Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-18 / 17. szám
S űrűn szakadt az eső, 1987. december 6-án vasárnap, Miklós napján, mikor a két szürke ló vontatta kocsi elindult a koporsóval a zengővárkonyi 'halottasháztól. Végig a falu főutcáján vitt az útja, aztán az iskola meg a Fülep Lajos építette kultúrház felett balra tért, a Pécsvárad felé vivő régi útra. Arra, melynek szélén partba vájt régi pincék sorakoznak, aztán a szurdokból kijutni a vór- Ifonyi szállások, gyümölcsösök közé. Innen már látni balról a várkonyi reformátusok, a kálomisták temetőjét, jobb kéz felől pedig a fenséges rengeteget, az ezeréves gesztenyeerdöt, mely ember emlékezet óta táplálta, s gyönyörködtette az itt élő s ide látogató embereket. A halott, akit tavaly Miklós napján helyeztek örök nyugalomra, itt kívánt pihenni a zengővárkonyi gesztenyésben, ahol a halála előtti évben járt munkatársaival. Öt is megfogta ez a szelíd vidék, amelyben a természet és az emberi alkotások szépsége oly magától értetődően olvad eggyé — István király óta napjainkig. Híve lett ennek a tájnak, mint annyian, mint Kodolá- nyi, Fülep vagy Kígyós, híve lett ő is, aki másfélmillió lépést tett meg Magyarországon, aztán még egymilliót, aki bebarangolta ezt a tenyérnyi hazát két keréken, és felmutatta nekünk szépségeit. Bejárta a világ nagy hagyeit, egzotikus tájait, s talán éppen ezek ismeretében tudott igazán átélten beszélni a hazai várakról, egy-egy gyönyörű ásványról, elfeledett kúriákról, régi mesterségek hírmondóiról. Társaságban, barátai, szerettei körében mondogatta volt többször, hogy ide temessék, a zengővárkonyi gesztenyésbe. Sírjára nem vittek hivalkodó koszorúkat, s nem hangzottak el felette hivatalos gyószbeszédek. A Sírhalom a Gesztenyésben barátai búcsúztatták, a hozzátartozói álltak végső nyughelye körül, pompás viseletűkben- a várkonyiak, meg néhány pécsváradi polgár. Mezei virágot, fagyöngyöt, a szelídgesztenye köpüit és termését tették sírjára, fenyő- és örökzöldkoszorúkkal borították. Természetjárók, diáktársai piros-fehér-zöld szalagjai, meg a kék túra bizottságának szalagja rebben a téli napfényben. Az itt élők, s főként a várkonyiak tudják, számon tartják a sírt, amit felkeresnek az emberek, s amit befogad lassan az erdő — ahogyan az az elhunyt óhaja volt. Vénséges fák kopasz ágait zú- gatja felette a szél, s a közelből idehallatszik a zengővárkonyi templom harangja. A fejfán csak ennyi olvasható: „Itt nyugszik Rockenbauer Pál". Kép és szöveg: Gállos Orsolya Á Pécsi Vonósnégyes a Csontváry- matinén ISI Kktiilurális csenéM a tárlók közötte A mozi ufón a képmagnói- is elviszik? „Videóháború" Egyházaskozáron A vendéglőssel nehéz konkurálni Sorra megszüntette a 16 milliméteres mozikat a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat. Hivatkozási alap a ráfizetés, a kihasználatlanság volt. A leszerelt vetítők pótlására videókészülékeket állítottak be. Múzeumi hétvége Ismét megtöltötték a Csont- váry Múzeum nagytermét a zenebarátok, akiknek ezen a vasárnapon a Pécsi Vonósnégyes ígért matinéhangversenyt. ígéretüket beváltották, és az előadott három kamaradarabbal maradandó zenei élményt szereztek közönségüknek. Rossini A-dúr szonátáját a vonósnégyes három tagja, továbbá Piacsek László (bőgő) adta elő, majd Ibert Vonósnégyese következett a Pécsi Vonósnégyes előadásában. Mint megtudtuk tulajdonképpen ez volt az évi nagyhangversenye a hat esztendeje működő együttesnek. Merő véletlen, így hozta a sors, hogy tagjai mindnyájan nők, akik egy-két váltás, személycsere mellett, hat éve muzsikálnak együtt. N. Rozgonyi Klára, Tcnás Eszter, M. Pálma Ilona és Gácsik Veronika a Pécsi Szimfonikus zenekar tagjai, akik előadóművészként, tanárként is részt vesznek a pécsi zenei életben. A társművészetek, így irodalmi estek, képzőművészeti kiállítások közreműködőiként is találkozhat muzsikálásukkal a közönség. Remek hangzású négyesükhöz az utolsó számnál három úr is csatlakozott: Hirsch Bence zongora-, Piacsek László bőgőkíséretével, továbbá Tamás János, trombitajátékával lendületes, „látványos" és elegáns befejezését adták a tegnapi Csontváry-matinénak. A pécsi Zsolnay Múzeumban Almos, ködös, nyirkos hétvége. Ilyen látványra, ilyen benyomásokkal ébredhettünk az elmúlt szombaton és vasárnap. Valamennyi mozgást az egészséges életmód ilyenkor is megkíván; séta közben pedig hasznos és pihentető időtöltés ‘végignézni egy-egy tárlatot, múzeumi kiállítást. Sokhelyütt azonban „kulturális csönd'' honolt a tárlók között... Minimális adatokat jegyezhettem le csupán a látogatók számáról Pécsett a belvárosban s egy vidéki múzeumban: Mohácson. A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum A mohácsi csata története c. állandó kiállítását kínálja. A kiállítás jó, érdekes. Egyetlen szépséghibája van. vek szerint azonosíthatná valaki, hol a város, a Duna, a Csele, és hol zajlott maga a tragikus ütközet. .. Ettől függetlenül, sok év után jólesett végignézni újból. Kár, hogy csupán alig másod-harmad magam mai. A görögkeleti templom ikonjainál már kevesebb szerencsével jártam. Szívesen elgyönyörködtem volna a XVIII. századi képekben s elöl a XIX. századi ikonosztáz műkincseiben, de a félhomályban semmit se láttam. Kísérőm, a pópa úgy mondta: áramtalanították az épületet. Értékvédelmi szempontból. Valószínűbb azonban, hogy szegény az eklézsia . . . A mozi emeletén nagyon szép állandó kiállítás várja a zi anyag. Mint megtudtam, egész napon át én voltam az egyetlen látogató .. . Arányosan Pécsett se sokkal jobb a helyzet. A látogatók száma: Pécsi Galéria: 28-an, 'Kisgaléric: 20-an, vasárnap délig. Zsolnay Múzeum: (délután fél 4-ig) 48; A. Tot-, gyűjtemény: 19. A képtárak átrendezési okokból zárva. A szombat valamivel jobb képet jelez: a Csontváryval együtt e helyeken megközelítően 550-en fordultak meg ösz- szesen. (Tavasztól őszig olykor 3-4 ezren is . ..) Egybehangzó vélemények szerint kevés a plakát, kevés a propaganda. Sokkal többen jönnének télen is, ha tudnának róla . . . A napokban levelet kaptunk Egyházaskozárról. Nemcsak mi, a moziüzem igazgatója is. Albert István népművelő amiatt protestál, hogy a vállalat kihasználatlanság címén immár a videóberendezést is el akarja vinni a faluból. — Egyelőre nem visszük el, de tény, hogy megfordult a fejünkben. — Pozsgai Miklós igazgató papírlapot tesz elém. — Itt az összesítés: 21 filmet küldtünk a körzetbe, s ebből Kozáron csak tizenhetet vetítettek le. Az átlagos nézőszám 16 volt. Nagyon kevés. Szorozza be tizenöttel, ennyi a belépődíj. Ezért nem éri meg videót tartani. Más faluban két kézzel kapaszkodnának érte. — Úgy tudom, a kisvendéglőben is van készülék.. Ez is szerepet játszik abban, hogy megfontolták a mozi megszüntetését? — Igen. — Minek egy faluban két vetítőhely, amikor másutt egy sincs? — Én mint tanár és úttörővezető nem nézhetem jó szemmel, hogy a gyerekek kocsmába járjanak videózni. Ha a moziüzem visszaveszi a készüléket, nem marad más lehetőség — érvel Albert István. — Igaz, hogy szerette volna „megfúrni" a konkurenciát a kocsmai videózást? — Nem igaz. Én csak felhívtam a vendéglős figyelmét arra, hogy engedély nélkül nem videózhat. Még segítettem is neki megírni a kérvényt. Én csak a gyerekeket féltem. Albert Istvánnak a kihasználtságról is külön véleménye van. — Mind a huszonegy filmet levetítettem — mondja, s valóban: a pénztárkönyvben mindegyik szerepel. — Nem érzem kevésnek a tizenhat főt, amikor nemcsak a kocsma, hanem a tévé is konkurenciát jelent. Például a Bob herceget az itteni előadást megelőző este vetítette a televízió ... Nagy Ferenc, a kisvendéglő szerződéses üzemeltetője: — Én betartom a megállapodást. Hétfőn este sohasem vetítek. Egyébként megvan az engedélyem, háttérvideózásra szól. Nézzen körül: olyan ez a hely, ahová nem lehet gyereket beengedni? Az enyémek is itt vannak, mégsincs semmi bajuk. — Két szép ikerlány csivitel a pult mögött. — Ha kell, egy függönnyel le tudom választani a nagytermet. Részeg embert itt nem látnak. Vasárnap délelőtt mesefilmeket vetítek. Most kötöttem szerződést az MHSZ-szel oktatófilmek bemutatására. — A játékfilmek honnan vannak? — Mind a sajátom — mondja, s elém teríti a listát. Szó ami szó, van miből válogatni. Legalább1 háromszáz cím. Mellette a minősítés: krimi, akciófilm, western . . . A népművelő szerint volna más megoldás. A falunak van saját videóberendezése is, csak éppen a tanácson tárolják, elzárva. — Nem is kívánjuk nyilvános vetítésekre használni — szögezi le Weisz Péter tanácselnök. — Nem arra vettük a minisztériumi keretből, ünnepi alkalommal szoktunk felvételeket lejátszani a falu életéből. Ha a moziba legalább harminc embert be tudna csábítani a népművelő, nem lenne semmi baj. Talán a hírverést kellene lelkesebben csinálnia. Bár, társadalmi munkában ma már senkitől sem lehet csodát várni . . . Patthelyzet. A tanár a gyerekeket félti, a mozi és a vendéglő a forgalmát, a tanács a videóját. Úgy tűnik, a háttérben is érdekek ütköznek. A kérlelhetetlen tényt sajnos nem lehet tagadni: ha a videómozi megszűnik, az eddig kialakult szűk törzsközönség — a könnyebb ellenállás felé hajolva — csak a „háttérvideónak" hódol majd. Nem mintha a mozi kínálata a filmművészet csúcsait juttatná el a faluba. Kell, hogy legyen kiút. A megyei videotéka számos értékes filmet kínál. Ha az iskola, a tanács —, s nem csupán egyetlen tanár — felelősséget érez a diákokért, nem mondhat le mindenről olyan könnyedén a bóvli javára. Jól megszervezett filmkölcsönzéssel, színvonalas pedagógiai munkával egv ekkora közséq miért ne teremthetne kulturált videóéletet? Miért lenne kiszolqál- tatva egyetlen vállalatnak? * Albert István tegnap küldött levelében arról tájékoztat, hogy a „háborús felek” békét kötöttek. A moziüzem újra besorolta a falut a vetítőhelyek sorába, a népművelő pedig megkezdte a műsor propagálását, videóklub szervezését. örülünk a hírnek, s reméljük, ezzel nem söpörték a szőnyeg alá a valós problémákat. Hiszen az ügy nemcsak az egyházaskozáriak számára tanulságos. Havasi János Nem látni ugyanis egy árva G. O. térképvázlatot se, ahol helynelótogatót: a Baranya horvát és szerb népcsoportjai c. néprajW. E. Nem Hetessy - Piskur! Gondolom, Hetessy mester is tiltakozna — ha éppen nem Fell-bachban ütné a vasat —, amiért a Dunántúli Napló szerdai számának címoldalán megjelent díszes, kovácsoltvas cégért neki tulajdonítottuk. A cégér ké, szítője — B. Horváth Csilla, muzeológus közlése szerint — Piskur Géza, pécsi díszítő- kovács mesterműve. Piskur Géza a hajdani párizsi világkiállításon egy hasonló stílusban készült kovácsoltvas asztallal vett részt — ezt a múzeológus pár éve még. látta a mester fiánál, Piskur Györgynél, aki apja nyomdokain járva szintén jeles kovócsmester volt az 1907-es pécsi kiállításon pedig aranyérmet nyert gyöJ nyörű munkáival. A cégér hosszú évtizedekig a mos-' tani Bolgár Néphadsereg útján volt Piskur-műhely bejá-. rátát díszítette, a közelmúltban került a Sallai utcába,, ahonnan egy alkalommal „elemelték", de szerencsére utóbb megkerült. A remek-* mívű cégér a közelmúlt hetektől a Kossuth Lajos utcai Diófa-udvar kapubejáratát díszíti.
