Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-31 / 360. szám
Hars György Péter Chapter 9. Talpad a csend fűszállal simogatja nevetsz — csikland a némaság templomodban más istenségek papja engeszteli patrónusát morzsol az ajka varázslati szókat „mi fent levél az lent avar ne bántsátok az álmodó hajókat parthoz verődnek egyhamar” — szétfoszló hosszú fellegek állnak egy-egy kapocs minden madár a szárnyak nyílnak megnyúlnak az árnyak görcsbe rándul a délután. A Soros alapítvány és a Bóbita II 130. példány Mivé lehet az ember? „Aczél György és Baranya” A Bóbita neve régóta jóhangzású név a bábművészetet kedvelők körében itthon és külföldön egyaránt. Tavasszal mégis gondot okozott annak a felkérésnek a teljesítése, amely a Művelődési Minisztériumtól érkezett és lehetőséget teremtett a Bóbita Bábszínháznak egy indiai nemzetközi fesztiválon való részvételre. A Baranya Megyei Tanács és nyolc más Baranya megyei vállalat együttes pénzügyi támogatása is kevésnek bizonyult, s itt jött először a Soros alapítvány 200 ezer forintos segítsége. Ez már lehetővé tette a 12 tagú társulat és a bábok, díszletek és egyéb felszerelések utazását Indiába. M int Kós Lajos, a Bóbita vezetője elmondta, négy európai társulattal együtt szerepeltek, s a nyelvi nehézségek kikerülésére két zenés darabbal - egy showműsorral és Prokofjev Péter és a farkasával szerepeltek Bombayben három napig. Ezután a fesztiválon, Delhiben, ahol 10 előadást tartottak egyetemeken, kultúrházakban. Az ottani sikeres szereplés után itthon két kellemetlen esemény zavarta a további munkát. Egy csőtörés következtében szó szerint tönkrement sok díszletük, kellékük és autóbuszuk is totálkáros lett egy vidéki úton. Ügy tűnt, hogy ez megpecsételi az együttes sorsát, hiszen előadásaik háromnegyede a tájelőadás, és a bábszínház olyan, mint a csiga: mindenhova magával viszi a házát, nem tudva előre, hogy hol, milyen technikai feltételek mellett kell szerepelnie. A Soros alapítvány ismét segített. A most kapott 450 ezer forint a folyamatos működés feltételeit biztosította a Bóbitának. Az Így kapott pénzen ót produkciót hoztak létre. A Kalevala - amivel mór egy finnországi turnén is részt vettek — és az Egy kiállítás képei felnőtteknek szól. A Hamupipőke, a Ludas Matyi és a készülő Maugli gyerekdarabok. Az alapítvány rendkívül szigorú feltételeket szabott. A pénz csak a meghatározott orodukciók előállítására használható fel, minden fillérrel el kell számolniuk legkésőbb 1988 augusztusáig. Ha pedig pénzmaradvány van, azt visz- sza kell fizetni az alap számlájára. P. J. „Gramsci szép kifejezésével kérdezzük mi is: ,mivé lehet az ember?'. Mivé lehet. ha az összefogás, a termelés, a munka alkotó ereje felszabadítja, mivé lehet, ha kiszabadul nemcsak a szegénység, de a lelki szegénység, a tudatlanság, a tévhitek béklyóiból? A történelem felelt és felel." Szemelvény egy írásból, mely kicsit kulcs a szerző életútjának, hitvallásának megértéséhez is. Karácsony előtti napokban kaptam kézhez az ,,Aczél György és Baranya" című, gondosan szerkesztett és szép kivitelben előállított könyv 130. tiszteletpéldányát. A közismert és megyénkben nagy tiszteletet kivívó politikus születése 70. évfordulója alkalmából jelentették meg. Bennem is felmerült az a gondolat, melyet a szerkesztők előszavukban mondanak ki: „Ügy véljük, eléggé ismerjük az ünnepeltet ahhoz, hogy feltételezzük: a címre pillantva feszélyezni fogja, hogy abban a neve is szerepel. Hadd valljuk be tehát mindjárt, ez a könyv tulajdonképpen rólunk szól. Mindany- nyiunkról, akiknek megadatott, hogy a felszabadulást követő kezdetektől mindmáig vagy csupán egy-egy alkalom erejéig, vele együtt munkálkodhassunk egy számunkra oly sokat jelentő országrész, de végső soron az ország szocialista építésén." Valóban: lapozva a könyvet, feltárul az olvasó előtt a politikusi életút, melynek sok-sok szála kötődik me- gyénkhez. Erről győzött meg mindjárt az első fejezet, melyben válogatást adnak a helyi sajtóból, s a bibliográfiában a Dunántúli Napló cikkeivel, tudósításaival, munkatársaim neveivel találkozhattam, akik c- történések hűséges krónikásai voltak, nem gondolva arra, hegy Írásaik túlélik a napilap pillanatnyi időszerűségét, nélkülözhetetlenné válva egy politikus életútjának felvázolásához. Ezt egészítik ki a lap egyes oldalainak képi bemutatásai és azok a régi emlékeket felidéző fotók, melyek emlékezetes eseményeket elevenítenek fel, régi barátokat, küzdőtársakat idéznek. A Pannónia Könyvek sorozat új kiadványa mind a szerkesztésben, mind a kiállításban igényes munka. Ezért tartom illendőnek, hogy eltérve a szokástól, ne a végén, hanem már írásom elején szóljak róluk. A szerkesztőről, c/r. Román Lászlónéról, a műszaki szerkesztőről, Farkas Gáborról, a művészeti szerkesztőről, Molnár Tamásról, a Baranya Megyei Könyvtár munkatársairól; Boda Miklósról, Éberné Bánfai Máriáról, Fehérvári Kláráról, Horváth Eszterről és Surján Miklósról. Aczél György beszédeiben, cikkeiben olyan gondolatgazdagsággal, mai életünk problémáinak oly széles körű és mélyreható elemzéseivel találkozhatunk, hogy a szerkesztők nehéz helyzetbe lehettek, amikor ebből válogatni kényszerültek. Szerencsés kézzel nyúltak ahhoz, ami a legközelebb visz a politikusi pálya megértéséhez, a sokszor előremutató, elemző mondanivalók újbóli felidézéséhez. Ezt tükrözi az a három előadás, melyet a könyvben közreadnak. „Bizalom az emberben, az ember nevelhetőségében" címet viseli az a beszéd, melyet a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Vili. országos konferenciáján mondott Pécsett. Többek között arra hivta fel beszédében a figyelmet, hogy az: „Ember sikerélmény nélkül nem létezhet. Lehet a gyerek kiváló tehetség, és lehet siket, gyengénlá- tó is. És ha nem kap igazolást léte értelméről, számára nincs normális emberi élet. Nincs ember, akitől ezt az igazolást el lehetne vitatni . . . A gyermekből még minden lehet. Rosszul tesszük, ha beskatulyázzuk, ha egyformán nyesegetjük őket. Legyünk képesek a nevükön szólítani őket, s tudjuk, hogy kit szólítunk meg." Az új pécsi Kamaraszinház avatásakor hangzott el a másik beszéd, mely az értékőrző és értékteremtő színház korunkban betölthető szerepéről szól. Azok, akik ott lehettek az ünnepségen, jóleső érzéssel hallhatták a következő mondatokat: „Napjaink visszatérő kérdése, hogy nehéz gazdasági helyzetünkben nem fényűzés-e a művészetre költeni? Maguk az alkotók kérdezik olykor: van-e szükség ránk? A választ hisszük, de nem mindig tudjuk eléggé. Életünk nehézségei gyakran azt az érzést keltik, hogy mostanában fontosabb dolgaink vannak. Tudni kell, hogy javuló gazdaság, öntudatosodó társadalom, emberibb együttélés lehetetlen kultúra, művészet nélkül.” És így szólt a vidéki színházak helyéről, kulturális küldetéséről: „Vidéki színházat avatunk, de e gyakran lefokozó értelemben használt jelző nem lehet másodrendű. Nagy színház, jelentős színház mindenütt lehet, csak legyen nemzeti, európai és egyeteme.s érvényű egyszerre." A harmadik beszéd „Építészet és kultúra" Pécsett az or szágos műemléki konferencián hangzott el. Egy gondolatot emelnék csak ki ebből, melynek jogos, intő ereje van: ........a mára műemlékké vált a lkotások, mint az építészeti csúcsteljesítmények általában, az uralkodó osztályok és az uralkodó ideológiai intézmények megrendelésére és céljaira épültek. De egyrészt tudjuk róluk, hogy ilyen formában is a mindenkori nép hozta őket létre, tehát végső fokon a nép alkotásaiként kel! őket megbecsülnünk; másrészt azt sem feledjük, hogy mint egyszerre technikai és szellemi emlékművek, a nemzeti tudat aktív, eleven részesei, büszkeségünk és megbecsülésünk tárgyai." „Különösen kedves nekem Pécs és Baranya megye, mert népe, tája közel áll hozzám.” Emlékek, levelek, írások, beszédek vallanak arról, hogy kötődik a politikus megyénk- hez. Egy levél a megye vezetőiből• „...engedjétek meg hogy röviden elmondjam, milyen sokat és az idő múlásával mind többet jelent nekem Pécs, Baranya, a hozzátok való kötődés és az egyre inkább személyes kapcsolattá váló találkozások. Hadd mondjam el még egyszer: kitüntetést sokat kaptam, többet, mint érdemeltem, de közöttük alig volt olyan, amelyikről azt éreztem, hogy tettem is érte valamit. Ezt a kitüntetést, amit Tőletek kaptam, ilyennek érzem, mert mindig igyekeztem képességeim szerint a legtöbbet tenni választott szülőföldemért, ha nem is mindig olyan sikerrel, mint szerettem volna.” (1985-ben „Baranyáért" emlékplakettet kapott a megyétől Aczél György.) A könyv eseménybibliogró- fiájo 1986. október hónappal záruk Azóta az élet a történéseket gazdagította. 1987. november 28-án, Pécs Város Tanácsa ünnepi ülésén Aczél György a város díszpolgára lett. Egész élete legfontosabb tanulságait összegezte, amikor ez elismerést megköszönte: „Számomra Pécs fogadott és fogadó szülővárosom, amit én elfogultan szeretek* Én tehát ezt a várost tekintem magaménak, hiszen itt éltem életem nagy drámáit és felejthetetlen örömeit. Innen vittek el megbilincselve, azt gondoltam, a biztos halálba. Nemcsak visz- szajöhettem, de ennek a városnak sokat köszönhettem, hogy magamhoz térhettem . . . Ide fogadtak vissza, s azóta is itt érzem annak a melegét, ami gyerekkoromban, talán a szülői ház hiánya miatt, nem adatott meg nekem. Itt tanultam meg gondolkodni, és itt tanultam meg az átélt szenvedések alapján, az emberi életet minden eddiginél mélységesebben tisztelni, és itt tettem fogadalmat arra, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy fölösleges vér, verejték és könny nélkül lehessen majd szocializmust építeni. Ez a fogadalom még nem teljesült be, de amíg élek, ezért küzdeni fogok!" Kívánjuk, hogy e közelmúltban mondott beszéde egy új könyv nyitánya legyen. Mitzki Ervin Aczél György látogatása a Pécsi Galériában Fotó: Cseri László Határozott nevelők Dara Ferencnek Ha tehetem, elzarándoklok a Duna holtágához, hogy az átkarolhatatlon törzsű csend árnyékában néhány óráig le- táberozzak a mozdulatlanságban egy-egy ásítást kipecázó horgászok közelében. Északról, Délről egymás felé halódva megjelennek a fősodorban a fehérhajók. Tutulva vonulnak Izmailiától Pozsonyig, Becstől a Vaskapu-szoroson át a deltatorkolatig, szikrázó-fehéren, szakadatlan le- és fölfelé a bójákkal kijelölt vízi- úton. Ismerem őket. Akár Dugót (a mindenre-jó Ferenckét, a jobboldali leghátsó pádból) az első hajón. Utána a hangtalan igyekvő vontatón Elemért, aki úgy törölte le a feketetáblát, mint dalszerző az éjszakát, csillagostól. A harmadikon Rezső- dezsőt, a menthetetlen újrakezdőt — a fedélzetről most is idehallatszik a Bevonulási Induló És a velük szemben úszó hajókon ? A gömbölyded Dóra görögdinnye-mosollyal nyugtázza az egyeseket. Valaki a gépház csapóajtaját kivágja, izzadtságtól fénylő arccal hozzá rohan, dühösen gesztikulál. Dóra már sárgadinnye-moso- lyú. Nem tanul, megint nem tanul! Semmiből sem tanul. /rénke más — repeső és lengeteg. C a másodikon. A taton meredő zászlórúdon lobogónak is hihetném. Vagy a fújtató kéményből kilehellt bodornak - talán az is tulajdonképpen. Irénke úgy felelt mindig, ha felelni jelentkezett, mintha lebegett volna a plafon és a lábnyomokkal teleszórt olajos padló, a falon függő pannonhalmi látkép és Eurázsia térképe között. Erzsébet érkezik a következőn. Ö a mindenkori hetes. Rendbe szedi magát, kilép és tisztelettel jelent: osztó lylét- szóm ennyi meg ennyi. Komolyan veszi kötelességét, adatai pontosak, a Naplóba beírhatok. Előveszem noteszomat, kipipálom ezok nevét, akik az órán soha többé nem lesznek jelen. Az igazolatlan hiányzókét. Az első - az agytornász- Dini, a fürkésző tekintetű, a hevesen és okosan rákérdező. Logikájából tűzoltólétrát emelt, felfutott rajta fürgén háztetőknél magasabbra, on-, nan a magasból magyarázta igazát. Az üveqszemű Ali (más néven: „Halszemű”) — ő is lent végleg a folyófenéken. És a gitáros, behízelgő hangú Sanyika — húrokat bontogatva énekel a mélyvi- láqból. Ok hárman mór az elsüllyedt hajókon. Ök váratlanlett semlegesek. Ha az elhúzó nevek kezdőbetűit összeolvasom: DER, DIE — megrendülve olvashatom: Ök a DAS. Itt vannak elevenen — és fényképszerűén a német nyelvórák határozott névelői az át- karolhatatlan törzsű csend árnyékának közelében. Az érettségizett tanítványok tíz év történelmén közlekedő teherhajókon, egyesszám alanyesetben. Ragoztatni őket - hogy is áll tárgy-, birtokos és részes esetük? Innen és ilyen időkülönbséggel, ennek értelme nincs. Hasítsák csak a vizet, vándoroljanak velük szerencsés csillagzat alatt a fehér hajótestek — a deltatorkolatnál is messzebb és tovább! Anyanyelvem, másik tanévi szakom határozott névelőivel, míg el nem tűnnek a folyókanyarban, sorrendben: elsőn A Dugó, másodikon AZ Elemér, harmadikon A Rezsődezső. Arató Károly Szabó Lőrinc Újévi katica Hegyi házamból, vérpiros, kis remény, tavasz s nyár bogara, fedeles szárnyad emelintve vágyad már ki, szabadba vinne, réglátott katica. Vadkan csörtet a havas erdőn, s varjaival károg a tél. Bent viz vár, méz, lekvár-ajándék: hétszer hét nap kell, vagy talán még több is, Hogy kint megélj! Túlkorai fény csalt elő: ha még ablakomban maradsz. Az új évnek vagy hírhozója, mint a kéményseprő, a gomba s a szerencsemalac — ne menj hát halni, pici Hétpötty! Volna csak itt, példádon át szemeimmel hátra s előre, a hét pecséttel zárt jövőbe látna ma a világ! ........!>'■ ■ — 1 987. december 31., csütörtök ÜNNEPI MELLÉKLET A Ludas Matyi egy jelenete Fotó: Lauter László
