Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-12 / 312. szám
1987. november 12., csütörtök Dunántúlt napló 5 Tájértekezlet a KSZE-nél A jövedelmezőbb növénytermesztést támogatják A KSZE Agrárfejlesztő Közös Vállalatnak ma már háromszáz tagja van, és az általa integrált terület nagysága 653 675 hektár. A vállalat mohácsi termelésszervezési egységéhez huszonkilenc baranyai gazdaság társult, amelyek a megyei gazdaságok területének felét képviselik, szántóterületük meghaladja a szóz- huszonegyezer hektárt. Ellenőrizték a pécsi belváros tisztaságát Elmarasztalták a vállalatokat és a lakosságot is Eszéki pártkiildöttség Baranyában (Folytatás az I. oldalról) és a kulturális életről érdeklődtek. Az eszéki vendégek ezt követően megtekintették a mohácsi Délszláv Múzeum kiállítását, majd a Szék- és Kárpitosipari Vállalat mohácsi székgyárába látogattak. Itt az üzemben folyó munka, s termékeinek megtekintése előtt Pál Ferenc főmérnöktől és Dorogi Zoltán pártvezetöségi titkártól kaptak tájékoztatót a gyár termelési eredményeiről, fejlesztési elképzeléseiről, illetőleg a vállalati kollektíva életéről, a pártszervezet előtt álló feladatokról. A vendéglátóknak ezen a találkozón is bőven jutott a kérdésekből. A küldöttség tagjai elsősorban a párttagok politikai aktivitásáról, a tagság összetételéről, az üzemi demokrácia fórumainak működéséről érdeklődtek. Délután Pécsett folytatódott a küldöttség programja, amikor is a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát keresték fel. A vendégek dr. Zeller Gyula dékántól és dr. Oroszi Sándor pártalapszervezeti titkártól kaptak tájékoztatót az egyetemi kar történetéről, munkájáról, az oktatás rendszeréről, annak tervezett reformjáról, a hallgatók politikai érdeklődéséről és tevékenységéről, a kar nemzetközi kapcsolatairól, amelyek között a legrégebbi éppen az Eszéki Egyetem Köz- gazdasági fakultásához fűződik. A beszélgetés során a legélénkebb eszmecsere az informatika gazdasági és oktatási hasznosításának témájában alakult ki. A küldöttség vezetője, Darije Papa is hangsúlyozta, hogy náluk is fokozódik az igény» arra, hogy az informatika legújabb vívmányait alkalmazzák a gazdasági szférában, mert ez is egyik feltétele annak, hogy egy-egy nemzet- gazdaság megtarthassa kapcsolatát a mind egyetemesebb világgazdasággal. A küldöttség tagjai a témához kapcsolódóan megtekintették a köz- gazdasági kar számítógép- parkját is. Az eszéki delegáció este a Pécsi Nemzeti Színházban megtekintette „A montmartre-i ibolya" című operettet. D. I. A vállalat mohácsi egysége tegnap délelőtt részközgyűlésen számolt be az idei eredményekről, és tájékoztatta a taggazdaságokat a fejlesztési tervekről, lehetőségekről. Mindenekelőtt szóljunk a termés- eredményekről: az idei mostoha időjárás az elmúlt években szinte megszokott kiugró terméshozamok után ez évben szerényebb sikereket engedett. A KSZE baranyai gazdaságai - az Állami Biztosító kártérítéseivel számolva - 5,6 tonna őszi búzát, 5 tonna őszi árpát takarítottak be, míg a kukorica hektáronkénti átlaga a becslések szerint idén nem éri el a nyolc tonnát. Figyelemre méltó adatokat sorolt Kovács Zoltán, a mohácsi termelés- szervezési egység vezetője, amelyekből egyértelmű, hogy a gazdaságok nagy költségekkel érik el a terméseredményeket, ugyanakkor tény az is, hogy utóbbi években éppen a KSZE támogató ösztönzésével jelentős összegeket költöttek a géppark felújítására, bővítésére. Milyen fejlesztéseket támogat a KSZE? Támogatja a folyékony nitrogén műtrágya fel- használást összekapcsolva a ■nűvelőutas technológiával. Az Afor közreműködésével egyre több gazdaság alkalmazza a Nitrosolt, s eddigi terméseredmények is igazolják a sikert, mert ezeken a hektárokon 15 százalékkal jobb a termés- eredmény. Ugyancsak növelik a szója termésterületét, . jövőre mintegy tizenötezer hektárra, valamint a takarmánytermesztésben a kukorica-cirok vegyesvetését, amely idén 1448 hektáron 34-45 tonna átlagot hozott hektáronként. Idén bevezették a gépjavítások átalánydíjas szervizelését, amellyel tervezhetővé tették, a gazdaságok javítási költségeit, ugyanakkor ésszerűsítették az elszámolást. Érdekes az a kiadványt, amelyet tegnap kaptak meg a taggazdaságok Csingár Pétertől, a vállalat igazgatóhelyettesétől: a MÉM gödöllői Műszaki Intézetével közösen huszonkét gazdaságban már eredményesen alkalmazott ösztönzőbb gép- üzemeltetési kísérleteit gyűjtötték össze, és ajánlják a választékot az üzemeknek. Lakatos Csaba, a vállalat igazgatója a következő évi fejlesztési tervek között - a gép és alkatrészek beszerzésének további támogatása mellett tájékoztatott arról is, hogy a közeli hónapokban vegyesvállalatot alapítanak hamburgi székhellyel az Agrotekkel és az NSZK-beli Welbrock-céggel közösen a gazdaságok terméseinek, illetve a melléküzem- ágak termékeinek külföldi értékesítésére, és a korszerű technológiák terjesztésére. G. M. Ma nincs szükség vevőcsalogató szlogenre, hívás nélkül is tódulnak a vásárlók a pécsi Konzum Áruházba. Az utóbbi időben állandósult a zsúfoltság az áruház különösen népszerű, földszinti ABC- jében. A vásárlók javaslatát megszívlelve, a várható nagy ünnepi forgalom levezetését segítve, diszkontboltot nyitott a Konzum a hét elején Pécsett, a Rákóczi út 51. szám alatt.- A célunk az ABC teher- mentesitésse volt — mondotta érdeklődésünkre Lemle Ede, az áruház áruforgalmi osztály- vezetője. A Rákóczi út és Baj- csy-Zsilinszky út sarkán lévő 150 négyzetméteres üzletben előre csomagolt, zömmel nagy Pécsett immáron hagyomány, hogy évente három alkalommal a tanácsi szervek meghívják a vállalatok, intézmények vezetőit közös köztisztasági és környezetvédelmi bejárásra. Tegnap is hasonló ellenőrzésre került sor, melyen részt vett a Városgondnokság, a Közterületfelügyelet, a Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat, a Kertészeti és Parképítő Vállalat, az UNIBER, a PIK, a Pannon Volán, a BÉV, az MSZMP Pécs Városi Bizottsága, a HNF Pécs Városi Bizottsága, a Városi Rendőrkapitányság és a Pécs Városi Tanács osztályainak képviselői. A meghívottakat dr. Molnár Zoltán, a Pécs Városi Tanács általános elnökhelyettese vezetésével városnézőbe invitálták. A Széchenyi térről indulva megtekintették a Hunyadi utat, kiszerelésű tejtermékeket, füstöltárut, lisztet, citromot, különféle mosószereket, háztartási tisztítószereket árusítunk. A vevők örömmel fogadták az új üzletet, kedden, a nyitónapon csaknem 700 000 forint értékű áru fogyott itt, s egyidejűleg kényelmesebb volt a vásárlás az ABC-ben. A diszkontüzlet keddtől szombatig, naponta 7-14 óráig tart nyitva, de ha a vevők igénylik, akár két műszakban is üzemelhet. Klotz István, az ABC vezetője tájékoztatott arról, hogy a diszkontbolt segít az ünnep előtti nagy forgalom lebonyolításában, számos szezonális cikk normál és engedményes áru vásárára kerül itt sor. a Tettyét, a Mecsek-Nyugatot, a Szigeti városrészt, Uránvárost, a két felüljáró által közrezárt területet, a 48-as tér környékét egészen a kenyérgyárig. A tapasztalat elkeserítő: a város szemetes, piszkos. Mindezért egyaránt felelősek a környéken telephellyel rendelkező, munkaterületeken dolgozó vállalatok és a lakosság is. Szemétkupacok, illegális szeméttelepek hirdetik a nemtörődömséget. A bejárás során az apróbb észrevételek mellett a kirívóbbakat jegyeztük fel. így a Széchenyi téren álló könyvesbódé igen viharvert. A Hunyadi úton, a gázvezeték többszöri helyreállításának munkatörmeléke még mindig rontja a városképet. Hiányzik az Asztalos utcában egy aknafedél — balesetveszélyes! A Az új lakásba költöző pécsiek érdekes olvasmányt találtak a levélszekrényükben. Az otthonokat építő cég, a Baranya Megyei Építőipari Vállalat hasznos tanácsokat ad a „Lakáshasználati tájékoztatóban" az új tulajdonosoknak: hogyan működtessék a különböző berendezéseket, miként ajánlatos szellőztetni, a penészedés megelőzése végett. Ugyanakkor a füzetecskében többször megjelenik a PÉTÁV, aki (idézet a füzetből) ,,a 139- es paragrafus előírja a helyiségek belső hőmérsékletét, amelyet lakásban a padló felett 50 centiméter magasságban kell mérni. A PÉTÁV ettől eltérő magasságban méri a hőmérsékletet, ami nem felel meg az OÉSZ előírásnak, Így nem fogadható el." Másutt ,,a lakók részéről nem szabad megengedni, hogy ott az üzemeltető megrendelése nélkül tömítést végezzenek, például ingyen a PÉTÁV a lakók megrendelése nélkül." A BÉV voksolt ezzel a nyilatkozattal. Óva intjük az olvasót attól, hogy a füzetet olvasva több radiátort, újabb méréseket várjon a PÉTÁV-tól. A két cég 1986 márciusától alperese annak a bírósági eljárásnak, amelynek tárgya huszonkét pécsi otthon penésze- sedése. A megyei bíróság ez év június 3-tól szünetelteti az eljárást, hogy a téli hónapok adataiból megalapozottabb szakértői véleményekhez juthasson (a füzet júl. 1-jén jelent meg). Amíg a vitás kérdések nem zárulnak le, s nincs döntés a végrehajtható elvárásokról, addig az érdekeltek a főhatóságok által kiadott rendeleteket, szabályokat lapozgatják, s ezek közül mindegyik másképpen értelmezhető. MinSörgyár Nyár utcai homlokzata málladozik, omlik. A SZÜV a Szántó Kovács János utcában „felejtette" a betontörmeléket. A Páfrány utcai garázssor szemetes, a Diósi úton a konténerek nincsenek kiürítve. Törmelék és szemét rondítja a 27-es buszvégállomást, a KIOSZ Vadász-Engels utcai telephelyét kívül és belül is. Az Ady utcában a trafó környékén legalább három köbméternyi háztartási szemét gyűlt össze. A bejárás után ígéret hangzott el, hogy a város tisztasága érdekében valamennyit hamar megszüntetik. A Köz- tisztasági Vállalat soronkívül elszállítja a szemeteket - a számlát pedig eljuttatja a „szemetelő" vállalatoknak, munkát végző alvállalkozóknak. Adóm Erika > denesetre az építőipar és az energiaszolgáltató teszi a dolgát a szakmai felügyelet irányítása szerint. Nemcsak Pécsett pereskednek a panellakások kórja, a penészedés miatt, s várják a szakmai irányítás megegyezését a vitás kérdésekben. Mit szólnak mindehhez a főhatóságok? Fábián Miklós, az Ipari Minisztérium Országos Energiagazdálkodási Hatóságának osztályvezetője: — Legutóbb október végén, nemzetközi tanácskozást szervezett az ÉVM Kecskeméten a kérdésről, mert ez a világon másutt is gond. Egyértelmű, hogy az iparszerű építési technológiával megváltoztak azok a fizikai paraméterek, amelyek az építkezéseket évszázadokig jellemezték. Nem volt véletlen a vakolat, a fa bútorok alkalmazása, vagy az otthonok háromméteres belmagassága, amelyek kellemes körülményeket nyújtottak a lakóknak a mikroklíma kialakításához. Ma 2,65 méteres belmagasságba kényszerül. A bútorokat lakkozzák, csökkentve a fa nedvszívó képességét, műanyag tapétával burkolják a falakat, és hiányzik a vakolat, amely szintén részt vett a páracserében. A tanácskozáson körülbelül az derült ki, hogy ma kiváló házakat tervezünk és építünk, aztán jön a lakó, aki „képes" benne lakni is. Nem őt kell kényszeríteni a lakás adottságaihoz, hanem a technikai körülményeket változtatni úgy, hogy jól érezhesse magát. Mi ebben partnerek vagyunk az ÉVM-mel, támogatjuk a megoldást kereső igyekezetét, ami szolgálja a népgazdaság érdekét, az építőipar lehetőségeit és szolgálja a lakót. Az ÉVM állásfoglalása kész - erről tájékoztat dr. Sámson- di Kis György műszaki-fejlesztési osztályvezető: — Abszolút penészmentességre nem tudunk garanciát, de három tényező korrekt ösz- szehangolásával csökkenteni lehet: ez pedig a fűtés, a szerkezet és a lakó hozzáértő lakáshasználata. Nem tudunk általánosítható megoldást nyújtani a már meglévő otthonokra, az egyedi hibákat ki kell vizsgálni. — Megjelent Pécsett egy tájékoztató . . .- Személyesen vállalom a felelősséget érte, magam szorgalmaztam, hogy adják ki ezeket.- Akkor is, ha egy per közepén megnevezik és elmarasztalják a társvállalatot?- Erről nem tudtam. A héten várható, hogy közelebb jutnak a megoldáshoz, a sok-sok tapasztalat birtokában a szakemberek. Ha nem is remélhető gyors változás, de talán közös nevező igen. A pöttöm lány mindössze kétéves. Nem sir, de anyja kezébe görcsösen kapaszkodik, amikor beemelik a fogorvosi székbe. Döbbenetes a látvány, amikor a fogorvosnő kérésére szétnyitjo a száját. Fogak sehol, csak megfeketedett, gyökérig lepusztult csonkok. A húsz fogóból mindössze 2 darab volt ép. — Anyuka, ugye a gyereket most is rendszeresen teáztatja éjszaka, méghozzá cukros teával? — kérdezte dr. Bugyi Edit fogorvosnő.- Igen - válaszolt csodálkozva a fiatal mama —, de miből tetszik ezt tudni? A doktornő elmagyarázta, minden valószínűség szerint a kisgyermek fogai ezért ilyen rosszak. — Nekem ezt eddig senki nem mondta — panaszolta az anya, pedig feltehetően emiatt kellett énnek a picinek már ilyen korán megismerkedni a fogNovember - fogászati hónap Mdr a terhesség alatt gondolni kell a gyermek fogazatára fájdalmakkal, a fogorvosokkal, mert napok óta fájó egyik fogát végül az éjszakai ügyeletén kellett kihúzni. Onnan utalták be ide az Egyesített Egészségügyi Intézetek gyermekfogászati rendelőjébe. Hangosan gondolkodom. Vajon ez az anyuka, miért nem előbb hozta fogorvoshoz. a gyereket, miért várta meg, amíg ennyire elrothadnak a fogai? — Hát ez ez! — mondja dr. Sági Éva, a gyermekfogászati rendelő főorvosa, és dr. Bugyi Edit. - Mi a fogászati hónaptól függetlenül is rendszeresen végezzük a bölcsődék, óvodák szűrését, megindult a városban a Dentocar program is, ami szintén fontos lépés, mert tablettával rendszeresen bejuttatják a gyermekek szervezetébe a fog fejlődéséhez fontos fluort. Mindez úgy látszik, nem elég. Már a terhesség alatt és a csecse mő legelső heteiben, hónapjaiban gondolni kell a gyermek fogaira. Mit is kell tehát tenni ennek érdekében? A terhesség alatt ügyelni kell arra, hogy a szervezet rendszeresen fehérjéhez, vitaminokhoz jusson. A megszületés után nemcsak az anyatejben védő tápanyagok miatt fontos a szoptatás, hanem a szopással erősödnek a rágóizmok is, aminek később fontos szerepe van a fogak egyenletes kialakulásában és a rágásban. Cukros teát még a fogak kinövése előtt se adjunk éjszaka (nehogy hozzászokjon), a fogak megjelenése után pedig már merénylet a fogak ellen. Éjszaka ugyanis a cukor a foglepe- dékre kerülve erjedést indít meg és ez károsítja a fogzománcot. Azt is meg szokták kérdezni, mikor kezdjék tanítani a gyereket a fogmo sásra? A válasz: amint a fogak megjelentek. Adjunk a kezébe fogkefét, hogy ismerkedjen vele. A szülő a gyerek előtt mosson fogat, mert azt biztosan utánozni fogja. Téves hiedelem, hogy nem baj, ha a tejfogak rosszak, mert az úgyis kihullik. A maradó fogalt minősége nagymértékben függ attól, hogy milyen volt a tejfogak állapota. Azonban ennek ellenére, bármennyire is csúnyák a tejfogak, ha már nem is lehet betömni, csak akkor húzzák ki, ha fájdalmat okoz. Ugyanis a tejfogak indukálják az új fogak növekedését. Azok a kismamák, akik a szülészeti klinikán szervezett szülők iskolája kurzuson részt vesznek, kapnak fogorvosi felvilágosítást, de jó lenne minél több terheshez eljuttatni a tudnivalókat. — Mert a megelőzés mindig olcsóbb — mondta dr. Bugyi Edit —, mint az, amikor már ide kerülnek hozzánk a különböző kezelésekre. S. Zs. Konzum diszkontbolt a Rákóczi út 51-ben Előre csomagolt tejtermékek, füstöltáru, háztartási tisztítószerek Gáldonyi M. Mit szálnak hozzá a főhatóságok? tájékoztató' Szombaton Is nyitva tart