Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-09 / 339. szám
1987. december 9., szerda Dunántúli napló 3 Kik tanulnak ma latinul? A nyelviskolán alig akad jelentkező Ki tanul ma latinul? Hogyan lehet alapozni olyan ismeretekre, amelyekre szükség van ugyan, de nincsenek meg, mert a fiatalok nem érdeklődtek iránta — tették föl a kérdést kissé szemrehányó hangon egy irodalmi konferencián. — Inkább tanuljanak meg a diákok tisztességesen oroszul, németül vagy angolul. Nincs arra idő, hogy olyasmivel foglalkozzanak, amelyből tanulmányaik és munkájuk során nem profitálhatnak — reagáltak többen emigyen a kérdésre. Mivel a latinul tudni vagy nem tudni kérdés egyre gyakrabban vetődik fel tudományos és egyéb rendezvényeken, megkértük néhány szakma képviselőjét, mondják el véleményüket, tapasztalataikat: — Nem értek egyet azzal a kifejezéssel, hogy a latin holt nyelv — összegzi véleményét dr. Polányi Imre, a JPTE Tanárképző Kar történelmi tanszékének vezetője. — Közvetítő nyelv a kultúrák, a tudományágak és az évszázadok között. Csak dühösen tudok válaszolni arra a kérdésre, van-e szükség a latin oktatására? A latin Magyarországon is hivatalos nyelv volt a XIX. századig, az irodalmi, tudományos, történelmi produktumok is a latinhoz kapcsolódnak. Ezenkívül más idegen nyelvet is könnyebb tanulni, ha az illető előtte elsajátította a latin alapjait — már lehetőleg a középiskolában - megismerkedtek a grammatikájával. A történelemszakos hallgatók másfél évig tanulnak latint, de módjuk van arra, hogy fakultatív formában, a kötelező ismeretszerzés után is foglalkozzanak a nyelvvel. — Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy tanuljanak latinul a jogászok. A római joghoz anélkül aligha lehet hozzáfogni, később pedig a polgárjogban is visszaköszönnek a kifejezések - állapítja meg dr. Szlovák Tibor, a JPTE Állam- és Jogtudományi Kar állam- és jogelméleti tanszékének tanársegédje és hozzáteszi: — A tudományos munkában, a szakirodalmak tanulmányozásához is elengedhetetlenek a latin nyelvű ismeretek. Hallgatóinak kötelező a latin, az első évfolyamosok heti két órában tanulják.- Az elsősök heti egy órában ismerkednek a latinnal. Az orvostudományban elméletben és gyakorlatban fontos a latin. Sokkal jobb, ha értik is az egyes kifejezéseket a hallgatók, mintha csak megtanulják — mondja dr. Gras- tyári Endre, a POTE Élettani Intézetének vezetője. Pécsett a Nagy Lajos' Gimnázium fakultatív programjában tanítanak latint. Egészségügyi latint tanulnak a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola egészségügyi tagozatán és az Egészségügyi Szakiskolában. A TIT Nyelviskola éveken át meghirdette a latintanulási lehetőséget, de egy-két jelentkezőnél több sosem akadt. A Nevelők Házában sem találkoztak ilyen igénnyel a nyelvtanfolyamok szervezői. — Nincs olyan év, hogy ne csatlakoznának néhányon a csoporthoz — Dobainé Fenyvesi Ildikó a Nagy Lajosban tanítja a II—III—IV. osztályos jelentkezőket latinra. — Hasznosnak tartanám, ha akár a harmadik idegen nyelvként felvennék tanulmányaik közé a latint a középiskolások, legalábbis az, aki már tudja, hogy leendő pályáján szükség lesz rá. Biztosan említették már többen, de az én tapasztalataim is igazolják, hogy más idegen nyelv elsajátításához is sok segítséget nyújthat a latin ismerete, tudása. Barlahidai Andrea Heves vita, két menetben Felelős, óm sokszor elhamarkodott véleményekkel teli tanácskozásként volt a pécsi JPTE Tanárképző Karának viharos ifjúsági parlamentje. A parlament első menetben több mint négy, a második, a megismételt menetben pedig több mint hét órán át tartott. A jelenlévők közül szavazati joggal rendelkeztek az intézmény diákönkormányzatának, az úgynevezett csoportvezetői tanácsnak a tagjai, az egyetemi és a főiskolai képzésben részt vevő tanulócsoportok választott vezetői. Akadtak érdeklődő tanárok és — főként a második alkalommal — hallgatók is szép számmal. Minden úgy indult, ahogy az ifjúsági parlamenteken szokott. A küldöttek előzetesen megkapták az állami vezetés által készített dokumentumokat: a beszámolót, az intézkedési tervet. És egy külön kiadványt. A Hosszú Forró Drót elnevezésű füzet tartalmazta a kar KlSZ-bizottságá- nak és a diákönkormányzat egyik vezető csoportjának, a Foglaltaknak a véleményét is az említett dokumentumokról. A diákok által leírt vélemény sok és többször igen kemény érveket, tényeket, javaslatokat tartalmazott. Szólt egyebek mellett az „egyetemi képzés koncepcionális és oktatásszervezési hibáiról”, a TDK-munka nem megfelelő oktatói és hallgatói érdekeltségéről, „a kari költségvetés nyomor szintű helyzetéről", a bonrendszer bevezetéséről a menzán és arról is, hogy járjon gyed a hallgatóknak és vehessenek fel OTP-kölcsönt. Ezekből is kiderülhet, hogy az ifjúsági parlamenteken egyébként szokásos és elkerülhetetlen módon olyan kérdések is felvetődtek, amelyeket legfeljebb kormányzati szinten lehet orvosolni, ugyanakkor örömre szolgált, hogy a javaslatok, észrevételek zöme helyben, az adott intézményben is megoldható lehet(ne) . A dékán a parlament elején hosszan, részletesen válaszolt a javaslatokra, később átadta a szót a legtöbb támadást megélt egyetemi képzés vezetőiének, akitől egyebek mellett megtudhattuk, hogy jelenleg vizsqálja egy neves szakemberekből álló csoport az egyetemi képzés eddiai tapasztalatait. Végül Vigh Árpád dékánhelyettes íqéretet tett például arra, hogv valamennyi hallgató évkezdetkor, tantárgyanként meqkaoja a konkrét tantárgyi követelményrendszert. Ezután, hoqy úgy mondjam: elszabadult a pokol, ötletek, javaslatok zuhataqa érte az állami vezetést. Négy órán át, többször a oarlamentólis formák felrúnásával, bekiabálásokkal, tapsokkal, kisebb füty- tvökkel fűszerezve. Véaül is a küldöttek többsége nem bírta, elment, és íav szavazatképte- lenséa miatt mea kellett ismételni a oarlamentet. Volt viszont szavazás, méghozzá nagyon sokszor a második menetben. Itt is érdekes volt megfigyelni, hogy mindenféle jovaslatban az egyetemi képzésben részt vevő hallgatók viszik a prímet, egyes csoportjaik szervezetten és „testületileg” foglaltak állást a kérdésekben. így eshetett meg például, hogy első menetben igen élénk vita után egy „igen” szavazattal, négy „nem” szavazattal és hatvan (!) tartózkodással elutasították az állami vezetés beszámolóját és a szóbeli kiegészítéseket. A kari tanulmányi- és vizsgaszabályzathoz több mint kilencven!) módosító javaslat érkezett. Ez örömteli, főként azért, mert — sok más felsőiskolában tapasztalható gyakorlattal ellentétben — a javaslatok zöme nem a tanulmányi feladatok könnyítésére irányult. A hallgatók szenvedélyes hangon többször is élesen bírálták például a tanulmányaikhoz elengedhetetlen feltételek (vizsgatervek, tanulmányi tervek hiánya, nem mindig megfelelő oktatói munka, technikai körülmények, teremhiány stb.) és nem szóltak mindig dicsérő hangon a művelődési tárca és a helyi vezetés tevékenységéről sem. Iqy például, (eqyébként a KISZ- titkár javaslatára) a hétórás tanácskozás kellős közepén a parlament tagjai leszavazták a tanácskozás levezető elnökét és újat választottak. Ezt követően pontonként végigmentek a tanulmányi és vizs- aaszabályzathoz valamint az ifiúsáqi parlament dokumentumaihoz fűzött több mint száz hozzászóláson. A hétórós vita véqleqes jegyzőkönyvének elkészülte után néhánv javaslatra, ötletre visszatérünk. A JPTE Tanárképző Karónak ifiúsáqi parlamentié végül küldötteket választott meq az összegvetemi tanácskozásra, amelv februárban lesz. Az országos felsőoktatási ifiúsáqi parlamentre tervek szerint áprilisban kerül sor. Bozsik László efőft Azt is éppen a napokban láttam a tévében, hogy Cousteau kapitány — akit egyébként tisztelek, becsülök, sőt, az esetek túlnyomó többségében neki drukkolok — megjárta a vízilovakkal. A vízilovak ott hű- söltek a vízben, akár egy fa- tuskó vagy egy kődarab, szinte észrevétlenül, s nézelődnek. A kapitány szerepcserét képzelt: a vízilovak éljék életüket, ő meg majd nézelődik, figyeli őket. A tutajszerű kameraállvány, s talán a kamera is, gyorsan összetört. A derék kapitány kénytelen volt művízilovat gyártani megtévesztésül, de hamarosan az is megfuta- modásra kényszerült — négy meztelen, szőrös lábán csak úgy futott kifelé. Én a vízilovaknak drukkoltam . . . Évekkel ezelőtt, jó régen, egyszer Rab Feri arról fecsegtünk, ki milyen állat szeretne lenni, ha lenne lélekvándorlás és választani lehetne. Valaki azt mondta: én víziló szeretnék lenni, csak üldögélnék a vízben, mint egy fatuskó vagy egy kődarab, szinte észrevétlenül, ezzel szemben én mindent látnék, ami körülöttem történik, víz alatt, víz fölött, kint a szórazföldön és fönt a levegőégben. Hogy ki választotta a vízilólétet, már nem emlékszem. Az is lehet, hogy én voltam. De az is lehet, hogy Rab Feri volt az. Nagyon igyekeztem, hogy elhessegessem magamtól ezt az egész víziló-ügyet, hiszen komolytalan képzettársításra ad alkalmat, és most, amikor Rab Feriről a tévé pécsi stúdiója azért csinált portréfilmet, mert hatvanéves lett, talán mégis illendő lenne ünnepélyesebb hangot megütni, amolyan „nyakkendős" hangot. Igaz, hogy ő maga nem hord nyakkendőt ... Jó, ez nem tartozik ide. Hatvan év az mégiscsak hatvan év, eléggé lehangoló dolog belegondolni, hát legalább komolyan, szépen, ünnepélyesen tegyük... Jó, de miért éppen most? Hát nem mindegy, hogy harminc, hatvan vagy kilencven? Miért pont most kellene nyakkendőt húzni és ünnepélyes közhelyeket mondani? Hiszen nem ismerek embert, aki annyira utálná a közhelyeket, mint Rab Feri. Holott, ha az ember újságíró, akkor közhelyek közt éli le az életét. Ez a tény és az utálat talán összefügg. Ezek után elképzelem, milyen arcot vágna az ünnepelt, ha méltatk környezctkuifc&rára egyik iit&tja „Érző séták” Stockholmban A rajzok önmagukért beszélnek. Ákom-bákom tetők, torzonborz fák. Iskolások rajzolnak így, amikor környezetüket kell papírra vetniük a tanár kérésére. A felírat annál meglepőbb: a rajzokat főiskolások készítették Stockholmban. Azután a következő diapozitív felvételek a vásznon, szecesz- sziós rajzolatok, díszes kapualjak, térbe helyezett épületek. Ugyanazoknak a hallgatóknak a kezemunkái, csakhogy közben tettek néhány „érző sétát" a svéd óvárosban. — Nem boszorkányság, csak használni kell a szemet, a figyelmet és a kezet picit ehhez igazítani — magyarázza a diákat és az érző séták lényegét Ewa Romáré, stockholmi főiskolai tanár, aki nemrégen járt Pécsett, a nemzetközi építészeti és nevelési konferencia alkalmából. — Először tizenhárom éves gyerekekkel kezdtem foglalni. Nálunk az elemi iskoláztatás három részre tagolódik, 7_9, 10—12 és 13—15 éves korosztályokra. A gyerekek a harmadik szintiq nem is- találkoznak rajzszakos tanárral, úavhogv van mit oótolni a későbbiekben. Az utóbbi pár évben tanító- és tanárképző főiskolán tanítok, a leendő óvónők művészetpedagógiai óráit tartom. Az egyik cél, hogy a hallgatók önbizalmat szerezzenek, ne rettegjenek a rajzóráktól, technikai ismeretekre tegyenek szert és tudják a művészetet nyelvként használni és munkájukban hasznosítani. Nemcsak rajzokat készítenek, hanem frottázsokat, linómetszeteket, és papírmaketteket. Igen szeretik a foglalkozásokat. Dokumentumokat, építészeti tervrajzokat is megnézünk egy- egy épület kicsinyített másának a megalkotásakor. — Az ön állal megvalósított környezetnevelési programon kívül léteznek más típusúak is Svédországban? — Akár azt is mondhatnám, ahány rajztanár, annyi modell. Az elmondott programnak alapját Eileen Adams londoni tanártól vettük át. — A környezetkultúrára nevelő tantervek, gondolom, kapcsolódnak a környezetvédelemhez is. — Igen, a programoknak ez az egyik célja. Általában tartalmazzák nemzetközi, az egész világot érintő problémák megvitatását, lyen például a környezetszennyezés, a háború, a béke kérdése. — A skandináv design világhírű. ön mégis azt mondta, hogy az iskolákban a rajznak, az ábrázolásnak alacsony a presztízse . .. — Nemrégiben olvastam egy elemző cikket, miszerint a design nem fejlődik kellő mértékben, bár lehet, hogy ez még nem látszik a termékeken. Az alacsony presztízst a kevés óraszámra vonatkoztattam, amelyben a tanulók a vizuális nyelvezettel és gyakorlattal ismerkednek. Szó volt nálunk arról is, hogy átalakul az elemi iskolai képzés, de arról nem hallottunk, hogy az új rendszerben megbecsültebb helyre kerülne a rajzoktatás. Jövőre Stockholmban nemzetközi konferenciát rendezünk, a Nemzetközi Vizuális Nevelési Szövetség tanácskozását. A svéd vizuális nevelési bizottságnak titkára vagyok, részt veszek a rendezésben. Reméljük sokan odafigyelnek majd a tanácskozás vitáira. B. A. ni kezdeném, mint a pécsi újságírás doyenjét, a toll avatott mesterét, a mecsekalji város szőlőhegyeinek rebelais-i meg- örökítőjét. . . A portréfilmben, amelyről voltaképpen szólnom kell itt, egy pillanatra megijesztett, hogy Rab Feri besétál valami zsákutcába és arról kezd majd beszélni, hogy hogyan írja a cikkeit. Az ember — én, te ő, de még az olvasók is azt hiheti, ez érdekes, érdekel valameny- nyiünket. Holott teljesen érdektelen. Hogy ír vázlatot vagy nem ír vázlatot. . . hát istenem! Szerencsére Rab Feri is unta a témát. Megmondta, hogy ír vázlatot, vagyis valami „vázlatszerűséget", vagyis egykét adalékot, mondatot, amit nem akar kifelejteni, fölírja egy papírra, — de aztán nem mesélt tovább a „módszereiről”. Jpbb is. Neki nincsenek is „módszerei”, mert a kihaló- félben lévő régiek, az impresszionisták, az örök rögtönzők közül való. Aki mindig az ember, az élet oldaláról veszi szemügyre a dolgokat, dolgozhat bármilyen módszerekkel, annak a szeme mindig éles, a figyelme mindig éber marad és a szemléletét soha semmiféle „szempont" el nem torzítja. Az olvasók, akik többnyire szeretik Rab Ferit, pontosan tudják, miről van szó. örültem, hogy a filmben elhangzott, ars poeticának is nevezhető szép írása arról, hogy olykor, mint egy óriás, csendesen leemelgeti a „játékházak" tetejét. Aki tudja, tudja: a házakba kukucskáló óriások, ha sokan szeretik is őket, valójában mindig nagyon magányosak. Muszáj újra meg újra fölhúzni a hétmérföldes csizmát, hogy enyhüljön az a szorítás . . . Azt hiszem, ezt már nem is kellett volna mondanom. Elég lett volna annyi: én a vízilovaknak drukkolok. Vagy anynyi: azt kívánom, Ferikém, hogy az óriáscsizma el ne kopjón, szolgáljon ki, ameddig élsz I H. E. Forint emlékérmék Ezüst és nikkel alapú forint emlékérmék árusítását kezdi meg hétfőn a Budapest Bank. A pénzintézet 53 fajta emlékérmét kínál — a jelenlegi forgalmi értéknek megfelelő áron — a vásárlóknak, többek között 1946-ban, illetve 1947- ben készült ezüstveretű 5 forintosokat, különböző művészeti évfordulók, sportesemények alkalmából vert érméket. A bank húsz — két budapesti és tizennyolc vidéki — kirendeltségénél kezdik meg az árusítást. A bank nemcsak eladással, hanem az érmék visz- szavásárlásával is foglalkozni kíván. Ifjúsági parlament a tanárképző karon
