Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-15 / 254. szám

Kuparajt Vasárnap már megkezdődött az európai labdarúgó kupák 1987/88-os sorozata, a KEK- ben az albán Vlaznia Shkoder 2-0-ra verte idegenben a mál­tai Sliema Wandererst. A folytatás háromnapos mű­sort kínál. Kedden három KEK- és négy UEFA Kupa találkozót játszanak le. Szerdán lesz az összecsapások zöme, csütörtö­kön pedig két újabb 90 percet bonyolítanak le az UEFA tró­feáért. A magyar csapatok közül csak az MTK VM kezd idegen­ben (BEK), az 1985/86-os soro­zatot ebben a kupában meg­nyert román Steaua Bukarest­tel méri össze tudósát szerdán. Ugyanazon a napon a KEK- ben az Ú. Dózsa a holland den Haaggal, az UEFA Kupá­ban a Bp. Honvéd a belga Lo- kerennel, a Tatabánya pedig a portugál Vitoria Guimaraes- szel találkozik. Súlyemelő-vb Magyar bravúr: 22 olimpiai pont A súlyemelés történetének eddigi legszínvonalasabb ólomsúlyú viadalával zárult va­sárnap este Ostraván az 58. világbajnokság. Krasztev érkezett védőként, első számú esélyesként és az összetett világcsúcs gazdája­ként, de a nagy párbajban be kellett érni a számára szerény bronzéremmel, viláacsúcsa 5 kilós megdöntésével. Krasztev, Kurlovics és Tara- nyenko indult egymás ellen harcba a világ legerősebb em­bere címéért. A ritka színvona­las összecsapást tükrözi, hogy mindhárman nyertek egy ara­nyat, s mindhárman javítottak egy világcsúcsot. Krasztev kezdte a szakítással (216), Ta- ranyenko folytatta a lökéssel (265,5), Kurlovics zárta az ösz- szetettel (472,5). Ök hárman további 4 világ­csúcs megdöntésére is kísérle­tet tettek. Ebben a gigászi harcban (az első négy elérte, illetve túlszárnyalta a 450 ki­lót) remekül helytállt a vb- újonc Kovács István. Hatodik helye és a 412,5 kilós országos csúcsa nagyon biztató. Utoljá­ra 1965-ben, Ecser Károly ré­vén ‘jegyeztek magyar verseny­zőt a legnehezebbek kategó­riájában. Ami a magyarokat illeti, nemcsak Kovács keltett feltű­nést, hanem mindenekelőtt a 82,5 kilóban szakítás és össze­tett világbajnoki címet szer­zett Barsi László. Teljesítmé­nyét olyan nagyra értékelték, hogy ő kapta a sportújságírók és az Adidas különdíját, a „VB aranycipőt". A nemzetek pontversenyében a harmadik helynek 1985 és 1986 utáni újbóli megszerzése is bravúr, miként az is, hogy az olimpiai pontértékelés sze­rint a magyar válogatott 22 pontot gyűjtött, eggyel többet a tavalyi szófiai „álomered­ménynél". Cselgáncs. Lengyelország­ban, Olstynben nyolc ország versenyzőinek részvételével nemzetközi viadalt rendeztek, melyen Parragh Katalin, a Nagy Lajos Gimnázium tanu­lója a 3. helyet szerezte meg. Az országos serdülő npi rang­sorversenyen Lóga első, Vészi pedig 3. helyezést ért el. A Baján megtartott rangsorver­senyen a fiúk közül Szigetvári 3., Engel pedig 5. lett. Vala­mennyien a PVSK sportolói. Sakk. Sax Gyula világbaj- nokjélölt nemzetközi nagy­mester szeptember 17-én szi­multánt tart Siklóson 16.30-tól a művelődési házban. Részvé­teli jelentkezés 16 órától a helyszínen. Asztalitenisz. P. Spartacus— VM Közért 14-11. Pécs, NB l-es női mérkőzés. Pécsi győz­tesek: Eszényi 4, Pálmai 3, Raffai 3, Tóth 2, Soós 2. Nyilasi: „Elő a fiatalokkal!" Nem panaszkodhat az Aust­ria Wien klubvezetése arra, hogy Nyilasi Tibor (32) nem tesri jól a dolgát. A 70-szeres magyar válogatott labdarúgó az osztrák bajnokságban 8 golt szerzett eddig, a bécsi lila-fe­hérek egyik oszlopos egyéni­sége. Amolyan hátravont kö­zépcsatárt játszik, de mindig odaér, ahova érdemes, azaz rendszerint veszélyezteti az el­lenfelek kapuját. Pedig a téli időszakban még az is kérdéses volt, hogy ma­kacs gerincsérülése miatt egy­általán folytathatja-e pálya­futását. Most teljesen egészsé­ges? - kérdezte Nyilasit az MTI munkatársa hétfőn.- Fájdalmam nincs, de a múlttal összevetve bizony sok­kal több időt vesz igénybe a regenerálódás egy-egy métkő- zés után — hangzott a válasz.- Legutóbb kikaptak a nagy vetélytárs Rapidtől. Miért?- Nem ment úgy, ahogyan elképzeltük.- Jövő nyáron lejár a szer­ződése az Austriánál. Hogyan tovább?- Nem tudom. Akkorra 33 éves leszek, és kérdés, hogy „öregen" kellek-e Bécsben? Ha nem, akkor is folytatom. Hogy hol, az még nyitott.- Mit szól Verebes József szövetségi kapitány lemondá­sához?- Semmiképpen sem szolgál­ta a magyar futball ügyét. Most újra átmeneti időszakban va­gyunk. Az olimpiai válogatott megbotlott a svédek ellen, és novemberben a spanyolok el­leni idegenbeli selejtezőn újra nagyon nehéz dolga lesz. Az „A"-válogatottról az osztrák sajtó azt írta, hogy a Skócia elleni glasgow-i 0-2-es barát­ságos találkozón nem volt esé­lye. Én nem tudom hogy ját­szottak válogatottjaink, mert egyik 90 percet sem láttam. Az mindenesetre feltűnő, hogy az EB-selejtezőkön immár a har­madik szakvezető irányít, Ko- mora Imre és Verebes József is hamar leköszönt.- Mi lenne a legsürgetőbb teendő Nyilasi szerint?- Nincs messze a vb-selej­tezők kezdete, már illene arra keresni a csapatot. Én úgy gondolom, hogy 7-8 fiatal lab­darúgóra kellene építeni a jö­vő válogatottját, azaz elő a fiatalokkal I Néhány rutinos já­tékos segíthetné őket, de még most, ősszel el kellene kezdeni a csapatépítést.- A rutinos egyéniségek kö­zül Nyilasi is segítene?- Azt hiszem, koromnál fog­va én már nem tartozom a jö­vő emberei közé. Magyar vá­logatottnak lenni persze óriási megtiszteltetés, de ha 1990-re, az olaszországi vb-döntőre fáj a fogunk, akkor nem a hozzám hasonlóan idős egyéniségek je­lentik a megváltást.- Pedig a szeptember 23-i, varsói, Lengyelország elleni újabb EB-selejtezőn egy Nyi- lasi-Détári-kettös sokat segít­hetne.- Lehetséges. Sajnos az a szabály érvényes nálunk, hogy mindig az a jó játékos, aki ép­pen nem játszik ... A lengye­lek.ellen bátran kellene kísér­letezni, hiszen az EB-n már nincs remény. Olyan 90 perc tesz ez, amelyen több fiatal alapélményhez juthatna, rutint gyűjthetne.- Bízik-e abban, hogy az olimpiai együttes bejut a jövő évi döntőbe?- Még minden kapu nyitva áll, de a spanyolok ellen leg­alább egy pontot be kell gyűj­teni. Igaz, az írek és franciák még fellépnek Magyarorszá­gon, de nem szabad az utolsó találkozókra hagyni a döntést - fejezte be Nyilasi Tibor. Jégkorongtorna Ismét 6-5 — de most Kanada javára Úgy tűnt, már nem lehet fe­lülmúlni a Kanada Kupa jég­korongtorna döntője első mér­kőzésének izgalmait. Azon a találkozón, pénteken a Szov­jetunió az első lőtt gólig tartó hosszabbításban elért találat­tal verte 6-5-re Kanadát, s ju­tott lépéselőnyhöz a két nyert találkozóig tartó sorozatban. A vasárnap Hamiltonban játszott visszavágó aztán még az első összecsapáson is túltett. Most még egyszeri hosszabbítás sem volt elegendő a döntéshez. Több, mint 90 percnyi játék után született meg a kanadai győzelem — ezúttal is 6-5 arányban. így most döntetlen az állás. Kedden, újra Hamil­tonban mérkőzik meg egymás­sal a két csapat. Aki ott győz, az lesz a Kanada Kupa védője. A második találkozón: Kanada—Szovjetunió 6-5 (3-1, 1-2, 1-2, 0-0, 1-0) Hamilton, 12 ezer néző. Gólütők: Rochefort (0:43. perc), Gilmour (3:48.), Coffey (12:41.), M. Lemieux (36:32., 50:14., 90:07.), illetve Homutov (1:27.), Fetyiszov (32:11.), Kru­tov (34:17.), Bikov (44:45.), Ka- menszkij (58:56.). A mérkőzés két kiemelkedő <$gyyénisége Wayne Gretzky és Mario Lemieux volt. Előbbi öt gólt készített elő — köztük a hatodik, döntő találatot is —, utóbbi pedig mesterhármast lőtt. Lemieux egyébként már összesen tíz gólt ütött a tor­nán, többet, mint bárki más. Gretzky a gólpasszlistát vezeti, nem kevesebb, mint 15 gólt megelőző átadással. A szakértők egyöntetű véle­ménye szerint minden idők egyik legizgalmasabb, legszín­vonalasabb jégkorongmérkő­zése volt ez. Ezt meg kell nézni! A világhírű olasz Petié cé| kofiyíie «nénink 1 árusítással egybekötött bemutatóját t jx szeptember 16—18-ig ^ A KONZUM ÁRUHÁZBAN (Pécs, Kossuth tér). ^ — Szakácsok bemutatják a konyhai eszközöket használat közben. «5 — Kóstoló — vásári — Szakácskönyvek engedménnyel kaphatók. ^ GYORSASÁG, NEM BOSZORKÁNYSÁG, j* PEDRINI. ^ Várjuk az érdeklődőket a II. emeleten, -yí rt-rrirürTríriririríriririríriririririrCrk-rriri^ Kick-box győzelem Bemutatkozása óta elért eredményeivel akár sikersport- ógnak is tekinthető a kick-box sportkarate. Egy világbajnoki és néay Európa-bajnoki arany­érem jelzi a magyar válogatot­tak sikeres útját. A hét végén a vb-felkészü- lés jegyében az ausztriai Stockerauban léptek kötelek közé a két nemzet karatékái. A full-contact szabályrendszer szerinti csapattalálkozón el­söprő magyar győzelem szüle­tett (16:4). Hortobágyi, Hanák, Gönczi, Jorcsák, Katona és Halász 3 menetes győzelme mellett Balog kiütéssel, Növé­nyi pedig feladással diadal­maskodott. Egy világbajnok Schwerinből Jürgen Schult Pécsett „Nyerni szeretnék az olimpián” Rosin magyarul körülbelül mazsolát jelent. A római atlé­tikai vb diszkoszvetési számát pedig egy rosini atléta nyerte idén nyáron. A 150 fős, Schwe- rintől alig 60 km-re fekvő kis falucska az ott született Jür­gen Schult révén tehát beírta magát az NDK sporttörténel­mébe. A Deutsche Sportecho Schult világbajnoki győzelme után a következő címet adta aznapi római tudósításának: „Nem csak mazsolák terem­nek Mazsolában” .. . Ahogy a 27 éves sportolót elnézem, ha­talmas termete valóban nem kezdőre vall. — Hat napot töltök Magyar- országon, végre időt szakíthat­tam a nyaralásra is — mond­ja a világbajnok. - Eredetileg Fonyódra akartunk menni fe­leségemmel, de Pécsett annyi­ra vendégszeretők a sportve­zetők, hogy úgy döntöttünk, itt pihenjük ki magunkat. — Magyarországon az atlé­tika rajongóin kívül nem so­kan ismerik a nevét. Kérem, mondjon néhány szót magá­ról. — Tízéves koromban kezd­tem sportolni, de az atlétiká­ba csak négy évvel később kezdtem bele. Addig futbal­loztam, kerékpároztam és sza­badidőmben állandóan a gör­korcsolya volt a lábamon. Egyszer részt vettem egy terü­leti kerékpárversenyen, és itt figyelt fel rám egy szakember. Ö azonnal a schwerini sport­iskolába irányított. Az ott vég­zett felmérések alapján kide­rült, hogy inkább az atlétiká­ba, mint a kerépározásba érdemes belekezdenem. A „jóslat" hamar beigazo­lódott. Jürgen Schult húszéves korában megnyerte az ifjúsági EB-t, majd elhódította az NDK bajnoki címét is. Jelen­leg ötszörös NDK-bajnok, de természetesen a tavaly Neu­brandenburgban felálított vi- lyágcsúcsára a legbüszkébb. — Az idei római világbaj­nokságra úgy mentem ki, hogy az ezüstérem már kudarc lett volna számomra. Szerencsére kijött a lépés. Mégpedig olyannyira, hogy a második helyezett egyesült államokbeli Powellt is több mint két és fél méterrel uta­sította maga mögé. A schwe­rini sportoló elkövetkezendő terveiről így beszél: — Mint minden sportolónak, természetesen nekem is fő cé­lom oz olimpiai aranyérem el­nyerése. Remélem, nem sze­rénytelenség, ha azt mondom, hogy nemcsak kijutni szeretnék Szöulba, de a dobogó legfelső fokáról is gyakran álmodozom. — Nem tart attól, hogy a szocialista országok ezúttal sem vesznek részt az olim­pián? — Egyáltalán nem. Nemré­gen az NDK sportszövetségé­nek elnöke is kijelentette, hogy mindenképpen ott le­szünk, és ezt később Erich Honecker elvtárs is megerősí­tette. Úgyhogy a Német De­mokratikus Köztársaság spor­tolóinak már csak egyetlen fel­adatuk van: minél jobban fel­készülni a játékokra. És ha már ott vagyunk, természete­sen mindannyian győzni sze­retnénk. P. Zs. Juhász harmadik New Jersey államban, New York mellett négyesfogathajtó versenyt rendeztek, amelyen a kiskunfélegyházi Juhász László is indult. Az utolsó számot, az akadályversenyt megnyerve összetettben a harmadik helyen végzett. A végső sorrend: 1. Velstra (holland), 2. Char- donnet (holland), 3. Juhász László (Kiskunfélegyházi Le­nin Tsz). Silke Cladlsch Budapesten Hétfőn délután megérkezett Budapestre a kiváló NDK-beli atlétanő, Silke Gladisch. A ró­mai világbajnokság 100 és 200 méteres síkfutásának aranyér­mese kedden a Honvéd—Alu- ker nemzetközi atlétikai verse­nyen áll rajthoz. A pálya széléről A következő forduló sem ígér győzelmet Felfokozott érdeklődés várta vasárnap este Komlón, a vá­rosi sportcsarnokban a Bá­nyász bemutatkozó mérkőzését az ökölvívó NB l-ben. Sokan voltak a lelátón olyanok, akik még emlékeztek az ötvenes­hatvanas évek felejthetetlen csapatbajnoki mérkőzéseire, de NB l-ig akkor nem jutottak a komlóiak. Most ott vannak, s az első mérkőzés alapján röcftön meg­állapítható, erőn felül kell teljesíteniük, ha szeretnék meghosszabbítani tagságukat. A legjobbak között nem adnak olcsón egyetlen pontot, egyet­len győzelmet sem. A 20-8-as paksi győzelemmel végződött bemutatkozást követően nem keseredtek el a Bányásznál. Előzetesen is tudták, jobb erőkből áll az ellenfél, bra­vúrra lenne szükség a siker­hez. Lehetett volna szorosabb is — fogalmazta meg Kovács La­jos szakosztályvezető, — de az ifjúságiak első két mérkőzésén nem nekünk kedveztek a bírók. A későbbiekben pedig az tör­tént, ami a papirlorma alap­ján várható volt. A felnőttek­nél a válogatottakkal (Kalo­csai, Rimóczi, Erős) rendelkező vendégek tovább erősítettek a debreceni Váradival és a szombathelyi Zámbóval, így a három súlycsoportban is „lyu­kas” komlóiaknak nem is volt esélyük a felzárkózásra. Bizta­tó az, hogy legjobbjaik, Ur- szán, Bozsér, Sári bebizonyítot­ták, az NB l-ben is képesek nyerni, s a külön klasszis Al- vics nem valószínű, hogy mécs­esét veszít a magyar nehézsú­lyú mezőnyben. A következő forduló sem ígér győzelmet, hiszen október elején a Bp. Honvéd otthonában kell köte­lek közé lépniük. G. G. Totó­tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 37. heti totónyeremények az illeték levoná­sa után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 47 darab, nyereményük egyenként 93 595 forint, 13 találatos szelvény 81 darab, nyereményük egyenként 49 059 fo­rint, 12 találatos szelvény 2830 darab, nyereményük egyenként 1479 forint, 11 találatos szelvény 26 512 da­rab, nyereményük egyenként 158 forint, 10 találatos szelvény 144 067 da­rab, nyereményük egyenként 44 forint. A közölt adatok nem véglegesek. ü Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél. u Posta hírlapüzleteiben és a Hírlaoelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 21596162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents