Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)

1987-11-01 / 301. szám

A 3. építészeti triennáléra készülve Elégedett a nyári építé­szeti alkotótábor eredményé­vel Barna György bajai ta­nácselnök-helyettes. Mint an­nak idején megírtuk, a Duna menti város tanácsa — egye­dülálló kezdeményezésként — 17 fiatal építészt hívott meg és látott vendégül az­zal acéllal, hogy a bajai bel­város néhány fejlesztési prob­lémájára kapjon választ. A vezetői elégedettség még egészen friss: az építészek válaszai — szövegben és rajzban — a minap érkez­tek meg a bajai Városi Ta­nácshoz. —, A kezdeményezésünket az a felismerés motiválta — magyarázza a tanácselnök­helyettes —, hogy a terv- pályázatok iránt mintha ér­dektelenség kezdene mutat­kozni, a tanulmánytervek pe­dig többnyire egy ember sezmléletét tükrözik, s talán Baja bajai nem is a legjobbat. Az al- kotábor azért volt jó, mert a vendégépítészek itt dol­goztak, megismerték a vá­rost, azonosulhattak a fel­adattal. Ők örömmel dol­goztak itt, mi pedig szerez­tünk a személyükben 15 épí­tészbarátot a városnak (mert két résztvevő bajai volt), olyan fiatal építészeket, akiknek a szakmában még nincs igazán nevük és ta­lán általunk jutnak először fórumhoz. A fórum pedig: a ponto­san egy esztendő múlva meg­rendezendő 3. építészeti tri- ennálé — ez is bajai spe­cialitás, amelyen általános és időszerű építészeti prob­lémákba ágyazottan jelen­nek meg vitatémaként Baja sajátos építészeti-városfej­lesztési problémái. Jövőre te­rítékre kerülnek az alkotó­tábor ajánlásai is, amelyek ezt megelőzően albumalak­ban is megjelennek, így hoz­zájuk férhet bárki, akinek köze van a városfejlesztés­hez. A 80-as évek végi Bajá­nak van néhány rendezés­re váró problémája, néme­lyik közülük az utóbbi pár évtized — téves látásmód­ból eredő? — szülötte. A kis szerb templom környezete ré­gészeti ügy, az Árpád utca környékét a folyamatos vá­rosfejlesztés formálta olyan­ná, hogy mára megérett: tenni kell vele valamit. De az 51-es út átvezető szaka­sza az más és érthető a bajai tanácstalanság a ho­gyan tovóbbot illetően, hi­szen ma már abban sem biztosak, hogy annak a vá­ros szívében a helye. E sorok írója is emlék­szik még a bűbájosán kis- városias Szamuely — egykor Szent Antal — utcára, ami napjainkra szinte idegen test lett a városban. Valaha a Déri-kertnél kezdődött az utcácska, mígnem a kert „át­engedte" a területének egy részét az új útnak, s emiatt a Szamuely utca keleti ol­dalán igen kemény szaná­lásba kezdtek. Régen 16—17 m körül volt a „faltól falig” szélesség: amikor nekiálltak, a miniszteriálisán megállapí­tott „szabályozási szélesség” 40 m (!) lett. Le is bontot­tak jó pár jó házat, meg is épültek az új társasházak beljebb, az új szabályozási szélesség határán. Az alko­tótábor vetette fel: a továb­bi szanálást el kell felej­teni és vissza kell állítani az eredeti utcaképet. — Megtehető ez? — Igen nehéz a kérdés. A terület az új házak tu­lajdonosainak a birtokában van — így kapták meg. Tő­lünk! És most mi mondjuk, hogy vissza az egész? Ha építenénk, ki kellene sajá­títani a területet... Varga Bea (Agrober— EGTI), bizony beépítésre ja­vasolja a 17'—35. számú há­zak helyén tátongó foghíja­kat gusztusos kis földszintes házakkal. Böszörményi De­zső (Iparterv) mást tenne: az ott eltüntetett házak leg­szebbjeit építené újjá a Deák Ferenc és a Batthyány utcák közti részen, ahol így egy soha nem volt, de még­is jellegzetesen bajai utca­sor születne. Nem tud mit kezdeni a város a Csanádi György út­tal, ez az 51-es útnak a Vörösmarty utcától a Deák Ferenc utcáig terjedő szaka­sza. Jó széles út, az átkelési szakasz legszélesebbje, két oldalán épültek már új há­zak, de állnak régiek is, az összkép meglehetősen ve­gyes. A mai körülmények kö­zött elképzelhetetlenül sok építéssel lehetne igazán vá­rosiassá formálni az utcaké­pet, de erre is van ajánlat. A feldolgozott feladatok közül Barna György szerint — néhány a közeljövőben, vagyis 4—5 éven belül meg­valósulhat, s ezekre „elővé­teli joguk” lesz az ajánlat­tevő építészeknek. A tábor legfőbb tanulságát pedig abban látja, hogy megkér­dőjelezte az évtized leg­elején készült városrendezési tervek jóságát. Hársfai István Élénkülő kötvénypiac Dél-Dunántúlon Mozgásba lendült forintok A Kanizsa Bútorgyár csónakháza a tóparton. Kötvény, váltó, vagyonjegy. A hazai pénzpiac lassan egy­re inkább ismertté váló fogal­mai. Igaz az utóbbi kettőről még keveset tudunk, de a kötvények adásvételéről egyre több szó esik napjainkban. Idén eddig több mint 10 mil­liárd forintért bocsátottak ki ilyen értékpapírt, sőt a pénz­intézetek szerint a növekvő kereslet lehetővé teszi, hogy újabbak is megjelenjenek. — Az év végéig kibocsátott lakossági kötvények adómen­tesek, a gazdálkodó szervek élnek is ezzel a lehetőséggel, hiszen a lakosság részéről rendkívül nagy a kereslet — tájékoztat dr. Bultinger Já­nos, a Magyar Hitelbank Ba­ranya megyei igazgatóságá­nak vezetője. — Ezt a folya­matot egyébként rendkívül hasznosnak érzem, tekintettel arra, hogy a mobil pénzeket az emberek nem a tartós fo­gyasztási cikkekre meg ingat­lanra költik. A kötvények megjelenése különben hatás­sal van az OTP munkájára is; kamatot emeltek, másrészt kü­lönféle akciókat hirdettek, amelyben például gépkocsit vagy lakást lehet nyerni. — A kötvényekkel kapcso­latban különféle tévhitek ter­jedtek el. — Az emberek biztosak le­hetnek abban, hogy egy bizo­nyos inflálódás mellett ez az értékpapír a pénz értékét'meg- tartja. Másrészt a vállalatok olyan többletpénzhez jutnak, amelyekkel különböző elképze­léseiket, beruházásaikat, fej­lesztéseiket meg tudják való­sítani. A legnépszerűbb értékpapí­rok jelenleg a hosszú lejára­tú kötvények — mondja a pé­csi bankigazgató. - Itt ugyan­is 3—4 évig biztonságban van a pénz, a kötvényesnek nem kell azon gondolkodnia, mit csináljon vele. De népsze­rűek azok is, amelyeknél a véglejáratnál valamilyen cél van kitűzve, például lakást, vagy telefont kap az illető. — Mekkora volt az eddigi legnagyobb vásárlás?- Kötvényt nem a fiatalok, hanem inkább a középkorúak és az idősebbek vásárolnak. A legnagyobb összeg, amit nálunk eddig kötvényért kifi­zettek, 3 millió forint volt. De előfordultak egy-egymilliós vá­sárlások is. — Van verseny a kötvény­piacon?- A vállalatok között igen, hiszen az a tét, hogy ki tud­ja a legtöbbet ígérni. Az ál­talános a 11 százalékos ka­mat, de néha van 11,5 vagy 12 százalékos is.- Hogyan jellemezhető a dél-dunántúli kötvénypiac? — Tekintettel arra, hogy ez a legszemélytelenebb befekte- si forma és titkos is, mi er­ről semmiféle kimutatást nem vezetünk. Baranyában egy egészéves állandó kereslet a jellemző. Tolnában viszont megfigyelhető, hogy a szüret utón vagy a vágóállatok le­adását követően élénkebb a kereslet. Somogybán ugyan­csak kiegyensúlyozott a hely­zet, legfeljebb akkor van vál­tozás, hogyha valami kedve­zőbb kondíciójú kötvény jele­nik meg. Baranyában a Bara­nya Kereskedelmi Vállalat volt a legutóbbi kötvénykibocsátó. A hatéves lejáratra évi 11 szá­zalékos kamattal, 45 millió fo­rint értékben piacra dobott kötvényből az üzletek árukíná­latát bővítik, a bolthálózatot fejlesztik. Ferenci Demeter Hosszas vita után született meg csütörtökön délután a döntés: a második variáció szerint kell eljárni. Vagyis: november 1-jétől kezdődően a megmaradt - 7—8 tonnára tehető — halállomány lehalá­szása után le kell ereszteni a tó vizét, hagyva a meder ki­száradását és remélve, hogy a téli fagy elpusztítja a káros mikroorganizmusokat, megépí­teni a tó befolyási részén az előtározó iszapfogó gátját, majd tavasszal ismét feltölteni és friss halállománnyal bete­lepíteni a tavat. (Az első va­riáció az iszap eltávolításával járó teljes felújításra vonat­kozott, a harmadiknál csak az üzemeltetéssel befolyásolták volna a vízminőséget.) Tehát ezt a gyógymódot vá­lasztotta a Nagykanizsai Váro­si Tanács végrehajtó bizott­sága a szeptemberi váratlan és nagy halpusztulás után a csónakázótó számára. Szeptember 3-6. között - becslés szerint - 15-18 tonna hal pusztult el (a teljes meny- nyiség kétharmada) a kanizsai csónakázótóban. A vízben az oldott oxigéntartalom a kritikus szint alatt volt, ez a nagymér­tékű eliszaposodásra és algá- sodásra, a szervesanyag-ter- heltségre, s nem utolsósorban a halállomány mennyiségére és összetételére vezethető vissza. A vb-ülés után Németh Tibor­tól, a tanács műszaki osztály- vezetőjétől kértünk tájékozta­tást. Megtudtuk, hogy az évti­zed elején már vizsgálták a tó állapotát, észlelték az iszapo- sodást, ezért megrendelték a MÉLYÉPTERV-nél egy iszapfo­gó létesítésének a terveit, de pénzhiány miatt nem került sor a megvalósításra. Akkor 1,6 millióba került volna. Most a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságra bízták a terv felülvizsgálatát, az iszapfogó létesítésének a becsült költsé­ge 4-4,5 millió forint körül lesz. Lesz rá pénze a tanács­nak? A vb-n is felvetődött a kérdés. Ezért is határoztak úgy, hogy valamennyi érdekelt — a horgászok, a Dunántúli Kőolaj­ipari Gépgyár, a Kanizsa Bú­torgyár, az erdészet, stb. — összefogásával kell a munka fedezetét előteremteni. A vb arról is határozott, hogy felül kell vizsgálni a tógazdálkodást. Pl. a halállományt tekintve: mennyivel és mivel terhelhető ezután a tó, hogy elkerülhető legyen a mostanihoz hasonló biológiai egyensúlybomlás. Mennyire fejleszthető a Kani­zsa Bútorgyár kajak-kenu szak­osztálya? Mit bír el a tó a most már hagyományosan ka­nizsainak tekinthető hazai és nemzetközi hajómodellező ver­senyekből? Milyen mértékig lehet hagyni meghonosodni más vízisportokat? . . . H. I. A keresztes had átvonult Dunaszekcsőn A lovak és a VW-busz Hogy a keresztes hadak táboroztak-e valaha is Du­naszekcsőn, erről nincs bir­tokunkban megbízható és hi­teles adat. De hogy mai kö­vetőjüknek, Sibylle Missmane nyugatnémet orvosnőnek útja során fontos táborhelye volt a baranyai falu, ezt bizonyo­san állíthatjuk. A doktornő július 26-án indult két lová­val az NSZK nyugati határá­tól Törökország déli csücs­kéig vezető útjára, s mint mondja, nem a hittérítő szán­dék, hanem a kíváncsiság ve­zérli. Az egykori útleírásokat hasonlítja össze a mai álla­potokkal. Sibylle nem magányos ván­dor, férje, Peter is elkíséri útjára, bár jóval kényelme­sebben utazik. A napi öt­ven—hatvan kilométert a la­kóautóul szolgáló Volkswa­gen mikrobusszal futja le, és az előre megbeszélt találko­zóhelyen várja az iránytűvel tájékozódó, hegyen-völgyön átkelő feleségét. A csapathoz tartozik még egy folyton el­kószáló cica, valamint egy kis kuvaszkölyök, melyet gaz­daasszonya védelmére ren­deltek ugyan, egyelőre mé^is békésen nyalogatja a várat­lan látogatók lábát.- Magyarország területé­re Sopronnál léptünk, szep­tember 12-én — meséli a lo­vas. — Kellemes meglepetés­sel tapasztaltuk, hogy milyen szép ország, korábban Mo­sern jártunk még az Elbától keletre, és őszintén szólva rosszabbra számítottunk. Ru­galmasak voltak a hatóságok is, minden további nélkül beengedték valamennyi álla­tunkat. Nagycenken és Pápán keresztül jutottunk Tihanyig, komppal átkeltünk a Balato­non, és a Sió vonala mentén érkeztünk Szekszárdra. Iga­zoltatásunkra eddig csak egy­szer, épp a Sió mellett került sor, de mindent rendben ta­lált a rend őre. Egyébként nagyón érdekes így utazni, sokkal jobban megismerhetők az emberek. És önöknél na­gyon kedves emberek laknak. Külön örömünkre szolgál, hogy itt Szekcsőn szinte min­denki beszél németül. A kanca hasát figyelve, különösebb szakértelem nél­kül is megállapítható, hogy anyai örömök előtt áll. Mint Sibylle nevetve mondja, nem fél különösebben a szüléstől, az állat ugyanis elég idős, sokszor adott életet kiscsiko­nok, már elegendő gyakor­lata lehet. Állítólag egyedül azt követeli meg, hogy a kri­tikus órában nyugodt körül­mények között lehessen. A szülés hathetes kényszerszü­netet jelent majd, erre vár­hatóan Jugoszlávia déli tá­jain kerül sor, karácsonykor. A kérdésre, hogy vissza­jönnek-e valaha Magyaror­szágra, a doktornő megint elmosolyodik: — Ha lovakkal nem is, a barátainkkal bizo­nyosan *- mondja. A vissza­felé vezető utat még nem ter­vezték meg, minden attól függ, hogy hogyan bírják a megterhelést a lovak. Sz. Koncz I. Ismét „Pécs az én városom" Dói sikerült középdöntő után: november 30-án döntő Ismerős arcok, ismerős ne­vek... Voltak néhányon a Pé­csi Városszépítő és Városvédő Egyesület által másodízben megrendezett „Pécs az én vá­rosom" vetélkedő tegnapi kö­zépdöntőjén, akik már az elő­ző alkalommal is ízlelgették az erőpróba örömét. 17 álta­lános és 6 középiskolás — 3—3 tagú - csapat jelent meg reg­gel a „Nagy Lajosban”, hogy a Gálosi Márta és Odrobina Zoltán tanárok által kidolgo­zott játékban részt vegyenek. Előbb írásban feltett kérdé­sekre kellett válaszolni, 13 + 1- re, mint a totóban, csakhogy itt szöveggel. S nem is akár­milyenek voltak a kérdések; többnyire olyanok, amikre ne­héz kapásból felelni, tehát fel­tételezték a diákok előzetes alapos felkészülését. Ez meg is történt. Hallottuk, hogy az egyik pécsi múzeumban — tör­ténetesen abban, amelyiknek az anyagából ismereteket le­hetett szerezni a vetélkedőhöz — nem tudták mire vélni az is­kolások váratlan érdeklődését. Volt egy kiegészítő fejtörő is: bizonyos pécsi helyszínekről, épületekről szólt az „ismerte­tő" szöveg, természetesen meg­tűzdelve szép hibákkal. A fel­adat: ki mennyit leplez le ezekből. Az írásos vetélkedő után a csapatok egy-egy bel­városi térképet kaptak, s egy kérdőívet: a bejelölt útvona­lat kellett végigjárniok, meg­keresve a válaszokat, s érintve az ellenőrző pontokat, ahol további kérdésekre kellett vá- alszolniok. Az általános iskolák közül a Nevelési Központ 1. iskolájá­nak az első, az Egyetem utcai iskola második és első, a Fá­bián Béla Nevelési Központ, a Belvárosi Iskola és a 2. sz. Gyakorló Iskola első csapata, a középiskolák közül a Nagy Lajos Gimnázium második és első, valamint (holtversenyben) az 500-as Szakmunkásképző és a Komarov Gimnázium csapa­ta jutott a november 30-án megrendezendő döntőbe, amit egyenes adásban közvetít majd a városi televízió és felvételről részleteket ad majd belőle a pécsi körzeti tévéstúdió a Pannon Krónikában. H. I. ■ vasárnapi 5 Döntés a kanizsai csónakázótó sorsáról Vízleeresztés, lehalászás, iszapfogó-építés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents