Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-19 / 349. szám
orlatok js szerelmi témára) )en. :ot. tve. yöz, ben. n. fék ben le npiac I ?gyég sróf in eben ísboltban írt dból, 5sz. t seb, len >en lenek sz. jrmban an megtartották, de a kí- pontjából merőben szokat- 3n: november közepén. A sztályról kibocsátott körle- idokolás nélkül csak annyit „a szakmunkástanulók műtétikai nevelését célzó kisér- lyik, várhatóan szűkebb ke- nás formában, ezért ebben minden szakmunkástanulót ített hangverseny nem lesz." nem, s hogy milyen formá- .zűkebb keretek" között fo- kísérlet, azt az iskolaigaz- re csak találgatni tudják. IHa, az Országos Filharmó- ■dájának vezetője azzal in- a novemberi időpontot, hogy /ben feltétlenül föl kellett megmaradt tizennégy kon- Szimfonikus Zenekar is el- násfél százezer forinttól, ha szolgálatszámukat. I a zenekar külföldi turnéja el a koncertsorozat, jövő ta- g azért nem rendezhettük, rmóniónak a tanév első fe- I a koncertszáma — vezetett szakmai titkokba Szkladányi 7 Arva öregjeink Szűcs Mariann N emcsak a kapkodva megivott kávéktól, a félig szívott cigar rettáktól lehet a szánk keserű, hiszen a lélegzetünk, a félbeszakadt mozdulatunk, a fogaink között kábulton összeverődő szavaink, a karjaink, a bőrünk, és a bőrünkre telepedő hínárnyugalom is mind-mind keserűvé válhat, ha mint nem várt gyerek, árvaságra születik. Otthon a telefon csörög, anyánk, anyád hívott. Mór egy hónapja feléjük se néztünk. Valamit dünnyögünk, hogy elmegyünk, persze, hogy ott leszünk, de az időpontot elodázzuk. Vasárnap délután végre lehet bóbiskolni, a tévét bambulni, újságokat lapozgatni, amit hét közben elfelejtettünk, azon most mérgelődni. És most itt a telefon, igen, az öregekhez át kéne szaladni! Akár a folyóparti kövek, súlyosan csobbannak, nehezülnek mélyre a víz sün- dörgő köreiben. Alig észre- vehetőek a mindennapjainkban, ők, az öregek. Ha meglátogatnak >- tudván, hogy igazán csak szükségből hívjuk őket —, beülnek félszegen, lábújjon, magukat is csititva. Leülnek a szék szélére, a szoba sarkába, kicsit előrenyújtott lábakkal, kissé félrebillent derékkal, sohasem felszabadultan. És észre sem veszik, hogy ráülnek a lelkünkre, mert csodálkozók, mert követelődzők, mert újra és mindig tudni akarók. öregjeink, a mi ki nem egyenlített számláink. A topák, a csőszák, a nyűgösek, a bottal tipegők, a szuszogok, a zsörtölődök, a robbanékonyak, az örökké ifjak, a róérők, az úttesten átrohanok, a reszketők. Elfekvő osztályokon, bűzlő presszók alján, kizsolozsmá- zott fillérekért egy félig fűtött kupéban, mely az édes gyerekhez visz. Ott ülnek ők, ahol mi nem is akarnánk, nem is tudnánk elképzelni, ülnek valahol, hiszen lelkiismeretünk, mint most is, néha utánuk kapkod. Minden évjárat, akár a jó bor, testesedik, egymáshoz simul ital és italos. Hozzám képest ki az öreg vagy a fiatal, nem tudom, de fáradt legyintéseik lassan megérintenek, mert bennem is egyre több lesz az ilyen félbehagyott mozdulat. Valamit vinni kéne az öregeknek! Mindegy, majd útközben beugrunk valahová egy doboz csokiért. Különben is az unokáknak örülnek a legjobban. Dokumentumfilmek áradata, minden napra jut egy az évben. Arcok úsznak a vásznon fájdalmasan rémülten. Hiteles történetek, hihetetlenül túladagolva. Már nem is figyeljük, nem is hisszük el, hogy szenvedtek, éheztek, hogy olyanok lehettek. mint mi. Történelmet csináltak, a viharsarokban, a tisztelt házban, ők