Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)

1987-12-07 / 337. szám

1987. december 7., hétfő Dunántúlt napló 5 Azaz ... szovjet turisták a pécsi Pannónia Szálló halijában Fotó: Proksza László Üresek a szállodák... Vasárnap reggel borult, esős időre ébredtünk. Egész délutánig folyamatosan esett az eső. A december eleji idő­járásnál enyhébb idő volt — plusz négy fokot mutatott a hőmérő — élénk keleti szél fújt. Tán az időjárás is okozta, hogy a kirándulóhelyek telje­sen elnéptelenedtek. Egy-két ember, és család járta a Me­csek ködbe burkolt útjait. Né­hányon tértek be a Misina ét­terembe forró teát inni, vagy ebédelni. Orfű, Abaliget is esőbe, ködbe rejtette szép tá­jait. Pécsett az utcák szintén kihaltak, néhány járókelő vagy el-elhúzó autó és busz zavar­ta meg a csendet. A szállo­dák üresek. A most érkezett szovjet csoportok mellett né­hány -osztrák, nyugatnémet és jugoszláv vendég lakja a Pan­nónia Szálló szobáit. Ninc'i vendége a Minaret Szállónak. A Hunyor Szállóba is kevés a turista. Olasz, osztrák, nyugat­német, amerikai és néhány magyar vendég lakja a szo­bákat. A Nádorban viszont telt ház van: két szovjet cso­port mellett osztrák, nyugat­német és magyar vendég - az utóbbiak valamennyien a pécsi havivásárra jöttek el­adni vagy nézelődni. A hét közepéig sokan itt maradnak közülük. Mint mondták a szállodák, portáján, a december általá­ban ilyen csendes. Pedig kü­lönböző kedvezményekkel pró­bálják a vendégeket becsa­logatni. A karácsony és a szilveszter telt háznak Ígérke­zik. A szobák legtöbbjét már lefoglalták a Pécsre tartó ün­neplők, rokonlátogatók. A. E. Hó Olyan, ' mint az emlé­kek. Előbukkan néha, ha hívjuk, ha nem. Kis da­rabokban először, aztán sűrűn, sűrűbben, hogy be­borítson mindent. Aztán el-elfelejtődik. Elolvad. Előjön újra a jelen rideg, földszagú élményeivel, de emlékezünk a tavalyi hó­ra, a tavalyelőttire ... És tudjuk, újra eljön . . . Olyan mint a ravaszko- dc bűnöző. Álcát ad a mélynek: csillogó fehér fel­szint, ami még szórakozta­tó, önfeledt, de múló ka­cagásra késztető is lehet. Olyan, mint a kisgyerek. Nem tudni, mit akaró. Per­cenként változó. Apró szemcsékből, pici csilla- gocskákból összeálló. Pa­tyolattiszta egyhangúságá­ban is csábító, sosem kér­dező, de mindig állásfog­lalásra csábító. Mindig kérdező, és zavarbaejtó. Olyan, mint életünk. Ap­ró, fürge, ki tudja, hova tévedő pelyhekböl áll ösz- sze, melyeket már alaku­lásukkor bekoszol a kör­nyezet. Aztán eggyé válik minden. Kié vaskosabb, kié vékonyabb marad. Por- hanyós vagy ágakra kerül­ve bármikor lelibbenő. Tar­tós vagy pillanatokon be­lül lucskossá válva értel­mét vesztő. Hasznos, hó­embert, hóbarlangot: újat alkotó. Vagy kártékony: buszokat, vonatokat túszul ejtő. Szelek hátán ide-oda kevergő . . . Olyan, mint a jövő. Vá­ratlanul, de mindig bekö­szöntő és sokáig maradó. Kiszámítható és megszűnő. Fehér. Hó. Bozsik L. Megszámoltam. Pontosan 23 nagy bőrönd volt egy autón szombaton este a pécsi főtér parkolójában. Rájuk Írták: ir­hasapka, bunda, satöbbi. Vá­sár volt tegnap Pécsett, ebben az évben az utolsó nagy havi összejövetel. Régen fogadta ilyen rossz idő a tömeget. Mert a tömeg megmaradt. Negyed tíz tájt az Építők és Tüzér ut­ca sarkáig ért a kocsisor és az 1-es busz nem állt már meg a Tüzér utcai megállóban. Ma­gam féllábra állva pré’selőd- tem a tömegben, ahol min­denki vásárfiáról, adórend­szerről, pénzekről és a Volán­ról beszélt. Gondoltam, veszek legalább egy buszt a vásárban, hogy gond nélkül hazamehessek vagy egy álomautót 880 ezerért, de nem volt nálam ennyi pénz. így azzal szóra­koztam, hogy valamennyi, ked­ves — nájlonnal borított — sá­tornál megnéztem, honnan ér­keztek az árusok. Talán nincs is olyan nagyvárosa széles e hazának, ahonnan ne jött vol­na maszek butikos, ruhagyár­tó gmk vagy éppen egy-egy Áfész úgynevezett vásározó cso­portja. Naiv kérdésemre meg is kaptam a választ: megéri idejönni, nincs mégegy ha­sonló vásár az országban. Má­sik kérdésemre röviden vázol­ták az autóban alvás vala­mennyi lehetséges élményét és visszasírták a nyarat, amikor egy szál pokrócon meleg duny­hával takarózva is tudtak alud­ni a vásártéren. Néhány szót váltottunk még a hotelok és saját áruik árairól, de ezeket nem kell komolyan venni — mondták. Találkoztam boldog rendé- szekkel is, akik szeretnek vá­sárba járni, igazgatni a for­galmat, segédkezni a kijelölt helyek elfoglalásában, CB-n tartani a kapcsolatot egymás­sal, ha mégis valami gond van, hajnali négykor kelni és dél­után még esetleg betekinteni a több mázsányi maradék sze­mét eltakarításának fortélyai­ba. Beszélgettem ázó-fázó embe­rekkel a zsibivásáron. Ok örül­nek, hogy januártól sem vál­tozik majd a helypénz és azon morfondíroznak, őket miként adóztatják meg az eladott tíz­húsz éves pulcsikért, a hasz­nált ruhákért, a feleslegesnek nyilvánított dísztárgyakért. Ta­lán sehogy. Talán. Ez volt a kulcsszava a vasárnapi vásárnak. Talán megérte kimenni. Talán ja­nuártól is marad a pécsi vásár iránti érdeklődés. Talán én is kimegyek legközelebb. Talán jól járok. Talán örülök. Talán. Bozsik Sajtónap, 1987 D ecember 7-e, a Vörös Újság megjelenésé­nek évfordulója — a magyar sajtó napja — ter­mészetes alkalom arra, hogy hazánkban az újságírás és az újságírótársadalom hely­zetére rávilágítsunk. Azok közé tartozom, akik szívesen merítenek a sajtóból, akik várakozásteli kíváncsisággal terítik maguk elé a legfris­sebb lapszámokat. Akik — Ady meghatározását kölcsön- véve — a sajtó éltető és munkáló funkcióját nap nap után számon tartják. Persze a kérdés évről évre ismétlődik: mi történt a ta­valyi sajtónapi ünnepségek, a kollegiális koccintás után? Nyugodt lélekkel állíthatom, az eltelt esztendő során szép fejlődés mutatkozott. Lapjainkra, s az újságírás minden műfajára egyaránt érvényes a fokozódó aktivi­tás, egyszersmind a gyors, a hiteles és a pontos tájékoz­tatásra törekvés. Mint szakszervezeti tiszt­ségviselő, örömmel látom, hogy az üzemi lapokat ma szívesebben olvassák, mint régebben, hogy a megyei lapok kelendősége úgyszól­ván a csúcsra jutott, és a színes folyóiratok között pe­dig alighanem versenyről vagy versengésről lehet már beszélni. Szívesen utalok rá, hiszen ez szakszervezetünk állás­pontja: a magyar újságírás emelkedőben van, amit a fentieken kívül a 157 milliós eladott példányszám szintén kellőképpen alátámaszt. Az offenzív helyzethez ké­pest nem kis csalódás, hogy az újságírók bér- és jöve­delmi pozíciójában — több mint egy évtizede — aIig- alig mutatkozik elrőehala- dás. Ami ma ven, nem meg­nyugtató. Romlott az újságírók egyé­ni felkészülésének és to­vábbképzésének lehetősége, aggasztóvá vált az egészség- üqyi összkép, a mortalitás. Mint különleges szerepet betöltő értelmiségiek, sem az előképzettség, alkalmasság, hivatás anyagi elismerésében nincsenek elismert helyen, sem a foglalkozás társadal­mi presztízsében. Mindez nem lankadó erő­feszítésre készteti szakszer­vezetünket, de az olyan te­kintéllyel rendelkező társa­dalmi partnerszervezeteket is, mint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Lapkiadók Egyesülé­se, a Művészeti Szakszerve­zetek Szövetsége, Ezekben a napokban ia- vában tart a lapstruktúra elemzés. Ami eddiq döntés­sé érett, abban szakszerve­zetünk érvényesíteni tudta a tagoktól befutott kéréseket. Igaz, sok mindenben ezután lesz még döntés. Én ezekből azt tartom a legfontosabb­nak, hogy a szerkesztőségek­nél maradjon elegendő pénz a bérjavításra, a mű­szaki fejlesztésre, és a mun­kakörülmények javítására. Szakszervezetünk kiáll az utánpótlás megőrzéséért, a társadalmi befolyás növelé­séért is. Szembenézünk azzal, hogy a lapstruktúra korszerűsítés szaporíthatja a szakszerve­zeti érdekvédelem feladatait. Természetesen nem csak a kormányzat síkján. Úgy gon­dolom, az újságíró alapszer­vezetek választott tisztségvi­selőitől is határozottabb ma­gatartásra lesz ezután szük­ség, minden egyes esetben, minden egyes dolgozó ügyé­ben. A bér-érdekvédelmet az első helyen kell tartanunk, a sok megoldásra váró problé­ma között. Amikor lapstruktú­ra korszerűsítésről beszélünk, ezeket nem tarthatjuk mellé­kesnek. Az újságírás köztudottan a legnyíltabb pályák között is az első világszerte. Nem sza­bad, de talán nem is lehet minden mozzanatát szabá­lyozni. Az újságíró csak úgy lehet a demokrácia munká­sa, ha megbízunk képzettsé­gében és felkészültségében; ha politikus jelenlétét tesz- szük mérlegre — kinyitva az éppen friss lapot, elolvasva és meg is értve barátunk és kollégánk sorait. Mert az újságíró sokmillió magyar állampolgár barátja, sőt családtagja, aki a kel­lemest és a kellemetlent egyaránt elénk tárja, nem engedve, hogy bárki is szűk álomvilágba zárkózzék be. Magam nehezen lennék meg ilyen társak nélkül. így vá­rom a napilapokat, hét múl­tán pedig a családom ál­tal kedvelt színeseket és fo­lyóiratokat. Hiszen az olva­sás gyönyörködtet és tanít (még a fel-felbukkanó hi­bák is, amelyekről most ne essék szó), informál és a beszédtémák tömegét adja. A társadalom ügyeit el­vállaló homo politi­cus közben gondok­kal vívódik, magánemberként igényeinek lajstromát ellen­őrzi, napi problémákkal küsz­ködik. Tudom, kevés azt mondani, az újságírók nagy többségének igaza van. De tudnia kell az újságírónak is, hogy a szakszervezet nem visszakozott a feltételek ja­vításának képviselete terén. Cs. Nagy Lajos, a Nyomda-, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozói Szakszervezetének főtitkára Helyére kerülnek az Irányító táblák és transzparensek Mától karácsonyi vásár ar a Domus Aruház parkolójában Tekintetvonzó, színes égők hirdetik a karácsonyi vásár kezdetét vasárnap este óta, amikor is kigyulladtak a fé­nyek Pécsett, a Domus Aruház parkolójában. Tegnap délután az áruk kihelyezése zajlott; a pavilonok, konténerek felteltek ruhaneműkkel, játékokkal, dísz­tárgyakkal - s ma délelőtt 9 órától tizenhét napon át (de­cember 23-ig) lehet itt vásá­rolni. Az úgynevezett „Arany- kapu"-nak - a Mecsek-Tourist által rendezett vásárnak - — négy éven keresztül a Szá­lai András úti parkoló adott helyet. Idén a szervezők a vá­rosi tanács kezdeményezésére máshová telepítették a félszáz­nál valamivel több kiskereske­dőt, kisiparost.- Tartunk tőle, hogy ezt az új helyet kevesebb vevő kere­si föl — jelenti ki Takács Ist­vánná budapesti divatáru-kis­kereskedő saját és társai ne­vében. — Bár az igazi vásán hangulat, a zene, a díszítések, az étel-ital- és a gazdag áru­kínálat csábító kell hogy le­gyen! A kiskereskedők aggodalmát osztják a Mecsek-Touristosok is, bár előnyöket is látnak a korábbi vásárhelyhez képest: — Igen nagy és folyamatos reklámmal igyekszünk a hely- változtatásról tájékoztatni a pécsieket — mondja Trényi Jó­zsef, a Mecsek-Tourist vásári csoportjának vezetője —, sőt a jugoszlávokat is, őket pél­dául a Glas Slavonije újságon keresztül. Távlatilag azonban elfogcdhatóbb itt a karácsonyi vásár, ugyanis a Domus Áru­ház parkolójában összefogot- tabban szervezhetjük meg, mint a Szálai András úton. A vásárhely egy hét alatt kiépült. A részt vevő kiskeres­kedők, kisiparosok száma a ta­valyihoz képest változatlan.- Az ötvenhárom kiállító kö­zött nemcsak kiskereskedők ta­lálhatók, hanem például a Népszava Lap- és Könyvkiadó, a Művelt Nép Könyvterjesztő - tájékoztat Kovács József rendezvényszervező —, valamint a Füszért, a Fészek Áruház, a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszmű- ipari Szövetkezet is árusít a finomacél,- a játék-, a divat­árus mellett. A helyünk akko­ra, hogy akár 70-75 konténert, illetve pavilont is elhelyezhet­tünk volna, de többen nem jöt­tek. Különösen a kézműveseket hiányolják a szervezők. Kár­pótlás azonban, hogy a de­cember 13-i vásárcsarnoki kéz- müvesvásárra hatvanon jelez­ték érkezésüket. L. Cs. K. Esős uasar

Next

/
Thumbnails
Contents