Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-16 / 15. szám
Mexctésrol iiexeftokneSc Hogyan döntünk ténylegesen? A döntés-elhatározás ösztönösnek látszó cselekedet, amely végeredményben mind visszavezethető egy céltudatos emberi választásra. Akkor válik döntéssé, amikor kiválasztjuk az egyet a cselekvési változatok közül. Ha a döntési elmélettel foglalkozom, általában két kérdést teszek fel. Hogyan döntünk ténylegesen? Hogyan kell dönteni? A gazdag irodalmi anyag sokféle változatban írja le a választ. Nehéz lenne belőle kiragadni egyet és rámondani, hogy így kell dönteni, ahogy az leírja, mert a kérdés bonyolultsága ezt mesz- sze meghaladja. Kockázat- vállalással A mindennapi életben tulajdonképpen mindig döntünk, ha azt nem is hangsúlyozzuk vagy mondjuk ki. Vannak egyszerű cselekvések, amelyek nem igényelnek döntéselőkészítést, mert biztosan, jól és egyértelműen eldönthetők. Vannak olyan fontos kérdések, amelyek eldöntése hosszú, fáradságos előkészítés után is csak kockázatvállalással történhet, mert nem mérhető fel egyértelműen a döntés után létrejövő állapot, következmény. A döntések közül most a vállalati döntésekre szeretnék szorítkozni. Tegyünk itt is különbséget csak egyéneket érintő, kisebb csoportokat érintő, az egész vállalatot érintő döntések között. Minél kisebb egy döntés következménye, annál könnyebb azt meghozni. Könnyebb eldönteni, hogy egy dolgozó mikor veheti ki szabadságát mint azt, hogy ötszáz dolgozó mikor mehet szabadságra. A vállalati döntéseket tehát igen gyakran befolyásolja az, hogy hány embert érint a kérdés, és az milyen formában hat vissza a dolgozókra. Ezért természetes az, hogy a legkörültekintőbben azokat a kérdéseket kell eldönteni, amelyek az egész vállalatot érintik. Erre az a gyakorlat, hogy ezen kérdések döntéselőkészítésére kell nagy figyelmet és gondot fordítani. Nagyon sok múlik azon, milyen ez a dön- téselökészités, és mennyi információval rendelkezünk. A fórumok? A mai gazdasági viszonyok között sok rendelet, előírás tartalmazza, milyen lórumokat kell rendezni (termelési tanácskozás, brigádértekezlet stb.. . .) egy lényeges vállalati döntés meghozatal előtt (pl. éves tervelőirányzat, bérfejlesztés mértéke stb.. . .). Ezeket a vállalatok általában betartják. Legtöbbször mégsem jár olyan sikerrel, mint ami elvárható lenne. Nem érzik a csoporttagok a kérdés fontosságát, nem érzik szükségét a véleménynyilvánításnak. Nem elégséges még a „tulajdoni szemlélet". Máskor nincs előkészítve a csoport megfelelően a véleménynyilvánításra. Sokszor érvényesülnek a torzító hatások. Ilyen az ún. „ezredes hatás, csoportkényszer”. Erre egy gyakorlati példa. Egy termelési tanácskozást azért hívnak össze, hogy döntéshez szükséges információt a csoporttól megkapják. Több változatot ismertettünk, amelyek közül az egyikre többször is visszatér a döntésre jogosult vezető és azt mint saját véleményét is kifejti. Ezután már szinte biztos, hogy a vita csak ezen változat körül forog, mert sokan úgy gondolják, hogy a vezető ennek a változatnak híve, támogatni kell stb. Ez lesz a csoport véleménye is. Érvényre jut tehát az „ezredes", hiszen a döntést hozó hatalom nála van. Mivel jut érvényre? Azzal, hogy idő előtt, nyomatékosan közli véleményét. A tanácskozás ettől kezdve formálissá válik, nem alakul ki az elvárt csoportvélemény. Ilyen lehet a „megszervezett" tanácskozás is, ahol az ötödik, hatodik hozzászóló már nemigen mert mást mondani, mert befolyásolja őt az előtte szólók véleménye (csoportkényszer). A vezető felelőssége a döntésben tehát már az előkészítés szakaszában is nagy. Ha valóban kíváncsi a kialakított csoportok véleményére döntése meghozatalában, olyan helyzetet kell teremtenie, hogy az említett (és még több nem említett) torzulások elkerülhetők legyenek. A vezetői döntés tehát megkövetel bizonyos ismereteket. Nem véletlen tehát, hogy a vezetői döntés kiemelkedő fontosságú vezetői tevékenység. Diktatúra? Anarchia? Felmerül a kérdés: milyen döntéseket tartson meg az elsőszámú vezető, vagy általában vezető, és mit adjon le? A választ azzal kezdeném: minden kérdésben egysze- mélyben dönteni - diktatúra. Minden kérdésben másra bízni azt - anarchia. Minden vállalatnál elkészítették a döntési hatáskört, döntési rendszert.^ Általános elvünk. Olyan szintre kell leadni a döntést, ahol annak következményeit a legjobban ismerik és amelynek hatása addig a szintig terjed, ahol azt meghozták. Célszerű egy hatást figyelembe venni: ha valaki saját maga dönt, azt mindig lelkesebben hajtja végre. Ha a felsőbb vezető sem tud jobb döntést hozni, mert objektív okok nem teszik lehetővé, lent kell meghozni a döntést. A vezetői tekintély, úgy érzem, nem azon múlik, hogy „egyéni" vagy egyszemélyi döntések száma mennyi, hanem azon, mennyire érzik meg a végrehajtók, hogy véleményük érvényesül a vállalati döntésben. Sok tényező segíti a helyes döntést: a gyakorlat, az információhalmaz, amit pl. a számítógép is segít rendezni. És sok minden gátolja: a döntéstől való félelem, a nem megfelelő áttekintőkészség, a népszerűtlenségtől való aggodalom, a felelősségtől való elzárkózás stb. Legyen mersze! Zárógondolatként lényegesnek tartom megemlíteni, hogy minden vezetőnek legyen ereje és mersze helytelen döntését megváltoztatni. Ezt elfogadják, csak a régihez való merev ragaszkodást nem bocsátják meg. Viczencz Ottó Jó évet zárt a pécsi vasútigazgatóság Előtérben a gazdálkodás Eredményes esztendőt zárt a Magyar Államvasutak Pécsi Igazaatósága: tavalyi áruszállítási bevételük meghaladta a 1,7 milliárd forintot. Weisz József igazgatóhelyettes szerint előtérbe került a gazdálkodás, az eszközpark minél optimálisabb és racionálisabb kihasználása. Az 1987-es év rosszul indult a vasútnál is, hisz az első három hónapban -, az emlékezetesen zord időjárás miatt — szinte nem volt mit szállítani. Ezt aztán megfelelő szervezettséggel sikerült behozniuk. A korábbi évektől eltérően ezúttal elmaradt az őszi szállítási csúcs. Bár az október elsejétől december közepéig tartó időszakban az átlagosnál nagyobb volt a fuzaroztatási igény. Nagyobb szó 11 íttatói kkal —, például a Dunai Vasművel, a Mecseki Szénbányákkal, a Pannolittal, a kavicsbányákkal —, rendkívül jó volt az együttműködés, így a forgalom egyenletesebbé vált. Megszűntek a hétvégi rakodási gondok is. A cukorrépát és a gabonát zökkenőmentesen elvitték a feladási helyekre, ami elsősorban annak köszönhető, hogy irányvonatokat állítottak forgalomba. Gondot okozott azonban, hogy a vonatok sokszor napokig vesztegeltek a záhonyi, soproni, rajkai határállomásokon, mert a szomszédos országok fogadási készsége nem volt megfelelő. A pécsi vasútigazgatóság megfelelő mozdonyparkkal rendelkezik. Problémát okoz, hogy az áruszállító vagonok öregszenek, s cseréjükre nincs elegendő pénz. Az ésszerű gazdálkodás egyre fontosabbá válik. így például Godisa és Pécs között a szénszállítást most már villanymozdonyokkal oldják meg. Igaz, Godisán mozdonyt kell cserélni, de nem mindegy, hogy ezen az ötven kilométeres szakaszon gázolajat vagy pedig villamosenergiát használnak. Az idei esztendő híre, hogy a MÁV nem ad előszállítási kedvezményt. Pontosabban: később döntik el, hogy melyiknek nyújtanak visszatérítést és milyen mértékűt. Az tény, hogy a korábbi általános húsz százalékos előszállítási kedvezmény megszűnt. R. N. Minden cég csak egyszer... Miért csak perrel? Ha mindenki tenné a dolgát, nem volna szükség újítókra” Szőke Gyula autószerelő beperelte a munkáltatóját. Az ok: nem kapta meg azt a 162 ezer forint újítási dijat, amelyre igényt tartott. A vállalat, omely vonakodásának eredményeként alperesi pozícióba került: a Pannon Volán. Nem gyakori eset, de tanulságos. „Az újítómozgalom a műszaki haladás és a gazdasági megújulás forrása, a dolgozók tudatos alkotó tevékenységének szervezett formája. Célja, hogy a dolgozók újításokkal segítsék a gazdálkodás hatékonyságának és versenyképességének növelését." így szól az újitómozgalom kiskátéjának, a 10/1983-as kormányrendeletnek 1. paragrafusa. Nem vitás, Szőke Gyula tudatos alkotó tevékenységet végzett. Bár nem volt munkaköri kötelessége, alkalmaztatásának négy esztendeje alatt harmincegy újítással gazdagította vállalatát. Csupán a per tárgyát képező eljárás, a kettős fékhengerek javítása 3,3 millió forintot hozott a Volán konyhájára — egyetlen év alatt! De közben más újításai is futottak, nem kis nyereséggel a cég számára. Szőke Gyulának 20 ezer forintot ajánlott fel az egyszemélyi elbíráló, az igazgató a több millió forintot jövedelmező újítás anyagi „elismeréseként" ... Az aranyjelvényes Kiváló Újító címet már nem kaphatta meg. Folyt a per. Szőke Gyulára egyébként emlékezhet az olvasó, ő volt az, aki olyan vízporlasztó készülékkel kísérletezett, omely az autóbuszok füstölését kívánta volna meggátolni. A prototípus megjárta a maga útját - a Budapesti Műszaki Egyetem, a K’ÖTUKI és a győri Rába művek laboratóriumait — aztán az ügy szép csendesen elaludt. A buszok ugyanúgy füstölnek, a Rába áttért a turbófeltöltésre, de amíg motorjai a hazai szériában is elterjednek, lenyelünk néhány kiló füstöt és kormot.- Mit vétett ön a cégnek? Hiszen amikor a füstölésgátlóról beszélgettünk, még elismert, megbecsült újítónak számított?- Nem vétettem én semmit, csak a vállalat lett szegényebb. Amíg volt pénze, soha nem kellett pereskednem a járandóságomért. Nézze, itt van a Volán ipari üzemének felújítási termékajánlata. Ebben írták le milyen alkatrészek, kisfődarabok javítását, felújítását vállaljuk. Nemcsak a magunk vállalatának — másoknak is. A 21 tételből 11 az én újításaimon alapszik! — A gondok a Bosch-szelep megjavítására tett újításomnál kezdődtek. Hatvanhatezer forintot kaptam érte, a cég 2-3 milliót keresett rajta. A fél országnak mi javítjuk. De a végén már kérdezgették: „Nem járt még le a Bosch-szelep, Gyula bácsi?" Mert, ugye, egy évig jár a hasznosításból származó pénz bizonyos százaléka. Egye fene, az ilyen kérdéseket még lenyeltem. De hogy a kettős fékhenger javításáért, amin darabonként 3247 forintot keresett a vállalat, és én saját kezűleg megcsináltam belőle ezer darabot, szóval, hogy ezért húszezer forinttal kiszúrják a szememet, azt már nem tűrhettem el. Annál mór régebbi motoros vagyok a szakmában. Szőke Gyula megnyerte a pert. A tavaly október 27-én jogerőre emelkedett ítélet szerint a vállalat köteles volt megfizetni autószerelőjének a hasznosítás eredményéből származó bevétel öt százolékát, vagyis 162 000 forintot — 8 százalékos késedelmi kamattal és a perköltségekkel együtt. Szőke Gyula ekkor már nem dolgozott a Pannon Volánnál. Maszek taxizásból él az a szerelő, aki negyven esztendővel ezelőtt egy kaposvári Opel- szervizben tanulta ki a szakmát és a kisujjában van a honi teherautók, autóbuszok és személygépkocsik reparálása. — Tudja, ha egy műhelyben olyan „vicceket" megengedhetnek maguknak az iskolapadból alig kikerült srácok, mint amit velem többször is megcsináltak, akkor az öreg szakinak ott már nincs keresnivalója. Bezsirozzák a fiókomat? Aztán jönnek, hogy „Ezt a csapszeget hogyan hajlítsam el, Gyula bá?" „Ahogy akarod, édes fiam!" Ilyen légkörben én nem tudok dolgozni . . . — Csak ez a per volt az oka, hogy taxizásra adta a lejét? — Legalább ötven százalékban. Manapság sokan mondják, hogy a jövedelemadó megöli a munkakedvet. Hogy az emberek nem adnak ki magukból annyit, amennyit lehetne. Szerintem a melós tudomásul venné, hogy adót kell fizetnie, hiszen a világon mindenütt így van. Csak legalább azt megkapná, amiért tisztességgel megdolgozott! Én sohasem szerettem a hőbörgőket. Tudom, hogy a melósban is van hiba, persze a mérnökben is. Ha mindenki tisztességesen elvégezné a dolgát, nem volna szükség újítókra! így igaz, ahogy mondom! Miért a szakmunkásnak kell kitalálni egy javítóműhelyben, hogy mjt kell csinálni egy fékhengerrel? Egy fékhengerrel, omely szinte kizárólag az egyetlen vacak gumigyűrű miatt válik használhatatlanná? Hát miért nem a mérnök találja ki? Öt miért fizetik? Szőke Gyula most Amerikába készül. A perrel nyert pénzen utazik a testvéréhez. Nem irigylem tőle . . . A bírónő, dr. Bédi Sarolta, aki a szóbonforgó ügyet tárgyalta, nem sűrűn találkozik ilyenfajta jogi vitákkal. — Évente két-három alkalommal fordul elő, hogy újítási dijat perelnek - mondja. - És még csők azt sem állíthatom, hogy valamelyik vállalatra különösen jellemző volna a díj visszatartása. Szinte valamennyi pécsi vállolatot perelték mór. De mindegyiket csak egyszer. Dr. Poronyi Gyöngyi bíró még hozzáteszi: — Más ügyekben viszont megfigyelhető, hogy a vállalatok vezetői szívesen hagyatkoznak a bírói ítéletre. Az első fokú döntést gyakran meg sem fellebbezik. Belenyugszanak, „ítélet van, nem a miénk a felelősség." * „A gazdálkodó szervezetek kötelesek az újitómozgalmat szervezni, az újítások bevezetéséről gondoskodni, oz újítókat erkölcsi és anyagi elismerésben részesíteni." Ezt írja a kormányrendelet .. . Havasi János Rakodás a MÁV pécsi konténerpályaudvarán