voltak a büdös parasztok, a csikkszedők, a méltóságosék és a nagyságáék, ők elárulták az országot, és megvédték ezt a hazát. Történelmet csináltak; éltek, szeretkeztek, családot alapítottak, miközben kínlódtak és boldogok voltak. Kinn a szűk józsefvárosi utcán, az agyonálldogált sarki kocsmák előtt, a fátyol-fényű kapualjakban, a lompos vakkantású tanyákon, s a templom terek piaci nyüzsgésében, mindenütt őket figyelem, öreganyámé- kat, anyámékat, vasutas nagyapómat, technikus 1- másik — szépapámat. Ott ülnek a szívemben, zavarva az öregségükkel, mert gyengék és védtelenek, akár a gyerek. A délután úgy lapult a szemközti ház tűzfalához, mint az egerésző macska. Sietve öltöztünk fel, nehogy túl későn lepjük meg az öregeket. Anyánk az erkélyről integetett, apánk a bejáratnál toporgott. Karonragadtuk a kisöre- get, a fiúk gyalog loholtak fel a negyedikre. Mire a lifttel fölértünk, már ott lógtak anyánk nyakában mindketten. Már nem is akarunk tudni az igazságról, túl sokat olvastunk róla, így egymás szemire sem vetünk semmit. Élünk egymás mellet, sután- bután, lassan elárvulva. Hangverseny a POTE aulájában Medveczky Ódám a Pécsi Szimfonikusok élén A szólista: Hans Meister osztrák trombitaművész Bécsi klasszikus mesterek egy-egy művével szerepelt a POTE aulájában hétfőn este a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Az együttest Medveczky Adóm, a Magyar Állami Operaház karmestere vezényelte. Mozart ún. „kis g-moll" szimfóniáját (K. 183), az együttes váltakozó színvonalon tolmácsolta. Az előadás kiemelkedő része volt a második tétel. A zenekar szép, egységesen meleg hangzást mutatott. A másik véglet a negyedik tétel; itt a karmester minden igényessége ellenére, néhány melléjátszás, egy-egy hang „kiszólása" miatt, nem éreztük igazán összeforrtnak I a zenekari játékot. Ausztriából érkezett szólistával, s a kibővített zenekarral hallottuk Haydn: Esz-dúr trombitaverseny című művét. Hans Meister trombitaművész, az Obersützeni és a Grazi Főiskola professzora, továbbá a Claudio Abbado által vezetett Mahler Ifjúsági Nemzetközi Zenekar rézfúvóstanó- ra. Az Esz-dúr trombitakoncert az idősödő Haydn utolsó versenyműve. A szólista és a zenekar között kialakult jó összjátékról már a mű elején meggyőződhettünk, s ezt a kontaktust mindhárom tételben megfigyelhettük. A technika kifürkészhetetlen ördöge mégis megakadályozta a maradéktalan műélvezetet. Nevezetesen: az első tételben a trombita egyik billentyűje beragadt, s ettől kezdve a szólóhangszer időnként megbicsaklott. Sajnálatos ez azért is, mert az egyébként igen szép hangon játszó, igényesen muzikális szólista ilyen körülmények között nem tudta azt a művészi színvonalat nyújtani, melyre egyébként mindvégig törekedett. Tudatos fölépítés, kulturált megformálás, feszültségteremtés jellemezte a szünet után fölcsendülő Beethoven-mű, a IV. B-dúr (Op. 60.) szimfónia bemutatását. Medveczky Ádám szuggesz- tív, aprólékos, ám mégis átfogó irányítása telt, homogén zenekari hangzást eredményezett. Kiemelkedett a második tételben az egyöntetű, meleg vonóshangzás az elsőhegedűkön, valamint a szép fagottrészek a harmadik tételben. A zárórészben (Allegro non troppe). a megszokottnál gyorsabb tempót diktált a karmester, de ezt a zenekar a szétesés veszélye nélkül játszotta végig, ahogyan ez egy rutinos, mindenre fölkészült zenekarhoz illik. Törtely Zsuzsa Tolnai Vilmos emlékezetére Az újjászerveződött Janus Pannonius Társaság alakuló közgyűlése tisztelettel emlékezett meg azokról a férfiakról, akik annak idején, 1931-ben elindították a Társaság munkáját. Köztük volt Tolnai Vilmos professzor is. A valaha volt bölcsészkar háború elptti 17 éves fennállásából 12 éven át, 1925-től haláláig állt az Irodalomtörténeti Intézet élén. Munkássága több városhoz kötődik, de tevékenysége az egyetemi katedrára történt kinevezéssel, Pécsett teljesedett ki. Az idén 50 éve, hogy meghalt. Családja német eredetű — eredeti nevük Lehr. Nagyapja Petőfi tanítója volt Sórszent- lőrincen, apja jeles műfordítónk, nagybátyja Arany Toldijának volt első igényes magyarázója. Az egyetemen Gyulai, Beöthy, Budenz, Simonyi tartoztak tanórai közé. A pozitivista szemléletet itt szívta magába, különösen Gyulai Pál hatott rá. Tudományos munkásságát még egyetemistaként kezdte el. Úgy volt irodalmár, hogy a nyelvet az irodalmi kifejezés legfontosabb eszközének tekintette. A nyelv és az irodalom funkcionális egységének szemléletével a funkcionális stilisztika iskoláját honosította meg irodalomtudományunkban. Arannyal, Madáchcsal, Jókaival, Széchenyivel foglalkozott legtöbbet. Tevékenysége szolgálat volt. Aprómunkát, de hatalmas mennyiségű, fegyelmezett, pontos részletmunkát végzett, és ebben fáradhatatlan volt. Különösen magas szintű az irodalmi forrás- és hatáskutatás területén kifejtett tevékenysége, amivel szintén iskolát teremtett. E tevékenységéhez kapcsolódik élete leglátványosabb akciója: elsőként hívta fel a figyelmet a Thaly Kálmán-féle kuruc balladák hitelességének kétes voltára, és amikor Riedl Frigyes is ugyanezt tapasztalta, Tolnai Vilmos dolgozta ki az egzakt bizonyítást. Az ideál és a kedvenc Arany volt, irodalomtörténeti munkájának fő területe azonban, ahol a legmélyebbre ásott, Madách munkásságának vizsgálata. Tolnai Vilmos tárta fel a Tragédia forrósait, ő adta ki első hiteles szövegét, nagy igényességű, lenyűgöző tudományos felkészültségen olapuló szövegkritikai kiadásként. Jelentős munkája Széchenyi döblingi hagyatékának az Irodalomtörténeti Társaság megbízásából történt hallatlan filológiai pontosságú feldolgozása és kiadása is. De a XX. század is érdekelte, halála előtt két féléven át Adyról adott elő. Az irodalomelmélet terén kifejtett munkásságához tartozik, hogy ő írta meg első irodalomtörténeti módszertanunkat. A verstan volt egyik legkedvesebb munkaterülete, doktori értekezését is e témából készítette. Nyelvészként a szókincs, a szólástörténet és a nyelvújítás története foglalkoztatta. Fontos szerepet játszott a Magyarító Szótár megjelentetésében, előadója volt az MTA szótári bizottságának, két évtizedig vezette az akadémiai nagyszótár gyűjtőmunkáit. A tudást kell becsülnünk benne. 44 évig tanított. Emlékét mostohán ápoljuk. Olasz István Péter, a zenekar igazgatója, és hozzátette: - Egyébként nem hiszem, hogy ártottunk volna ezzel a hangversenysorozattal a gyerekeknek . . . — Meg kell mondanom, Pécsi Géza mindig is nehéz partner volt - jegyezte meg Várnagy Attila. — Neki mindig akadt valami extra kívánsága. Külön kottamásolást akart, más előadókat, mint akiket a dramaturgiai osztályunk kijelölt. Sokáig tartottuk érte a hátunkat, végül a pesti központunk megúnta a sok ráfizetést. (tt jegyezzük meg, hogy éppen a Filharmónia pesti központja maximalizálta a diákjegyeket 10, majd 15 forintban. Akkor, amikor egy szakmunkástanuló akár 40 forintot is kifizet egy kung-fu „film- művészeti alkotásért" .. .) — Évről évre visszatérő kérdés, hogyan állunk ezzel a zenei nevelési módszerrel - mondja Fischer János, a művelődési osztály vezetője. — Eddig az jelentette a legnagyobb gondot, hogy Pécsi Géza mögött nem volt intézményi és szakmai háttér. Igaz, hogy megkapta a Tudomány- szervezési és Informatikai Intézet félmilliós támogatását, igaz, hogy voltak hívei a módszerének az Országos Pedagógiai Intézetben is, de a legtöbb ember szemében ez az ő magánakciójának tűnt fel. — Lehet, hogy éppen az osztálytól várta volna ezt a szakmai segítséget. 1981 óta rokkantnyugdíjas, címe, státusa nincs. — Ö hozzánk csak különböző igények bejelentésével jött, és azt is azonnalra kérte. Egyébként, amíg módunkban állt, támogattuk. Anyagilag, erkölcsileg. Most azonban megcsappantak a pénzeink, az új oktatási törvény pedig nem teszi lehetővé, hogy kötelező direktívákat adjunk az iskoláknak. A tantestületeknek maguknak kell eldönteniük, igényt tartanak-e Pécsi Géza nevelési szisztémájára. Kísérleti jellegénél fogva én valószínűbbnek látom, hogy a jövőben csak néhány iskolában folytatódjék a módszer finomítása. S hogy a kellő intézményi háttér is meglegyen, fölkértük a Megyei Pedagógiai Intézetet a kísérleti program támogatására. ~ Sok jót hallottam erről a módszerről, közelebbről azonban még nem ísme- remgondja dr. Bernáth József, a Pedagógiai Intézet igazgatója. - Várom, hogy Pécsi Géza megjelölje, miben számit a segítségünkre. A célt nagyon fontosnak tartom, s minden tőlünk telhetőt megteszünk az iskolák megnyeréséért. Dr. Várnagy Ferenc megyei ének-zenei szaktanácsadó: — Én nem érzem olyan tragikusnak, hogy az idén ősszel voltak a hangversenyek. Valamennyire ezeket is elő lehetett volna készíteni. Ettől függetlenül el tudom fogadni Pécsi Géza fenntartásait, de hát neki is törekednie kellene a kompromisszumra. Remélem, hogy a második félévben meg tudjuk kezdeni a felkészítést, és talán lehet még egy hangversenyt is rendezni. Mindenekelőtt teljes mélységében meg kell ismernem, mi is Pécsi Géza elképzelése. Hogyan képzeli az ismeretanyagot a tantervbe „csempészni"? Én aláírom, hogy súlyos gond a 270 ezer középiskolás zenei képzetlensége, de az énekóra maholnap a gimnáziumból is kiszorul! Az általánosban újra csökkentik az óraszámát! Ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni. Eggyel több indok arra, hogy ne vesz- szen el egy ígéretes módszer, amely nemcsak a szakiskolákban, hanem alsóbb és felsőbb szinten, a kollégiumokban, a napközi otthonokban - uram bocsá' a katonaságnál is — eredményesen alkalmazható volna. Elgondolkodtató, hogy immár tizenkét éve szóbeszéd tárgya ez a nevelési módszer, százezer forintok jönnek és mennek el körülötte, de még nem volt rá mód egészében és részleteiben kipróbálni a megye iskoláiban. Neves szakemberek állítják, hogy jó, három ország is érdeklődik iránta. Lehetséges volna, hoqy a módszer bevezetésének legnagyobb akadálya maga Pécsi Géza? Tegyük fel, hogy így van. De akkor át kellene venni tőle valakinek a stafétabotot, esetleg egy ugyanolyan vagy még jobb módszert az övé mellé állítani. Egyelőre nem tolonganak a jelentkezők... Félő, hogy miközben a villámok csapkodnak a nyugdíjas zenepedagógus körül, éppen a cél, a leendő szakmunkások általános műveltségének előremozdítása homályosul el. Ez pedig aligha lehet érdeke bárkinek is. Havasi János r 19., szombat HÉTVÉGE
