Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-23 / 22. szám

Tanítványok, professzorok Irodalmi kávéház a szegedi Royalban „ Áldott, aki előre néz. / Szellő szemedbe lütyörész, For­ró a löld, piros a menny: / Előre menj!" (Sik Sándor) A szellemi élet ún. „nagy öregeinek" személyes közelsé­gétől valahogy mindig ódz­kodtam. Eltekintve azoktól, akik nem tekintik magukat se nagy­nak, se öregnek. Ilyen ritka találkozásom idódott nemrég a szegedi '.oyal Kávéházban, amikor részt vehettem a városi TIT Iro­dalmi kávéház a Royalban c. >orozatának egyik műsorán. Ezen a Szegedi Fiatalok Mű­részed Kollégiumáról kívántak megemlékezni az est két ven­dége: Baráti Dezső iroda­lomtörténész és Tolnai Gábor orofesszor, irodalomtörténész főszereplésével. * A szegedi irodalmi kávéház négy éve, 1984 elején indult meg. Nagyjából egy időben, 3 debreceni „Bunda" (Ady egykori törzshelye), s az azóta sajnos hamvába hótt pécsi Nádor-kávéházi estekkel. A fő elgondolás —, mint a sorozat jelenlegi szerkesztője, dr. Szondi Ildikó, a JATE jogi ka­rának adjunktusa elmondta, —, itt is az volt, hogy vonzó rörnyezetben elsősorban iro­dalmi-művészeti programokat nyújtsanak ä közönségnek. Gondolva a néhai kávéházak rözösségteremtő erejére, i I lét­re művelődési házaink jelen- egi állapotára, helyzetére. <omplex műsorpolitikára törek­izenek, amelyben különböző művészeti, illetve tudomány­ágak (és az érdeklődők) ta- álkoznak oldott, a pódium- r'űfajokhoz illeszkedő formák­: a találkozási és szellemi e- iltődési forma, úgy tűnik, fc geden bevált. Olyannyira, zgy az utóbbi években már ninden hétfőn este összegyűl­lek a Royalban a hasonló érdeklődésű emberek. Néhány :ím, találomra az idei kíná- ptból: „Merre tart Szeged épzőmüvészete?" (Alkotók, ritikusok, mecénások estje); Téli népszokások"; „Mit hoz jövő a szabadtéri 1 játéko- on?"; „Az Éden vermei" Dobai Péter költői estje); lVisszatérő múlt" (Elfeledett zegedi alakokról beszél Cson- or Győző dr.); „Szereti ön i ershwint?" (Az MR körkap- solásos rejtvényjátéka, élő dósban): „30 éves az ÉS" Erdély 1918—1919-ben" (Raf- li Ernő történész estje), és osszon sorolhatnám. Az elő­dó, a művész, a tudós, stb. i itt elvárható nívón szólal eg, irodalmi formát ad mon- andójának. Ettől irodalmi a ayal Kávéház sorozata. Az óévzáró-program egyik előadása a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának est­je volt. Az elnevezés bizonyára so­kaknak ismerősen cseng: ezek a fiatalok a szegedi tudo­mányegyetem baloldali gondol­kodású hallgatóinak és bará­ti körüknek (fiatal írók, művé­szek, tudósjelöltek stb.) cso­portosulásaként ismert, amely — szövetkezeti jelleggel —, ■könyvkiadóként is működött a 30-as években. Ebben a ki­adásban jelentek meg egye­bek közt Buday György fa­metszetei, Radnóti Miklós há- |rom kötete, Ortutay Gyula népmesegyűjteménye. Ezek a fiatalok kapcsolatot tartottak az illegális (és le­gális) munkásmozgalommal, a csehszlovákiai Sarló mozga­lommal. Fő célkitűzésük a Szeged-környéki szegénypa­rasztság és a szegedi mun­kásság életének vizsgálata és kulturális fölemelése volt. Fa­lukutató munkát is végeztek. Ez utóbbi területen szellemi vezetőjük Sik Sándor profesz- szor, a szegedi egyetemen az újabb magyar irodalom taná­ra; költő, műfordító, irodalom- történész, egyházi író; 20. századi irodalmunk talán leg­jelentősebb vallásos szellemű lírikusa, s hosszabb ideig a Vigilia c. folyóirat felelős szerkesztője. (Egyébként 1948- ban a legelső Kossuth-díjasok egyike.) A haladó szellemű értelmi­ségi csoportosulás legismer­tebb tagjai: Baráti Dezső, Bu­day György (grafikusművész), Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Ortutay Gyula, Radnóti Mik­lós, Tolnai Gábor. Közülük — hármuk közül — ma már csak ketten élnek itthon (Buday György Londonban él). * Az est 6 órakor kezdődött. Előtte 5—10 perccel, a csak­nem teljesen üres kávéház mintegy varázsütésre telt meg közönséggel — és pótszékek- fkel. Régi ismerősök, jól ösz- szeszokott asztaltársaságok ér. keztek, főképp a kortárs, idő­sebb és a negyvenes—ötvenes korosztályból. Egyetemista fia­talt alig láttam . . . A felszolgálók percek alatt, boszorkányos gyorsasággal hordták szét a rendeléseket: jobbára kávékat, ásványvizet, üdítőket. Azután elfoglalta a Shelyét az est két vendége, s a házigazda rövid bevezetője íés néhány kérdése után el­indult, s hatásával ránk tele­pedve végigúszott a hatalmas, L-alakú termen, az emlékezés bárányfelhőinek hosszú sora. * Nem mintha csak csupa derűs élményt idéztek volna föl. Mé­lukutató úton. Bal-középen: Ortutay Gyula, fölötte szemüveg- I Buday György, jobbról: Sik Sándor, Tolnai Gábor és fehér ben: Radnóti Miklós. Baróti Dezső, Csapiár Vilmos, az est házigazdája és Tolnai Gábor gis valami szép és nagyon jó érzés kerített a hatalmába. Eleve az, hogy itt a harmin­cas évek első fele-közepe, va­lami nagyszerű időszak lehe­tett. Ahogyan ők emlegették: „a szegedi bölcsészkar fény­korában . .." Eleve az, hogy ezek a fiatalok a társadalmi haladás, a magyar progresszió élvonalában tudtak hallatni magukról; tudtak harcolni a maguk eszközeivel, a toll, a rajz, a színpadi szó erejével, kiadványaikkal. Radnóti „Új­Buday György könyvborítója módi pásztorok éneke" — köte­tét például ez idő tájt kobozta el az ügyészség, és ítélték szerzőjét — erkölcsi vádak és „vallásgyalázás" címén —, 8 napi fogházbüntetésre. (Csak Szalay főkapitány - Szeged „litterótus" rendőrfőnöke —, és Sik Sándor tiltakozása, közben­járása nyomán kapott érté má­sodfokon „fölfüggesztettet".) Hosszan sorolhatnám, kik mit tettek és indítottak el ez időben a szegedi tudomány- egyetem különböző fakultásain. Köztük, főképp a bölcsész ka­ron, baloldali gondolkodású fiatalok, akiket ezért nem ta­nácsolt el „az egyetem fura ura" .. . Nem, mert a harmin­cas évek elejétől ott volt egy abszolút (tudományos és egy­házi) tekintély, Sik Sándor a tudós, a tanár, a piarista rend házfőnöke, aki fél éjszakákon ót beszélgetett-vitatkozott la­kásán a barátjává fogadott kommunista Radnótival - s r.em dőlt össze a világ . . . Sőt, mindketten épültek rajtol Hasonló reminiszcenciák bukkantak elő a két tanítvány — ma egyetemi tanár -, vissza­emlékezésében is. Fölidézték szegedi találkozásaikat, egy­mással és a közösség jelen­tésű Kollégium tagjaival; köl­csönös barátságukat Radnóti­val, amelyet egy-egy versaján­lással is megpecsételt a költő (Szél se lúj itt már - Tolnai Gábornak; Gyerekkor — Baráti Dezsőnek). E költemények, pon­tosabban: Radnóti- és Sik Sándor-költemények szőtték át Dobos Katalin színművész elő­adásában az emlékidézés sajá­tos, mindenki számára öröm­szerző atmoszféráját. Szólt a két professzor kap­csolataikról a Szegedi Munkás- otthonnal: a marxista iroda­lom, főképp Lenin két művé­nek tanulmányozásáról és — akkor nem épp veszélytelen kollektív feldolgozásáról. Szól­tak a falukutató kirándulások­ról Tápén s a környékén, ahol — miként Tolnai Gábor fogal­mazott -, a valóság ébresz­tette föl bennük a társadalmi felelősségtudatot ................Ezeken a z utakon s a Művészeti Kol­légium összejövetelein egymást lormáltuk. Jobban, mint az egyetem .. Megemlékeztek a neves kor­társakról: Hontról, Erdei Fe­rencről, Buday György munkás­ságáról. Ám a legtöbb szó — érthetően -, „a szegedi böl­csész kar fénykorának" két legjelesebb alakjáról; Sik Sán­dorról és a tanítvány Radnó­tiról esett. A sok érdekes iro­dalomtörténeti adalék közül kettőt szeretnék kiemelni. * Sik professzor Riedl Frigyes tanítványa volt. A XIX. századi jeles irodalomtudós legtehet­ségesebb tanítványait gyakran fölhívta lakására, délutáni te­ára, ahol — szemináriumszerű- en -, folytatták az ' előadását. Sik Sándor átvette, azaz to­vábbvitte ezt a közvetlen, „pa­ter familias”-hagyományt. Négy-öt tanítványával (főképp: Barátival, Ortutayval, Radnóti­val, Tolnaival), rendszeresen találkozott az a Sik Sándor, akinek a szemináriumában n,ár 1931-ben hallottak József Attiláról; akinél Adyt, Babitsot kellett olvasniok; s aki dráma­történeti kollégiumán az emigrációban élő Lukács Györgytől idézett bármit, amit egyetemesen fontosnak tartott. S aki soha, egyetlen verssorá­ban se volt „sekrestyeköltő", hanem ellenkezőleg: a legna­gyobbak közül való olyan ka­tolikus lírikus, aki a szociális problémák iránt is érzékeny­nek bizonyult; világnézetében pedig eljutott egészen az egy­ház és a nagybirtokok ellent- mondáscinak felismeréséig is. E találkozásokon esztétikai, társa­dalompolitikai, filozófiai kérdé­sekről épp úgy szó esett, mint a modern költészet és a mű­fordítás műhelytitkairól. Ami az ő számára is sokat jelentett, hiszen nagy Esztétikája előtt maga is tanulni akart sok mindent, velük. S Radnótitól számos francia költő első be­mutatásának lehettek a része­sei - együttesen. 1948-ban, ismert okokból fe­szült politikai viszonyok kö­zepette Tolnai Gábor egyszer, minisztériumi főosztályvezető­ként, fölkereste volt profesz- szorát, aki — a rendek felosz­latásáig —, mint a piaristák magyarországi tartományi fő­nöke, mindent elkövetett a szellemi értékek átmentése ügyében. „Mit tehetek, Gábor? ... - válaszolta keserűen. - Nekem is megvan a magam „párttit­kára" . . . (Mindszenty József bíboros hercegprímás, 1948 végéig esztergomi érsek - W. E.), aki meg se hallgatja az embert, csak utasit. . * Félreállítósával Sik Sándor is a Rákosi-rezsim áldozatának tekinthető. Amíg szólhatott, az egyház és az állam megegye­zéséért harcolt. A történelem őt igazolta. Wallinger Endre Ígéretek földje* Aki egy kicsit is ismeri a Bibliát, az Ószövetséget, az tudja, hogy az ígéret föld­je az Isten Ábrahámnak! ígérte Kánaán (Palesztina). De mit takar a Magvető Könyvkiadó Csontváry May gúnyos Cédrusával díszített könyvének e rejtelmes címe: „ígéretek földje?” Erről a‘ szerző az Előszóban így ír: „A mai'arab-izraeli konflik­tus —, benne a libanoni dráma -, úgy jelenik meg az érdeklődő előtt, mint ami „azzal kezdődött", hogy az egyik imperialista gyarmato­sító hatalom (Nagy-Britan- nia) kormánya egy másikl birodalom (Törökország) uralma alatt álló, egy har­madik nép (a palesztinok) által lakott földet (ponto-í sabban: annak egy részét) odaígérte egy negyedik „nemzet” vezetőinek. A könyv alcíme: A „füg­getlen" Libanon négy év­tizede (1943-1983). „Liba­non földje —, s a vele el­választhatatlanul szoros történelmi, etnikai, gazda­sági és politikai kapcso­latban lévő Szíria és Pa­lesztina -, hatalmas törté­nelmi színház, amelyben az emberiség legjelentősebb eseményeinek egy része le­játszódott" — indítja a szerző a rövid történeti át­tekintést. A független Liba­non első negyedszázada históriájának felvázolása után három — megítélésem szerint — fontos kérdéssel foglalkozik: Libanon tár­sadalmi struktúrájával, a pölesztínaiak libanoni je­lenlétével, valamint a szo­cialista országok és az arab-kelet kapcsolatával (ez utóbbiban a szocialista or­szágok és a palesztin moz­galom viszonyával). A könyv „törzsanyagát" képező 4 fejezet a Közel- Kelet Svájca népeinek oly sok szenvedést okozó, im­már több mint évtizede tar­tó polgárháború történeté- : vei foglalkozik. Az I. fejezet tárgyalja az 1975-ben kirobbant polgár- , háború első felvonásának : történetét, amelyről megál­lapítja: „Rendkívül bonyo- : Iült, sokágú jelenséget kell j feltárnunk, amely egyszerre I tűnik felekezetek közötti | polgárháborúnak, baloldali S és jobb oldali erők közötti ! társadalmi konfliktusnak, li- í banoniak és palesztinok kö- í zötti testvérháborúnak, az arab—izraeli konfliktus leg­véresebb jelenetsorának, a ! két világrendszer közötti osztólyharc konkrét helyi I megnyilvánulásának \ és vé­gül antiimperialista nemze­ti felszabadító küzdelem­nek. A rendezők az egyes szakaszokban változtak. Csak a főrendező ugyanaz mindig. És az áldozatok is." - S ha szabad így fogalmaz­ni, a szerző - bár egyértel­műen az objektivitásra tö­rekszik —, rokonszenve min­dig az utóbbiaké. A II. fejezet címe: Inter­venciók és következménye­ik. Rendkívül figyelemremél­tó része a fejezetnek, (de az egész műnek is) a Szi- ria vallási-etnikai megosz­lását, és ennek Libanonra vonatkozó következményeit tárgyaló pont. Itt található az ún. „Litani-hadművelet” leírása, vagyis Izrael köz­vetlen beavatkozásának kö­vetkezményeit tárgyaló fe­jezetrész. A III. fejezet a Két invá­zió között lejátszódott ese­ményeket, a Libanonra oly jellemző homo homini lu­pus állapotokat írja le, s összegezi a főbb regulá­ris és irregulá ris katonai alakulatok, minden rendű és rangú banditák és útón- állók létszámát és céljait, s nem kell pesszimistának lenni ahhoz, hogy arra a következtetésre jussunk: kül­ső ellenség nélkül sem lenne béke a Fehér Sziklák országában. A IV. fejezet címe: Pax hebraico-americana. Ez vilá­gossá teszi, hogy itt a bé­ke szó nem magatartást je­lent, amit a „Békét Galileó- nak" akció a legteljesebb mértékben alátámaszt. Rendkívül figyelemremél­tó az összegezés és talán I még inkább az Utószó cí- j met viselő két anyagrész, j (ez utóbbi egyértelműen azt j sugallja: a terrorista mód- j szerek rendkívül sokat ár­tottak és ártanak mind a | sokat szenvedett libanoni, ; mind a még többet szenve- j dő palesztin népnek). A Függelék négy fontos ele- i met tartalmaz: a Közel-Ke- ! let eseményeiben rrjeghatá- rozó szerepet játszó szemé- í lyek rövid életrajzát. Több mint három tucat —, több­ségében magyar nyelven i még soha meg nem jelent | — dokumentumot, egy vá­logatott bibliográfiát és vé­gül a jegyzetanyagot (ez utóbbit szívesen olvastuk volna lábjegyzetként a meg­felelő helyen, mert rendkívül informatív, az egyes, fel­vetett kérdéseket kiegészítő megjegyzést tartalmaznak). összegezésként a magunk részéről annyit tennénk hoz­zá: ha valaki közelebb akar kerülni az ún. Közel-Keletet szabdaló ellentétek megér­téséhez —, hogy a felelős szerkesztővel, ördögh Szil­veszterrel széliünk —, annak el kell olvasnia az ígéretek földjét. * Benke József: ígéretek földje. Magvető Kiadó; 1987. 444 oldal, 59 Ft. Fejlesztési Iroda az oktató-nevelő munka korszerűsítéséhez Fejlesztési Irodát hozott lét­re az oktató-nevelő munka korszerűsítésének támogatásá­ra a KISZ Központi Bizottsá­gának Középiskolai és Szak­munkástanuló Tanácsa, vala­mint az Orságos Pedagógiai Intézet. Az iroda létrehozását az az igény indokolta,’ hogy az oktatással, neveléssel foglal­kozó intézmények a helyi pe­dagógiai kezdeményezések, a kisebb közösségekben kiala­kult elképzelések kivitelezésé­hez kérnek elsősorban segít­séget, s nem a központilag ki­dolgozott koncepciók megva­lósításához. Főként a közép­fokú oktatási intézmények ok­tató-nevelő tevékenységének fejlesztését célzó új törekvé­seket kívánják támogatni, szolgáltatások formájában. A Fejlesztési Iroda feladatai közé tartozik, hogy kezdemé­nyezze a pedagógiai innová­cióhoz kapcsolódó jogi felté­telrendszer korszerűsítését, szervezetileg, módszertanilag, a szaktudomány felhasználásá­val támogassa a helyi «okta- tásfejlesztést, kapcsolatot te­remtve a kezdeményezők és a szaktudomány képviselői kö­zött. Tevékenysége kiterjed a hazai iskolai fejlesztések ered­ményeinek összegyűjtésére, in­formációs rendszer, ötletbank létrehozására és működtetésé­re is. A Fejlesztési Iroda meg­kezdte működését, címe: 1087 Budapest VIII. Berzsenyi utca 6. 88. január 23., szombat HÉTVÉGE ji]

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents