Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-21 / 351. szám
1987. december 21., hétfő Dunántúli napló 5 Régi pécsi karácsonyok Sajót készítésű fenyődíszek A legyező farktollú fehér madár és a csillogó titkos dobozka papírból készült. A vattahóember ragasztott szemeivel tekint végig hajtogatott vagy sókerámióból gyúrt társaságán. — Saját ötleteiteket is valósítsátok meg. nem kell teljesen ugyanilyenre készíteni a díszeket - javasolja Csáki Klára restaurátor a gyerekeknek, akik nagy buzgalommal fognak a munkához. A pécsi Várostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeumban második alkalommal rendezték meg a Hétvége a múzeumban sorozat részeként a Régi pécsi karácsonyok elnevezést viselő foglalkozást. Érdeklődve hallgatták meg a gyerekek, szülők és nagyszülők Tillai Gábor népművelő előadását a kará- cscnyfaállítási szokásokról, és teli izgalommal, várakozással forgatták a színes papírokat, kértek ollót, ragasztót, hogy ki-ki elkészítsen néhány karácsonyfadíszt. A kisebbek széke mögött anyuka vagy nagymama figyelte, mi is kerekedik a papírlapokból, a nagyobbak önállóan dolgoztak, egy-egy tanácsért a foglalkozásvezetőhöz fordulva. — Ajándék lesz amit most csináltok, vagy felkerül a karácsonyfára? Az egymás mellett ülő fiúk egyike még nem tudja, a kisebbik viszont szeretné hazavinni a készen vásárolt díszek mellé. — Nekem tetszenek a bolti díszek is, de ezek is. Lehet, hogy majd anyukámnak is megmutatom, hogyan készítettük, és ha úgy gondolja, együtt is csinálunk néhányat — emeli föl az ezüst színű papírost az egyik kislány. Megformálva, radiátor vagy kályha fölé függesztve pörögni fog. A foglalkozás hangulatos és hasznos volt, sok apró, új ötletet is megvalósítottak a gyerekek. Valószínűleg nemcsak a múzeum karácsonyfájára, de ez otthoniakra is felkerülnek az egyszerű, szép díszek, amelyeket esténként odahaza, közösen is lehet készíteni. B. A. Ász vagy alsó? Pénzt kímél a mágneskártya Postakísérlet Egerben A magyar ember azt szereti, ha kezében a pénz — még akkor is, ha kiadja. Az olyan papírdarabokat, amik csak szólnak a pénzről, nemigen kedveli - legalábbis ezt mutatja a tapasztalat. Szeretjük, ha munkánkért a kezünkbe szá-. molják le a bankókat, s nem szeretjük, ha csak úgy átutalják a csekkszámlánkra. Szeretünk készpénzzel fizetni - hd már annyira muszáj —, nerr; szeretünk csekket kiállítani, hitelkártyát igénybevenni meg különösképpen nem szeretünk - talán, mert nincs is. A memóriakártyát meg azt sem tudjuk, szeretjük avagy nem, hiszen legtöbben azt sem tudjuk, mi az. Nos, a memóriakártya lényegét tekintve ugyanaz, mint a csekk: pénzkímélő eszköz. Mert hát ropogós bankókat kapni mi is jobban szeretünk, mini foszlott, gyűrödött, szakadozott papírpénzt — márpedig forintunk mostanában nemigen bírja a gyűrődést. S a pénz maga is pénzbe kerül, mint maga a mozgatása is. Mennyivel egyszerűbb, mondjuk százezer forintot egy papírdarabbal — csekkel — mozgatni, mint száz darab ezerforintost? Az OTP-nél már meglehetős sikerre tett szert az átutalási betétszámla. Csekk-könyvecskét viszont jobbadán csak vállalatok használnak, néhány magánszemély csak korlátozottan. A Magyar Posta most az OTP nyomába kíván lépni: egyelő' re kísérleti jelleggel, de kipróbálja a készpénzkímélő eszközöket — s köztük a legújabbat, a memóriakártyát is. E kis,' kártyához hasonlítható lapocskában van egy mágneslemez, ami elektronikus módon írhatóolvasható állapotban tartalmazza, hogy tulajdonosa meny nyi pénzzel rendelkezik. Az erre jogosulttá tett pénztárgépek tudnak erről a kártyáról pénzt lehívni, s rá is utalni, különösen, ha az a pénztárgép ösz- szeköttetésben van a központi komputerről . . . Hogy ,,ász" lesz kezünkben, vagy „alsó”? Az már jövedelmünktől függ. Megtudtuk, a Magyar Posta; 1989-ben indítja kísérletét; méghozzá Egerben, hogy kellő tapasztalatot szerezzen a kész- pénzkímélő eszközök alkalmazásához. Az árszínvonal dinamizmusát tekintve úgy tűnik, már csak az is indokolja ezeket a módszereket . . . B. L. Életképek Szíven Lajos egyike a sok-sok magányos nyugdíjasnak, bár - ahogy bepillanthattam élete-sorsába — tulajdonképpen nem érzi a „magány” szorítását. Itt lakik kint Kovácstelepen a Jácint utcában és néhány utcával odébb igazán rögös életet élő anyósa, két kislánnyal, vagyis az unokákkal. Az egyemeletes ikerház fenti szobájának falán egy szép barna fiatalasszony fényképe: az elhunyt feleség. A két óvodás lányka neveléséhez osszonyi kéz és lélek kell, ezért laknak a nogymamánál. Az özvegy férj — természetesen - a legszorosabb kapcsolatot tartja gyermekeivel és a nagymamával. Látogatja, hozza-viszi őket kocsival, ha nála ebédelnek, ő főzi a „mindig ünnepi" ebédeket, a háromszáz literes hűtőládát még a nyár elején vette jó húszezerért... —, most tele van külön nájlon- zacskókba porciózva zöldségfélékkel, gyümölcsökkel, ami itt a ház mögötti kertben meg a gyódi 500 négyszögölnyi telken megterem. Kegyetlenek az éjszakák — Maga tudja, hogy az anyósom mellől is kihalt majdnem mindenki, ezért is ragaszkodik a lányaimhoz. Az én családom is hasonló sorsot élt: Apám akkor halt meg, amikor én hároméves voltam, nem is emlékszem még az arcára sem. Anyám később férjhez ment, szült két lányt, egyikük valahol Pesten él, a másik Kanadában. Nem tudom mi van velük. Anyámmal mi Szeged mellett éltünk, aztán ideköltözött Harkányba. Ö is meghalt. Aztán szegény feleségemet is elvitte nagyon hamar egy gyógyíthatatlan betegség. Ikerlányaim mindössze félévesek voltak ... A szobából — ahol ülünk, az utcai fronton — átlátni a túloldalra, ott lakik legjobb barátja — mellesleg közös ismerősünk, ahogy kiderül — Somos Laci, szintén nyugdíjas. Meg is érkezik, átszalad egy kis időre. Mondja, hogy Sziveri Lajos gyódi telkére ő is ki-kimegy, szüretkor segít neki, meg más alkalom is van arra, hogy a szőlőben eldolgozgassanak. „Ez a Lajos rendkívül szorgalmas ember, mindent meg tud csinálni, igaz, két szakmája van, lakatos és kovács, de a pincét is ö építette ...” Sziveri korkedvezménnyel ment nyugdíjba az uránbányából.- Amikor a feleségem meghalt, egy évig jóformán ki se néztem a szőlőbe, mert a présházat, amikor építettem, a feleségem dolgozott mellettem, minden egyes tégla az ő emlékét idézi föl. Nem lehet elfelejteni. Meg nem is akarom... A falon egy sötétbarna öreg tambura függ:- Az apámé volt, de itt van a hegedűje is — leveszi a szekrény tetejéről, repedezett fatokban tartja, előveszi, megpengeti a húrokat, aztán visszahelyezi a tartóba, mint egy ereklyét. - Ennyi maradt tőle . . . Lent van a konyha, fürdőszoba, egy utcai szoba, nagy előszoba, amelyből falépcső vezet fel a fenti két kisszobába és - berendezésre váró — másik fürdőszobába. — A feleségemmel választottuk ki ezt a házat, korábban a belvárosban laktunk. Erre ráköltöttünk még jó százezret, azért kellett ennyi lakószoba, mert számítottuk annak idején, hogy majd népesebb család leszünk . . . Aztán a tervekből nem lett semmi. Készül a karácsonyra. Jönnek a kislányok, a keresztszülők és feleségének édesanyja. Ez a gondolat megnyugtatja. A nappalok még valahogy elmennek: barátok jönnek-mennek, meg a kerti munka, ház körüli munka . . . feloldja a szorongását. De az éjszakák kegyetlenek. Rab Ferenc Középiskolába készülnek A I00. születésnap Kedves ünnepség volt december 18-án Pécsett, a Tiborc utca 41-ben. Az 1887- ben Bükkösdön született, ma csalódja körében Pécsett élő Koch Ferencnét köszöntötte századik születésnapján négy gyermeke, hat unokája és hat dédunokája. Pécs város Tanácsa nevében Kom- lódi Józsefné elnökhelyettes kívánt jó egészséget az ünnepeknek. Ott voltak a köszöntők között a HNF városi vezetősége és a Vörös- keieszt Pécs városi vezetősége képviselői is. Kistermelők adózása A Mezőgazdasági Kiadónál jelent meg dr. Székács Anna szerkesztőben a kistermelők adózása című könyv, amely tartalmazza a kistermelőkre vonatkozó adóügyi rendeleteket, éspedig a forgalmi adó, a jövedelmi adó, a vállalkozási adó szabályait, valamint az adóigazgatási eljárásra vonatkozó tudnivalókat, gyakorlati jellege folytán nélkülözhetetlen lesz a jogot alkalmazók és az egyéb érintettek számára. A bevezető fejezet a jogszabályok közötti eligazodást szolgálja, az alapvető fogalmakat magyarázza. Cigánygyerekek képességfejlesztő tábora Pécsett- Nézze azt a hosszú, barna hajú kislányt - mutat az egyik asztalnál a versendi cigány- gyerek-tamburazenekart hallgató kislányra Huber Márta táborvezető -, nagyon tehetséges és olyan jó tanuló, hogy az osztálytársai kezdik kiközösíteni a „stéberségéért" ... S ráadásul az a kislány cigány... Nagyot nyelek. Még mindig él bennünk a bőrszín, a származás miatti, néha kegyetlen előítélet?! Négy éve szervezi a cigány- gyerekek képességfejlesztő táborát a Baranya Megyei Tanács, s a nyári, őszi-tavaszi együttlétek után most a hétvégén első ízben rendeztek karácsonyi összejövetelt. A cél — bár most különös alkalmat kínált a szeretet ünnepének közelsége — mit sem változott az évek során: a baranyai cigánygyerekek ismerjék meg önmagukat, egymást, hogy önnön értékeiket számbavéve könnyebben megtalálják helyüket az őket körülvevő - s oly gyakran előítéletekkel teli — világban, hogy együtt éljenek cigányságukkal, s hogy elhigy- gyék: nem a bőr színe határozza meg az embert, hanem a munkája . . . Huber Márta, a Megyei Tanács felügyelője, Kosztics István, a megyei cigónytanács titkára, a Városi Tanács gondozója és Tóth lózselné, a Melinda utcai óvoda vezetője a hét végén is mindent elkövetett, hogy a Heim Pál utcai közgazdasági leánykollégiumban egymás társaságában jól érezze magát ez a Harminc, hetedikes-nyolcadikos cigány- gyerek. Egymásnak, s szüleiknek készítettek karácsonyi ajándékokat, valamennyien megkapták a Cigány almanachot, jól érezték magukat s együtt tervezgettek, álmodoztak. Van, aki egészségügyi szakközépiskolában, van, aki katonai kollégiumban, van, aki a művészeti gimnáziumban vagy szakmunkásképzőben szeretne továbbtanulni. E képességfejlesztő tábor azért is emlékezetes, mert e gyerekek fantáziagazdagok, a készségtárgyakban (mozgás, rajz, ének) az átlagosnál is tehetségesebbek, nyíltabbak . . . Kár lenne, ha elkallódnának . . . M. L.
