Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-08 / 217. szám
Csehszlovák folyamatellenőrző rendszer a Hőerőműben A 60 megawattos turbinagenerátor technológiai egysége CIRIS Gombnyomásra megjelennek az állapotjelzők - Naprakész mérlegszámítás - Üzemzavarnál- 10 percre visszatekint A kiskörei hajózsilip revíziója A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság megkezdte a kiskörei vízlépcső hajózsilipjének ötévenként esedékes revízióját. Az évente átlagosan 1500-2000 hajóegységet átbocsátó zsilipet a három hónapig tartó karbantartási munkák idejére ,,szárazra" tették, lezárták a vízi - járművek elöl. 85 méter hosz- szú és 12 méter széles medréből kiszivattyúzták a vizet és eltávolították a lerakódott iszapréteget, hogy a műtárgy valamennyi részéhez hozzáférhessenek. A revízió során átvizsgálják az immár húszéves létesítmény egész rendszerét, hidraulikai berendezéseit, elektronikus szerkezeteit, biztonsági forgórészeit, zsilipkapuit. Sor kerül a zsilip teljes korrózióvédelmére és ahol szükséges, az alkatrészek cseréjére. A teljes biztonság érdekében a VITUKI-t is segítségül hívják: a kutatóintézet ultrahangos műszerrel röntgenezi meg a víz alatti részeket, hogy az esetleges rejtett hibákat is feltárják. Július közepéig nem volt panasz 3000 hl sör egy nyári napon A Szalon órák alatt eltűnik Megmaradtak a kontingensek Az idegenforgalmi helyekre szombat-vasárnap is szállítanak — Fokoznunk kell a villamos- és hőenergiatermelés megbízhatóságát és javítanunk a gazdaságosságát. A számítógép mindkettőt segíti. Ezért telepítettük a csehszlovák CIRIS számítógépes folyamatellenőrző rendszert - mondja Papp József, a Pécsi Hőerőmű Vállalat irányítástechnikai üzemének vezetője. - Jó szakember pillanatok alatt átlátja a helyzetet és gyorsan képes dönteni az esetleges üzemzavar elhárítására, de képtelen annyi adatot és olyan gyorsan „feldolgozni", mint egy ilyen feladatra beállított számítógép. A hazai erőművi gyakorlatban <- de más szocialista országokban is - csak a nagyobb erőművek alkalmaznak folyamatirányító számítógépes rendszert. Ennek oka elsődlegesen pénzkérdés. A Pécsi Hőerőmű Vállalat a rekonstrukció során úgy döntött, hogy előteremti a szükséges 15 milliót erre a célra. De bizonyítani kell, hogy a rendszer meghozza az árát. — Bizonyítani tudtuk számításokkal, hogy nálunk ez szükséges, és idővel megtérül - állítja Papp József. Jelenleg a rendszer próbaüzeme folyik. — A biztonságot növelő és gazdaságosságot javító előnyei már most kimutathatók - mondja az irányítástechnikai üzem vezetője. A vállalatnál egyébként most folyik az in-' formációs rendszer korszerűsítése az NSZK-beli Diebold cég segítségével. Ök a fő hangsúlyt a számítógépes adatgyűjtésre és adatfeldolgozásra helyezték. A jövő útja csak ez lehet. Az V-ös és a Vl-os blokk hővezénylőjében két nagykazán és két turbina munkáját és apró rezdüléseit figyelik. S a kezelők nemcsak figyelik, adott „Jöjjön valaki, fogy az energia! Jöjjön valaki, szökik a pénz!" — kiáltott segítségért napjában többször a televízió W betűt viselő reklámfigurája, amely az utóbbi időben eltűnt a képernyőről. Holott az energiaárak jócskán emelkedtek, a viták pedig továbbfolynak a hőszigetelési technológiákról, különös tekintettel a legtöbbet támadott panelépítkezésre. Somogy, Tolna és Baranya építőipari vállalatai eddig is a DTV által tervezett, azonos panelformákkal dolgoztak, melyek hőszigetelését az elemekbe előre begyártott darabolt hungarocell, az azok közötti szigetelőcsíkok, illetve a kéregréteg adták. A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat által jelenleg próbált szigetelési forma lényege, hogy a házelemek összeszerelése után egybefüggő táblaként kerül fel a hungarocell, arra az alapvakolat, majd egy műanyag hálóréteg, végül az ún. DREIVIT vakolóanyag. esetben közvetlenül is be tudnak avatkozni a folyamatokba. Két hatalmas kezelőpult, fölöttük két-két színes képű monitor, mindegyik blokkhoz külön egységként, mögötttük a meny- nyezetig magasodnak a hagyományos, de korszerűsített ellenőrző endszerek a szabadon programozható, processzoros vezérlőberendezésekkel. A színes szemigrafikus képernyőn leolvasható a technológiai folyamat sémaképe, a kezelő összefüggéseiben látja az egész blokkot. Gombnyomásra megjelennek a mért eredmények, az állapotjellemzők (a segéd- berendezések, tolózárak, szivattyúk üzeme, illetve üzemen kívüli helyzete). Az egészből részletkép is lehívható, ha éppen valahol valamilyen gond van. A kezelők ujjai a világító gombokon zongoráznak, elalszanak, kigyulladnak az apró fehér és piros fények aszerint, Schraub Ferenc, a vállalat komlói építésvezetője elmondta, hogy az osztrák alapanyagokból készülő habarcsot mór évek óta használják az alagútzsalus, öntött házaknál. így a feladat nem egészen új, csupán az alkalmazási terület változott. Mivel a felület teljesen egybefüggő, kiváló a hőtartása és a homlokzat is tartósabb. A régi technológiánál a csomópontok kialakítása ugyanis nem volt mindig megfelelő, igy jobban kikezdte az időjárás, vagy éppen anyaggondok miatt nem fordítottak kellő figyelmet rá. Ezek következménye lett aztán a beázás, a pe- nészesedés, a lakások nem kielégítő hőmérséklete. Bár a teherhordó vázelemek gyártásánál ez esetben időt, munkát takarítanak meg és a hogy az ujjak „parancsára” hogyan engedelmeskedtek és milyen utasítást hajtottak végre az automatikák. A most folyó második rekonstrukciós ütemben a kialakítható két újabb hővezénylőbe újabb két CIRIS kerül, s akkor majd a három számítógép ellenőrzi a fő technológiai folyamatokat. De maradjunk még a próbaüzemelő rendszernél! A jobboldali képernyő a vízgőzrendszert vetíti ki. A „XXX” jelzés a kiépítés alatt álló mérőhelyeket jelenti - harmincból négy még hiányzik. A baloldali képernyőn fent automatikusan jelennek meg a zavarjelek. A képmező jobboldalán táblázatoson lehívhatók egy-egy résztechnológiai folyamat mérésadatai. A monitor alsó részén írhatók ki egyes táblázatok. A számítógép 1000 jelet tud fogadni, és ebből újabb 200 paramétert képes kiszámítani. A két pultnál túlsúlyban vannak már az elektronikai készülékek és berendezések, és az automatizálás foka is megnövekedett. Innen gyakorlatilag minden vezérelhető. A szabadon programozható processzoros vezérlőkkel a 10 technológiai funkciócsoport irányítható. De - és ez a biztonság alapja - a beépített védelmi rendszer baj esetén nagyon gyorsan automatikusan képes leállítani a blokkot. vakolóanyag egyben színező is, nem kell külön festeni, a kőműves utómunkálatok, az állványozás miatt összességében plusz élőmunka ráfordítást igényel. Nem is olcsóbb, nem is gyorsabb, népgazdasági szinten mégis megtérül, hiszen a lakások optimális hőmérsékletéhez így kevesebb energia is elegendő. Ezentúl pedig az alkalmazók jobb minőséget nyújtva elégíthetik ki az igényeket. Éppen ezért a Komló-Körtvé- lyesen épülő OTP-lakásoknál a vállalati szinten megnövekedett árak ellenére sem változtatnak a betervezett költségvetésen. A 280 otthont adó épületekből kettő a 4. szintig készült el, kettőnél pedig a belső festésmázolás, a tető-, illetve a hő- szigetelés folyik. Az utóbbit Az eseménynaplózást is rö-j videsen felváltja a számitógé-, pes rendszer kiírója, melyből minden blokkhoz egy tartozik. Ez másodpercenként rögzíti nemcsak az adatokat, hanem az esetleges zavarsorrendet is. * A CIRIS-4000 rendszer kli-j matizólt géptermében Szabó István, a csehszlovák ELEKTRO- MONT cég pozsonyi vállalatának mérnöke, az üzembe helyező csoport vezetője a próbaüzemmel kapcsolatos munkákat végzi.- Mit tud még a CIRIS?- A legfontosabb, hogy em- berközelibb, előre feldolgozott, gyorsabb és megbízhatóbb információkat ad a kezelőknek. A későbbiekben már akár műszakra — illetve napra kész mérlegszámítást is elvégez. A kiíró berendezéssel ké-i pes „postmortem” naplót is vezetni, tehát az üzemzavarnál 10 percre viszatekint, és lehetővé teszi az üzemzavar lefo-i lyásának és feltárásának utólagos elemzését. A gépteremben a programozói terminál áll a központi helyen. Idővel innen lehet úgy beavatkozni, ami megváltoztatja a jelenlegi rendszer működését, illetve azt ellenőrizheti.- Az üzembiztonságot mi garantálja?- Az eseménynaplózás, a zavarsorrend és a postmortem. De a gazdaságosságban is nagy szerepe van a rendszernek, hisz órás, napi vagy havi: naplókban írja ki a gazdasági alapadatokat és a mérlegszámítást is olyan gyorsan, hogy annak birtokában még, közvetlen beavatkozásra is lehetőség adódik. Papp Józseftől kérdezem: — Ha meglesz a másik két CIRIS is, lesz-e folytatása ifi Hőerőműben a számítógépes folyamatellenőrző, később akái" a folyamatirányító rendszernek? Elképzelhető-e, hogy belátható időn belül a szénpakura, a víz adagolásától kezdve a Hőerőmű valamennyi folyamatát számítógép ellenőrzi, hangolja össze és vezérli? — Remélhetőleg egyszer majd erre is sor kerül.... legkésőbb október végéig be is fejezik, mivel a munka száraz időjáráshoz kötött, nem úgy, mint azelőtt. A tervszerű munka érdekében a közeljövőben még több gondot fordítanak a munkaerő-átcsoportositásra, a fennmaradó kapacitásukkal pedig belső átalakításokat vállalnak. A TAÉV-nél a szeptember eleji termékszerkezet-váltás lesz igazán látványos. A DTV tervei alapján olyan új panelcsalád gyártását kezdik meg, melynél az épület tervezője az egyébként kötött méretű elemeket tetszés szerint, 30 centi- méteres modulokkal toldhatja meg. Ezzel az egyhangú lakótelepek helyett egyedi homlokzatú házak születhetnek: azonos elemekből, más kivitelben. N. A. Ismerős vendéglős meséli: — Olyan nyár még nem volt, hogy ne lett volna gond a sörrel. Az ember hiába igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a gyárral, a szállítókkal, előbb-utóbb mégis bekövetkezik a gikszer: napokat késik, vagy egészen elmarad a szállítmány. A vendég persze nem fogad el magyarázatokat, ha nem tudom kiszolgálni, itthagy, elmegy máshová. Néha akad ugyan, aki kisegít, de ennek is van határa. Ezért döntöttem úgy, hogy veszek egy régi házat valahol a közelben, helyrepofozom, és lesz egy jó raktáram. Mit mondjak? — az ötlet bevált, nálam azóta nincs sörhiány. Az igazsághoz tartozik: sokak véleménye szerint idén mintha másutt is javult volna a helyzet. A forgalmazók többsége július közepéig legalábbis nemigen panaszkodott. Ahol gondok jelentkeztek, módosították a tartalékot, útnak indították a saját járműveket. Bár az utóbbi nem bizonyult mindig gazdaságos vállalkozásnak. Az egyik vendéglátó vállalatnál például kiszámolták, üvegenként majdnem eay forintot fizettek rá az akcióra. * A pécsi sörgyár termelése rendszerint nem fedezi az igényeket, így mindig szükség van bizonyos mennyiségű importra is. Ennek — ahhoz, hogy valóban biztosítani lehessen a megfelelő ellátást — még a főszezonban meg kellene érkeznie. Az idén mégsem így történt. Tímár István, a Pannónia Sörgyár igazgatója dühösen ül a telefonnál. A vonal másik végén elhangzottakból semmi sem hallható, a beszélgetésből annyi mégis kiderül, hogy 500 vagon sörrőt van szó, ami pár nap múlva talán meg is érkezik a megye- székhelyre. — A magyar söripar a lengyel és cseh sörrel a palackot is behozza - mondja az igazgató. — Az üvegek a törés pótlásán kívül lehetőséget adnak egyfajta árucserére. A korább: években így került az országba számottevő jugoszláv és osztrák sör. Ezt most is betervezzük. A jugoszlávokkal nem jött létre üzlet, az osztiák fél viszont kedvezően nyilatkozott. Vállalták, hogy 30 százalékkal több üveget vesznek át.; mint a sör ellentéte, és készpénzben fizetnek a többletért A sörgyár azonban hiába szorgalmazza a megáilcpodást, a magyar külkereskedelmi szervek tavasztól nyárig húzták a2 időt. Július végére kialakult a hiányhelyzet. A sörgyári túrák először csak napokat késtek, augusztus első hetében már egyhetes lett a lemaradás.- Júniusban 5000, júliusban 6100 hektoliter volt a hián^ Annak ellenére, hogy áprilisban üzembe helyeztüi k egy új palackozógépet, az az egy-két ezer hektoliter, amivel többet: tudtunk gyártani, nem pótolta ezt. Az első félévben 10-1T ezer hektoliterrel termeltünk többet, de még ez sem volt elég. Bár az idei évre nem tér veztük - a fogyasztók sem. igazán kedvelik —, mégis átvettük a cseh tankos sört. A kialakult helyzetet befolyásolta az is, hogy májusban annyira lecsökkent a .kereslet, hogy nem tudtunk folyamatosan sört főzni. Néhány éve szerződéses alapon történik a sör értékesítése. A forgalmazók, s a gyártó szerint is, ez egyfajta kényszerpólya, hiszen az igények és a lehetőségek között továbbra is mély szakadék tátong Ugyanakkor továbbra sem szűntek meg a keretek, a kereskedelmi és a vendéglátó vállalatok továbbra is meghatározott kontingensekkel kénytelenek gondolkodni. A Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnál 10 600, a Megyei Vendéglátó Vállalatnál 4 420, a Mecsek- vidékinél 940 hektoliter volt a júliusra tervezett mennyiség. Az elosztás nem kis gondja főleg a hétvégéken fokozódott. Az olyan idegenforgalmi heJ lyekre, mint Harkány, Orfú, Abaliget vagy Sikonda, szombaton és vasárnap is érkeztek szállítmányok.- Egy-egy nyári napon több mint 3000 hektoliter sört adunk el — mondja Tímár István. — Ebből a minőségi aránya 20 százalék alatt van, de mert o Szalon a legnépszerűbb, a fogyasztó mégis azt keresi. Ez viszont órák alatt eltűnik a boltokból. A szállítást részben saját, részben bérelt gépkocsikkal oldjuk meg. Csak Pécsett 24, nagyobbrészt öttonnás teherautó végzi a terítést. Ha van elég termék és fuvareszköz, a munka meghatározott túraterv szerint megy. v A jövő talán mégis biztató. A Pannónia Sörgyár a következő években tovább növeli kapacitását. A mostani 750 ezer hektoliteres termeléssel szemben, a 90-es évek elejére már évi egymillió hektoliter sört főznek, palackoznak. Ferenci Demeter Murányi László Szeptembertől új panelcsalád gyártását kezdi meg a TÁÉV Egybefüggő hőszigetelés A CIRIS folyamatellenőrzö számitógépes terem 1987. augusztus 8., szombat HÉTVÉGE