Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-24 / 354. szám
Lesz elég erőnk és akaratunk írta: Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke Az idei karácsony egyszerre kicsit nyugtalanabb, de re- ményteljesebb is a korábbiaknál. Néhány kormányzati intézkedés varható hatása felfokozta a lakosság érzékenységét, várakozását, sőt türelmetlenségét is. A feszült türelem némelyeknél már fásultságba is átváltott. Romlott a közhangulat, amelyben egyszerre van jelen a tenniaka- rás, a kiútkeresés támogatása, az aggódó jövöféltés, az elégedetlenség, a valóságosnál nagyobb válságtudat, és sajnos jelen van a nyíltan eléggé vissza nem utasított demagógia is. őszinte szó A reményt több dolog táplálja: az, hogy kidolgozott törekvéseink vannak a kiútra, őszinte szó kéri a fordulathoz szükséges átmeneti áldozatvállalást, s a már megtett lépésekben felismerhető, létrehozott értékeink védelme, a jó irányú változtatás készsége, akarása is. Bizakodásra ad okot a gazdasági folyamatok 1987. évi alakulása, hiszen ha jobb mezőgazdasági termékbetakaritást értünk volna el, akkor a magyar gazdaság megközelítette, avagy elérte volna alapvető céljait. Reményt táplál, hogy határainkon kívül többre becsülik eredményeinket, mai helyzetünket és szándékainkat, mint idehaza. Értő összehasonlításra képes politikusok sora szól még ma is elismerően politikai kultúránkról, stílusunkról, demokráciánk formálódásáról. Gondjaink mellett is magasra értékelik kiútkeresésünk reformlépteit. Szavaikból és tetteikből is kitűnik az, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok alakításában fontos helyet foglal el Magyarország, amelynek belső stabilitása számukra sem közömbös. A világ most olyan időkre nyitott kaput, amikor a békés egymás mellett élést felváltfiatja a kölcsönös együttműködési készség. Ez pedig új minőséget jelenthet a világbékéért való munkálkodásban. Számunkra ezen túl még azt is jelentheti, hogy mérséklődhet hátrányos megkülönböztetésünk, amely eleddig gazdaságunk feilődését, szerkezetének átalakítását, műszaki haladását számottevően visszavetette. Egy ilyen oldódó? és a szocialista közösségen belül várt és elhatározott előnyösebb változás re- ménytkeltő számunkra. És mi teszi nyugtalanabbá a mai karácsonyt? Miközben a világban nem romlik jó hírünk, aközben idehaza élesebb politikánk megítélése, hanyatlik értékeink megbecsülése, romlik a lakosság közérzete, feszültségek keletkeznek a vezetés és jelentős lakossági rétegek között. Néhányon gondjaink sokasodását reformpolitikánkban vélik felfedezni. Ebben csak annyi az igazság, hogy a félbemaradt, félig elvégzett reformok valóban növelhetik a feszültségeket, a gondokat. Ilyenfajta gondcsinálásban ma is van részünk, vagyis hát következetesebben és sokrétűbben kellene továbbfejleszteni reformpolitikánkat. Csakhogy a politikát emberek, testületek csinálják, és bizony ők sem tévedhetetlenek. Ezzel azt is mondani akarom, hogy mai nehéz , helyzetünk mögött téves politikai feladatjelölések és döntések is meghúzódnak. Ezeket hamarosan korrigálni kell. Mégsem ezek vitték kátyúba az ország szekerét. Tizenkét éve vagyok országgyűlési képviselő, azóta — az Országgyűlés megtisztelő bizalmából — a terv- és költségvetési bizottság titkára is. Ezen tucatnyi év során összegyűjtöttem azokat a főbb beszédeket, elemzéseket, amelyek egy-egy esztendő költségvetési javaslatait, avagy egy-egy középtávú terv előirányzatait magyarázták, indokolták. Igen érdekes és tanulságos olvasmányok ezek. Belőlük azt olvasom ki, hogy a 70-es évek elejéig jó lovak húzták az ország szekerét. A gazdaság növekedése gyorsabb volt az előirányzottnál, ezért többet is osztottunk el a tervezettnél, és talán az indokoltnál is. Ez volt a gazdaság aranykora. Akkor szinte kérkedtünk jólétünkkel. Haladásunk akkori mozgatója a jó politika, a bizalmon alapuló kiegyensúlyozott belső légkör és a kedvező külgazdasági körülmények voltak. Az 1973—74-es évek aztán gyökeres változást indítottak útjára az egész világban. S ebben a helyzetben nem tudtunk idejében és megfelelően reagálni a kihívásokra. A monetáris, majd az ezt követő anyag- és energiaválság robbanásszerű hatást gyakorolt ránk is. Először ismerkedtünk meg a cserearányromlás fogalmával, amely miatt már 1975-ben ötödével több készterméket kellett adnunk a vásárolt nyersanyagokért. A cserearányokon az elmúlt alig másfél évtizedben annyit veszítettünk, amennyi fedezné az elkövetkező évi államháztartási kiadásokat. A változtatás kényszere Belső problémáink ma már néhol elérik a kritikus szintet. Most ránk zúdult az alapvető változtatások kényszere. Magunkon igazán csak mi segíthetünk, ezért nagy társadalmi átrendeződések elé kerülünk, amelyek a lakosság számára nem gondtalan éveket, hanem átmeneti tehernövekedést jeleznek előre. A növekvő nehézségek előszele kezdte megtépázni a politika iránti bizalmat, a forint értékállandóságába vetett hitet, és a lakossági ellátás eddigi kiegyenlítettségébe vetett bizodalmát. Megtört a lakosság pénzmegtakarítási hajlandósága és felhízott felvásárlási kedve is. Szerencsére ma már csillapulóban van mindez, de néhány tanulsággal szolgál. Jószerivel azok vásároltak fel kertitörpétől ékszerekig mindent, akiknek erre pénzük volt. A takarékpénztári betétmozgások is azt jelzik, hogy a betétállomány nagyobb része a betétesek kisebb hányadának kezében van. Vagyis hát növekedtek a vagyoni különbségek. Ezért az igazságosabb közteherviselés megteremtése valójában fontos feladattá vált. Vissza kell nyernünk az itthoni bizalmat. Ezért nemcsak mechanizmusunkat kell politikai eszközökkel kezelnünk, hanem a politika cél- és eszközrendszerét is újra kell rendeznünk. Ez nem halasztható feladat, hiszen elérhetetlen célok nem erősíthetik a politika iránti bizalmat, s elhibázott vagy félig sikerült intézkedések sem. Ismereteim szerint, a kívánt módosításokra hama- tosan sor kerül. Elkerülhetetlen, hogy a bizalomerősítést a politikához, az eszméhez hű, a konstruktiv erőknél kell kezdeni, és ezen egységesebb erő birtokában vele és általa tovaáramoltatni. Ez kerül most dolgaink élére, mert ez segítheti elő a lakossági fogadó- készség erősbödését. A lakossági fogadókészség jobbításához pedig a maga helyén még több demokrácia, ehhez pedig a politikai rendszer intézményeinek reformja is kell. A politikai kultúra jobbítására három évtizede teszünk eredményes intézkedéseket. Gondoljunk csak az új választási rendszerünkre, a tanácsi önállóság továbbfejlesztésére, és ennek gazdasági megalapozására, a parlamenti munkát élénkítő politikai döntésekre, a szövetkezeti demokrácia alakulására és az új vállalati irányítási formák bevezetésére. Mindezek nagy érdeklődést váltottak ki határainkon túl is. Ezekből kitetszik, hogy a politika a lakosság képviseletének új minőségű rendeltetését kívánja elérni, ezek által pedig a társadalom nagyobb stabilitására és céljainkat segítő mozdítására törekszik. Csakhogy a szocialista demokrácia megvalósításában néhol túl előre szaladtunk, másutt elmaradtunk. Ebből ered, hogy az új lehetőségek némelyekben nem a társadalom biztonságát és érdekét, nem belső viszonyaink erősítését és szilárdítását, nem a társadalmi kötelességtudatot buzogtatják fel. Ezek a vadhajtások mégsem indokolják, hogy most általános visszavonulót fújjunk. Sajnos, időközönként érzékelek ilyen hajlandóságot. A demokrácia egyedi túlburjánzásait, túlcsordulásait éppen saját eszközeivel, kollektív bölcsességével kell mederbe terelni és ügyünk szolgálatába fogni. A demokrácia egyszerre jelent önállóságot és a központi akarathoz való igazodást, jogot és kötelezettséget. Arra kell számítanunk, hogy a mai nehéz körülményeink közt dolgaink rendbe tétele érdekében szőkébb - főként vezetői - körben erősebb lesz a kötelező igazodás, és bővebb körben szélesedik a demokrácia. Mindenesetre el kell érnünk azt, hogy a demokrácia bővítésére tett erőfeszítéseink a mainál nagyobb hatásfokkal segítsék a társadalmi stabilitást, a viszontagságos helyzetből való kilábalást. Jó dolog tapasztalni a szabad vélemény- nyilvánítást, a szókimondást, a tiszteletkörök nélküli lényegre törést a vitákban. Látni kell azonban az árnyékos oldalt is. Azt, hogy divattá lett csak a kritizálásban lemérni a demokrácia haladását. Sajnos, az is igaz, hogy a csak kritizálok ügyesebben élnek a lehetőségekkel, mint az egyetértők. A politikát vállalók ma még inkább egymás meggyőzésével foglalatoskodnak, mintsem nagyobb elszántsággal a politika védelmével. A politika iránti társadalmi bizalom újrateremtéséhez nem nélkülözhető a szocializmust, a politikát nehéz helyzetben is vállalók szava. Szerintem a hovatartozás megmérettetése , itt kezdődik. Rajtuk, szavuk erején is múlik, hogy egyesek ne élhessenek vissza a demokráciával és ne cserélhessék fel ezt demagógiával. A demokrácia gyarapodása egyet jelent a kisebb közösségek szerepének növekedésével. Gazdagodik a politika helyi és területi, munka- és lakóhelyi alkalmazásának . jelentősége. Most, amikor csak visszalépve tudunk lendületet venni, akkor különös fontosságot kapnak a helyi erők, az egyén és a kisebb közösségek teljesítményei. Nem országnagy tettekre, csak a kapott és vállalt feladatok tisztességes elvégzésére, lehetőségeink jobb hasznosítására van szükség. Ahol tovább akarják fejleszteni a demokráciát, ahol ki akarják iktatni a fékeket a reformpályákról, ott szükségszerűen korszerűsíteni kell a politikai intézményrendszert és a hatalomgyakorlás módszereit is. Nincs és nem is lehet itt szó gyökeres változtatásokról, a politikai-hatalmi pluralizmus ténylegesen aligha férhet össze elveinkkel. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy megbékéljünk azzal a feladat- és felelősségmegosztással, amely mai viszonyainkat jellemzi. A mi társadalmi rendszerünkben a politika, a társadalom és a gazdaság legfontosabb kérdései a pártban, annak legfőbb testületéiben dőlnek el. De arra jobban fognak ügyelni, hogy ott valóban a legfőbb kérdésekben és a legfőbb irányok megjelölésében szülessenek döntések és a fontos részletekben ott határozzanak, ahol a végrehajtás felelőssége is megjelenik. Rendezni kell tehát felelősségi rendszerünket és ebben a feladatok megosztását, valamint a teljesítés számonkérését is. Napjaink egyik sürgető igénye az, hogy a politikai intézményrendszeren belül megtalálja igazi helyét és szerepét a KISZ, a szakszervezeti és népfrontmozgalom. Nem odázható teendő, hogy az Országgyűlés és az Elnöki Tanács, a képviselőház és a kormány, a kormány és a tanácsi, szövetkezeti, valamint vállalati önkormányzatok közti feladat- és felelősségmegosztás újrarendezésére, az irányítás és az érdekvédelem szétválasztására és letisztázásá- ra is sor kerüljön. Átalakuló társadalom Megkéstünk annak felismerésével, hogy a társadalom átalakulóban van, a benne zajló folyamatok néhol megváltoztak, sodrásuk és hatásuk felerősödöt. Ez a késés megmutatkozik abban is, hogy ott is visszavonulóban vagyunk, ahol már rég előrenyomulásban kellene lennünk. A mai társadalmunk hajtóereje a jól megválasztott és jól gyakorolt érdekeltségi rendszer. Immár hosszabb ideje keressük ebben a legjobbat. Több új, eredményes és ígéretes lépést tettünk. Ds meg kell vallani, sok még a nyitott kérdés. Ebből erednek konfliktusaink is, amelyekből mostanság mind több akad. Tartós viszály keletkezett a népgazdaság mai és távlati, az országos és a kisebb közösségi, valamint egyéni érdekek között. Magyarra fordítva: hosszú időn keresztül többet fogyasztott az ország, mint amennyire termelésünkből, pontosabban értékén való eladásainkból futotta volna. Előbbre szaladtunk a szociálpolitikában is - közte nyugdíjrendszerünkben —, mintamire képesek vagyunk. Gazdaságunkban nem tudtuk eléggé a jól gazdálkodó érdekeit képviselni és az elmaradókét visz- szaszorítani. A gazdaság szerkezetátalakításában érdekeltségi torzulások miatt sem halódunk kellően előre. Nincs kellő piacérzékenység. A piac- gazdálkodástól csodát várunk, pedig tudnunk kell, ez sem teremthet ellentmondástól mentes folyamatokat. A puszta piacgazdálkodásnál tovább kell lépnünk, mint ahogyan több fejlett ország már rég túl van ezen. A vállalati és a csoportérdek erősebb még a közösséginél és napjaink bizonysága szerint egyeseknél az egyéni érdek mindenek fölé került. Az elkövetkező években sajnos még nem tudjuk ezeket a konfliktusokat teljesen levezetni, sőt a feszültségek átterelődnek a lakosságra és az intézményekre is. Nagy elszántsággal kezdtünk hozzá a krízis levezetéséhez. A jövő esztendő a nagy átrendezések és a működő mechanizmus jobbításának kezdő éve lesz. El fogunk indulni a kibontakozás irányába. Lépéseink fel is gyorsulhatnak, ha a most tapasztalható vállalati kivárási Az alsószentmártoni óvodában ... Fotó: Proksza László magatartást felváltja a kifejlődés elősegítése. A gondjainkból való kilábolás kulcsa ugyanis a vállalat, a gazdálkodó szervezet lesz. Itt kell a jók számára nagyobb mozgás- teiet teremteni azáltal is, hogy a lakosság és az intézmények átmenetileg nagyobb terheket vállalnak majd magukra. Szeretném a vállalatirányítás mai szervezeteiben tevékenykedők figyelmét felhívni erre az összefügésre, mert ez a kapcsolódás politikánk gyúlékony eleme is lehet. A vállalat, a gazdálkodó szervezet nemcsak a külországoknak termel, hanem a honi lakosságnak is. Egyenrangú feladata ez, sőt némelyeknél ez az elsődleges, a fő tennivaló. Azokban az esztendőkben, amikor helyzetünk nehezbedik, a lakossági ellátás kiegyensúlyozottságának tartása megkülönböztetett feladatot és felelősséget jelent termelőnek, forgalmazónak és intézménynek egyaránt. Erre 1988-ban is készülnünk kell. Meg is vannak ebbéli elképzeléseink. Felértékelődőben van a szociálpolitika szerepe. Fejlesztésének hordozója ma már nemcsak kizárólagosan a közösségi,- avagy állami rendszer. Mind nagyobb feladatot vállalnak ebben a vállalatok és társadalom önszerveződő és önsegítő intézményei, az egyesületek, - alapítványok és a lakosság kis közösségei is. A társadalom változásai az egészség és szociálpolitika továbbfejlesztését - és ebben az igazságosabb közteherviselést — igénylik. Első lépésként a társadalombiztosítás — közte a nyugellátási rendszer - ilyenfajta korszerűsítésére kerülhet sor. Az 1988-as esztendő legérzékenyebb pontja az áralakulás lesz. A kormány nem szeretné egyszerre' a lakosság nyakába zúdítani a 15°/o-os inflációt, a vállalatok nagy része pedig arra törekszik, hogy az árak emelésével kászálódjon ki bajaiból. Erre utal az, hogy nincs nagy készség a termelői árak csökkentésére. Mivel pedig a termékek nagyobb részének árait szabadon alakíthatják ki majd, így ugyancsak fontos dolog lesz az árak ellenőrzése, kordában tartása, a fogyasztói érdekek védelme. Ebben egyaránt lesznek kormányzati és helyi teendők is. Felfokozott igény Ma, amikor az irányítás hibáit egyesek szívesen róják fel másoknak, főként a központnak, sokan feledik azt, hogy a vállalati irányítás sóját kezükbe került. Meglehet, hogy ebben kevesebb érdek- védelem és több valóságos irányítás nagyobb eredményeket hozhatna. Korántsem gondolom, hogy a központi irányítást fel kell menteni felelősségétől. Ezt már csak azért sem tehetem, mert hazánk ma olyan bonyolult ország, ahol eleddig majd minden gazdálkodó szervezet eredményesen dolgozott, miközben kiürült a kincstár és eladósodott a kormány. Mindez nemcsak azt jelzi, hogy a jövedelmi folyamatokban alakultak ki torzulások, hanem azt is, hogy a kormányzati irányítás sem tudott mentessé válni ezektől. A társadalom felfokozott igénnyel várja a kormányzati munka jobbítását. A változások már ismertek, de a törekvésekről keveset tud a közvélemény. Két dolog érdemel figyelmet. Fejlődésünk mai szakaszában az állam társadalom- és gazdaságszervező munkájára változatlanul nagy szükség van. Igaz ez abban az esetben is, ha a társadalom demokratikus önszerveződését a politika is serkenti. A politikai intézményrendszeren belül új feladat- és felelősségmegosztás, új munkastílus van kialakulóban. A szándék itt az, hogy a kormány a politika kialakításában is vállaljon nagyobb szerepet, ne csak annak végrehajtásában. A kormány mostani szervezeti átalakítása — amely nem jelenti még a korszerűsítő munka befejezését — javítani akarja a döntésrendszert, növelni a személyi felelősséget, csökkenteni a párhuzamosságokat és a kormány felépítését pontosabban akarja illeszteni a társadalom és a politika igényeihez. Úgy tűnik, hogy a kormány korszerűbb és intézményesebb munkastílust kíván kialakítani a tanácsokkal is. Szívesen fogadjuk mi ezt a törekvést, hiszen valljuk, hogy a tanácsok — önkormányzati jogosítványaik mellett is — az eleddi- ginél nagyobb hasznára lehetnek c kormányzati munkának. Ezzel azt is hangsúlyozni szeretném, hogy a jobbításra való törekvés nem lehet csak a kormány dolga, hogy van ebben idelent is elegendő teendő. Mostanság sokan kérdezik: mi lesz velünk, mikor fogjuk jobban érezni magunkat? — Magyarország most olyan, mint egy szigorú fogyókúrára fogott beteg ember. Bajaira szocialista gyógyírt keresünk. He a társadalomnak lesz elég ereje és akarata az előírt kényszerű diétát következetesen tartani, akkor az ország hamarosan visszanyerheti régi egészségét. 1987. december 24., csütörtök ÜNNEPI MELLÉKLET
