Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-19 / 258. szám

1987. szeptember 19., szombat Dunántúli napló 5 ü Minisztertanács munkaprogramja A Minisztertanács 1990-ig szóló munkaprogramja az MSZMP Központi Bizottságának 1987. június 2-i állásfoglalásá­ból kiindulva fogalmazza meg a kormány szándékait, felada­tait és a célok megvalósításá­nak eszközeit. A munkaprogram épít az 1985-ben elfogadott kormányprogram, valamint a VII. ötéves terv általános cél­jaira, de az időközben lénye­gesen kedvezőtlenebbé vált külső és belső gazdasági és társadalmi körülményeket veszi alapul. A magyar népgazdaság fejlődését — a nemzetközileg figyelemre méltó eredmények mellett — hoszabb idő óta hal­mozódó feszültségek és ellent­mondások kísérik. A megnöve­kedett követelményekhez gaz­daságunk — a világ sok más országához hasonlóan — las­san alkalmazkodik; az elhatá­rozott helyes intézkedéseket kö­vetkezetlenül hajtottuk végre. Ezért a számunkra hátrányos külgazdasági változások az el- kerülhetőnél nagyobb vesztesé­get okoztak. Gazdasági mechanizmusunk, irányítási rendszerünk fejleszté­se felemás módon, erőtlenül ment végbe, olykor visszalépé­sekre is sor került. A kialakított eszközrendszer nem volt képes maradéktalanul közvetíteni a gazdaságpolitikai célokat. Nem teremtett kellő ösztönzést és kényszert, kiszámítható feltéte­leket a vállalati gazdálkodás fejlődéséhez. A szabályozó­rendszer ellentmondásait a köz­ponti irányítás eseti beavatko­zásokkal, csak részben volt ké­pes ellensúlyozni. Gazdaságpo­litikai céljaink esetenként nem voltak összhangban tényleges gazdasági helyzetünkkel és le­hetőségeinkkel, a hosszabb tá­vú gazdasági fejlődéshez fű­ződő érdekeinkkel. Több hibás döntés is született. A jelenlegi körülmények között a kormány mindent megtesz annak érde­kében, hogy a kedvezőtlen fo­lyamatokat néhány éven belül megállítsa, a társadalmi-gaz­dasági helyzetünket stabilizál­ja. Mindezt úgy kell megvaló­sítani, hogy egyúttal — jobban élve a szocializmus adta lehe­tőségekkel, erősítve az intéz­mények és gazdálkodó szervek körében ma is meglevő prog­resszív tevékenységet — az egész gazdaság számára meg­teremtődjenek a későbbi fej­lődés, a kibontakozás feltételei és alapjai. A kormány a következő alap­vető célokat tűzi ki: megállítja a konvertibilis valutában fenn­álló adósságállomány növeke­dését, megőrzi az ország fize­tőképességét; olyan érdekelt­ségi feltételeket alakít ki, hogy minden területen — szelektí­ven és rövid időn belül - szá­mottevően fokozzák a gazda­ságos termelést és az értéke­sítést, ezen belül a konvertibilis elszámolású kivitelt, felszámol­ják a veszteségforrásokat, le­építsék a felesleges munka­erőt; növeli a kormányzati irá­nyítás egységét, következetes­ségét, határozottságát, felelős­ségét, erősíti folyamatszabályo­zó szerepét, korszerűsíti a nép- gazdasági tervezés rendszerét, határozott intézkedéseket tesz társadalmi és gazdasági cél­jaink elérését szolgáló érde­keltségi és piaci mechanizmu­sok kibontakozására, hatásukat széles körűen hagyja érvényre jutni; minden rendelkezésre ál­ló eszközzel mérsékelni törek­szik a stabilizációs időszakban elkerülhetetlen társadalmi, szo­ciális feszültségeket. I. A gazdaságpolitika fő cse­lekvési irányainak meghatáro­zásakor a kormány abból in­ki, hogy gazdaságunk sta- L'luálásának kulcskérdése a konvertibilis adósságállomány növekedésének megállítása. A ság stabilizálását elsőd- I a gazdaságos termelés bővítése, és ennek alapján az export növelése alapozhatja meg, az exporttöbblet elérése a belföldi felhasználás csök­kentését és exportra való át­csoportosítását teszi szüksé­gessé. A közösségi fogyasztás­ban a kormány szigorú, de ész­szerű takarékosságot érvénye­sít. ám kimondja: a teljesít­ménytöbbletet elérő vállalatok, munkacsoportok, dolgozók jö­vedelme növekedhet. A pénzügypolitikának a gaz­dasági stabilizáció követelmé­nyeit kell következetesen érvé­nyesítenie. A belső pénzügyi egyensúlyt a kormány megte­remti és fenntartja; ennek ér­dekében folyamatosan össze­hangolja az állami, a vállalati és a lakossági megtakarításo­kat és hiteleket. A fejlesztéspo­litikában növekvő szerepet fog játszani a hitelszféra és a tő­kepiac, a társulások elterjedé­se, valamint az export pályá­zati rendszer. A külső egyensúly javítása mellett a kormány megőrzi a belső ellátás egyensúlyát. E cél a jelenlegi szakaszban csak a belföldi kereslet mérséklésé­vel és egyidejűleg a kínálat növelésével, valamint a keres­let—kínálat szerkezetének jobb összehangolásával valósítható meg. II. A munkaprogramnak a ter­melést, a termelési szerkezetet, a műszaki fejlesztést és a nem­zetközi munkamegosztást illető fejezete leszögezi: a jelenlegi termelési szerkezetben megva­lósítható teljesítménynövelés­sel külső egyensúlyunk tartósan nem állítható helyre, s gond­jaink a külgazdasági kapcsola­tok szűkítésével sem oldhatók meg. Ezért alapvető feladat gazdaságunk korszerűsítésé­nek gyorsítása, s alkalmazko­dásunk a gazdasági, tudomá­nyos és technológiai változá­sokhoz. Feladatunk a nemzet­közileg versenyképes termelési kultúrák fejlesztésének felgyor­sítása, a kor követelményeihez reális felzárkózási eséllyel és perspektívákkal rendelkező te­rületek fejlődésének támogatá­sa, az erre alkalmatlanok visz- szaszorítása. E célok elérése érdekében a termelők és felhasználók szá­mára a kormány: — úgy fejleszti a gazdasági mechanizmus elemeit, elsősor­ban a külgazdasági szabályo­zást, hogy azok erőteljesen közvetítsék a nemzetközi piaci értékítéletet; — a távlati érdekeltség meg­teremtésével is elősegíti, hogy a gazdálkodó szervek terme­lési szerkezete a stratégiai jel­legű kibontakozásra és felzár­kózásra, a tartós nemzetközi műszaki és gazdasági áramla­tokra épüljön; — lehetővé teszi, hogy a nemzetközileg elismert telje­sítményt nyújtó gazdálkodó szervezetek fejlesztési többlet- forrást képezhessenek; — intézkedéseket tesz a gazdálkodó szervek és intéz­mények, a kutatók és fejlesz­tők nemzetközi tájékozódási és információs lehetőségeinek bővítésére. A termelésfejlesztés előteré­ben a műszaki fejlődési világ- tendenciákhoz való közeledés gyorsítása áll. A szerkezeti fejlesztés fő irányainak és arányainak elérése érdekében a termelés fontosabb terüle­tein a kormány a következő célokat tűzi ki: a) Az iparpolitika fő fel­adata a hatékonyabb alkal­mazkodás a világgazdasági követelményekhez és hazánk adottságaihoz, a feldolgozó- ipar fejlesztése, a minőségi termelés előtérbe állítása, 0' meglevő kapacitások minél teljesebb kihasználása. Az ipari termelés bővítésének le­hetőségei elsősorban a nem­zetközi munkamegosztás növe­léséből adódhatnak. A kormány kiemelt figyelmet fordít az ipari termelés anyag- és energiaigényességének csökkentésére. A szerkezetát­alakítási követelmények alap­ján felülvizsgálatra kerülnek és szükség esetén módosul­nak a központi és ágazati gazdaságfejlesztési programok eddigi céljai, irányítási formái és eszközei. A termelékenység javulása, a felszámolási és szanálási törvény következetes alkalmazása, valamint a szer­kezeti változások nyomán a kormányzat azzal számol, hogy középtávon munkaerő-átcso­portosításra is sor kerül, a felszabaduló munkaerő foglal­koztatásáról gondoskodik. b) Az élelmiszergazdaság fejlődése továbbra is nagy fontosságú a lakosság jó szín­vonalú ellátásának, valamint a népgazdaság exportképességé­nek szempontjából. A mező- gazdasági tömegtermékek vi­lágpiacán kialakult tartós — szerkezeti jellegű — túlkíná­lat körülményei között a ma­gyar élelmiszergazdaság ko­rábbi exporttöbletet termelő szerepének megőrzése is szer­kezetváltást követel meg. Az élelmiszergazdaság szerkezeti korszerűsítése sürgeti a maga­sabb minőségi követelménye­ket kielégítő, szakértelem- és tudományigényes új termékek, márkacikkek termelésének és kivitelének erőteljes bővítését. c) Az építőipar sürgető fel­adata minőségi teljesítményei­nek javítása, költségeinek csökkentése. A lakásvásárlók érdekeinek fokozott védelmé­ben korszerűsíteni kell a szer­ződéses viszonyokat, ennek ré­szeként be kell vezetni a kö­telező jótállást. d) A kormányzat a stabili­zációs időszakban is gondot fordít oz infrastruktúra fejlesz­tésére. A kormány a stabilizáció, majd a kibontakozás tényezői között kiemelkedő jelentőséget tulajdonít az irányító-vezető munka minőségének; kialakítja a vezetői irányító munka szi­gorú értékelési rendjét és a felelősséovállalással arányos anyagi és erkölcsi megbecsü­lést. A kormány gondoskodik a kiemelkedő színvonalú hazai alap- és alkalmazott kutatá­sok művelésének feltételeiről. A műszaki fejlesztési tevékeny­séget szorosan a gazdaság és termelésfejlesztési célokhoz kapcsolja, ezért felülvizsgálja az országos kutatási-fejlesztési programokat. Elsőbbséget kap­nak a kormány szerkezetátala­kítási céljait alátámasztó, a gazdaságos és az exportké­pességet tartósan javító, a vállalatokkal közösen finan­szírozott programok. Alapvető fontosságot tulajdonít a kor­mány a KGST-országok tudo­mányos-műszaki haladása komplex programja keretében folyó együttműködés fejleszté­sének, az új eredmények ter­melésben történő megvalósítá­sának. A kormányközi megál­lapodások keretében elsőbb­séget kapnak az országos ku­tatási-fejlesztési és központi gazdaságfejlesztési programok céljait szolgáló együttműködé­si témák. III. A kormány felelőssége első­sorban a gazdaság- és társa­dalompolitika kialakítására, a főbb népgazdasági arányok és struktúrapolitikai célokra, a szocialista elosztási elvek ér­vényesítésére, az ezekhez szük­séges eszközrendszer megte­remtésére, a piac szabályozá­sára és ellenőrzésére terjed ki. A gazdasági célok elérése, az egyensúlyi zavarok elhárítása esetenként a közvetlen be­avatkozást is indokolttá teszi. A kormány irányító tevé­kenységét, szervezetét korsze­rűsíti, összhangba hozza a tár­sadalom- és a gazdaságpoliti­ka, valamint a gazdasági me­chanizmus követelményeivel. Egységes, összehangolt, az Or­szággyűlés által ellenőrizhető irányítást valósít meg. Elő kí­vánja segíteni a törvényhozó tevékenység kiteljesedését. Munkájában növeli a nyíltsá­got és határozottságot, s fo­kozottan kíván támaszkodni a társadalmi és érdekképviseleti szervekkel folytatott együttmű­ködésre. Támogatja az állam­polgárok, a gazdasági szerve­zetek önkormányzatának az össztársadalmi érdekekkel össz­hangban levő bővülését. A társadalom előtt álló dön­tési változatok meghatározása, a prioritások kijelölése és ösz- szehangolása, az elhatározott programok megvalósítását job­ban szolgáló eszközrendszer kialakítása a népgazdasági tervező tevékenység továbbfej­lesztését igényli. Növekszik a jelentősége a stratégiai célo­kat, társadalmi programokat meghatározó közép- és hosz- szú távú tervezőmunkának. Az éves tervezés szerepe is nő, s a változó gazdasági feltételek, célok, feladatok és az eszkö­zök összehangolása révén elő­segíti a stratégiai célok, a kor­mányzati program megvalósu­lását. A kormány kiépíti és ki- bontatkoztatja a szabályozott piaci mechanizmusokat, s egy­szerűsíti, tartós alapokra he­lyezi a vállalatok, intézmények, vállalkozások és a lakosság pénzügyi kapcsolatait a költ­ségvetéssel. Új, egységes álta­lános forgalmi adó életbe­lépését kezdeményezi, s egy­idejűleg megszünteti a válla­lati vagyonadót, felhalmozási adót, béradót és mérsékli a nyereséget terhelő elvonáso­kat, ugyanakkor csökkenti a még meglévő különféle válla­lati támogatásokat. Megszűn­nek az elkülönített vállalati pénzalapok. A költségvetés bevételeinek jelentős hányada a forgalmi adóból fog származni; az egy­séges személyi jövedelemadó bevezetése pedig biztosítja, hogy az állampolgárok hozzá­járulása a közkiadásokhoz va­lóságos jövedelmeikkel ará­nyos legyen, s világossá teszi mindenki számára, hogy mek­kora terhet visel a közösség érdekében. A munkaprogram megvalósí­tásának egyik fő eszköze a piaci mechanizmusok és a ver­seny kiteljesítése, a tőkejavak szabadabb áramlása feltéte­leinek megteremtése. Ennek szolgálatába kell állítani az ármechanizmust, a termékfor­galom szabályozását, a terme­lési és forgalmazási profilkö­töttségek feloldását, a szerző­déses fegyelem erősítését, a versenyszabályok tisztaságát. A kormány széleskörűen felsza­badítja a termelői árakat, a vállalkozási lehetőséget a ter­mékforgalom, az export és az import, valamint a bel- és kül­kereskedelmi profil kötöttségek megszüntetésével általánossá teszi.- Viszonylag széles körben - mindazon termékek termelői esetében, amelyek nincsenek a hazai piacon monopolhelyzet­ben — sor kerülhet az árak teljes felszabadítására. 1988- ban átmenetileg szükségessé válik az ár- és bérgazdálkodós fokozott állami ellenőrzése.- Olyan árfolyampolitikcrt kell folytatni, amely kifejezés­re juttatja a gazdaság reális versenyképességét, ösztönzi a versenyképes exportot és az ésszerű importhelyettesítést. Ez mindenekelőtt a versenyszférá­ban javíthatja az importgaz­dálkodás kiegyensúlyozottságát.- Az eszközök kiterjedtebb áramlásának feltétele a tulaj­donosi érdekeltség önálló meg­jelenítése, a tulajdonosi for­mák bővítése, együttműködése, vagyonérdekelt intézmények és szervezeti formák létrejötte. Ezt szolgálja a társulási jog­szabályok továbbfejlesztése, a vállalati törvény módosítása, a magánszemélyek vállalkozási lehetőségeinek szélesítése, a kereskedelmi és termelő vál­lalkozások integrálódása, a külföldi működő tőke bevoná­sának ösztönzése. IV. A nemzeti jövedelem elosz­tásában a következő években előnyben kell részesíteni a kül­gazdasági egyensúlyi és ter­meléskorszerűsítési követelmé­nyeket, ezért a közösségi és a lakossági fogyasztás színvona­lának megőrzéséhez lényeges teljesítménytöbbletekre van szükség. E többletek létrejöt­téig átmenetileg a lakossági fogyasztás és a reáljövedel­mek mérséklődésével kell szá­molni. A kormány célja, hogy a dolgozók keresetei jobban igazodjanak tényleges teljesít­ményükhöz. A munka szerinti elosztás erősítése érdekében - a gazdasági feltételekkel ösz- szehangoltan - fokozatosan úgy módosítja a bérek szabá­lyozását, hogy ösztönözzön a munkaerővel való takarékos gazdálkodásra, lehetőséget te­remtsen a dolgozó kollektívák és a munkavállalók számára az adottságoknak megfelelő, ösztönző érdekeltségi viszonyok és javadalmazásformák kiala­kítására. Lehetővé teszi és ga­rantálja az egyéni és csopor­tos vállalkozói tevékenység fejlődését és megfelelő elisme­rését. Az alapvető fogyasztási cik­kek és szolgáltatások áremel­kedését a kormány a feltétle­nül indokolt mértékre korlá­tozza, a többi árát a keresle­ti-kínálati viszonyok határoz­zák meg. Jövedelempolitikai in­tézkedésekkel összehangoltan sor kerül majd a gazdasági­lag és tórsadalompolitikailag indokolatlan fogyasztói ártá­mogatások felszámolására. Ilyen támogatásokat a kor­mányzat csak néhány alapve­tő szolgáltatás körében, a főbb egészség- és kultúrpolitikai cé­lokkal, a gyermeknevelés se­gítségével összefüggően kíván fenntartani. A gazdasági stabilizáció, egyben a későbbi kibontako­zás megalapozása is kiegyen­súlyozottabb szociális viszonyo­kat követel. A kormány meg­újítja a szociálpolitikát. Gaz­dasági és társadalmi viszo­nyainknak megfelelő felelős­ségmegosztás felé haladva, az állami feladatok megvalósítá­sán kívül számít a családok és az egyén felelősségvállalására. Az eszközök átcsoportosítása révén a leginkább indokolt te­rületeken javítja a szociális viszonyokat. A központi és he­lyi eszközöket — a fogyasztói árváltozások réteghatásait is figyelembe véve - elsősorban a gyermekes családok, az idős korúak, a hátrányos helyzetűek ellátásának javítására indokolt összpontosítani. A társadalombiztosítás te­rületén a kormány célja, hogy a normatív ellátásokat kiegé­szítő kedvezmények és a jutta­tások jobban igazodjanak a családok szociális helyzetéhez és változásaihoz. Az ellátási minimumok, a rendszeres szociális segélyek folyamatosan emelkednek. A foglalkoztatáspolitikával is összehangolva a kormány 1988-ban törvényjavaslatot ter­jeszt elő a nyugdíjrendszer változtatására. A tervezett vál­tozások célja, hogy elősegítse az alacsony nyugdíjjal rendel­kezők helyzetének javítását, a nyugdíjak reálértékének foko­zatos megőrzését, az ehhez szükséges források oly módon történő megteremtését, amely tekintettel van az adott idő­szak gazdasági helyzetére, az aktív korú lakosság terheire, a foglalkoztatás szempontjaira. Család- és népesedéspoliti­kai céljaival összhangban a kormány a következő években fokozatosan megteremti a csa­ládi pótlék vásárlóértékét meg­őrző rendszert, kiterjeszti a családi pótlék, a gyermekgon­dozási díj és segély folyósítá­sát. Megszünteti a gyermek­intézményi térítési díjrendszer és a gyermekgondozási segély­rendszer indokolatlan különb­ségeit. A legrászorultabb csa­ládok fokozott helyi és közpon­ti támogatásban részesülnek. A kormány a központilag sza­bályozott szociálpolitikai rend­szerek korszerűsítésével egy­idejűleg növeli a tanácsok szo­ciálpolitikai jogkörét és erő­forrásait. A kormány fokozot­tan számít az önkéntes lakos­sági, társadalmi, egyházi stb. szociális gondozási kezdemé­nyezésekre. A kormány a lakásépítési és -gazdálkodási, lakáspiaci rend­szer továbbfejlesztésével segíti a lakáskörülmények javítását. A következő három évben la­kásépítéssel, -felújítással és a minőségi cseréket is számítva előreláthatóan összességében kb. 550-600 ezer család lakás- helyzete változik kedvezően. Elsősorban a fiatal házasok és a gyermekes családok la­káshelyzetének javítását ,in4ár költ előtérbe állítani. A ko­rábbinál szűkebb körben, a szociális szempontokat foko­zottan érvényesítő elosztással folytatódik az állami bérlakás­építés. A tanácsok a személyi tulaj­donú lakásépítéshez és -vásár­láshoz szélesítik a helyi támo­gatósokat, így a jelenleginél több rászoruló család kaphat segítséget. Lakásépítés esetén a kormány — az eltartottak számától függően differenciált mértékben — a szociálpolitikai kedvezmény növelésével ellen­súlyozza az építőanyagok ár­támogatásának megszünteté­sét. A kedvezményes lakásépí­tési és -vásárlási kölcsönök fel­ső határa emelkedik, a kamat- kedvezmények differenciálód­nak, a lakásépítést szolgáló megtakarítások adókedvez­ményben részesülnek. A kor­mány az állami ellenőrzés fo­kozásával is fellép a visszássá­gokkal és spekulációs jelensé­gekkel szemben. A kormányzat területfejleszté­si politikáját egyidejűleg for­málja a gazdaságilag átlagos­nál hatékonyabb régiók gyor­sabb. a differenciálódás irá­nyába mutató fejlődése, vala­mint az eltérő feltételekből származó különbségek mérsék­lése, az elmaradott térségek felzárkózásához szükséges kor­mányzati segítség igénye. A ta­nácsi gazdálkodás megújuló rendszerében a kormányzat a fejlesztési lehetőségeket a gaz­dasági teljesítményekhez iga­zító szabályozással alapozza meg, a támogatósokat pedig elsősorban az adott térségek, gazdasági szerkezetek korsze­rűsítéséhez, a foglalkoztatási nehézségek leküzdéséhez nyújt­ja. Külön figyelmet fordít a ki­sebb települések népességmeg­tartó képességének erősítésére. A következő évek nehéz erő­próba elé állítják társadalmun­kat. A kormány eltökélt szán­déka, hogy minden rendelke­zésre álló eszközzel megoldja a társadalmi-gazdasági kibon­takozás alapjainak megterem­téséből reá háruló feladatait. A munkaprogram megvalósí­tása azonban nem nélkülözheti a társadalmi élet minden sze­replőjének, az irányító szervek­nek, vállalatoknak, intézmé­nyeknek és az egyéneknek a cselekvő támogatását sem. Szükség van a közgondolkodás és a szemlélet lényeges meg­újítására, a társadalmi demok­rácia erősödésére, a program céljainak megvalósulását segítő politikai légkör kialakítására. Elengedhetetlen feltétel a kor­mányzat és a lakosság, a gaz­dálkodó szervezetek és a gaz­daságirányítás közötti cselek­vési egység megteremtése. A kormányt az a meggyőző­dés vezérli, hogy munkaprog­ramja megvalósítható, mert a végrehajtásban támaszkodhat a nemzeti összefogásra, a szo­cializmus építésének eredmé­nyeire, az elkövetett hibákból levonható tanulságokra. Szá­míthat a társadalomnak a jö­vő érdekében hozandó áldo­zatvállalására, a dolgozó em­berek munkájára, tenniakará- sára és kezdeményezőkészsé­gére.

Next

/
Thumbnails
Contents