Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-29 / 268. szám

A Dunántúli napló 1987. szeptember 29., kedd SZEPTEMBER Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MIHÁLY KEDD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.39 — nyugszik 17.31 órakor A Hold kél 13.11 — nyugszik 20.34 órakor Olvasószolgálat Mink, tudósítások, osoményok közölhetik 14-1« órái« ■ 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma délelőtt 0—12 óráit panaszügyekben Jogod, telefonon hívható a 10*046-oi telefonszámon HETÉNYI JANOSNC Szerkesztőségi ügyeletes t NAGY ISTVÁN 10—1« óráig a 10-053-at telefonszámon CB-rádió hívófelünk „Napló I." 16—1« óráig a 25-ös csatornán Kitüntették a Zalka főiskolát A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki a Zal­ka Máté Katonai Műszaki Főis­kolát a szocialista tisztképzés 40. és az intézet megalakulá­sának 20. évfordulója alkalmá­ból. A magas elismerést Nórái István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg kiképzési főfel­ügyelője adta át hétfőn a fő­iskola tanárainak és hallgatói­nak ünnepi állománygyűlésén. Az ünnepségen megjelentek a Művelődési Minisztérium, vala­mint a Honvédelmi Miniszté­rium katonai tanácsának kép­viselői, illetve a IX. kerület, párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői. Ott vol­tak a főiskola csapatzászlaját adományozó Fegyver- és Gáz- készülékgyár küldöttei. A ren­dezvény a főiskola személyi ál­lományának díszmenetével zá­rult. — A Statisztikai Kiadó Vál­lalat új kiadványai: Mezőgaz­dasági Statisztikai zsebkönyv; Időmérleg 1977 és 1986 tava­sza; Számítástechnikai statisz­tikai zsebkönyv, 1987, Belkeres­kedelmi statisztikai évkönyv >986, Posta- és távközlési év­könyv 1986, Közlekedési év­könyv 1986, Statisztikai év­könyv 1986 (országos), Lakás- statisztikai évkönyv 1986, Szovjetunió 1917—1987. — Újabb iparosok nyitottak műhelyt, Pécsett, a Felsóbalo- kány utcában, a Nyugdíjasház üzletsorán. így Kempfné Ma­yer Szilvia ötvösmester, vala­mint Molnár Géza késes, kö­szörűs. Válható időfórói az őrzi ágban kodd estig: hideg óiszaka ét hűvös nappal várható. Idónkónt erősen fel­hős lesz az ég, de csak jelentékte­len zápor fordulhat elő. Napközben megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. A hőmérséklet hajnal­ban 2 és 7 fok között várható, ta- lajkőzelben helyenként gyönge fagy valószinű, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden kora délután 12 17 fok között lesz. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A hajnali órák­ban párára, helyenként ködre lehet számítani. Napközben több érás napsütés várhaté, számottevő csa­padék sehol nem valószinű. Sokfelé alakul ki talajmenti fagy. A leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között lösz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területén nem várható. * Hétfő reggeli vízállások: örtilos •6 cm, áradó, 16,1 fok; Barcs « cm, .apadó, 16,3 fok; Drávaszabolcs 100 cm, áradó, 16,9 fok; Mohács 250 cm, áradó, 10,6 fok. Pécsi építész szófiai sikere Szeptember 21—27-e között az Interarch ’87 építészeti kongresszus keretében ren­dezték meg Szófiában a IV. Építészeti Világbiennólét, ame­lyen ezer — közte 25 magyar — építész munkáit mutatták be hét kategóriában. „A vi­lágörökség védelme" kategó­riában ezüstérmet és Plovdiv város , pénzdíját nyerte dr. Bachmann Zoltán, a Pol- láck Mihály Műszaki Főiskola főigazgató helyettese az óke­resztény mauzóleum helyreállí­tásának építészeti megoldá­sával. — Szegfű olcsóbban. Korán nyíló szegfűket vásárolt a Pé­csi Konzum a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalattól, négy­ezer szálat zölddel együtt. Szeptember 28-tól kedvezmé­nyes áron kínálják a virágo­kat. — Nowotarski István pécsi művész, a római Magyar Inté­zet igazgatójának megbízásá­ból elkészítette Szent István király bronz domborművű arc­képét, amelyet a magyar Casa Santo Stefano falán augusz­tus 20-án helyeztek el. Az avatáson részt vett a művész Sásdi tájoló Közérdekű információkat tartalma­zó, vastag füzetet jelentetett meg a Sásdi Művelődési Központ, Jusztin- ger János szerkesztésében. A Sásdi Táioló adatokat közöl a község múltjából, leírja a hivatali élet szer­vezetét, az ügyfélfogadás és más szolgáltatások rendjét. Közli a leg­fontosabb tanácsi beruházások és felújítások, valamint a hatályban lévő tanácsrendeletek jegyzékét. Részletes tájékoztatást ad a kultu­rális és sportrendezvényekről. a szolgáltató egységek nyitva tartásá-' ról, a MÁV- és Volán-menetrendről. Véqül megyei kulturális program- ajánlatot kínál az olvasóknak. HL-05-07 Az NSZK-beli Giessen városából 50 tagú kórus és zenekar érkezett Pécsre, a Leőwey Gimná­zium vendégeként. Tegnap este a gimnázium nagytermében adtak nagysikerű hangversenyt. A hót vágón ai uniósban önt. sen 169 sérüléssel járó közúti közle­kedési baleset történt. Ezek közül 11 halálos kimenetelű, 71 súlyos és 17 könnyű sérüléses volt. Nyeremény­betétkönyv­sorsolás Az Országos Takarékpénztár októ­ber 1-jén, csütörtökön Budapesten rendezi meg a nyereménybetétköny- trek 1987. harmadik negyedévi, 145. sorsolását. A sorsoláson minden, 1987. szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján még forgalomban lévő nyereménybetétkönyv részt vesz. A nyereményösszeget q betétkönyvet kiállító OTP-fiók, postahivatal vagy takarékszövetkezet október 19-től fi­zeti ki. — Környezetföldtani gmk alakult Pécsett, a Bokor ut­cában Geokomplex néven. Tolna megyében már kijelölték a hulladékelhelyezésre alkal­mas területeket, homok-, ka­vics -és mészkőbányák vagyon- feltárását végezték el Vas megyében és Fertőrákoson. Fúrt kutak karbantartásával is foglalkoznak. — Csertőn, a mozsgói ta­nács szervezésében vízmüvet építenek. Versenytárgyaláson döntenek, hogy ki lesz majd a kivitelező. Eddig hat cég je­lentkezett. — Új helyen a közkedvelt „Édesség-rész" Pécsett, a Centrum Áruházon belül, de továbbra is a földszinten ta­lálható. Újdonság, hogy most már kávét is kínálnak. — Veszett rókák. Szeptem­ber 1—15. között hat kilőtt vagy más módon elpusztított rókáról állapították meg, hogy veszett. Ez történt Szigetváron, Mohácson, Versenden, Duna- falván, Hárságyon, Gödrén. — Megnyílt Mohács harma­dik magánvendéglője, a Kor­sós utcában, az újdonság stíl­szerűen az utca nevét viseli. Tulajdonos Szkorbó János. A többi magán kisvendéglő, így a Petrovics-féle a Belváros­ban, a Tóth-féle pedig a Rad- nóti-telepen működik. — A Pécsi Bőrgyár csapata képviselte Baranya megyét a „Tiszta szívvel" országos iro­dalmi vetélkedő területi dön­tőjén, amit a múlt hét végén rendeztek Szegeden. A dr. Nagy Anna, Niklai Jenőné és Vass Gyula alkotta csapat harmadik helyezést ért el. — Trafóállomás és hozzá kötődő elektromos fővezeték készült el másfél millióért Hegy- szentmártonban, a szőlőhegyi zártkertekben három és fél ki­lométer hosszúságban. 117 fo­gyasztó segített társadalmi munkában és anyagilag is tá­mogatta az akciót. Baranyaiak a rádióban „Megjelent a Dunántúli Napló" címmel egyórás műsor hangzik el ma, kedden a Pető­fi rádióban 14 órakor. „Amikor megszülettem, szü­lőföldnek egy vasúti őrházat kaptam." - Ezzel a mondattal kezdi Tüskés Tibor irodalomtör­ténész, kritikus életéről és „má­niáiról" a mesélést szeptember 30-án a Petőfi rádióban Héra­kor a „Színe java” című mű­sorban. E lile vitet es vélemények Az Országos Idegenforgalmi Tanács ülése Hétfőn a Nemzeti Szállóban - Juhár Zoltán belkereskedel­mi miniszter elnökletével - ülést tartott az Országos Ide­genforgalmi Tanács. A testület tagjai elsőként a Balaton vízminőségének védel­me és javítása érdekében tett intézkedések hatásairól tanács­koztak. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium írásos előterjesztése, valamint Jantner Antal miniszterhelyettes szóbeli kiegészítése rámutatott: az öt évvel ezelőtt elrendelt építési korlátozások elérték céljukat, fokozatosan csökkent az üdü­lőnépesség növekedési üteme, megszűntek a tömeges telek­parcellázások és -beépítések, javult a víz- és csatornabekö­tések közötti arány. A Keszthe­lyi-medence kivételével meg­állt a Balaton vízminőség-rom­lásának folyamata. Az ÉVM megítélése szerint bizonyos területeken - Bala­tonkenese, Balatonakarattya, Balatonaliga és Szigliget kör­zetében - olyannyira javult a helyzet, nőtt a vízellátó, szenny­víztisztító, -elvezető rendszerek terhelhetősége, hogy káros ha­tások nélkül újabb szálláshe­lyeket lehetne létesíteni. Jelen­leg mintegy 400 beépítetlen te­lek felel meg a vízvédelem és a vízellátás valamennyi köve­telményének. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal írásos előterjesztése és Czeglédi Józsefnek, az OIH ve­zetőjének szóbeli kiegészítése azt hangsúlyozta, hogy az épí­tési tilalom kedvező hatásai mellett káros tendenciák is ta­pasztalhatók. A túlterhelés a szállások erkölcsi, fizikai kopá­sát idézte elő, jelentősen le­romlott a kempinghálózat, rosz- szabbodott a szállodák álla­pota. Az OIH véleménye sze­rint arra van szükség, hogy a teljes építési korlátozást az egyes területrészek sajátossá­gait figyelembe vevő, ugyan­akkor az idegenforgalmi kíná­lat minőségi elemeit erősítő szabályozás váltsa fel. A vitában többen szóvá tet­ték, hogy a célokkal ellentét­ben nem csökkent, hanem in­kább nőtt a zsúfoltság a Bala­tonnál. Nem sikerült érvényt szerezni azoknak az elképzelé­seknek, hogy a Balatontól tá­volabbi vidékekre, más üdülő­körzetekbe kellene terelni a tu­ristaforgalom jelentős részét. Volt aki a korlátozás legcse­kélyebb fokú feloldását is el­lenezte. Többek véleménye sze­rint a tilalmat igen körültekin­tően kellene oldani, a vízügyi és idegenforgalmi szempontok mellett figyelembe véve a köz­lekedési, a kereskedelmi, az egészségügyi és az energiael­látási feltételeket is. A tanács értékelte a Club Tihany Rt. eddigi működésének tapasztalatait is. Az ülésen bejelentették, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium és az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal együttműködési megál­lapodást kötött az ifjúsági tu­rizmus továbbfejlesztése érde­kében. Ifjúsági bizottságot hoz­tak létre, amelynek feladata lesz egyebek között az ifjúsági turizmus fejlesztésére vonatkozó koncepció kidolgozása. Hiénrzfk os üzletekből a hosszú, metélt száraz tészta és a babérle­vél. Cnel o panasszal fordult hol­lónk Cserhalmi Pál. Többen alt ki­fogásolták, miért nem adnak kis lé­teiben is kénlapot, miért kénysiari- lik a vevőre a nagy csomagol. A Mecsek Fűszértnéf megtudtuk, hegy tésztából most töltik fel a leltár utáni készleteket, de beszerzési gonddal is küszködnek. Türelmet kémek. Babérlevélből csak időnként van, de nagyon kevés, ugyanis tőkés importból tudják előteremteni. Egy kénlapos zacskó valóban 150— 100 darabos. Ezt meg kell bontani, ha valaki kisebb tételt igényel. Kén­lapból egyébként van elegendő, fe­lesleges a túlzott bebiztositáz. Bor­kénből is bőséges készlettel rendel­kezik a Mecsek Füszért. — „Dalos füzet" címen ki­adványt jelentetett meg a KISZ Baranya Megyei Bizott­sága, amely Pécsett a Városi KISZ-en kapható. Szerepel benne a Szélkiáltó Együttes, Csizmadia Sándor, Vaida Jó­zsef, Disztl Gábor és Gömbös Gyula énekes. — Virágoznak a mogyoró­bokrok Pécsett, a Donátusban. Rendhagyó a másodvirágzás és csalt némelyik ág hozott virágot. — Még mindig vannak par­lagon hétvégi teleknek való részek a Cserdi-szőlőheqyben. Legalább 150 telek vár el­adásra, amelyekhez portalani- tott út is vezet. A hegyen már félezer telektulajdonost tart nyílván a bükkösdi tanács. — Berkeiden az új iskolát alapozzák. Az önkéntes tűzol­tók nyolc fős brigádja 140 köbméter földet termelt ki ed­dig az alapozásnál. Társadal­mi munkájuk értéke 40 000 fo­rint. — Nem lesz többé nitrátot víz Horváthertelenden. Kutat fúrnak, a vizet 150 méter mély­ről nyerik majd. A munka fe­lénél tartanak. KÖZÉLET Dr. Grastyán Endre akadé­mikus, a Tudományos Ismeret­terjesztő Társulat megyei elnö­ke és Bóna Ernőné, a társulat Baranya Megyei Szervezetének, titkára tegnap munkamegbe­szélésen találkozott Kari Erik Perdahl iskolaigazgatóval és Marianna Johansson művészeti tanárral, akik a TIT vendége­ként a svéd népfőiskolák kép­viseletében vesznek részt a Képzőművészeti Világhét siklósi rendezvénysorozatán. Az elmúlt év munkáját érté­kelték és új vezetőséget vá­lasztottak a Vöröskereszt Mo­hács Városi Vezetőségének hét­végén tartott küldöttértekezle­tén. Elnöknek dr. Marosi Irént, alelnöknek dr. Nyúl Istvánt, titkárnak Heindl Zoltánnét vá­lasztották. Apró Antal elnökletével hét­főn ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége. A testület áttekintette a Hazafias Nép­front és az MSZBT együttmű­ködésének több évtizedes ta­pasztalatait, amelynek alapja a korábban megkötött együtt­működési megállapodás. Meg­állapították: a HNF és az MSZBT közös tevékenységének fő célja, hogy a mozgalom fel­adatainak összehangolásával hozzájáruljanak a társadal­munk előtt álló feladatok meg­valósításához, az MSZMP XIII. kongresszusán hozott határoza­tok végrehajtásához, a ma-i gyar-szovjet barátság erősíté­séhez, a két nép sokoldalú együttműködésének gazdagí­tásához. A két mozgalom te­vékeny részt vállal a béke és barátság eszméjének megérte­téséből, cselekvési formákat teremt az internacionalista ma­gatartás kifejezéséhez. Az ülé­sen részt vett és felszólalt Garamvölgyi József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Az ügyvezető elnökség ezek után javaslatot fogadott el a mozgalmi tevékenység for­máinak továbbfejlesztésére. Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára hét­főn a KB székhazában fogadta a Spanyol Kommunista Párt Valenciai Tartományi küldött­ségét, amelyet Manuel Pedra­jas, az SKP KB tagja, a tarto­mányi vezetőség titkára vezet. A delegáció szeptember 22— 29. között a Csongrád és Va­lencia közötti testvérmegyei kapcsolatok alapján tartózko­dik Magyarországon. A meg­beszélésen jelen volt Szabrjf Sándor, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első tit­kára. A Pécsi Mezőgép Vállalat Drávaszabolcsi Üzeme — lakatos, —- hegesztő, — esztergályos szakmunkásokat és — betanított munkásokat vesz fel, jó kereseti lehetőséggel. A munkahelyre történő utazást Nagyharsány— Siklós, valamint Diósviszló—Harkány útvonalról vállalati autóbuszokkal biztosítjuk. Jelentkezés drávaszabolcsi üzem főmérnökénél.

Next

/
Thumbnails
Contents