Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-17 / 16. szám
Veszélyben a nemes és szép szórakozás Az utolsó táncház...? Bízom abban, hogy ez a tudósítás 1988. január 16-án, Pécsett nem a táncházmozgalom végéről kell, hogy hírt adjon. Mert tegnap este ismét táncházat rendezett a Baranya Táncegyüttes a Nevelési Központ nagytermében — de mint Vidákovics Antal művészeti vezető mondja, egyre nehezebb megszervezni egy-egy ilyen estet, amelyen népzenére és együtt táncolhatnak a fiatalok. Valami más ez, mint a diszkók névtelen félhomálya, divatversenye — tudjuk. Szép és nemes mozgalom a táncház - vagy hozzá kell tennünk, hogy csak volt ifjúsági mozgalom? És ezt is kiszorította a gépzene, a diszkó az 50 forintos belépőjeggyel, mint ahogy a könyvet a videó? Hogy is alakult ez a dolog, ami úgy 1970 táján kezdődött Budapesten... Az ottani első táncházak után azonnal megrendezte az első pécsit a Baranya, éspedig az akkori Pedfő pinceklubjában. Forró hangulatú estek következtek, nagy közös táncolások, fehér ingek, lobogó fehér blúzok, kékfestők . . . Nem is tudták hogyan titulálni az új divatot, és azt írták róla „folk disco". Majd húsz éve lesz tehát, és most megtorpant ez is, mint annyi nemes és szép szórakozás - ami ugye nem hoz pénzt a pénzszűkében tengődő művelődési házaknak. Táncházra nem szokás 50 forintos belépődíjat kérni, egy diszkón megteheti, meg kell tennie és meg is teszi a művelődési ház. Egy-egy ilyen diszkós est 10 000 forintot jelent. Nem közömbös ez, hiszen a művelődési házaknak is emelték a bevételi tervét. A táncház mozgalom legideálisabb otthonai itt voltak a belváros szívében: a Doktor Sándor meg a KPVDSZ Művelődési Otthon tánctermei. Ezek ma már nem léteznek, és a mozgalomnak nem tesz jót, hogy kiszorul a peremkerületekbe, mint a tegnap esti a Nevelési Központba. Az sem használ az ügynek, hogy nem lehet mindig ugyanakkor, ugyanabban, ugyanott az időpontban megrendezni. Kár. Most nagylánnyá serdülő kis- húgom lelkesen mesélt élete első táncházáról. Ö még részese lehetett ennek a közösségi élménynek. És az utána jövő fiatalok . . . Nekik csak diszkót és videót tudunk majd kínálni? ; g. o. Munkásőregységgyűlés Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) titkára, Nagy György, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának osztályvezetője és Szlavek János, a Munkásőrség megyei parancsnokának helyettese. Az új munkásőrök eskütétele után fegyverátadásra került sor: Aradi József búcsúzó, leszerelő munkásőr adta át fegyverét dr. Horváth Lajosnak, aki e napon kezdte meg munkás- őr^vatósának teljesítését. Komlón csapatzászlócserével egybekötött munkásőregység- gyűlést tartott a Csizmazia Gyula Munkásőregység a városi színházban. Az ünnepségen részt vett dr. Geisz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára, Somssich Lászlóné, az MSZMP Komló Városi Bizottságának első titkára, Haypál Tibor, a Munkásőr című lap főszerkesztője a Munkásőrség Országos Parancsnoksága képviseletében és Tóth Tibor, a megyei mun- kásőrparancsnok helyettese. Orosz Lajos egységparancsnok értékelte az elmúlt évet, majd kitüntetések és elismerések átadására került sor. ünnepélyes eskütétellel fölavatták az új csapatzászlót, melyet a Carbon Könnyűipari Vállalat kollektívája nevében Szűcs István vezérigazgató adott ót Orosz Laios egységparancsnoknak. Az ünnepi fegvverát- adás résztvevői: Bagos Gáspár leköszönő munkásőr és Lukács László, aki most kezdi nemes hivatását. KSZE-továbbképzés Harkányban Hiányok várhatók a növényvédőszerekből Az erfűi barlang titkai (Folytatás az 1. oldalról.) alámerülnek a búvárok. Zalán Béláék szerint a szifonon túl járatnak kell lennie! A vizet leszivatták, indulhat az első búvár, majd követi társa. Készenlétben a biztosító csapat, akikkel telefonösszeköttetésben vannak, s ők gondoskodnak a szifon nyitva tartásáról is, mert az rövid idő alatt ismét megtelhet vízzel, s elzárná a visszavezető utat. A barlangász Zalán-házas- par 1986. október 17-én tárta fel az első harminc métert a Mészégető Forrás barlangban. Ma, ez a Mecsek második leghosszabb barlangja - 230 méter - gyönyörű képződményekkel, hullámkagylókkal, vízmosta párkányokkal, három vízeséssel, egy patakkal, s barlanghordalékból, pleisztocénből származó hüllő- és emlősmaradványok, csigák, kagylók kerültek elő. Délután fél kettő. Ekkor kaptuk az első jelzést. A két köny- nyűbúvár átjutott a szifonon, amely mindössze két méter hosszú, s 20 méteres, jól járható szakasz követi. Majd fél háromkor a meglepetés, ismét víz zárja el az utat, 11 méteres szakaszon. Volt, ahol az elszűkült járatban iszapos lében kúsztak a búvárok, s amint átjutottak, egy bájos barlangtó tárult eléjük! — átmérője mindössze 5—6 méter, fölötte pedig egy elhajló kürtőt pillantottak meg. Mit rejteget még a Mészégető Forrás barlang? Egyelőre még titok. Csak feltételezések vannak, lehet, hogy a kürtő egy másik bejárathoz vezet, de előfordulhat az is, hogy többszintes barlangról van szó. A feltárást kora tavasszal folytatják. Marton Gy. KSZE közös vállalat téli továbbképzést szervezett a héten a növényvédelmi szakembereknek. A programsorozat zárásaként Bátor János, a megyei AGROKER osztályvezetője közölt friss adatokat a műtrágya- és növényvédőszer-ellá- tásról. Mi van a raktárakban? Mit gyártanak a cégek? Miből várható hiány? - mindez a kiskerttulajdonosokat is érdekli, ezért kértünk tájékoztatást az AGROKER várható kínálatáról. Bevezetőként: az AGROKER tapasztalatai szerint tavasszal 17 000 tonna Nitrogén hatóanyagra van szüksége a vevőkörének. A zavartalan tavaszi ellátás érdekében általában ennek a készletnek a kétharmada januárban a raktárakban van. A növényvédőszerek éves forgalmának a felét igyekeznek év elejére szintén beszerezni. Műtrágya hatóanyagból ma 11,5 ezer tonna van, ebből a kistermelők igénye, mintegy hétszáz tonna. Jó hír, hogy a korábban hiába várt, első osztályú ammonnitrátból a Tiszai Vegyi Kombinát januárban szállította a kért mennyiséget, amit szovjet importtal is kiegészítettek. A műtrágya hatóanyagigény egyharmadára várnak ma a kereskedők, amelyre szerződésük, tájékozódási adataik vannak, de várható, hogy a gyártók elmaradnak a szállítással, mert az általuk remélt áremelést nem vezették be, így háttérbe szorult a hazai ellátás, viszont kevesebb deviza jut az importbeszerzésre is. A baranyai AGROKER 350- 360 millió forintot forgalmaz évente a növényvédőszerekből. Ebből terveztek 150 milliós nyitókészletet - a tény 103 millió forint értékű növényvédőszer a raktárakban. A gyárak ugyanis az import alapanyagok beszerzési nehézségei miatt tavaly az utolsó negyedévben lemaradtak. A kistermelők által gyakran használt Hungazinból hiány mutatkozik, viszont Maloran és Afalon van készleten. A gombaölőszerek közül a Ridomil- csalód termékeiből szintén kevesebb lesz, a Borsodi Vegyi Kombinát gyártotta Mikállal helyettesítik, sőt most engedélyezteti a gyár a rézzel kevert felhasználását, amit a nagyüzemek már bevezettek. A rovarölőszerek közül az NSZK- beli Decisből kevesebbre számítanak, ám megjelent a Sellyéi Agrokémia Fendona elnevezésű szere, amely gyorsan és széles skálában hat, kivéve az atkákra. Atkaölőszerekből, mint a Mitac és a Neoron, szintén szerényebb a kínálat. A nagyüzemek által használt gyomirtókból több szernél a megrendelt igény felét igazolták vissza a gyártók. Számítani lehet idén is az áprilisi szállítási csúcsra, az elosztást hét végi ügyelettel igyekszik az AGROKER segíteni. Sajnos, mór tavaly is a beszerzéshez kellett igazítani a gazdaságok termékszerkezetét. Az sem baj, mondják a szakemberek, ha késik a tavasz. Néhány szerre hívjuk fel a figyelmet: a borsóföldeken használt Aretit gyártását környezetvédelmi okokból leállította az NSZK-beli gyár, helyette többek között Merkazint kínál a kereskedelem. A Chino- in szintén leállt aChinofur5G talajfertőtlenítőszerrel, holott két éve még fejlesztette a gyártást. Számítva arra, hogy a szójaterületüket növelik a tsz- ek, az AGROKER nagy mennyiségű Olitref növényvédőszert besze rzett. Kiterjesztették a szezonárakat a tőkés import kivételével valamennyi műtrágyára, ami a szezon néhány hónapjában 10 százalékos felárat, szezonon kívül 7 százalékos kedvezményt jelent a nagyüzemeknek. G. M. VDN-világhíradó A legújabb amerikai telefonra épitöjáték rögzithető, hogy enyhítse a hosszú beszélgetések unalmát Rizskov norvégjai sajtóértekezlete A Szovjetunió kész tárgyalásokat kezdeni a nyugat- és észak-európai országokai az északi békeövezet létrehozásáról — jelentette ki pénteki oslói sajtóértekezletén a nor- végiai látogatáson tartózkodó Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök. Ezzel kapcsolatban utalt Gorbacsov mur- manszki javaslataira, és sürgette a hadgyakorlatok számának csökkentését a térségben. Gro Harlem Brundtland norvég kormányfővel folytatott tárgyalásait Rizskov úgy jellemezte, hogy azokat a jószomszédi kapcsolatokra. a kölcsönös tiszteletre és a jobb megértésre való törekvés hatotta át. A szovjet miniszterelnök mindazonáltal nem rejtette véka alá, hogy a kétoldalú viszonyt beárnyékoló határvitában nem történt előrelépés. Mint mondotta, a Szovjetunió is amellett van, hogy a Barents-tengeren pontosan és egyértelműen kijelölt határok legyenek. Ilyen kölcsönösen elfogadható határvonalat azonban egyelőre nem sikerült kijelölni, így a tárgyalások zsákutcában vannak. Az eszmecserét azonban folytatják — fűzte hozzá. Egyebek között ezzel is ösz- szefügg, hogy Nyikolaj Rizskov újabb szovjetunióbeli látogatásra hívta meg Gro Harlem Brundtland asszonyt, aki a meghívást elfogadta.-f- DÁKKÁ: Egy bandladesi falucskában leopárd okozott felfordulást, miközben Kenyában súlyosan megbetegedett egy óriáskigyó. Ruandában kórházat nyitottak a sebesült gorillák ápolására. De ki törődik a kutyaharapástól félő londoni postásokkal? Az észak- nyugat-bandladesi Laksicsand falu lakóira rátámadt egy kiéhezett leopárd. A fenevad a helyi sajtó szerint nyilvánvalóan Indiából érkezett. Nem falt fel senkit, csak megsebesített hat embert. A rendőrök lelőtték, és ekkor következtek a még súlyosabb események. A falusiak összeverekedtek a két és félméteres állat teteme fölött, mindenki saját hasznára akarta lenyúzni a leopárdbőrt.-j- RUANDA: Fekete-Afrika mélyért. Ruandában gorilla- klinika nyitotta meg kapuit. Az amerikai pénzügyi támogatással létesített intézmény a Vulkánok Nemzeti Parkjának mintegy háromszáz majomlakóját szolgálja. A gorillák általában akkor szenvednek sérüléseket és szorulnak kezelésre, ha beleesnek az orvvadászok állította csapdákba. Ma érkezik Bonnba Sevardnadze Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter NSZK-beli látogatása alkalmából a felek várhatóan megállapodnak abban, hogy politikai párbeszédüket a jövőben rendszeresen és a témák széles körére kiterjesztve folytatják. Ezzel a kétoldalú államközi kapcsolatok fontos szakaszukba lépnek. Sevardnadze tárgyalásai előtt a többi között ezt emelik ki nyugatnémet hivatalos helyen és a sajtó hírmagyarázói. A szovjet államférfi vasárnap délután érkezik. Személyében öt év óta először látogat szovjet kütügyminiszter Bonnba. A nyugatnémet diplomácia vezetője, Hans-Dietrich Genscher ez alatt négyszer fordult meg Moszkvában. Kettőjük azonban korábban már különböző alkalmakkor hétszer találkoztak.