Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-20 / 259. szám
VI D n I KRÓNIKA VI D ni kronikaI MAI MŰSOR Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: ADAM ERIKA CB-rádió hívójelünk ,,Napló I." a 25-ös csatornán Lelőtte a benzinkút kezelőjét, 100 ezer forintot rabolt Súlyos bűncselekmény tettesét- keresi a rendőrség Ismeretlen tettes szeptember 18-án, pénteken 22 óra körül Debrecenben, a mike- pércsi úton lévő éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút vezetőjét, Szondi Tibor, 38 éves debreceni lakost sörétes fegyverrel hótbalőtte, Szondi Tibor a helyszínen meghalt. Az ismeretlen támadó a helyszínről körülbelül 100 ezer forint készpénzt vitt el. A bűncselekmény elkövetésének idején — a tanuk elmondása szerint — egy piros színű 126-os Fiat gépkocsi állt a benzinkút közelében. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, értesítse a legközelebbi rendőri szervet vagy rendőrt. Az óriás lugasról emeletenként szüretelnek a pécsi -Petőfi utca 69. számú ház lakói, köztük Tóthék is. A félszáz éves töke a lakók gondoskodása révén ilyen nagyra nőtt meg, de idén kevesebbet terem a megszokottnál, alig 10—15 kilónyit. O Rendkívül nagy a jugoszláv vásárlói forgalom a pécsi Konzum Aruház ABC-ben. Az átlagos napi 2—2,5 millió forint forgalom hetven százalékát jugoszláv vásárlók fizetik be a pénztárakba. Legkapósabbak a füstölt húsok, kolbászok, szalonnafélék, vaj, sajt, és a tízféle előrecsomagolt hentesáru. Az élelmiszerrészleg vezetői naponta éjszakai műszakban előre csomagolják az árut, hogy minél kevesebb legyen a sorban állás a pultoknál. Vidám szüreti napot rendeztek tegnap a fiatalok Bodán. Magyaros népviseletbe öltözve feldíszített lovaskocsikon vonultak végig a falun, majd a presszó udvarán rögtönöztek táncokat, szüreti jeleneteket. Közreműködtek a szentlörinci I. sz. iskola citerásai. Fotó: Proksza László Várható időjárás ax ország terű- létén vasárnap estig: időnként meg* növekszik a felhőzet, főként északon valószínű elszórtan záporeső, esetleg zivatar. Országszerte több órás napsütés várható. Hajnalban többfelé erősen párás lesz a levegő, ködfoltok képződnek. A változó irányú szél csak napközben élénkül meg kissé. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24 és 29 fok között várható. Várható időjárás a Balatonnál ma estig: erős szél nem várható, a jelzőrendszer alapra került. A felhő- átvonulásokból legfeljebb futó zápor lehet. A késő esti hőmérséklet 18 fok körül várható. Szombat reggeli vízállások: Mohács 302 cm, apadó, 19,4 fok; ör- tilos 51 cm, apadó, 17,8 fok; Barcs 16 cm, apadó, 19,0 fok; Drávasza- bolcs 110 cm, változatlan, 17,2 fok. O Újdonság a vásárlóknak. A Szegedi Csemege Paprikafeldolgozó Vállalat különleges, fémdobozos csomagolású 15 dekás és félkilós csemegepaprikát szállít a megrendelőinek. E héttől o dél-dunántúli üzletekben is kapható. O Kevesebb kenyér és péksütemény. A nyári, balatoni csúcsforgalom befejezésével kevesebb kenyérre és péksüteményre van szükség a „magyar tenger" üdülőhelyein. Ezért a SüTEV balatonszárszói üzemében most végzik a berendezések karbantartását. O Lakásépítés. Nagykanizsán, az Eötvös tér déli oldalán 75 lakás építésének kivitelezési munkái még az idén elkezdődnek. A lakásokat, valamint a földszintre tervezett üzleteket 1989-ben adják át.----------------¥ • L ottónyeremények A Sportfogadási és Loltó Igazgatóság közlése szerint a 38. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők : 4 találatos szelvénye 30 fogadónak volt, nyereményük egyenként 429 050 forint, 3 találata 6576 fogadónak volt, nyereményük egyenként 979 forint, a 2 találatos szelvények száma 154 086 darab, ezekre egyenként 42 forintot fizetnek. • O Egyre népszerűbb a Pannonautó személygépkocsi javi- tórészlege. A nyáron megnyitott lakossági szolgáltatást — személygépkocsi javítást — hétvégén is sokan veszik igénybe. A szombati nyitva tartás alatt általában a kirándulók autóinak kisebb-nagyobb hibáit azonnal kijavítják. A szükséges alkatrészeket is biztosítani tudják.-05-07 A gáztűzhelyről az edényt kötényével fogvo akarta a lángokról levenni Kiéri Péterné, Komló, Kazinczy utca 9. szám alatti lakos. A gázlángtól meggyulladt a ruhája és súlyos égési sérüléseket szenvedett. A pécsi Honvéd Kórházban ápolják. „Húzódjon beljebb, papa, a kocsi belsejébe...!” - mondja a távolsági busz sofőrje, miközben osztogatja a jegyet a felszálló utasoknak. A felszólítást egyik telefonáló rádióhallgató idézi, aki véleményét mondja el a műsorral kapcsolatosan. A műsor az idősebb korosztály hétköznapjait tárgyalja és természetesen érkeznek a vélemények is. A riporternő — a műsort megelőzően és előkészítve — elutazott Sopronba, egy panaszlevél nyomába járva. Megkeresi a feladót, aki egy hatvanon felüli hölgy és magányosan éldegél a városszéli kis lakásban. „. . . Éjszakánként állandóan zaklatnak, ököllel rácsapkodnak az ajtómra, riogatnak, köveket dobálnak. Amikor rájuk szólok, csak röhögnek és azt mondják, úgyis elemésztünk, öreglány...!" Ezek felnőtt emberek. így megy már vagy fél éve, majdnem mindennap...!" A stúdióba meghívott pszichológusok, szociológusok elképedve hallgatják a történetet. Az eseteket. Mert van elég. Az eltartási szerződések során gyakran szenvedő alanyok a kiszolgáltatott öregek, akiknek a szerződő felek fűt-fát ígérnek, aztán az idők folyamán az Ígéretekből semmi nem lesz, csak torzsalkodás, összeférhetetlenség, veszekedés. A hétköznapi szóhasználatban - itt fentebb említett jelzők -, hogy „papa" vagy „öreglány” és hasonlók — tiszteletlenségről tanúskodnak, egy bizonyos magatartásformában gyökerezve. Lekezelése az idősebb embernek, akitől nem kell tartani, hogy majd visszavág, hiszen erre mór megszűnt pozíciója sem ad lehetőséget és persze . . . bölcsebb is annál. Emlékezzünk csak: hány és Rossz szellem hány nyugdíjas-búcsúztatónál hangzik el a szokásos ígéret: „A gyárkapu mindig nyitva áll X. bácsi előtt, bármikor tárt karokkal várjuk, tapasztalataira a továbbiakra is igényt tartunk!" Aztán „kinézik" az öreget. Az „öreget" - idézőjelbe téve -, mert ugye sok hatvan-hat- vanötéves még élete teljében lévő ember szellemileg gyakran frissebb ifjabb társainál. Az igazgatót — aki előtt korábban többen hajbókoltak tiltakozása ellenére - nyugdíjazása után ugyanezek az utcán nem ismerték meg, illetve egy alkalommal valahogy így, a buszmegállóban: „Mi van, öreg?!” A másik igazgató — ünnepélyes búcsúztatása után egy nappal, már nem mehetett be az irodájába, mert a kora reggel bevonuló szakiparosok fölforgatták a helyiségét, hogy a renoválási munkához felkészüljenek, amit csak napok múltán kezdtek meg. A napokban olvasok egy levelet, Kisújbányán keltezve, Achátz József aláírással. „Augusztus 24-én délután 2 és 3 óra között ellopták a kuytámat . . . Meglesték, míg elmegyek hazulról az orvoshoz és elvitték a kutyát. Nyolcvannégy éves, egyedülálló ember vagyok, a kutya volt a pajtásom, őrzőm, mindenem. Kérem, segítsenek!" Ismerem a levél íróját. A Mecsekben lévő gyönyörű kis falucska, Kisújbánya egyetlen és utolsó őslakója. A házakat városiak vették meg, rendbehozták az épületeket, az utcákat, és rendbehozták Achátz József feleségének, hozzátartozóinak sírját a többivel együtt a hegyoldal kis temetőjében. Tisztelettel és szeretettel fogadják a 84 esztendős férfit, bármikor és bárhova is belép. A kutyát nyilván nem ők vitték el. Valaki más, aki valahogy eljutott e kis faluba, mint az emberi butaság és gonoszság szelleme. Százéves Szentes vasútja A szentesi vasútállomáson szombaton megemlékeztek arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1887 szeptemberében indult meg a forgalom a Kunszent- márton-Szentes között kiépített vasúti sínpáron. A város lakosai így bekapcsolódtak az országos vasúti közlekedésbe, a Szentesről induló utasok Kunszentmártonon és Szolnokon át, körülbelül fél nap alatt a fővárost is elérhették. A szentesi vasút centenáriuma alkalmából a város pályaudvarán egy régi motoros vasúti kocsit állítottak ki, emléktáblát helyeztek el az állomás épületén, s egy régi gőzmozdonnyal vontatott nosztalgia-szerelvényt indítottak útnak Szentesről Kunszentmár- tonba. Kiadványt is megjelentettek az évfordulóra, „Százéves Szentes vasútja" címmel, ebben közreadták az akkori vasútépítéssel kapcsolatos levéltári dokumentumokat. A MÁV helyi művelődési házában a szegedi vasutas képző- művészeti kör tagjainak a vasutasok életét megörökítő festményeiből nyílt kiállítás. • O Aranyérmes trófea. Az NSZK-beli Heidelbergből érkezett a Nagykanizsai Olajipari Vadásztársaság területére Horst Holfender. A 20 éve hazánkba járó külföldi vadász az eddig legnagyobb sikerét érte el, aki a kiscseri erdőben olyan szarvasbikát ejtett el, melynek agancsa 13,5 kiló, páratlan 16-os, a pontok száma 235, ami aranyérmes trófeát jelent. O Veszélyes áruk szállításához — vizsga. Tegnap a Pécsi Autóközlekedési Tanintézetnél harminc gépkocsivezető ADR- tanfolyam keretében írásbeli és szóbeli vizsgát tett, hogy veszélyes árukat szállíthasson a gépkocsival. A most megszerzett bizonyítvány öt évre szól. • Mit? Hol? Olcsóbban! A Centrum-hétfő keretében szeptember 21-én 20 százalékkal olcsóbban vásárolható a pécsi áruházban bakfis- és női blézer. Konzum Áruház: pamut, hoszú ujjú ingkabátok 98 Ft-os, női divattáskák (műbőr és bőr) 200, illetve 380 Ft-os, NDK takaró (140X190 ernes) 150 Ft-os reklámáron vásárolható. Az ABC-részlegben gyümölcsös müzli keverék vásárolható olcsóbban. Mecsek Áruház: bakfis- és férfipulóverek, férfimellények, fiú úszónadrág, női és bakfiskabátok vásárolhatók reklámáron. Domus Aruház: gyapjúszönyeg, tolipárna, zsúrteritő, NDK bútorvászon kapható olcsóbban. FILM Petőfi: Most és mindörökké (f4, nnó, 8). Kossuth: A róka és a medve (10, 12), Éljen D’Artagnan! (f3, f5), Malom a pokolban (f7, f9). Park: Most és mindörökké (hn3, hn5, hn7). Ságvári: Hurrá, nyaralunk! (4), Moziklip (6). Nevelési Központ: Veszélyes őrjárat (3, 5, 7). Komló, Zrínyi: Pat Garrett és Billy, a kölyök (4, 6). Éden-akció (8). Komló, Május 1.: Én a vízilovakkal vagyok (5). Mohács: Süt a nap (4), Élni és meghalni Los Angelesben (6, 8). Szigetvár: Árulás és megtorlás (6, 8). Siklós: Rázós futam (5, 7). Boly: Egy maréknyi dollárért (5). Duna- szekcsö: Vetélytársnők (fő). Harkány: Krokodil Dundee (7). Má- gocs: Szerelem és galambok (f5). Mázaszászvár: Nincs kettő négy nélkül (6). Pécsvárad: Első feleségem (3). Sásd: Montreali bankrablás (6). Szentlörinc: A cápa II. (6). Vajszló: Hajókkal a bástyák ellen (5). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévétorna gyerekeknek. 9.05: A Korall- sziget. Ausztrál kalandfilmsorozat. 9.30: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol rajzfilmsorozat (ism.). 9.55: Kuckó. 10.25: Linda. Pavane egy infánsnő halálára (ism.). 11.30: Zenebutik. 12.20: Ki nyer ma a képernyőn? 12.30: Hírek. 14.57: Műsorismertetés. 15.00: Képújság. 15.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 15.10: Nótaszó. 15.30: Reklám. 16.20: Tájak, városok, emberek. Mauritius, a rejtelmes sziget. 16.50: Mozgó képek. 17.05: Reklám. 17.15: Delta. 17.40: Nézzük együtt — Bánffy Györggyel. 18.15: Reklám. 18.20: Áruházak ajánlata. 18.25: Családi torna. 18.30: Meséről mesére. 18.50: Reklám. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10: Akciócsoport. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 20.55: Szép magyar tánc. 21.00: Szövegek. Tévéfilm. 22.05: Telesport — Ritmikus sportgimnasztika világbajnokság. 23.35: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.58: Műsorismertetés. 16.00: Képújság. 16.05: Vivát, Benyovszky! Té- véfUmsorozat (ism.). 17.05: Ritmikus sportgimnasztika világbajnokság. 18.15: Gondolkodó. Tudományos hetilap. 19.00: Olga néni. Látogatás a 93 éves énekmesternél (ism.). 19.25: Vándorzenészek (ism.). 20.10. Kisfilmek a nagyvilágból: 1. Kengyelfutó gyalogkakukk, a sivatag bohóca. 2. Varázslatos képek. 3. A mérnök és a hadúr. 21.35: A HÉT (ism.). 22.35: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.30: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 9.20: Hírek. 9.30: Vasárnap délelőtt gyerekeknek. 10.55: Trsic: Vük Karadzic emlékgyűlés. 12.00: Mező- gazdasági adás. 13.00: Művelődési adás. 14.00: Mindannyian jártunk iskolába — filmsorozat. 15.00: Vasárnap délután. 16.55: Riport. 17.30: Még egy alkalom — amerikai játékfilm. 18.55: Muppet baby — báb- játéksorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Ez is elmúlik — drámasorozat. 21.45: Tv-napló. 22.05: Sportszemle. 22.50: Plusz műsor. 23.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 8.55: Hírek. 9.00: Műsor a Jugoszláv Néphadsereg tagjainak. 13.00: Sportdélután. 18.45: Adás a kultúra köréből. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Autománia — népszerű-tudományos film. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Tereza Amber — filmsorozat. 22.00: A forradalom, amely folyik — dokumentumadás. 22.45: Kis koncert. 23.05: Költészet. A PANNON VOLÁN Siklósi Üzemigazgatósága felvesz: „D" vizsgával rendelkező autóbusz-gépkocsivezetőket, „E” vizsgával rendelkező tehergépjármű-vezetőket, „F3, F4” vizsgával rendelkező ADK darukezelőt, autóvillamossági szerelőt, autószerelőt. Dolgozóinknak és családtagjaiknak ingyenes, illetve kedvezményes utazást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Siklós, Széchenyi u. 68., munkaügy. Telefon: Siklós 176, 21-es mellék. í 6 vasárnapi Rádió mellett...