Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-21 / 20. szám
JANUAR - I Szeretettel köszöntjük ' névnapjuk alkalmából * 1 ’ » I ÁGNES CSÜTÖRTÖK | nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.24 — nyugszik 16.27 órakor A Hold kél 8.58 — nyugszik 19.32 órakor- Új lakások épülnek Szigetváron, a Széchenyi utcában, az Oroszlán Szállóval szemben, az OTP beruházásában és a helyi tanácsi költségvetési üzem kivitelezésében. összesen hat, közel nyolcvan négyzetméteres lakás lesz az épületben. amelynek jelenleg a felmenő falait épitik. Átadás jövőre.- Ficzek Ferenc hagyatéka. A tavaly tragikusan fiatalon elhunyt pécsi képzőművész, Ficzek Ferenc életművét dolgozták fel a Janus Pannoniul Múzeum művészettörténészei, Sárkány József és Kovács Orsolya, akinek Ficzek Ferencről írott tanulmányát a legutóbbi Jelenkorban olvashatjuk. Tavasszal a Pécsi Galéria rendezi meg a művész emlék- kiállítását. * ■ Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9—12 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi ügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as telefonszámon NAGY ISTVÁN CB-rádió hívójelünk: , .Napló— I." 16—19 óráig a 25-ös csatornán Enyhe földrengés Pécsett, Harkányban és Siklóson A pécs-pogányi meteorológiai állomásra több mint tizen telefonáltak január 20-án éjfél és egy óra között, hogy enyhe földmozgást észleltek, így beszóltak Pécsről, Harkányból és Siklósról. A tanácsokon közölték, hogy kárról, személyi sérülésről bejelentés nem érkezett. Budapesten, a 666-592-es telefonszámon, a Földrengésjelző Intézettől megtudtuk, hogy Pécstől délre körülbelül 200 kilométerre, Jugoszláviában január 20-án éjjel negyed egykor a Richter-skála szerint 4,2-es nagyságú földrengés történt, amit a hazai, így a paksi meteorológiai állomás műszerei is észleltek. Ez a rengés átterjedt Baranya megye egy részére is, főleg a déli fekvésű területekre, de már kisebb hatásfokkal.- Programfüzetet jelentet meg az IBUSZ a társasutazásokról várhatóan január végén. A kiadvány a pécsi irodában is kapható lesz. Társas- utazást szerveznek egyebek között Moszkvába, Szocsiba és Bécsbe. Időjárás Várható időjárás az országban csütörtök estig. Az ország nagy részén borult égre, többfelé tartós ködre számíthatunk elszórtan szitá- lással, délnyugaton kisebb esővel. Szerdán még délen és keleten sok helyen derült idő lesz. A keleti, délkeleti szél napközben főként a Dunántúlon élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között, a ködös helyeken 0 fok közelében várható. * Szerda reggeli vízállások: örti- los: 66 cm, áradó, vizhö: 2,4 fok, Barcs: —25 cm, változatlan, ?,5 fok, Dróvoszabolrs • 7C cm, apadó, vizhö: 2,9 fok, Mohács: 298 cm, apadó, vizhö: 3,4 fok.- Nyomdaipari vegyesvállalat alakult. A Zrínyi Nyomda és a svéd Bonnier konszernhez tartozó Semic International kiadó vállalat, valamint az ugyanehhez a csoporthoz tartozó IDAB cég 50 millió forintos • alaptőkével Interprint Kft. néven vegyesvállalatot alapított. A két külföldi cég tőkerészesedése ösz- szesen 55 százalék, s az alapítók tőkerészesedésük arányában osztják majd el az év végi eredményt. A vegyes vállalat célja ifjúsági regények, képregények, albumok és egyéb tájékoztató nyomtatványok nyomtatása és kiadása a hazai és a külföldi piacra.- A bécsi Európa Klubba kapott meghívást Hanczik János és amatőr rövidfilmrendező csoportja. Február 16-án mutatkoznak be alkotásaikkal, elkíséri őket dr. Ujkéry Csaba is, aki a Sziget pajzsai című könyvet irta. Az író a könyvéről tart előadást. Nagy sikerű koncertet adott tegnap a pécsi Sportcsarnokban a jugoszláviai „3 2” Együttes. — * • Kalmár szellem a színházban A piac- és a versenyszellem mindinkább tért hódit az életünkben, ez alól úgy látszik a Pécsi Nemzeti Színház sem akar kimaradni. Ha lúd, legyen kövér. Ha már a Velencei kalmárról van szó, miért ne lehetne versenyeztetni a bérlettel előadásra indulókat. Az elv — bár mindenki csak az előadás előtti percekben jött rá a lényegére — roppant egyszerű: egy adott előadásra adjál ki egyszerre kettő külön- külön is nagy nézötábort mozgósító bérletet. S mi ebben a kalmárszellem? Egyszerűen az, hogy a gyanútlan néző-jelöltek nagy része (majd fele) nem jut be a bérleten feltüntetett székébe, hanem a nézőtéri felügyelő jóindulatának köszönhetően ülhet két oldalt ahol tud, vagy állhat végig az előadás alatt. Akik ezt a megoldást választották, azok legalább megnézhették tegnap este a Pécsi Nemzeti Színházban a Velencei kalmárt. S akik bérletükért, pénzükért nem vállalták a kényelmetlen megoldást, azok jobb híján, bosszankodva, dühöngve otthagyták a színházat. A velencei kalmár minden bizonynyal ragyogó kereskedő volt, bár gyanítom, még mindig tanulhatna újdonságot a Pécsi Nemzeti Színháztól. S még csak annyit, egy született kalmár elnézést kér a póruljárt kuncsafttól, ha véletlenül ő okozott neki kellemetlenséget. Tegnap ez sem történt meg . . . Murányi László ♦- Szlavóniai ételkülönlegességek szerepelnek két héten keresztül Pécsett, az Eszék étterem kínálataiban. A Me- csekvidéki Vendéglátó és az eszéki UGOCENTÁR Vendéglátó Vállalatok közötti kapcsolatok révén két fiatal szakács ismerkedik a magyar izekkel, egyúttal saját receptjeik szerint főzött ételekkel bővítik az Eszék étterem választékát. ♦ Esküvő JÁSZBERÉNYI KATALIN és DR. TAKACS VINCE szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy január 23-án 17 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2. sz.)- Ritka récefajokat figyeltek meg az ornitológusok a Baranya megyei sumonyi-tava- kon egy 2000-es tőkés récecsapatban. Így láttak nyílfarkú, fütyülő, kanalas és üstökös récét is. Utóbbi igen ritka Baranyában. Furcsa, hogy március helyett már most vonulnak a récék délről északnak. ♦ Vízvezetéket rongált meg az árokásó gép Egy árokásó gép január 18- án véletlenül megsértette a oécsi üszögpusztai víztisztítótól kiinduló 600 milliméter átmérőjű ozbesztbeton csövet a Bogádi út és a Pécsújhegy között, amelyen át dunai ivóvizet továbbítanak Komlóra. Szétfolyt csaknem 3000 köbméter ivóvíz és maga a város január 19-én reggel 8 órától január 20-ón délelőtt 10—11 óráig nem kapott tisztított Du- na-vizet. Ugyanez a helyzet állt elő Pécsett, Vasas I- és 11-ön, Hosszúhetényben és a Mecseki Szénbányák Bátabó- nyaüzemében. De szerencsére gyorsan intézkedett a Baranya Megyei Vízmű Vállalat a Pécsi Vízművel együttműködve és 19-én hároTTp-majd 20-án négy lajtos ivóvizszóllító kocsit állított szolgálatba, melyek vizet hordtak a fenti helyekre. Egyedül Komló városát nem járták lajtos kocsik, mert bekapcsolták az összes tartalékkutat Budafán, Kőlyuknál és Orfűn, tehát a városban nem keletkezett vízellátási gond. S még időben tudták pótolni a hiányzó 4000—4500 köbméter Duna-vizet. A hibát egy 15 fős brigád még 19-én 14 órától éjjel fél tizenkettőig elhárította. A vízszolgáltatás a vezetékrendszer fertőtlenítése után ismét megindult. 43 15-000 Többek nevében érdeklődött Stábé Krisztina a pécsi Hermann O. u. 6. számból, hogy a 32-es buszjáratnál, mely délutánonként 10 percenként jár, este pedig óránként, miért éppen a 21 és 22 óra közti járatokat hagyták ki a menetrendből. Amint azt a Pannon Volán személyforgalmi osztályán megtudtuk, ez egy olyan időszak, amikor lecsökken a nem munkásokat szállító buszok száma, mert az ilyenkor közlekedő bányászjáratokhoz több buszra van szükség, hiszen azok a 22 órakor kezdődő esti műszakra viszik a dolgozókat. Mindezek ellenére utazni lehet a 36-os és a 37- es buszokkal, melyek 21 és 22 óra között indulnak a pécsi állomásról. ♦- A tévétorony üvegezése. Január 25-én újítja fel a pécsi tévétorony megrepedt üvegfelületét a BÉV hét fős brigádja Kovács Jenő vezetésével. ♦ Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSIKÓS SANDORNÉ Ollós Mária 87 éves korában elhunyt. Temetése január 22-én 11.45 órakor lesz a harkányi temetőben. Gyászolják: férje, lánya, fia, unokái és dédunokái. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédipapánk, SZABÓ IMRE, magyarhertelendi lakos, 77 éves korában, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, fáradt szive, dolgos keit örökre megpihent. Temetése január 22-én 14 órakor lesz a magyarhertelendi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hegy BODONY JANOS, györei lakos, 59 éves korában, türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben január 19-én elhunyt. Temetése január 21-én délután fél 3 órakor lesz a györei temetőben. A gyászoló család. KÖZÉLET A Magyar Rádió munkájáról. helyzetéről és terveiről tájékozódott idei első ülésén az Országgyűlés kulturális bizottsága Horn Péter elnökletével szerdán a Magyar Rádió székházában. Az ülésen — melyen részt vett Sarlós István, az Országgyűlés elnöke — a képviselőknek Hárs István, a Magyar Rádió elnöke adott áttekintést az intézmény működéséről. * A Baranya Megyei Tanács elnöke, a Dunántúli Napló fő- szerkesztője. a Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztőségének, valamint a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának vezetői tegnap aláírták 1988—1990-es évekre szóló együttműködési megállapodásukat. * Tegnap Baranyába látogatott dr. Gál Zoltán belügyminiszterhelyettes. Pécsett a megyei tanács épületében Horváth Lajossal, a Baranya Megyei Tanács elnökével és Piti Zoltánnal, a Pécs Városi Tanács elnökével, valamint több tanácsi tisztségviselővel a tanácsi irányítás időszerű kérdéseiről tartottak megbeszélést. * Tegnap tartotta soron következő ülését a Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsának elnöksége. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták az SZMT idei munkaprogramját, valamint az SZMT és az elnökség első félévi üléstervét. Ezenkívül beszámoló hangzott el az SZMT tavalyi munkájáról. A napirendek előterjesztője Bödö László, az SZMT titkára volt. * Az Izrael által megszállt arab területeken kialakult a feszült helyzet újabb fejleményeiről, a Palesztinái Felsza- baditási Szervezet állásfoglalásáról Hikmat laid, a PFSZ budapesti képviseletének vezetője tájékoztatta szerdán a sajtó képviselőit. Hikmat Zaid, a magyar közvélemény szolidaritását, támogatását kérte a palesztin nép harcához.- Bővül a gimnázium hat tanteremmel Szigetváron. Most folynak a vakolási munkák. A tervezett átadási határidő ez év augusztusa.- Véradó bányászok. Komló Bányaüzem 168 dolgozója 67 liter vért adott önként. A véradás színhelye Zobók, illetve a Kossuth-bányai munkásklub volt. 04-05-07 Kigyulladt a Szigetvári Állami Gazdaság egyik munkáslakókocsija szerdán délben Almamellék határá- ban. A fűtőberendezés okozta a tűiét, amit a szigetvári tűzoltók oltottak el. A kár 32 000 forint. Kilakoltatás három házból Mozog a löszfal Dunaszekcsőn Mozog a 8-10 méter magas lösz partfal csaknem 50 méter hosszúságban Dunaszekcsőn. A veszélyt csak növeli az, hogy nemcsak a tetejében, de az oldalában is kiszámíthatatlanul megindul a könnyű, homokos partszakasz már 1986 óta. Alatta két utca került bajba, így a Willy András és a vele szomszédos Jókai utca. A Willy utcában három házat megvett a tanács, miután élet- veszélyessé nyilvánította azokat és lakóit kiköltöztette még tavaly. Pénzt, helyet biztosított számukra, hogy új otthont teremtsenek. Ez a három családi ház bontásra van ítélve, a 10. szám alattit nemrég le is bontották, hamarosan a másik kettő következik, Így a 8-as és a 12-es házszómú. A 14-ben még laknak, pillanatnyilag bizonytalan, hogy mi lesz a sorsa. A 12. szám alatti területre több köbméternyi lösz omlott 1986-ban és összenyomta a konyhát, a 8-as és a 10-es udvarát ekkor „löszla- vina” borította el és a létesítményeket is megnyomta a lezúduló földtömeg. A 12-es házszámtól alig 4—5 méterre a Jókai utca első lakóháza, az is hirtelen megcsúszhat. A Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola és a Baranya Megyei Tanács építési osztályának statikusai, talajszakértői szerint bármikor „megindulhat'’, vagyis megroggyanhat a Jókai utcában legkevesebb 4 ház, mert a Willy utca talajmozgása a mélyben már annyira erőteljes. Tovább nem lehet halogatni egy újabb betontámfal kialakítását, de nincs erre sem a helyi, sem a Baranya Megyei Tanácsnak pénze, és az Országos Tervhivatal sem tudott támogatást nyújtani erre az esztendőre a megyei tanács közbenjárására sem. A községi tanács eddig a kilakoltatásra stb. 550 000 forintot költött, egyre több a pénzügyi kiadása. Hitelt képtelen felvenni, mert nincs ehhez biztosítéka. Egy beton támfal már készült a Csokonai utca megóvására száz méter hosszan a nyolcvanas évek elején, és akkor az körülbelül 8 millió forintba került. Úgy látszik, hogy a bajok csőstül jönnek, mert meglazult, inog a löszfal a Felszabadulás utca felett tavaly ősz óta, míg a Halász utca szomszédságában ugyancsak az elmúlt évtől. A legújabb beton védelmi rendszer létrehozásához legkevesebb 4 millió forintra lenne szükség. A dunaszekcsői tanács egyedül aligha talál megoldást, tehát a szélesebb körű társadalmi összefogás sokat segítene. Most abból remélnek egy kis pénzt, hogy végleg lebontják a Willy utca elnéptelenedett családi házait. A VERTIKOR KISSZÖVETKEZET felvételt hirdet □z alábbi munkakörökbe: festő, lakatos, kőműves, ács, hegesztő, építőipari kalkulátor félállásban. Jelentkezni az alábbi cimen lehet: Pécs, Kulich Gyula u. 33. szám alatt, naponta 15—17 óráig. FELVÉTELRE KERESÜNK ügyviteli munkában jártas középfokú iskolai végzettséggel rendelkező adminisztrátort „Gyakorlattal előnyben” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Cs. J.