ugyanakkor azonban a világszerte tapasztalható commer- cimalizálódás eredményeként szépségük kimúlt a célszerűség oltárán. A szakgyűjteményben láthatunk, sőt utazhatunk olyan felvonóval is, amelyhez hasonlóan széppel — egy-két műemléképületen kívül — már sehol sem találkozhatni. Hazánkban - nem számítva a Kempelen Farkas által tervezett és előállított bányafelvonókat - a XIX. század végén jelentek meg az első felvonók. Elődeink először olyan külföldi vállalatoktól importáltak, mint az Otis, a Stigler, a Flohr, később maguk is gyártáshoz láttak. Az első független magyar felvonás cég a Haverland Antal Gépgyár volt. Rövid időn belül kialakult a hazai felvonóipar, amelynek sokszínűsége az államosítás során szűnt meg. Érdekességként a lifttörténelem egyes pécsi vonatkozásairól is: még ma is találni működőt az egykori Sopiana Gépgyár felvonóiból, miközben legújabb társait a pécsi Villgép Szövetkezet világszínvonalú mikroprocesszoros rendszere vezérli. Miklósvári Z. Fényképész-műterem az Elefantos udvarban Szerviz, labor és stüdíö Apró, hangulatos kis műterem Pécs kellős közepén, az Elefántos udvar egyik szögletében. Olyan, mint egy akvárium. Itt minden szem előtt van, kifelé is, befelé is. A kirakatban régi fényképezőgépek, városfotók, „bűbájosán" antik fényképészeszközök. Alig három hete nyílt az üzlet, de máris sokan megállnak a kirakat előtt a szépséges udvar fölfedezői. A műterem Ornódi Lászlóé, aki huszonhat éve fényképez. Nem túl jól jövedelmező kórházi állását hagyta ott az egyelőre bizonytalan, mégis reményteljes vállalkozásért. Tőkéje a szaktudása és mindaz a többlet, amit a nagyüzemként működő fényképész műtermekkel szemben föl tud kínálni. Ezek közül is első a szolgáltatás személyessége. Mi tagadás, személytelenül nem is lehetne dolgozni ebben a liliputi, mindössze hét négyzetméteres helyiségben. A kuncsaft belép, s mindjárt a műterem kellős közepén találja magát. Egy karnyújtásnyira feszül az igazolványkép hátteréül szolgáló vászon, de nem kell sokat gyalogolni a sötétkamráig sem. Minden itt készül a vendég szeme láttára. — Csak nem elkapkodni — mondja Ornódi mester, s valóban, nála a legegyszerűbb kép elkészítése sem történik automata sebességgel. Ami, persze, nem azt jelenti, hogy sokat kellene várni az útlevélképre. Pedig polaroid gépet nem is használ. Abban is igaza lehet, hogy ha már az ember kemény százasokat költ egy tekercs színes filmre, nem mindegy, hogy hány kocka sikerül belőle. Szívesen ad tanácsokat az amatőröknek, egy stúdió beindítását is fontolgatja (csak helyet kell hozzá találnia), s mindez összefüg- geni látszik azzal, hogy Ornódi László négy éve a Mecseki Fotóklub titkára. így hát érdekli, jön-e az utánpótlás, és milyen lesz. Szolgáltatásai a legváltozatosabbak. Színes és feketefehér filmek kidolgozása rövid határidővel; másolások képről képre, diáról diára; műtárgyfotók, reklámkép, akár modellel is; fényképes névjegykártyák, kitűzők készítése. Azok számára, akik lakásukat a régi Pécs képeivel szeretnék feldíszíteni, szívesen készít korabeli reprodukciókat. Olyan műhely ez, ahol szinte mindig bent található a mester. Ahová még beszélgetni is jó beülni, mert olyan „békebeli" ... H. J. Állítólag Állítólag . . . Már a szóban ott rejtőzködik a hátrálás. Állítok valamit, majd egy képzővel megbillentem az állításomat, de azért félreérthetetlenül jelzem: biztos vagyok a dolgomban. Egészen addig, amíg nem kell hivatkoznom a képzőre: hiszen csak annyit mondtam-írtam - állítólag ... A lehetséges valahogy becsületesebb szónak tűnik, mivel jelentése eleve a kételyre épül. Mégis, sokkal többször találkozom az előbbi kijelentéssel. Hozzászoktunk a felületesebb ítéletalkotáshoz, a megalapozatlan vádaskodáshoz, vagy egyszerűen csak összecseréljük a hírt a hirdetéssel? Eredtem már nyomába visszaélésnek, amelyről kiderült, hogy az illető a hatalmával élt csupán. A társadalmi tulajdon notórius megkárosítójáról az újságírói kérdezz-felelek után megtudhattam, hogy tisztére a feljelentő aspirált, így a köztulajdont rendre önnön érdekével helyettesíti. Az elvtelen kapcsolatokat építő vezető széttárta karját, s csak annyit mondott: krónikus anyaghiány idején próbáljam én elvezetni a gyárat kapcsolatok híján. Mindhárom helyen a levelek, felszólamlások nyomát vaskos aktaköteg és levelezés őrzi, hiszen egy-egy híresztelést megerősítendő vizsgálatot tart megannyi szerv, testület. Sok-sok munkaóra telik el meg nem történt dolgok igazolásával, s megtörtént tények létjogosultságának alátámasztásával. Es nincs az a mérőműszer, amely hitelesen jelezné, hogy milyen tüzek gyulladnak föl, illetve hamvadnak el egy-egy ügy szereplőinek idegrendszerében, a felesleges izgalmak mit üzennek a tudatnak! hogyan tovább? Kétségkívül, a higgadtabbak megtanulnak együtt élni az effajta bombákkal, melyek ugyan végül nem robbannak fel, de időzítő szerkezetük ketyegését a hevesebb vérmérsükletűek képtelenek hallgatni. Akad közöttük, aki meggondolatlanul cselekszik, való alapot adva a következő feljelentésnek, s többen fehér zászlót mutatva föladják elveiket, terveiket, és a csendes beletörődés kompromisszumnak nevezett idegcsillapitó piruláit választják az infarktus helyett. Egyik nyomozó körutam vétkesnek hitt alanya kifakadt: „Rendben van, elhiszem, hogy kettős teher alatt jobban nő a pálma, hiszen, lám, a szigorúbb szabályozó rendszer nem csökkentette a nyereséget, s dolgozóink sem panaszkodnak keresetükre. De nincs az a pálma, amely kibírná a néhol ezzel járó klímát! A fokozott követelmények, a differenciálás „áldozatai” bolyongónak és leveleznek, s bár az ellen-« őrök udvariasak, a jelentésük engem igazol, a szivem helyén egyre gyakrabban, akadozva működő pumpái érzek!" Maradván a képletes beszédnél: tűzszerész legyen a talpán, aki az ilyen időzi? tett bombákat hatástalanítja! Mert két okból is veszélyesek. Feltételezéseiket semmibe venni annyi, minti kiradírozni a kontrollt, állítólag -jo i kát rágalmazásokká súlyosbítani pedig elrettentő gyakorlat. így aztán előfordulhat, hogy az alaptalan bejelentő nagyobb védelmet élvez, mint az alaptalanul megtámadott. El ne felejtsük megjegyezni, hogy nem minden híresztelés nélkülözi a valóságos viszonyokat, jócskán akad kiigazítani való az etikán, stíluson, nézeten - az irányítás minden szintjén, színhelyén. Az is nyilvánvaló, hogy az igazukért harcolók nem detektívek, akik valamennyi tényt, fölmerülő információt tételesen ellenőrizhetnek, bár már találkoztam olyan bejelentővel, aki jobban ismerte a vezető páncélszekrényének tartalmát, mint maga a vezető. Egyszerűen az okoz számomra idegesítő problémát, hogy bárki megtámadható bármivel. A noteszomból előbukkanó idézet kiigazít: „Nem is az a baj, hogy at embernek vannak ellenfelei, hanem az, hogy általában ők kerülik ki legjobban a vitát, a nyílt összecsapást: Vallom, hogy nem elég valakinek a tévedés jogát megadni, ha a meggyőzés jogát magamnál tartom. De mit tegyek velük? Hogyan harcoljak az ő eszközeikkel szemben?” — mérgelődik az igazgató, aki a titkárságon már a harmadik cserét hajtja végre, mert minduntalan név nélküli levél bo- ronálja össze a titkárnőjével. Most egy nyugdíj előtt álló asszony ül a szobában, egyik kezében a telefon, a másikban a kimenő ügyiratok kötege. Láttán megsem kérdem az igazgatótól, hogy miért csak most választott titkárnőül korosabb hölgyet. De beosztottjai azért elmondják, hogy a főnök munkaüteme egy export- orientált cég rugalmasságának függvénye — és ezt az iramot nem családos, az erőt-energiát az otthoni műszakra is tartogató nőknek találták ki. Úgy vélem, hogy állítólag szavunk túlzott fölértékelődése. súlya és szerepe nem a demokraiikus fórumok hiányából adódik, hanem ezek kihasználatlanságából fakad. Nyílt tér van, de nyílt vita ennél jóval kevesebb. Néhányon megszokták véleményük kifejtésének kacska- ringós útját, mások pedig indítékaikat gondosan leplezve az előbbiek táborához csatlakoznak — állítólag- jaikat ezért nehéz kiszűrni a többi, „pozitív kétely" közül. Az újságíró sok ülést, értekezletet, ankétot hallgat végig, de újságírói csemegeként tálalja, ha ezeken érdemi disputa zajlik, érvek csatáznak ellenérvekkel, ne- talántán az előre stencile- zett határozattervezet érvényét veszti. Pedig jó lenne, ha a termekben többször forrósodna föl a levegő, az ilyen alkalmak minél kevesebbszer torkollnának személyeskedésekbe, nézeteket, szempontokat szubjektív előítéletekké merevítő bajvívásokba. A sértődékenység az egyet nem értőből ellenfelet farag, holott a gondolatok koccanásai csak akkor okoznak károkat, ha utána viselői ütköznek össze. Mindenesetre az óvatosabbak visz- szahúzódnak, s csendjük - valljuk be — közömbösségre utal. Ennek tükrében elgondolkodtató egy népi ellenőr tapasztalata: sok olyan megalapozott bejelentéssel találkozik, melynek vizsgálatakor kiderül, hogy legalább annyi vaj van a bejelentő fején, mint amennyi bűn a leváltást egyébként kiérdemlő főnök rovásán. Mégis, ilyenkor a levél szerzője megdicsőül — csak azért, mert a többiek a kényelmes hallgatást választották. Igaz, a megbukott vezető is érdemei elismerése mellett távozik posztjáról. Állítólag. Tamás Ervin
