Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-18 / 257. szám
1987. szeptember 18., péntek Dunántúli napló 5 ★ Folytatja munkáját az Országgyűlés * Grósz Károly: Gondjainkat csak az egész társadalom összefogásával tudjuk megoldani Á képviselők egyhangúlag megszavazták a kormány munkaprogramját — Vissza kell állítani a tudás becsületét — Erkölcsi érdekünk az ország boldogulása Tisztelt Országgyűlés! A kormány és a magam nevében megköszönöm a felszólalásokat, támogatásukat, s azt, hogy gondolataikkal hozzájárultak a helyzetelemzéshez, az útkereséshez, a módszerek kutatásához. Nagyon köszönöm a végrehajtásban való együttműködés szándékát is. Külön szeretném megköszönni Kádár János elvtársnak, hogy a párt Központi Bizottsága nevében támogatja a kormány törekvéseit. Felszólalása megerősítette törekvéseink elvi alapjait és hozzájárult ph- hoz, hogy a kormány széles körű politikai összefüggések szem előtt tartásával szervezze munkáját. Ugyancsak köszönöm a Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint az MTESZ képviseletében elhangzott, a kormány programját támogató képviselői gondolatokat. A felszólalók egyszerre fogalmazták meg az ország irányításának felelősségéből eredő teendőket, és képviselték választóik érdekeit. Sokat tettünk e két nap alatt, mindent, amit ebben a teremben meg lehetett tenni. De a program megvalósításához természetesen nem eleget. Itt a munka politikai értelemben kormányzati munka szervezése szempontjából nem befejeződött, hanem elkezdődött. Messzemenően egyetértek azzal a felszólalással, amely szerint az országban ezután kell megteremteni azt a szellemi egységet, amely e házban kialakult. Tudom, maradt számtalan nyitott kérdés, véleménykülönbség, s még több keletkezik majd a lakossággal folyó párbeszédünk során, amelyet továbbra is .fenn kell tartanunk, keresve a kérdésekre adható reális válaszokat. Úgy érzem, egyetértés alakult ki közöttünk a helyzet megítélésében. A kibontakozás fő irányait illetően is azonos módon gondolkodunk, a főbb módszerekben és eszközökben is tisztázódtak az álláspontok. S bizom benne, ezt nem értik félre, az előkészítésben alkalmazott munkastílusunk is ro- konszenvre talált. Milyen kérdések várnak még tisztázásra? Úgy látom, hogy a program végrehajtásának biztosítékait illetően maradt sok kétely és kérdés. Megfogalmazták: megvannak-e a gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi feltételek ahhoz, hogy a programot végre tudjuk hajtani, a gazdasági, politikai intézmények alkalmasak-e arra, hogy befogadják a változásból fakadó követelményeket, megújulást. Ugyanakkor teljes egészében megértem annak a képviselőnek, a gondját, aki kijelentette: vegyes érzelmekkel szavazza meg e programot. Őszintén megvallom, bennem is meglehetősen sok vegyes érzés kavarog most, ebben a pillanatban, úgyanúgy, mint ahogy az elmúlt két és fél hónap alatt is. Azzal a különbséggel, hogy nem vagyok olyan helyzetben, mint a felszólaló képviselő: nem engedhetem meg magamnak, hogy csak reménykedjek, nekem dolgoznom is kell e programért! Miért vannak bennem vegyes érzések, feszültségek? Mert a mai napig úgy érzem, hogy nem teremtődött meg az a szakmai, szellemi egység, mely célok megalapozottabb megjelöléséhez, eléréséhez szükséges. Ezt még közösen kell kidolgoznunk. Ezért e helyről is szeretném kérni az elméleti és gyakorlati szakembereket, gazdasági vezetőket, segítsék a kormányt a kor mai követelményeink megfelelő munkastílus és munkamódszer, kialakításában, hogy eleget tudjon tenni a program által támasztott rendkívül nagy követelményeknek. Sürget az idő, tenni, cselekedni kell. Ezzel a döntésünkkel vállaltuk a tévedés lehetőségét, azt, hogy esetleg egy politikailag nem kellően előkészített programot terjeszzünk elő, melyet menetközben talán többször módosítanunk kell. Mi ezt vállaltuk, s meggyőződésem, hogy ezen az úton kell járnunk. Hálás vagyok mindazoknak, kik személyesen a miniszterelnököt is támogatásukról biztosították. Úgy vélem azonban, hogy elsősorban nem a kormányfő, a kormányzat támogatására van szükség, hanem arra, hogy közösen megoldjuk társadalmi, gazdasági gondjainkat. A kormányt az Ország- gyűlés ha szükségesnek tartja, bármikor felmentheti, a képviselőt is visszahívhatják a választópolgárok. De azt semmiképpen sem engedhetjük meg magunknak, hogy ne nézzünk szembe az előttünk álló feladatokkal, ne dolgozzunk a problémák megoldásán. A kormánynak az jelenti a legnagyobb támogatást, ha mindenki teszi a dolgát ott ahol él, dolgozik, s ahol lehetősége van erre. Gazdaságunk ma olyan kátyúban van, melyből csak úgy tud kijutni, ha a politika, az egész társadalom mipden támogatást megad ahhoz, hogy úrrá legyen gondjain és ismét országunk szilárd alapjává váljék. Grósz Károly ezután kitért a kormányprogram vitájában felvetődött néhány kérdésre. Elsőként arról az indítványról szólt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tartozzék közvetlenül az Országgyűlés irányítása alá. Mint mondotta, a törvényhozó testület dolga, hogy a javaslatot tanulmányozza és döntsön arról; Ami a bős—nagymarosi vízlépcső építését illeti — foly- totta, felelősséggel végiggondoltuk és végig is számoltuk a beruházás jelenlegi helyzetét, annak anyagi előnyeit és terheit. S ennek alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy nem vissza, hanem előre kell lépni. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszter- elnökével konzultálva kértük: nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a rendszer a tervezettnél 15 hónappal hamarabb termelhessen. Szó esett a tengizi beruházásról is. Szovjet partnereinkkel közöltük, hogy a harmadik technológiai sor építésében nem veszünk részt. Eddig vállalt kötelezettségeinket maradéktalanul teljesítjük, de szűkös anyagi lehetőségeink miatt a folytatást nem vállalhatjuk. Pedig nagyon nagy szükségünk volna a részvétel ellenében kapott további földgázszállítmányokra is. Nagyberuházásaink sorában egyebek között szóba hozta a kormányfő a recski érclelőhely sorsát. Itt jelenleg évi 100 millió forint értékben állagmegőrzési és kutatási munkálatok folynak. Jövő évben kell dönteni Európa ezen egyik leggazdagabb ércmezőjének hasznosításáról. Felelősségteljes, gondos számításokon alapuló döntésre van szükség, hiszen igen sok pénz kell a kitermeléshez. A kérdés tehát itt az, hogyan egyeztethetők össze az ország jelenlegi teherbíróképessége és hosszú távú érdekei. Grósz Károly ezután elmondta, hogy vizsgálják az államokát. E termékek órai általában 15 százalékkal nőttek. Azt tapasztaltuk, hogy minden áremelkedésnél volt valamilyen valós ok, de sehol sem volt indokolt akkora ármelkedés, mint amekkorát végrehajtottak. Furcsa volt, mikor ugyanannak a csavarnak az ára 2 és 98 százalék között, különböző mértékben emelkedett más és más kereskedelmi cégeknél. Nehezen tudtunk arra is magyarázatot kapni. Miért emelapparátus, a párt- és társadalmi szervek anyagi támogatásával kapcsolatos kérdéseket. Gondos elemzéssel, alapos munkával megnézzük, mi az, amit át kell, át lehet csoportosítani, mert e szervek működését nem veszélyeztethetjük. Ami az adósság átütemezésének kérdését illeti: erre nem készültünk fel. Nem ezzel a gondolattal terjesztettük elő a programot. Azon dolgozunk és azért dolgozunk, hogy ne kerüljön sor az adósság-átütemezésére. Ennek a programnak az a célja, hogy az ország elkerülje azt a válságot, amelynek következményei beláthatatla- nok lennének az egyes ember és az egész ország jövője szempontjából. Az egyik képviselő megkérdezte, hogy ha jól értettem, lelkileg fel vagyunk-e készülve társadalmi konfliktusokra. Egy kormányzó párt, egy kormány, egy parlament meggyőződésem szerint mindig készen kell, hogy álljon a konfliktusokra. Ezek nélkül a világ nem haladhat előre. Fel vagyunk készülve arra, hogy ha az egyik konfliktust megoldottuk, akkor szembe kell néznünk a következővel. A továbbiakban arról szólt, hogy felvetődött a vitában a szigorú árellenőrzés követelménye. Teljesen jogos ez az igény. A közelmúltban megvizsgáltattam hat nagykereskedelmi vállalatnál összesen 15 500 árucikk áremelkedésének kedett a virágcserepek ára rövid idő alatt 30 százalékkal. Az is zavarba ejtett bennünket, hogy a bútorok ára 2 és 20 százalék között emelkedett akkor, amikor a kermi ellenőrzése szerint a megvizsgált termékek 50 százaléka nem felelt meg a minőségi előírásoknak. Talán ez az egyik magyarázata annak, ami a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből töprengésre ad okot: az elmúlt évhez viszonyítva a vállalatok pénzügyi helyzete jelentősen javult. . . Hallottunk néhány javaslatot, az idegenforgalommal kapcsolatban is. Nagyon fontosnak tartom, hogy rangjának megfelelően kezeljük ezt a területet, amely az elmúlt években mind nagyobb szerepet töltött be a magyar gazdaság életében. Néha persze a hazai lakosságnak bosszúságot is okoz, de örvendetes jelenség, hogy ilyen jelentős az idegenforgalom. Az egyik képviselő nagy sikert aratott a vitában egy fontos gondolatsorával. Azt mondta, hogy a nyugati árak után a nyugati béreknek is be kellene gyűrűzniük az országba. Teljes mértékben egyetértek a felszólalóval, de két apró pontosítást szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz. Az egyik a sorrendiségre vonatkozik, a másik az észrevétel tartalmára. Először honosítsuk meg nálunk a „nyugati” munkát, termelést. Utána jöjjön a bér majd azt követően az ár. Ha ezt a menetrendet közösen meg tudnánk valósítani, akkor nagyobb lesz a termelés, lesz mit, és miből megvásárolni. Az élelmiszer-kereskedelem problémáit is szóvá tették. Nekem is az a véleményem, hogy az élelmiszer-kereskedelem helyzetén változtatni kell: anyagi körülményei miatt ez a terület ma hazánkban a kulturált áruellátás akdályává vált, és az egyik közérzetrontó tényező lett.- örültem, hogy a képviselők nagy tetszéssel fogadták azt a gondolatot, hogy vissza kell állítani a tudás becsületét. Itt van a leggyorsabban és leghatékonyabban mozgósítható tartalékunk! Ennek kapcsán vetődik fel — két felszólalásban is szó volt róla -, hogy alacsony a diplomások aránya, akár európai mércével mérjük, akár az összlakossághoz viszonyítjuk. Ezt elfogadom. De engem sokkal jobban nyugtalanít az a tény, hogy a kiadott diploma és a mögötte lévő tudás között nincs meg a kívánt összhang. Örülök annak a javaslatnak, hogy a kormány rendszeresen vizsgálja felül azoknak a nyugdíjasoknak a helyzetét, akik havonta még 4000 forintot sem kapnak kézhez, s amennyiben kívánatos, hozzon intézkedéseket anyagi helyzetük javítására. Ez kishíján egymillió emberi érint, gondjaikkal a kormánynak megkülönböztetett figyelemmel kell foglalkoznia. Felvetődött a megyerendszer megszüntetése. Azt tanácsolom: ne döntsenek ebben a kérdésben még egy darabig! Mióta én csak visszaemlékszem, mindig akkor szerveztük ót az országot, amikor baj volt. S akkor sem hozott semmit a konyhára, minden átszervezés nagyon sok pénzbe került, s ma nincs erre pénzünk! A bérreformmal kapcsolatos észrevételekkel egyetértünk: 1988- ban megkezdjük a kidolgozását. De úgy érzem, ehhez a bérreformhoz ma valamiféle illúzió tapad. Sokan azt hiszik, ha lesz bérreform, lesz több bér is. Ha következetesek akarunk maradni a programban megfogalmazottakhoz, akkor a reálbér nem növekszik automatikusan, csak a termeléssel összefüggésben. Ha ebben nem tudunk egységes álláspontra jutni, s azt nem tudjuk betartatni, akkor semmit nem értünk el az adórendszerrel, azzal, hogy most átmenetileg megpróbáljuk a fogyasztást csökkenteni. Grósz Károly kitért arra is, hogy a vitában felvetődött az Országgyűlés ellenőrző szerepének kérdése. Kijelentette:- Tisztelt Ház! Kérem, döntsenek, milyen módszert tartanak szükségesnek és kívánatosnak a kormányzati munka ellenőrzésére. Mi nem tudunk olyan módszert elképzelni, amely számunkra kellemetlen lenne. Nincs a világon olyan kormány, amelynek ne az lenne a legjobb, ha munkáját állandóan ellenőrzik, ha látják, mit, miért tesz. Elhangzott - joggal —, hogy áldozatot kérünk a társadalomtól, most kikerülhetetlen, hogy kétszámjegyű inflációt vállaljunk, de terveink szerint 1989- ben 8-9 százalékos, 1990- ben pedig körülbelül 6 százalékos inflációval lehet számolni. Pontos számokat természetesen csak akkor tudunk majd mondani, s felelősséggel csak akkor tudunk nyilatkozni, amikor az első év eredményét látjuk. Azt azonban hangsúlyozni szeretném: az életszínvonalat csak olyan mértékben csökkentjük, amilyen mértékben az feltétlenül szükséges. Sok reformjavaslat fogalmazódott meg, s egy sincs, amely- lyel ne értenék egyet. A reformot azonban nem önmagáért fejlesztjük, a reform nem cél, hanem eszköz. Tehát olyan ütemben kell előbbre haladnunk, ahogy az az egész társadalom fejlődését és felemelkedését biztosíthatja. Képviselői ajánlásként hangzott el: a miniszterelnök őrizze meg tisztaságát. Ünnepélyesen kijelentem önöknek, hogy nem lehet tartósan „ártatlan" a miniszterelnök! Nem lehet azért, mert felelősség- teljesen akar élni azzal a bizalommal, amelyet — ha a programot megszavazzák - maga mögött érez. Kikerülhetetlen, hogy felvállalja a konfliktusokat, s akkor nincs garancia arra, hogy a miniszterelnök nem téved, nem követ el hibát, s hogy minden döntése megfelel a kor pillanatnyi követelményeinek. (Bár talán annak inkább, kevésbé az utána következő megmérettetésnek.) Azt nem tudom ígérni, hogy hiba nélkül fogok, fogunk dolgozni. Azt azonban igen: mindent elkövetünk, hogy a legkevesebb hibával tegyünk eleget kötelességünknek. Lesz bennünk erő szembenézni gyengeségeinkkel, lesz bennünk bátorság, hogy bevalljuk tévedéseinket, s hiszünk abban, hogy lesz erőnk ezek kiigazítására is. Köszönöm türelmüket, figyelmüket, segítőkészségüket. Szeretném még elmondani, hogy amikor a kérdés elhangzott: van-e garancia arra, hogy előbbre jutunk, sokat töprengtem, mit is válaszoljak. Én két garanciát tudok. Az egyik, hogy ez a nép élni, alkotni akar, nyugodt jövőt vár, így szeretné tervezni holnapját. És ez nagy kényszerítő erő mindig, minden vezető számára! A másik: az ország, a szocializmus ügye mellett elkötelezett, áldozatkész, politizáló emberek nagy közösséae dolgozik a pártban, a szak- szervezetekben, a népfrontmozgalomban a különböző társadalmi szervezetekben. Ezek az emberek egész életüket tették fel ügyünkre — s ha ez áldozat volt, önként tették! Tehát ha garanciát keresünk, akkor én két következtetésre jutottam: az egyik az érdek, a másik pedig az elkötelezettség, az öntudat. E házban a vita során számosán idéztek nagy gondolkodókat. Én is idézem most József Attilát: „az érdek, mint a gazda, úgy igazgat, ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag, -s ma már sejteni kezdi sok szegény.” A költő nekem azt üzeni, hogy nemcsak anvagi érdek létezik, hanem erkölcsi érdek is. A mi erkölcsi érdekünk — az ország boldogulása! Grósz Károly vitaösszefoglalója után szavazás következett. Sarlós István, az ülés elnöke feltette a kérdést: az Országgyűlés támogatólag tudomásul veszi-e a kormány írásban benyújtott munkaprogram-tervezetét, a miniszterelnök bevezető vitaindítóját és összefoglalóját. A képviselők egyhangúlag elfogadták a programot. Az Országgyűlés őszi ülésszakának második napja, amelyen Sarlós István, Cser- venko Ferencné és Péter János felváltva elnökölt, ezzel befejeződött. A képviselők ma reqgel a napirendnek megfelelően az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelem- adójáról szóló törvényjavaslatok tárgyalásával folytatják munkájukat. A törvényjavaslatokat Medgyessy Péter pénzügyminiszter terjeszi az Országgyűlés elé. A felvételeket Läufer László készítette.
