Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)

1987-10-21 / 290. szám

1987. október 21., szerda Dunántúli napló 3 Oi egyetemi tanárok Dr. Götz Frigyes- Én csak a jelen vagyok, de a jövő a fiatal munkatár­saimé. Éppen ezért elképzelé­seimet, terveimet csakis velük együtt szeretném megvalósí­tani. A korábban már kialakult színvonalas gyógyitómunkát és tudományos kutatásainkat foly­tatjuk. Nagy várakozással né­zünk az új perkután készülé­künk rendszeres használata elé. Segítségével egy centimé­teres bőrmetszéssel, műtét nél­kül eltávolítjuk vagy a vesében szétporlasztjuk a vesekövet. A készülék hasznossága és meg­szerzése feletti örömünkben avató ünnepséget is tartottunk, ahol módunkban volt azt az anyagi támogatást is megkö­szönni, amellyel a különböző vállalatok hozzájárultak a perkután készülék vásárlási költségeihez — mondja dr. Götz frigyes egyetemi tanár, a POTE Urológiai Klinikájának új igazgatója. Július elsején nevezték ki dr. Frang Dezső professzor helyére, aki Buda­pesten folytatja munkáját. A sebész legyen szerény - vallja és szívesebben beszél munkatársairól, mint saját magáról. Az urológiai klinikán Magyarországon elsőként szer­vezték meg a heredaganatos betegek központi ellátását. A kombinált citosztatikus keze­léssel, műtéti eljárásokkal, a diagnosztika korszerűsítésével elérték, hogy a korábbi tizen­hét százalékkal szemben nyolcvan százalékra növeke­dett a kór túlélési mutatója. A Mikrobiológiai, a Kórbonctani Intézettel, a Radiológiai Klini­kával, az Országos Onkológiai Intézettel közösen szervezték meg az ellátást hét évvel ez­előtt. Dr. Farkas László tanár­segéd foglalkozik a legtöbbet a heredaganatos betegekkel. A hólyagdaganatos betegek gondozásának megszervezése elsősorban dr. Somogyi László nevéhez fűződik, a prosztata­daganatos betegek rendszeres ellenőrzése dr. Hübler János adjunktus, a müvesekezelés el­látása dr. Karátson András ad­junktus fő gyógyítási, kutatási területe. A veseköves megbe­tegedésekkel főként Frang professzor és Götz professzor foglalkoztak, foglalkoznak. Dr. Götz Frigyes 1959-ben szerezte meg diplomáját és 1970-ig az urológiai klinikán dolgozott. Három évre elvállal­ta a dunaújvárosi kórházban az osztályvezető főorvosi meg­bízást, majd 1973-tól a pécsi Veress Endre utcai rendelő- intézetben volt szakfőorvos. Két évvel később visszament a klinikára. Kandidaturáját is fő kutatási területének eredmé­nyeiből írta. A vesekövek kép­ződésének okait, gyógyításuk, újraképződésük megakadályo­zásának lehetőségeit elemezte.- A vesekő lassan éppen olyan gyakorivá válik, akár a cukorbetegség. Mi okozza a kialakulását?- Oka sokrétű lehet. Néhá­nyat kiemelek: gyulladások, fejlődési rendellenesség, a vízeletelvezető rendszeren belüli pangás, a mellékpajzsmirigy kóros működése, csontsérülé­sek és nem utolsó sorban az egészségtelen életmód. A la­boratóriumi és állatkísérleteim­ben vizsgáltam többek között a kőképződés mechanizmusát és kialakulásuk megakadályo­zásának gyógyszeres lehetősé­geit.- Ismertek-e nem gyógysze­res megelőzési tormák? — Csak azt tudom javasolni, amit más orvosok is gyakran ajánlanak: az egészséges élet­módra való törekvést. Változa­tos táplálkozás, rostos, vita­mindús étrend, mozgás. Első­sorban az ülőfoglalkozásúak- nól fontos az utóbbi. Kis ko­cogás a hegyen, a ház körül nagyon hasznos. Kutatásaink egy része a kőképződés me­chanizmusának még ponto­sabb tisztázását célozza. Ma már nyilvánvaló, hogy a túl­zott stresszhatás is kőképző­déshez vezethet, de mégsem szenved mindenki vesekő­megbetegedésben, akit egyéb­ként naponta érnek izgalmak. A kialakulás minden lehetsé­ges változatát szeretnénk megismerni, hiszen védekezni ellene, gyógyítani is Így lehet a legeredményesebben. Az Urológiai Klinika tudo­mányos kapcsolatot tart szá­mos külföldi intézménnyel, pél­dául a Lopatkin professzor ve­zette moszkvai II. urológiai kli­nikával, Jénával, vagy az NSZK-beli deggerdorfi - kliniká­val. — Mennyit fejlődött az utóbbi néhány évtizedben az urológia? — Tudvalevő, hogy a miénk műszerigényes szakma. A mo­dern képalkotó módszerek megjelenésével, az endos- copiával, a hidegfény alkal­mazásával, a perkután készü­lék használatával és a több országban már alkalmazott, lökéshullámokkal történő vese- kő-szétporlasztó eljárással ug­rásszerűen fejlődött a diag­nosztika, a műtéti eljárás, a gyógyítás. Természetesen az elméleti felkészültség, a labo­ratóriumi és állatkísérletek fontossága sem lebecsülendő. — Az urológiai klinika het­venkét ággyal rendelkezik. Eb­ből tiz ágy a dialízisre szoruló betegeké. A vesetranszplantá­cióra várók száma jelenleg negyvenhárom. Elegendő-e ez az ágyszám?- Három megye krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegeit látjuk el, évente öt­ezer kezelést végzünk, éjjel­nappal. Várhatóan Tolnában, Somogybán nyílik egy-egy osz­tály, amely nekünk is segítsé­get jelentene. — Elterjedt a hir, hogy ön a kollégái vezette műtéteknél asszisztensként besegít egy- egy alkalommal. ..- Tehetséges, szorgalmas kollektívát „kaptam", de sze­retném jobban megismerni a kollégáimat és ehhez az is hozzátartozik, hogy lássam, ki hogyan operál. Véleményem szerint az őszinte légkör, a kö­vetelmények következetes be­tartása orvosnak, betegnek egyaránt a javára válik. Romhányi professzor ked­venc mondása, „minden be­tegséget fel lehet ismerni, csak gondolni kell rá"; nekem is elvem. Ehhez viszont a nap­rakész tudományos tájékozott­ság, a széles látókör, a kiváló manualitás is hozzátartozik, csakúgy, mint a minden rész­letre kiterjedő anamnézis, a betegekkel való jó kapcsolat. Barlahidai Andrea Tolsztoj és rock Illliiiil IlllllBSlülÉI Két darabot választottunk megnézésre a szovjet televízió napján múlt szombaton. Tol­sztoj Kreutzer-szonátáját, vala­mint a luno és Avosz című szovjet rockoperát. A nagy orosz klasszikus kisregényét Zsurzs Éva sajnos opálossá idil- lesítette, idillivé szépítette. Ko­zák Andrásnak köszönhető, hogy mégsem csak egy század­végi féltékenységi drámát, va­lamint krimit láthattunk, hanem megérezhettünk valamit Tol­sztoj erejéből is. Öt filmre vinni rendkívüli vállalkozás, nagy merészség, s nem emlékszem, hogy igazán sikerült-e bárki rendezőnek. Kreutzer-szonátája zavarba ej­tő mű. 1889-ben írta, hatvan­évesen, az Anna Karenina és a Feltámadás között, negyed­századdal a Háború és béke után. Családapaként, Szofja Andrejevna Breszttel kötött há­zassága huszonhetedik évében. Lev Nyikolajevics gróf úgy tudott mindent az emberről, az életről, a világról, ahogyan Ho­mérosz, a Biblia, a népi böl­csességek. Tudta, mit érez az elsőbálos Natasa, a „bukott”, mégis igazi hősnő, Anna Kare­nina, tudta, mit éreznek a Szi­bériába száműzöttek, és mit érez a hazáért harcoló paraszt 1912-ben vagy Kutuzov vagy egy húszéves fiatal tiszt. Mindent tudván az emberről, Tolsztoj megszállottja volt az emberhez méltó magasabb er- kölcsiségnek. Hat évtizeden át tartó írói pólyáján egyik fő té­mája a férfi és a nő kapcso­lata, feladata ezen a földön. Természetesen leborul a gyer­mekeinek élő családanya előtt, ugyanakkor felmutatja ezen élet tragédiáit. És azét az asz- szonyét (Karenina), aki meg­próbál kitörni a megszokott ke­retek közül. A Kreutzer-szo'náta a végső kiábrándulás kisregé­nye. Keserű kitörés. Tolsztoj utálattal, gyűlölettel tör ki kora álszent szexuális erkölcsei el­len; a következő nagyregény, a Feltámadás hősnője nem vé­letlenül a prostituálttá züllesz- tett Maszlova. A bordélyok és a tisztes családok asszonyai kö­zé tesz egyenlőség jelet a mo­ralista gróf, megmutatja a pár­keresés, a házasságok hazug ceremóniáit, a civilizáció, a kul­túra és a művészet köréje ag­gatott sallangjait. Ez már az a Tolsztoj, aki gróf létére pa­rasztruhát ölt, és a nép életét, valamint a tiszta evangéliumot állítja eszményképül a huszadik század embere elé. Aki tévedé­sében is lenyűgöző, aki csak Tolsztojjal azonos. Ehhez a Tolsztojhoz képest volt túlságosan külsőséges Zsurzs Éva filmje. S e filmvál­tozatnál több őszinteséget, erőt sugárzott a Juno és Avosz cí­mű rockopera. Az első orosz darab e műfajban, a moszkvai Komszomol Színház előadásá­ban. Érződött, hogy a moszkvai Magabiztosan, felelősen a jövőnkért Megíjnlás - műszaki haladás A Baranya Megyei Pártbizottság szeptember 24-én meg­határozta tennivalóit a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának megvalósításában. A Dunántúli Napló cikkso­rozatban kívánja ehhez az állásfoglaláshoz a háttérinformá­ciókat megadni, és az összefüggésekre rámutatni. A kibontakozási program megkülönböztetett jelentőséget tulajdonit a mérnökségnek. Amikor felvetődik a műszakiak helyzete, elismertsége, teljesít­ményük megítélése, nem feled­hetjük. hogy nem egyszerűen közel másfél százezer ember sorsáról van szó, hanem egy olyan rétegről, amely társa­dalmi megítélésétől — ponto­sabban annak megváltoztatá­sától — nagymértékben függ tudományos műszaki haladá­sunk felgyorsulása. Tekintély vesztés Felmerül a kérdés: miért kell egyáltalán deklarálni mo­dern világunkban a műszaki fejlesztés fontosságát és a mérnöki munka tényleges érté­ke szerinti megítélését? Tulaj­donképpen hova vezethető vissza a nagymérvű tekintély­vesztés? Az okok közül érde­mes szemügyre venni néhá­nyat. I Gazdasági vezetésünkre hosszú időn át jellemző volt a rövidtávú szemlélet. Gyenge piaci teljesítmény mel­lett is lehetett viszonylag jó munkabéreket fizetni, nem je­lentkezett az innováció kény­szerítő ereje, hisz a gazdál­kodó egységek nem voltak ki­téve az éles nemzetközi ver­senynek. Célravezetőbb maga­tartás volt külső segítségért folyamodni, mint járatlan úton fejlesztéssel, szerkezetváltással bajlódni. Ebben a helyzetben szinte természetesnek kell tar­tanunk a műszaki alkotómun­ka leértékelését. A presztízs- vesztés mindenekelőtt a mára kialakult bérarányokban mu­tatkozik meg. Egy 1972. évi kormányhatá­rozat előirányozta, hogy a magasabb vezető állású dolgo­zók keresete legalább három­szorosa, a középvezetők kere­sete legalább a két és félsze­rese, az egyetemet végzett be­osztottaké pedig a duplája le­gyen az átlagos körülmények között dolgozó szakmunkások keresetének. A felsorolt ará­nyok nagyjából megfelelnek a feilett nyugati országokban ki­alakult viszonyoknak, s álta­lában közelítenek az európai szocialista államok gyakorlatá­hoz. A célkitűzés azonban csu­pán kívánalom maradt, mivel központi előírások által szen­tesített gyakorlatunk nem eb­ben az irányban mozgott. A KSH adatai szerint pl. Bara­nya megyében 1986-ban a mű­szakiak bére másfélszerese előadás létrehozónak nincs olyan rutinja e műfajban, mint a Broadway vagy London húsz éve ezt művelő társulatainak, a moszkvai előadás mégis ér­dekes, és „átjön" a képernyőn is. Érződött, hogy a szöveget nagy költő, Andrej Voznyeszen- szkij írta, ő talált rá a sztorira San Franciscóban. A fordítás Veress Miklóst dicséri. A zene­szerző Alekszej Ribnyikov nem adta ót magát teljesen az orosz zenei hagyományoknak - pe­dig ugye azokból nem kunszt jó zenét csinálni, — hanem ezekre építve sok eredetit adott zenei szempontból. A rendezés többnyire túl statikus volt és a sematizmus is kisértett benne (a negatív figuráknál), az ame­rikai-orosz téma feldolgozásá­val, erejével, líraiságával mégis meggyőzött. És megajándéko­zott néhány feledhetetlenül szép dallal, továbbá a főszerep­lő Nyikolaj Koracsenkov alakí­tásával. G. O. volt a fizikai kategóriának. Az átlag mögött persze nagy eltérések vannak. Országosan sok mérnök és üzemmérnök hagyta el az ipart. Az extenzív környezet­ben a leginkább kritikus hely­zetbe a vállalati kutató-fej­lesztő területeken dolgozó szakemberek jutottak, tehát akik alkotó, innovativ munkát végeztek, s akiknek a keresete sokszor nominálisan is a szak­munkások mögé került. Még ez is érthető, hisz ha egy termelési egység alacsony színvonalú sze­mélyi vagy technikai színvo­nallal rendelkezett, nyilvánva­lóan azokat fizette meg job­ban, akik a mindennapi ter­melés folydmatossógának a biztosítását vállalták. Bizonyos politikai jellegű • meggondolások, illetőleg azok széles körű társadalmi hatása napjainkig tartó érték- zavarhoz vezetett. Hosszú időn ót értéktudatunk egyik alap­pillére volt az egyenlősítés eszménye, amelynek a szocia­lizmus építésének kezdetén va­lóban volt létjogosultsága. E szemléletben mindenféle mun­ka egyenértékűnek minősül, csupán mennyiségi összeméré­sükről lehet szó. A kényelme­sebb körülményeket élvező „irodista mérnök” látszólag kevesebb fáradsággal és ki­sebb, közvetlenül is látható értékteremtéssel járó munkája semmiképp sem érdemel ki­emelkedő elismerést. A meg­ítélés tükröződik pl. a hivata­los statisztika által sokáig használt tagadó jellegű foga­lomban is: a mérnök a „nem fizikai" állományhoz tartozik. Talán az sem véletlen, hogy a munkaköri besorolás minden további nélkül az „ügyintéző" kalap alá vonta a konstruktőr mérnököt és gyakran lótszatte- vékenységet folytató adminiszt­ratív munkaerőt egyaránt. A tudás tekintélyének csökkené­se hozzájárult még, hogy a mérnökök húsz—horminc szá­zaléka nem a képzettségének megfelelő munkát véaez ma sem, egyrészt a kedvezőtlen kereseti lehetőséaek, másrészt a megfelelő iskolázottságú se­gédszemélyzet hiánya miatt. A műszaki értelmiség az • idők folyamán alaposan felhígult, soraiba gyenge ké­pességű, alacsony tudású, dip­lomával ugyan rendelkező, de a mérnöki követelményeknek alig, vagy nem megfelelő em­berek kerültek. Empirikus szo­ciológiai vizsgálatokon alapu­ló, de biztosan vitatható becs­lésünk szerint a klasszikus há­rom ,,T"-nek megfelelően a műszakiak közül tehetséges (innovációra alkalmas) 10—15 százalék, tisztességes 70—75 százalék, míg a fennmaradó­kat már a felsőoktatási intéz­ményekbe sem lett volna sza­bad felvenni. Innovatív műszakiak Nézzük ezek utón, hogy a kibontakozás érdekében mit le­het tenni. Nem feledkezve meg az 1988-ra tervezett intézke­désekről, sürgetően szükséges a kereseti arányok bizonyos korrekciója. Ez azt jelenti, hogy a valamelyest romló ál­talános tendencia .mellett a mérnökség számára már a kö­vetkező évben egyfajta növeke­dést kell biztosítani, mégpedig olyan mértékben, hogy megál­lítsunk egy évtizedeken át egy­re kedvezőtlenebbé váló folya­matot. Változást elsősorban az innováció döntő színtereinél, a vállalatoknál várunk. Első lé­pésként az intézkedések a mostani erőforrások ismereté­ben nem érinthetik a réteg egészét, hanem csak az első „T”-hez tartozó szakembereket, országosan kb. 10—20 ezer mérnököt. Főként az iparra gondolunk, azon belül is a feldolgozó ágazatokra, ahol eredményes műszaki fejlesztés­sel versenyképesen kapcsolód­hatunk be a világgazdasági folyamatokba. Biztosítani kell, hogy az innovatív műszakiak teljes energiájukat a felada­tokra koncentrálhassák, egzisz­tenciájuk a mérnöki életmód szükségleteinek szintjén meg­teremthető legyen. Ez a lát­szólag kivételezett helyzet má­soknak is érdeke, hisz a ké­sőbbiekben boldogulása is nagymértékben az innovátoro- kon múlik. E téren a vállala­toknak közös stratégiát kell alkamazniuk, követve a Rába, a Taurus stb. példáját. Szemléletváltozásra van • szükség az értékeket il­letően. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a lehetőségektől függően az első lépés után átvesszük a fejlett országokban kialakult bérarányokat. A helyzet ugyan­is nem feltétlenül a tőkés vi­szonyok következmenye. A mér­nökségnek csak kis része tar­tozik a technokráciához, több­ségük bérmunkás státusban van. A jobb anyagi elismerés nem a kizsákmányoló funkciók ellátásáért adott jutalom, ha­nem egyszerű ellentételezése, megfizetése annak a szellemi befektetésnek, ami folyamatos innovációként a versenyben maradás eavik feltétele. A mérnöki tudás, kreativitás új, sokoldalú termékekben ölthet testet, nyersanyagot és ener- qiát takaríthat meg. Marx kifejezésével élve a bonyolul­tabb munka értékteremtő ké- nosséqe a naqyobb. tehát töb­be is kerül. Felül kell vizsgálnunk az egyenlősítő szemléletet, s az értékképző teljesítmény arányá­ban ellentételezni a. kreatív munkát, nem pedig méltá­nyosságból jobban elismerni azt. Ez az új elv már meg­fogalmazódott a kibontakozási programban, de társadalmi mé­retekben elfogadtatni nem könnyű. Az alkotás persze nem kizárólag a mérnökök kivált­sága, egy vállalati innováló csoport tagja lehet közgaz­dász, jogász, de szociológus és szakmunkás is, természete­sen a befektetéssel arányos elismeréssel. A teljesítmény ilyen megbecsülését a várha­tóan nehéz 1988-as feltételek között is lehetségesnek tartjuk bizonyos keretek között, előre­lépést mástól nem nagyon re­mélhetünk. Az anyagi oldalt célszerű kiegészíteni rangot adó cím-, vagy díjrendszerrel, mint ahoay az pl. a művészeknél bevált módon működik. Növelni szükséges a mér­• nökség szakmai igényes­ségét. Egy vizsgálatban kimu­tatták, hogy ha a mérnök nem foglalkozik rendszeresen szak­mai kérdésekkel, tudásának 15 százalékát felejti el éven­te. Nehéz túlbecsülni a to­vábbképzés fontosságát ko­runkban, amikor egy életúton belül akár többször is sor ke­rülhet szakmaváltoztatásra. Az igényességhez sorolható a nyelvtudás, amelyben műszaki diplomásaink talán a legin­kább le vannak maradva a fejlett ipari országokhoz viszo­nyítva. A hátrány csökkenté­sének egyik módja lehet fia­tal mérnökök számára olyan külföldi tanulmányutak, mun­kavállalási lehetőségek biztosí­tása, amelyek a műszaki is­meretek fejlesztésén túl jól használható idegen nyelvek el­sajátításának kényszerével is együtt járnak. A jelen problémáinak meg­oldásában a műszaki fejlesztés többnyire nem látványos, kis lépéseket jelent, amelyeket azonban a vázolt konzekven­ciákkal együtt haladéktalanul meq kell tenni, mert lemara­dásunk további fokozódása le­hetőségeinket kritikus mérték­ben korlátozza. Dr. Kovács Árpád Pollack Mihály Műszaki Főiskola docense, a Marxista—Leninista Esti Egyetem tanára <«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents