Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-08 / 217. szám

int volt régen1 Az amatőrmozgalom kérdőjelei Szép, ötletes plakát. Kifeje­ző. Gatyás lajbis kisfiú áll ka­lapban, szétvetett lábbal. Mel­lette egy overallos nagyob­bacska, zsebredugott kézzel. „Nem úgy van most, mint volt régen" — idézi a markánsan nyomott felirat kedves mező­ségi dalunk kezdő sorát. A plakát a KISZÖV Pannónia Táncegyüttesének műsorát hir­deti. Mi az, ami nem úgy van most, mint régen volt? A de­cemberi műsor utolsó száma sejteti: az amatőrmozgalom. A színpadon öltönyös hivatal­nokok jelennek meg, nyomuk­ban elhal a tánc, abbamarad a muzsika. A koreográfus, Szabó Sán­dor, nem titkolja, hogy a munkaüayi rendelkezések ellen akart tiltakozni. A „munkaidő- alap védelmében" született miniszterelnök-helyettesi rende­let azon paragrafusa ellen, amely szerint „A munkáltató engedélye alapján munkában nem töltött időre munkabér nem jár, kivéve ha annak utólagos — nem túlmunkaként - történő teljesítésében a munkáltató és a dolgozó meg­állapodott." Nem kap tehát munkabért az amatőr táncos, énekes sem, ha a szereplésé­re munkaidőben került sor. Szabó Sándor koreográfiá­ja nagy tapsot kapott. A do­log pikantériája, hogy a szám éppen annak a reprezentatív műsornak a végén került szín­padra, amelynek teljes bevé­telét — mintegy húszezer fo­rintot —, a Pécsi Nemzeti Szín­ház felújítására ajánlotta fel az együttes. * Nem a Pannónia művészeti vezetője az egyetlen, aki az amatőrizmus halálát jósolta a most megjelent jogszabály nyomán. (Legalábbis azét a furcsa amatőrizmusét, amely Magyarországon a negyvenes évek óta kialakult.) Ördögöt festenének a falra? A tények nem ezt mutatják. — A legjobb táncosunk kénytelen volt munkahelyet változtatni, mert sorozatosan visszautasították a kikérőjét. Már eddig is több, fontos sze­replésünk került veszélvbe emiatt — mondja Szabó Sán­dor. — Zenészünket éopen a fenntartó KISZÖV egyik tag- válalata nem akarta elenged­ni az olasz turnéra. Az utazás előtti este dőlt el. hogv végül is velünk iöhet. Hát lehet így műsort csinálni? A pécsi Nevelők Háza Kn- marakórusa, az ország legjobb A szabadidő buktatói - A saját erőben a segítség? énekkarainak egyike. Eddig évente legalább egyszer kül­földön is felléptek. Tavaly az NSZK-ban, Spanyolországban és Franciaországban jártak, ahol lemezfelvétel is készült velük. Nemrég érkeztek haza egy svéd—finn turnéról. — Két tagunk úgy döntött, hogy nem használja fel a sza­badságát az utazás kedvéért. Egyiküket sem engedték el a munkahelyéről — mondja Szauer Dez-sö kórustitkár. — Egy olyan együttes, ahol hat-hét ember­ből áll egy szólam, két énekes hiányát is nagyon megérzi. Félő, hogy a következő út mégjobban megtizedel ben­nünket. — Pedagóguskórusról van szó. Nem lehetne az utazásaikat nyárra időzíteni? — Először is nem minden ta­gunk pedagógus. Ettől függet­lenül igyekszünk nyárra tervez­ni, ha erre lehetőségünk van. A nemzetközi fesztiválokat azonban ősszel és tavasszal rendezik, mert nyáron nehéz kö­zönséget toborozni. Egy olyan színvonalú kórusnak, mint a mienk, létérdeke a nemzetközi megmérettetés. Az sem titok, hogy az éneklés örömén kívül más jutalom, mint az utazás, nem létezik egy amatőr számá­ra. Megjegyzem, a mi tagjaink nemcsak a szabadidejüket ál­dozzák fel, hanem kemény pénzekkel be is szállnak egy- egy turné költségeibe. A „Baranya" a legtöbbet utazó pécsi táncegyüttes. Ök is rendszeresen hozzájárulnak az utazási költségekhez. Sze­repléseket vállalnak, fizetésük­ből csípnek el nem kis tétele­ket. — A legutóbb mi is kénytele­nek voltunk nélkülözni egyik zenészünket, mert jobbnak lát­tuk, ha nem erőltetjük a kiké­rését. Egy táncost még csak- csak lehet pótolni, de muzsikust nagyon nehéz — mondja Vidá- kovics Antal, az együttes veze­tője. - Ma már fizetés nélküli szabadságra sem szívesen en­gedik el táncosainkat. Egyre kevésbé tudok olyan műsort összeállítani, amely méltó len­ne az együtteshez. Vidákovics elmondja, hogy a Baranva néhány tagját, még a KISZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaműsor próbájára sem engedték el, pedig az ilyenek általában „zöld utas” rendezvények. „Nálunk ez nem merül fel problémaként” — summázza vé­leményét Jambricsek József, a Mecseki Szénbányák szakszer­vezeti bizottságának titkára. A beszélgetés során aztán kide­rül, hogy a bányászegyüttesek „amatőr” tagjai pénzt kapnak. Nemcsak a fellépésekért — a próbákért is. A bányászok évente két kommunista műsza­kot vállalnak, egyebek között művészeti csoportjaik fenntar­tásáért. Suhajda Tibor, a Szénbányák agit-prop. munkabizottságának vezetője azt kezdi feszegetni, miért nem tesznek többet az amatőr együttesek fenntartói, utaztatói a szereplések jöve­delmezőségéért. — Miért nem adnak össze pénzt más szak­mákban is, ha magukénak éreznek egy együttest? Miért nem rendeznek hangversenye­ket a pécs-baranyai kiváló együttesek a saját fenntartá­sukért? A mi zenekarunk kon­cert fúvószenekar. Miért kell neki ingyen muzsikálnia a Séta­téren és más rendezvényeken? A Szimfonikus Zenekar mikor ad ingyen hangversenyt? A kül­földi szereplések hasznát mi­ért az idegen menedzserek fö­lözik le, miért nem kér részt be­lőle a magyar állam, s miért •nem ad belőle az együttesek­nek? * Ha mór az anyagiak kerültek szóba, tegyünk egy kis kitérőt. A megyei tanács művelődési osztályán felmérést készítettek, hány munkanap esett ki az el­múlt két évben a baranyai amatőr együttesek nemzetközi szereplései következtében. Sze- recz Márta, a nemzetközi kap­csolatok felelőse mutatja:- 1985-ben 765 személy ösz- szesen 6545 napot töltött kül­földön. 270 forint napi átlag­bérrel számolva, 1 millió 767 ezer forintot fizettek ki nekik erre az időre. Ha a szombat- vasárnapokat leszámítjuk, a „jogtalanul" felvett bér összege 1 millió 237 ezer forint. 1986- ban pedig 5033 munkanapra másfél millió forint. Sok? Kevés? Nézőpont kér­dése. Amikor azt mondjuk, nagy baj, hogy az említett rendelet egy kalap alá veszi az amatőr művészeti mozgalomban kifej­tett tevékenységet a bumlizás- sal, a lógással, arra a felmér­hetetlen kárra, s elmaradt ha­szonra gondolunk, amely e rendelkezés merev betartásából következik, következhet. Persze, ahhoz, hogy üdvös szolgálatról beszélhessünk, az kell, hogy valóban a legjobbak jussanak el külföldre. Ne for­dulhasson elő olyan eset, mint nemrég, hogy a hollandiai ma­gyar héten, egy termelőszövet­kezet sosem hallott nemzetisé-, gi együttese képviselte Magyar­o-szógot, utazási iroda szerve­zésében ... Jövőre Pécsett rendezik meg a világ egyik legrangosabb énekkari találkozóját, az Euro­pa Cantat-ot. Egy ilyen feszti­válra, nemcsak széplelkű kó- ristalányok és zenetanárok jön­nek el, hanem több tucat or­szág kulturális vezetői, politikai megfigyelői, újságírói — s ide­genforgalmi szakemberei is: a részvételi díjat valutában fize­tik. Ha szigorúan értelmezzük a rendelkezéseket, erre a feszti­válra sem kérhetők ki munkahe­lyükről a magyar kórustagok . .. Kormányzati döntésről lévén szó, célszerűnek láttam fölten­ni a kérdést a kormány szóvivő­jének: milyen megoldást java­sol a kulturális vezetés arra, hogy a szigorító munkaügyi rendelkezések ne érintsék hát­rányosan az amatőr művészeti mozgalmat? A válasz megjelent lapunk­ban. A kormány álláspontja az, hogy a munkaidőalap védelmé­re hozott rendelet hatása egye­lőre nem befolyásolja kedvezőt­lenül az egész amatőr művé­szeti mozgalmat. (Mindkét ki­emelés tőlem H. J.) A kormány­zat azt javasolta, hogy a külön­böző amatőr fesztiválokat és nagyobb rendezvényeket a hét­végéken. illetve szabadidőben szervezzék, mivelhoay értelem­szerűen (kiemelés tőlem H. J.), szabadidős elfoglaltságról van szó . . . Nem segíthet az amatőr­mozgalmon más, csak saját ma­ga. Megyénként, városonként, falvanként közös alapot kellene létrehozni, szerepléseket vállal­ni, gyűjtést rendezni, kották sokszorosításából, közösen el- véazett munkákból, mór nem használt népművészeti táravak eladásából, utcai muzsikálás­ból, külföldi menedzserek hasz­nának megcsapolásából pénzt csinálni. Elképesztő ötlet? Valamit tenni kell. Havasi János * Szívesen adnánk körre olvasóink­nak a témával kapcsolatos vélemé­nyét, javaslatait.- Mikor találkozhatnánk? Pajtásként, cinkosan egye­zett bele: — Holnap este hétkor, a szí­nészbejárónál. Talán hétre végzünk a próbával. De lehet, hogy várni kell. Megvár? Amikor este tízre elmentem Rózsi elé a Posztógyár kapu­jához, remekül sikerült a hazu- dozás. Szóról szóra elmond­tam mindent, ahogy történt. Csak éppen Viki helyett egy rücskös képű barátom napo­zott a motorcsónakon. Nem tudom, mi történhetett Rózsival, de hetek óta nem láttam ilyen jókedvűnek. Jöt­tünk a külvárosi, gömbakácos utcákon, és be nem állt a szája. Kis feketerigó. Kedve és arca egyaránt hamvas volt, a reggel üdeségét árasztotta magából, pedig már az este is a végét járta. Boldog mohó­sággal szusszantotta: — Fagylaltot kívánok! Beültünk a Rozmaring cúk­rászda- lugasába. Rózsi, mint valami maláj szűz, álmosítóan szép volt, ahogy ült a fátyol­virág sátora alatt, lenge kar­tonruhájában. Gyermeki oda­adással kanalazta a csokoládé fagylaltot. Rámnézett, kedvesen megcsodált, s a szemén föiiz- zo' az öröm szentjánosbogara.- Nagyon fess vagy. Ne öl­tözz ki így, mondtam már. Va­laki elszeret mellőlem. — Kellek is én valakinek — morogtam kényszerű vigyorral. — Ezen a napon már másod­szor esett nehezemre az anya­nyelvemen szólni. Megfogad­tam, hogy nem megyek el a színészbejáróhoz. De másnap este hétkor azért ott voltam. Igaz, nem egyértel­mű lelkesedéssel. Vitt a hiúság, meg a kíváncsiság. Meg az o régi vágyálom. Hányszor en­gedtem szabadjára vakmerő fantáziámat, hányszor képzel­tem el ezernyi változatban, hogy én a Vikinek udvarolok! Amikor kamasz voltam, minden héten igazolványképet csinál­tattam az apjánál, eményked- ve, hogy Vikit ott találom a műteremben. Aztán naponta bejártam sürgetni a képeket, holott világosan értésemre ad­ták, hogy csak a jövő hét kö­zepén lesz kész a rendelés. Én akkor mindenhová beiratkoz­tam, ahova igazolványképet kértek, csakhogy megfelelhes­sek a fotográfus firtató kérdé­seire. Én balga, honnan tud­hattam volna akkor még, hogy rajtam kívül zászlóaljnyi hős­szerelmes folyamodik ugyan­ehhez a szánalmas trükkhöz. A fényképész kirakata tele volt a sok bamba, szerelmes pofával, közöttük Viki életnagyságú portréja mosolygott egyszerre csábosán és egyszerre kárör- vendőn. Volt időm a kamaszkori ro­mantika lázálmaira gondolni, mert nyolc óra elmúlt, de Viki még mindig nem jött. Ácso- rogtam a színészbejárónál, amely tömör közönnyel hallga­tott az orrom előtt. Olyan el­utasítóan rekesztett ki, mintha nem is kapu lett volna. Fogyat­kozó türelmemet az emlékek mozijába csábítottam, hogy új erőre kapjon. Hiába. Már kilenc óra is elmúlt. Kétségbeesetten pörgettem vissza a legszebb emlékeket: Viki a korcsolyapályán lendü­letesen rajzolja a koszorút a jégre, andalítóan kecses őzug­rás, satöbbi. Viki első premier­je. Virágeső, könnyező nagyné­nik, kevély nagybácsik, sa­többi. Jöhetne már, hogy az a . . . Rózsi mindjárt végez. Ügy tudja szegény, hogy az egyik brigádtog házát segítem épí­teni. Mennyi hözugság. Akár a könnyelmű kölcsön: nagyvona­lúan bánunk vele, és elfelejt­jük, hogy egyszer számonké- rik. Végre, csakhogy megnyílik az erődkapu. De Viki helyett egy harcsabajuszú legényfor­ma lép az utcára, rajzlapköteg a hóna alatt. — Tessék mondani, vége a próbának? — kérdezem re­ménytelenül. — Miféle próbának? — néz végig a harcsabaiuszú. — Itt nincs semmiféle próba. Milyen jó, hogy sok egyéb mellett káromkodni is megta­nultam. Pusztító jégesőt szórok az egész világra, így rohanok a taxiállomáshoz. Dörren mö­göttem a Lada ajtaja, oda- vakkontom a sofőrnek: — Posztóayár! Rózsi biciklivel jött ki- Biz­tos jele annak, hogy nem szá­mított rám. A nyakamba repült, a biciklit visszatolta a megértő portás. Jai, de jó volt magamhoz szorítani a kocsiban. Bűnbá­nóan megsimogattam azt a kis vidám arcát, s miközben ő gyanútlanul tűrte a becézést, én végképp kiűztem vágyaim paradicsomából a szőke leo­párdot. Mégis hálás vagyok Vikinek. Nem patkolta meg a vessző- paripámat. Nincs többé olyan vágyam, amiért kinevethetné­nek. De Rózsinak elmondom az esetet, hadd nevessen. Ne­ki szabad. Vagy jobban te­szem, ha hallgatok? ... Attól félek, nem fog nevetni. Mégis elmondom. ígérettel, pénzzel, becsülettel utálok adós marad­ni. f,Frászlánc" gyermekbetegség ellen Boszorkányok és varázslók Egy érdekes kiállítás Stájerországban Aki 1987 nyarán vagy kora őszén Graz felé utazik Magyar- országról, a határt átlépve minden útkereszteződésben zöld irányjelző táblát lát: Lan­desausstellung (tartományi ki­állítás). Az utóbbi években Baranyával baráti kapcsolato­kat építő Stájerországban a nyári idegenforgalmi évadnak immár hagyományosan közpon­ti rendezvénye egy nagyszabá­sú tematikus kiállítás. Az ideinek a Lichtenstein hercegi család adott helyet Kelet-Stájerországban lévő vá­róban, Riegersburgban. A gyö­nyörű dombvidékből mintegy 200 méterre kiemelkedő bazalt­sziklára épült vár reneszánsz stílusú belső udvarával, míves kapuival, termeivel, szobraival, 1640-ben készült díszes, ková­csolt kútrácsával önmagában is maradandó élményt nyújt. Ezt az élményt gazdagítja a 16-18. századi boszorkányüldö­zést bemutató kiállítás. A ren­dezők célja az volt, hogy stá­jerországi példákon adjanak reális és szemléletes képet a boszorkányperekről. Nem a ku­riózumokra irányítják a figyel­met. A szenzációk helyett a mélyebb összefüggéseket tár­ják fel, e szörnyű események! társadalmi, kulturális hátterét. Ennek megfelelően a kiállí­tás első részében a kora újkori stájer népesség szorult helyze­tét, félelmeit mutatják be (gaz­dasági, szociális, egészségügyi viszonyok, a török veszély), va­lamint a vele összefüggő véde­kezési mechanizmusokat (nép­hit, népi gyógyászat, joggyakor­lat stb.). A második blokkban összeurópai összefüggésekbe ágyazva tárgyalja a boszor­kányüldözést, utalva a közép­korba visszanyúló gyökerekre (eretneküldözés, az ördögről alkotott kép). A több mint 20 teremnyi anyag egyik legfonto­sabb része a nők általános helyzetét taglalja a késői kö­zépkor és a korai újkor társa­dalmában. Itt mutatják be a boszorkányperek lefolyását, ki­menetelét, a vallatás és bün­tetés módozatait. Az utolsó rész a mába vezeti el a látogatót. Dokumentumok és felmérések, alapján azt mutatja be, milyen embercsoportok fogadták (eset­leg fogadhatják) el a boszor­kányságot, a varázslás erejét a 20. században, kik hajlamo­sak arra, hogy nemlétező, ter­mészetfeletti erők hatása alá kerüljenek. A sokrétű eredeti tárgyi, do­kumentum- és képanyag, a jól megformált makettek és a se­gítségükkel kialakított életké­pek történetileg hiteles, ugyan­akkor látványos tablót adnak a 16—18. századi ember életé­Efőcsináló boszorkányok nek, gondolkodásának e jel-, legzetes eleméről. A rendezők nem hagyják, hogy a naponta érkező sok száz látogató egye­dül birkózzon a sok látnivaló­val: A 10—15 percenként indí­tott 15—20 fős csoportokat jól felkészült egyetemisták kalau­zolják végig a termeken. Nem gépszerű tájékoztatást adnak, hanem beszélgetést is kezdemé­nyeznek és szakszerű válaszokat adnak a feltett kérdésekre. Aki ennél is többet szeretne meg­tudni a varázslás és a boszor­kányság történetéről, az a ki­állítás időszakában működő al­kalmi könyvesboltban több tu­catnyi szakkönyvek, illetve szép- irodalmi alkotások közül válogat­hat. Megvásárolhatja a kiállí­tás gazdagon illusztrált kata­lógusát is, amelyben részlete­sen ismertetnek minden bemu­tatott tárgyat, dokumentumot és az általuk ábrázolt történeti jelenségeket, folyamatokat. A vár alatt, a hegy oldalá­ban kialakult jellegzetes, szép stájer falu kényelmes panziók­kal, hangulatos vendéglőkkel, uszodával várja a hegymászás fáradalmait kipihenni vágyó turistákat. Mindez együtt a május 1,— október 26. között Riegersburg- ba érkező több tízezer ember­nek kellemes és hasznos prog­ramot, a kiállítóknak és a ven­déglátó községnek pedig ko­moly anyagi hasznot jelent. Ép­pen ezért mi, baranyaiak nem­csak turistaként figyelhetünk fel a kiállításra. A szakembe­reknek tán érdemes lenne mérlegelni: nem rendezhető-e hasonló nagyszabású időszaki kiállítás Baranyában is? Mert amit Riegersburgban láthatunk, nem boszorkányság, nem va­rázsló műve, hanem ötletgaz­dag, szakmailag jól felkészült, szorgalmas emberek munkájá­nak eredménye. Például Sikló­son, a várban, adott a szép környezet, az építészetileg is értékes, ugyanakkor elegendő kiállítási területet- biztosító épület. A többi már az embe­ren múlik . . . Vonyó József 1987. augusztus 8., szombat HÉTVÉGEQ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents