Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-26 / 265. szám
Mit ígér a posta? Késnek a Beszélgetés Kulcsár Teréz postaforgalmi igazgatóhelyettessel Az újság' nagy előnye az elektronikus sajtóval szemben, hogy a benne szereplő hírek, információk később is tetszés szerint visszakereshetők. Persze, ez csak a népszerűség egyik oka, míg a másik az, hogy az egyes lapok nem az egész olvasótábort célozzák meg, csupán egy-egy réteghez, csoporthoz szólnak. Feltéve persze, ha időben eljutnak a címzettekhez. A lapterjesztés gondjairól, bajairól beszélgettünk Kulcsár Terézzel, a Pécsi Postaigazgatóság postaforgalmi igazgató- helyettesével. — A lapterjesztés az 50-és évek óta a posta monopóliuma. Fontos, hogy a napilapok a legkisebb településre is a megjelenés napján jussanak el. Hogyan állunk ezzel ma? — Pécs 87 körzetében reggel 8 óráig, a külső kerületekbe viszont már csak két órával később érkezik az újság. A megye 1286 településén pedig a déli harangszó után veheti kezébe lapját az előfizető. Baranya egyébként az eladott lapok számát tekintve a megyék közötti rangsorban a második helyen áll. Ezt a munkát természetesen nem lehet teljesen hiba nélkül végezni, bár erre törekszünk. — Gyakoriak a panaszok? — A Pécs I. számú postahivatal például 13 millió újságot kézbesített, ezzel kapcsolatban 4902 panasz érkezett hozzánk. Tehát nagyon kevés. Amikor az előfizető késve, vagy egyáltalán nem kapja a lapot, jogosan reklamál. A bejelentéseket a postai szabályoknak megfelelően kivzsgál- juk és intézkedünk. — Miből erednek a hibák? — Gyakran szerepel az okok között, hogy valaki elköltözik és elfelejti átjelenteni az újságot, vagy késedelmesen fizet. Egyébként, ha hat nappal korábban jelzik a változást, a hetediken már biztos hogy ott a lap. Télen főleg a postavonat késése okoz gondot, de vannak időnként nyomdai problémák is. — Az ellenőrzési naplóban, az üzenőfüzetekben ilyeneket látok: Katona J. egy hónapja nem kapott Dunántúli Naplót. A válasz: rosszul volt beirva á kézbesitőkönyvbe! Vagy egy másik: a Mártírok útja 42-ben nem kaptak újságot! A válasz: de kaptak! Aztán itt van egy ismétlődő panasz, a Surányi utca 9-ből: nem érkezett meg a Nők Lapja. Erre a kézbesítő azt irta könyvbe: helyettes volt. — Egy-egy hirlapkézbesítő ezer-ezeregyszáz lapot hord szét naponta, vagy még többet. A belvárosban, a lakótelepen dolgozóknak viszonylag könnyebb a dolguk, a külső kerületekben már nagyobbak a távolságok. Oda nehezen -kapunk kézbesítőt. Mindenki a könnyebb kereseti lehetőséget keresi. Másik gondunk, hogy nyáron a szabad- ságosokat helyettesíteni kell, azt viszont sokszor csak kevésbé rutinos vállalkozókkal tudjuk megoldani. — Van-e lelelősségrevonás, büntetés? — Aki gyakran hibázik, neve mellett sok a bejegyzés, rendszerint más körzetbe kerül, ahol bizonyíthat. Ha ez nem sikerül, megválunk tőle. Idén három munkatársunknak kellett felmondani. Ugyanakkor a minőségi munkát, a jó teljesítményt külön is díjazzuk. Oj — Jelenleg a költségek jóval meghaladják a bevételeket. A Pécsi Postaigazgatóság idén mintegy 20 millió forint kieséssel számol. Ez részben a már említett lapkorlátozásnak köszönhető, hiszen megjelenésenként 27 442-vel csökkent az eladható példányok száma. Másrészt tovább tart a vita a kiadók és a terjesztők között. A posta azt szerette volna, ha a terjesztési jutalékot 31-ről 36 százalékra növelik, erre azonban nem került sor.- Úgy tűnik, az eladatlan vagy megmaradt példányok, a A közelmúltban nyí mócsin Zoltán téren ■ lőtt meg az újságospavilon Pécsett, a Koösztönzőrendszert vezettünk be, amitől azt várjuk, hogy a helyzet javulni fog. Véget ért a helyettesítések időszaka, szeptemberben már visszaállt a régi rend. Sajnos, az elrendelt papírtakarékössági intézkedések miatt azért lesznek gondjaink. Kevesebb Képes 7-et, Ország-Világot, Nők Lapját, Élet és Tudományt, valamint Interpress Magazint kapunk, így az igényeket nem tudjuk maradéktalanul kielégíteni.- Egyre többször lehet hallani reggel lépcsőházakban: ha nem hozzák rendesen az újságol, lemondom I- Augusztusban 2379-en szüntették meg az előfizetést, de ugyanakkor 3069 új ügyfél jelentkezett. A hírlapkartonokon indoklásul ilyesmi olvasható: elköltözött, nem reagált az értesítőre. Az utóbbi egészen pontosan azt jelenti, hogy a kézbesítő többször is megpróbálta behajtani az előfizetési díjat, de az nem sikerült. Aztán van olyan információnk is, hogy valaki drágának tartja, vagy megunta az előfizetett lapot, és ezért mondja le.- Nyereséges vagy ráfizetéses a lapterjesztés? remittenda miatt is van véleménykülönbség?- A kiadók azt szeretnék, ha minél kisebb lenne az eladatlan lapok százaléka, hiszen ez számukra gazdaságossági kérdés. A hírlapárusok viszont panaszkodnak, hogy túl feszített ez a követelmény. Nekünk mindenesetre sikerült eredményeket elérnünk. A Népszabadság remittendája a tavalyi 15,3-ról idén 13 százalékra, a Népszaváé 18-ról 15,9-re, a Dunántúli Napló 8,3-ról 7,7-re, a VDN-é 6,9-ről 5,1 százalékra csökkent.- Mégis, mit Ígérhetnek az előfizetőknek?- Nagyon sokat várunk az ösztönző rendszertől, hiszen a teljesítmény, a minőség alapián dolgozóink jelentős többletjövedelemhez juthatnak. Igazgatóságunk területén 1737 dolgozó naponta 680—690 ezer napilapot kézbesít, de jelentős számban dolgoznak árusok is. Munkatársainkat biztatjuk, hogy kínálják a lapokat. Aki keresni akar, annak a korábbinál többet kell tennie, ezért bízom abban, hogy előbb- utóbb a pécsi utcákon ismét- megszólalnak az eladók. Ferenci Demeter Kézjel és fekete szemüveg Szeptember utolsó vasárnapja a rokkantak nemzetközi napja. Ez alkalomból szeretnék egy, az ünnephez illő emlékemet föleleveníteni. Mint hallássérült, 32 éve vagyok tagja a Hallássérültek Szövetségének. Az 1960-as években gyakran olvastam Beuer Andor bácsi cikkeit a Siketek és Nagyothallók Lapjában. Egyik nemzeti ünnepünkön, mikor eljött hozzánk Pécsre nővérével, kiderült, hogy nemcsak, siket, hanem vak is. Fekete szemüveget viselt. Az ünnepségen ő is tartott egy előadást. Élményeit adta elő kézmozdulatokkal, jellel. Beszélt a régi világról, akkori élményeiről ... s a mairól. Beszélt, hogy több városban járt, külföldön is, persze, kísérővel. Ahogy előadta élményeit, meglepetten vettünk észre valami furcsa kettősséget, mintha mi is ott lettünk volna vele, ahol ő járt... Pedig ő „nem látta”! Siket szülők gyermekeként született; siketen. Siketek iskolájába járt, kitanulta a férfiszabó mesterséget is 1945-ben légnyomás követ keztében vesztette el látó sát, alig kevéssel a felsza badulás előtt. S fél év múl va megszületett a fia. Az előtt részt vett a földalatti mozgalomban, utána is megmaradt tevékeny embernek. Államunk sok segítséget megadott neki: magasabb iskolát végzett pontíróssal. Kifogástalanul megtanult fogalmazni, ami született siketnél ritkaság. Beuer Andor bácsi már nem él közöttünk. Nem ír, nem utazgat már, mint élő példakép, hogy figyelmeztessen a háború borzalmaira; és bebizonyítsa, hogy kitartó szorgalommal mire képes az ember, hogy az is megőrizheti emberi méltóságát, akivel mostohán bánt a természet. Laffertonné Szabó Ida Valamikor park volt a Széchenyi téren, a Virág cukrászda előtt Szóvá tesszük Az öröm és környéke Amikor mondtam, hogy szóvá kellene tenni azt is, hogy a belvárosi rehabilitáció során szinte mindenütt találni kisebb-nagyobb hibákat, amik elkedvetlenítik az embert, mert figyelmetlenségről, nagyvonalúságról, az elődök munkája iránti tiszteletlenségről tanúskodnak, és ideje lenne a kifogástalan minőséget megkövetelve véget vetni az igénytelenségnek, azzal intettek le, hogy ne beszéljünk ezekről, inkább örüljünk, hogy végre megy már ez a rehabilitáció. Jó, örüljünk! De mit kezdjen az ember az örömével, ha belépve a Jókai téren a „lila házba”, az exkluzív kapualjban azt látja, hogy ugyanúgy sorakoznak a kukák, mint más, még a rehabilitációra váró lerobbant belvárosi kapualjakban. Pedig ott van a tárolóhely. Igaz, a hosszú kapualj túlsó végén és öt lépcsőfokkal magasabban. És az udvarra odatolakodott hatalmas Carpigiani tábla? Szolidabb módját is el lehetne képzelni itt a reklámnak. Aztán felmegy az ember a vadonatúj, hivatalosan még meg sem nyitott Művészetek Házának valamelyik lépcsőjén, s az első, ami szinte kiveri a . szemét: a hófehér lépcsőkön itt is, ott is végig loccsantott, elcsurgatott festék. Annak idején kevés oldószerrel le lehetett volna mosni, most újra kell csiszolni. Kiváló barátommal a Kossuth Lajos utcában futottunk ősszé, ő belémkarolt, megfordított és cipelt visszafelé. Persze a belvárosi rehabilitációról beszéltünk — mi másról is lehetne a Kossuth Lajos utcában? — és azt mondta: „Legalább egy — egyetlenegy! - utca lenne egészében kész! Mert Így . . . ami elkészül, pár év alatt tönkre megy és nem élvezhetjük eqvben egy-egy utca szépségét." Igen, tönkre megy. Vagy magától, vagy a silány munkavégzés, vagy éopen a szándékos rongálás miatt. Mutatja a Sarokház cukrászdához tartozó egvik Sörhöz utcai ablakot, amit derekasan tönkretettek, mert ott közlekedik ki-be az italáru. Hány éve is újították fel ezt a házat? . . . De ne emleaessünk éveket — mondom erre én — és elmesélem, mit láttam «lőző nap a Jókai tér 7-ben. Elkészülte még csak hetekben mérhető, de már is megvésték a falat a kapualjban, az udvaron valami vezeték utólagos elhelyezése miatt és felszedték a kaoualj viacolor burkolatát. Biztosan helyreállítják mindezt, de élek a gyanúperrel — sok ilyenirányú tapasztalat birtokában —, hogy az „utómunka" nyomai a következő felújításig látszani fognak. És rögtön eszembejut, hogy itt a szerkesztőségben csak „hárommilliós lakásodként emlegetett Kossuth Lajos utca 48-as ház udvari homlokzatán az eresz alatt hosszan leomlott vakolat hiányára figyeltem fel a minap. Tudom, a tél... Ugyanis ezt hallottam magyarázatként egy másik, tavaly elkészült Kossuth Lajos utcai ház hasonló bajáról. És ugyanezt még korábban a Felsőmalom utcai TIT-nyelv- iskoláról, ahol szintén lefagyasztotta a vakolatot a tél. Vajon csakugyan a tél a ludas, vagy valami más is hibáztatható? És eszembe jut a belvárosi iskola Kulich Gyula utcai, bordóra festett téglakerítése a rajta többszörösen végigfutó egyre táguló repedésekkel. Vagy lebontják és újraépítik, vagy leomlik és újraépítik .. . Több lehetőség nincs! Múltkor megszólított régi, kedves ismerősöm; láttam-e a házát mostanában? Mert megegyeztek a tulajdonos- társával és most - végre! - egy színre festették az egészét. Megnéztem és örültem. A Leonardo da Vinci utca 8-10. sz. házról van szó, aminek a felét az egyik tulajdonos, Búzás Gyula pár éve az eredeti alakjában újította fel: visszaállította az eredeti áblaknyílásokat, újracsináltatta a korábban levert homlokzatdíszeket. De akkor felemás maradt a ház. Most végre megtették azt, amit sok más kettőstulaido- nú háznál is meq. kellene tenni; eqvségessé tették a homlokzatot. Az előbb említettem a Felsőmalom utcát, azt a belvárosszéli, falon kívüli utcát, amely évek óta „mozgásban van”. Egymásután születnek újjá a házai. Itt van a jól sikerült tímárház. a TIT-nyelviskola . . . Nemrégiben eqy újabb ház felújítása fejeződött be, pont a múzeum mellett. Az udvari szárnyon ... Pár hónapja „az épületek szobrásza" hívott fel: el van keseredve, mert olyat kell csinálnia, amit az ellenségének sem kiván, fglombokgt a télga- oszlopra. Hát most, elkészülte utón meqnéítem és őszintén elcsodálkoztam: a ház udvari szárnyának az emeletét 5-6 négyszögletes téglapillér tartja, ezek „léptek elő" fákká, mert a szűk udvar — úgy látszik — élő fát nem bírna el. Szóval a pillérek szép sötétbarnák lettek (ilyenek lehetnek a fatörzsek), s a tetejükre haragoszöldre festett, gipszből készült hatalmas lombkorona került. A lakók akár alá is ülhetnének a kissámlira . . . A minap két fórumon is- készülvén az októberi megyei tanácsülésre — megvitatták a megye műemlékvédelmének a helyzetével foglalkozó jelentés tervezetét. Ott hangzott el a bíráló szó, hogy elkészülnek dolgok a rehabilitáció keretében úgy, hogy a környezetükkel semmi sem történik, így igaz! Hány éve is nyűglődik a város az elefán- tos tömbbel? Most végre elkészül, s habozás nélkül mondjuk rá, hogy a belváros gyöngyszeme. Csak a foglalat, azzal van baj, mert ahhoz még hozzá sem nyúlt az „ékszerész". Ilyenkor persze értetlenkedik az ember, hogy miért nem lehet összhang az építmény és a környezete között. Miért? Most hallom, hogy a Széchenyi téri oldalra neqyedszer(l) készül terv. Minek? Láttam- az emlékezet felrissítésé- re — egy a 20-as — 30-as évek fordulóján készült képet a térnek e részéről. Ott látni a két nagy, műkőlábazattal és alacsony díszrócs- csal körülkerített viróqosker- tet. Ezt csak meq kellene rajzolni, vaqv még azt sem, mert a Kertészeti Vállalat úgy szedte szét annak ideién és őrizte mó;q, hogv 24 óra alatt össze tudja ismét állítani. Nüansznyi dolgok ezek, de . . . Itt van pl. az OTP új. reprezentatív belvárosi fiókja. Igazán szép! Olyan belül, hogy akár egy század- fordulón épült pénzintézet is lehetne. No persze az utcai oldalon ez nem volt nagy művészet, annál inkább az udvari szárnyon. Ami kifogásolható, az valóban aprócska dolog. Az 1872-ben(!) épült pénzügyigazgatósági palota homlokzata szinte hibátlanul ép volt, csupán az OTP több évtizedes léte alatt is láthatók voltak a korábbi pénzintézet feliratának a nyomai. Pár hónapja megrendültén láttam, ho'"' a bejárat szolidan díszített műkő keretét szétverik. Azt mondják, az eredetinél valamivel szélesebb aitó elhelyezése véqett volt erre szükséq. De miért nem maradhatott az eredeti méret? Most aztán egy semmitmon- dóan sima és dísztelen műkőkeret került a réai helvé- re. Valami ismét eltűnt, fölöslegesen. Hársfai István Qö HÉTVÉGE ■1987. szeptember 26., szombat
