Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-03 / 212. szám
Modellezés Befejeződött a Mecsek Kupa Mint hórom, a földtörténeti középkorból visszamaradt, egymást kergető óriási bögöly, úgy húznak el fejünk felett a sivító masinák. A pogányi MHSZ repülőtéren vagyunk, ahol utolsó pillanataihoz érkezett a Me- esek Kupa rádióirányítású nem-, zetközi modellező verseny. Mohai István, c^megyei modellező szövetség egyik vezetője indulóként és rendezőként- is el-, mondja véleményét. — Negyvenöt résztvevő állt rajthoz az idei Mecsek Kupán, s ez a hagyományosnál valamivel kevesebbnek számít. Az az igazság, hogy a tavaly Pécsett rendezett világbajnokság eléggé kimerített bennünket, úgyhogy ez évben sokkal inkább a felkészülésre, mintsem versenyek szervezésére koncentráltunk. Persze azért nincs ok panaszra: a Mecsek Kupának idén is van világbajnoki címet nyert vendége. Ez a vendég pedig a cseh-i szlovák csapattal érkezett, és Z. Maiinának hívják. Északi szomszédaink egyébként elég nehezen rázódnak bele a pécsi versenybe. Állandóan kérdésekkel hozakodnak elő, kritizálnak mindent, ráadásul úgy kezelik.a rendezőket, mintha ez lenne a pécsiek első versenye. , — Le is kellett ülnünk velük, hogy elmondjuk nekik: semmi értelme, hogy így viselkedjenek. Ha tavaly a világbajnokságon csak fele ennyi probléma merül fel, mint most velük, mór kudarcba fulladt volna a verseny. Érdekes módon az olasz, az osztrák és a nyugatnémet társaságnak egy rossz szava: sincs — így Mohai István. A starthelyen közben újabb futam résztvevői túráztatják az aprócska motorokat. Pedig a verseny során az üzemanyag, minden cseppjére szükség le-.- hét, hisz másfél deci van belő- le egy repülésre csupán. Ezzel kell négy kilométert megtenniük a gépeknek, melyek az egyenesekben kb. 260 km/óra sebességet is .elérhetnek. Egy-I egy ilyen, vagy hasonló modell elkészítéséhez legalább ezer munkaóra kell, s az áruk is elég borsos, úgy hatvanezer forint körül mozog. A verseny- pálya mellett egyébként árulnak is néhány egyszerűbb repülőt. Az árak 50—400 forint között vannak, de ha valakinek hirtelen nincs ennyi pénze, az a következő hetekben a MAGÉV Bajcsy-Zsilinszky utcai boltjában is beszerezhet hasonló konstrukciókat. Eredmények: Műrepülő kategória: 1. Filgas (osztrák) 2487, 2. Szabó (MHSZ Gyöngyös) 2002, 3. id. Mohai (MHSZ Ércbányász) 1650. Sebességi kategória, 6.5 kem: 1. Hovorka-Malina (csehszlovák) 579, 2. Vojan-No- vak (csehszlovák) 448, 3. Supek -Pajdlhauser (csehszlovák) 291. 3.5 kem (OB): 1. Áts—Csolity (MHSZ Debrecen) 117, 2. id. Pintér—ifj. Pintér (MHSZ Győr) 110. 3. Sólyom-lmre (MHSZ Debrecen) 99. 3,5 kem (nemzetközi): 1. id. Novak-Vojan (csehszlovák) 77, 2. Vedejan-Novak (csehszlovák) 78, 3. Supek— Pajdlhauser (csehszlovák) 83. Visszakozott a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség... Több mint egy éve tart már az 1985—86. évi jugoszláv labdarúgó-bajnokság botrányos befejezésének az utázöngéje. A szövetség annak idején megismételtette az utolsó forduló mérkőzéseit - a sok „furcsa" eredmény miatt —, majd tíz csapát kénytelen volt egyaránt mínusz 6 ponttal kezdeni az 1986-87. évi szezont. Ebbe az érdekelt klubok nem nyugodtak bele, fellebbeztek, szinte havonta változott a helyzet, bekapcsolódott a belgrádi és a szerbiai bíróság is. állást foglalt az UEFA. Sok hírügynökség már „jugoszláv futballszínházról” ír, főleg azok után, hogy az elmúlt hét újabb fordulatokat hozott. Hétközben a szerbiai bíróság úgy döntött, hogy a szövetség tavalyi határozata szabálytalan volt, ezért visz- sza kell adni ■ a csapatoknak a 6—6 pontot, ami természetesen teljesen megváltoztatta a sorrendet és a kiesést is. így a visszaadott 6 .ponttal a Partizán lett a bajnok, a Vardar pedig elvesztette aranyérmét. A Szarajevó továbbra is az első osztályban játszhat, Vitorlázás A Pécsi tavon péntektől-va- sárnapig megrendezett Mecsek Tourist ranglista minősítő versenyen, 10 egyesület 47 Optimist hajója részére 5 futamot rendeztek. A két kategória (Optimist I,—II.), legjobb és egyben legeredményesebb versenyzőié, a Balatonalmádiból érkezett Eszes Bernadett lett. kiesik viszont a Vinkovci. A helyzetet bonyolítja, hogy a jugoszlávok a korábbi állás szerint nevezték csapataikat az őszi európai kupatornákra, így q BEK-be a Vardart, amelynek első -ellenfele éppen, a kupát védő portugál FC Portó. A jugoszláv szövetség elnöksége szombaton Zágrábban rendkívüli ülést tartott, s elfogadta a bírósági döntést, amely minden tekintetben visszakozást jelent, mert eddig függetlenítette magát a bíróságoktól, s nem hagyott beleszólást döntéseibe. Hírügynökségi jelentések szerint azonban még korántsem látszik befejezettnek az ügy, mert biztosan lesznek, akik most ezt a határozatot fellebbezik meg. Feladták a leckét az UEFA-nak is, mert az érdekeltek kérik az őszi tornákon való részvételi lehetőségüket. Nagy kérdés az is, hogy ezt. miként fogadja az európai szervezet. Európa-bajnok a magyar női sportpisztöiy-válogatott 1. Tatabánya—Naestved 3-1 1 2. Aarhus—Vasas 1-0 1 3. Halmstod—Ú. Dózsa 2-0 1 4. P. Szczecin—Magdeburg 3-1 1 ■ 5. Bellinzona—D. Streda 2-0 1 6. Grasshoppers—FF Malmö 2-2 z 7. L. Poznan—AIK Stockholm 0-0 x 0. Plastika Nitra—Lyngby 4-1 1 9. Karlsruhe—1. FC Köln 1-1 i 10. Dortmund—B. München 1-3 2 ‘11. Kaiserslautern—Frankfurt 2-2 x 12. Hannover—Werder Bremen 0-1 2 13. Saarbrücken—St. Pauli 0-2 2 Pótmérközések: 14. Fortuna Köln—Bielefeld 3-1 1 Ragyogóan fejezték be a magyar sportlövők a Lahtiban rendezett, csaknem két hétig tartó Európa-bajnokságot. A záró napon a női sportpisztoly- válogatott aranyérmes lett, egyéniben Kotroczó Lászlóné a 6. helyen végzett. Kitűnően szerepelt a férfi junior gyorstüzelő pisztolyos gárda is: az együttes ezüstérmet nyert, egyéniben Takács Tibor 4. helyezéshez jutott. — Eredmények: Női sportpisztoly: Egyéni Európa-bajnok: Irina Kocserova (Szovjetunió) 686 kör (586, 100), 2. Marina DobMintegy 10 000 néző előtt került sor az autós Duna—Alpok Kupa hegyi gyorsasági versenysorozatának harmadik, egyben magyarországi futamára, amely az országos bajnokság 4. fordulója is volt az 5400 méter hosszú mátrai hegyi pályán. A nemzetközi verseny első helyéért a nyugatnémet Sten- ger és az osztrák Pedrazza vívott nagy csatát. Az első „felfutást" Stenger nyerte, a második futamban Pedrazza 2:21,46 perc alatt ért fel" a roncsévá (Szovjetunió) 684 (584, 100), 3. Britt-Marie Ellis (Svédország) 683 (584, 99), . .. 6. Kotroczó Lászlóné (Magyarország) 682 (585, 97). Csapat Európa-bajnok: Magyarország 1748 kör, 2. Szovjetunió 1743, 3. Svédország 1741. Gyorstüzelő pisztoly: junior férfiak: A záró számban, a férfi gyorstüzelő pisztolyban "Magyarország csapata a Szovjetunió mögött a második helyet szerezte meg. Egyéniben Orbán László 6. helyen végzett. célba, ami új pályacsúcs, de a két futarri összesített eredménye alapján Stenger állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Duna-Alpok Kupa abszolút sorrend: 1. Herbert Stenger (nyugatnémet, BMW) 4:43.10 p, 2. Walter Pedrazza (osztrák, BMW) 4:44.27, 3. Kiss Dezső (Volán SC, Toleman F2) 4;51.56, 4. Kesjár Csaba (Formula Racing Club, Daliara F3) 5:11.89, 5. Viktor Mihalik (csehszlovák, Alfa Romeo) 5:16.62. Vendégsiker a Mátrában Tanfolyamok, versenyek, ranglista Hódít a tenisz Pécsett Ki az amafőr? — Of év alaH- kéf fucat- pálya épült- — Amafőrverseny csak pénzdíj nélkül! Aki Pécsett az utóbbi időben az amatőr tenisznél gyorsabban fejlődő sportágat akar keresni, az reménytelen vállalkozásba kezd. Az első lépések a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére tehetők. Míg a tenisz hódolóinak számát kimutató nyugati statisztikák ebben az időben már számottevő csökkenést mutatnak, Magyarországon ekkor kezd csak igazán hódítani a fehér sport. Bár, a városban abban az időben még nem hemzsegtek a teniszpályák, 1981-ben Pécsett már beindult az amatőr teniszezők csapatbajnoksága. Hogy a fellendülőben lévő mozgalmat támogassa, tevékenységét-koordinálja, 1983-ban megalakult a Városi Tenisz Szövetség. A szövetség szakemberek segítségével mérte fel a városban az igényeket és lehetőségeket új pályák létesítésére, if-' tetve a régiek rendbehozatajóra. A felmérés és az azt követő munka eredményeként az utóbbi öt évben a város különböző pontjain két tucat — tizenhárom műanyag és tizenegy salak —, teniszpálya létesült. A tárgyi feltételek ilyen javulása mellett, egyre csak tovább gyarapodtak az amatőr tenisz szerelmesei is. A különböző egyesületekben egymás útón alakultak meg a tenisz szakosztályok, így a belépő tagok már szervezett körülmények között űzhetik a sportot. • LAS VEGAS: Mike Tyson az egyedüli hivatásos nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, miután szombaton pontozásos győzelmet aratott Tony Tucker ellen. 9 BAASTAD: Nem sikerült a folytatás a Taróczy, H. Günthardt (svájci) kettősnek a svéd nemzetközi teniszbajnokságon. A ’legjobb négy között 2:6, 7:5, 7:6 arányban vereséget szenvedtek az Edberg, Jarryd svéd párostól. • GORZÚW WIELKOPOLS- Kl: A kosárlabda leány kadett Sokan csak a játék öröméért lépnek a pályára, de az utóbbi időben egyre többen lesznek azok is, akik szeretik másokkal összemérni tudásukat, akár versenyek'keretében is. A szövetség munkája és a szaporodó szakosztályok révén erre is egyre több lehetőség nyílik. Most mát évek óta két — alsó és felső —, ágon folyik a városi csapatbajnokság, de nő az egyéni nevezésé versenyek száma is. Ebben az évben már közel tíz ilyen versenyt hirdetett meg a szövetség, amelyek között nem egy, úgynevezett pontszerző verseny. Új kezdeményezése ugyanis a szövetségnek, hogy az itt elért eredmények alapján ranglistát készít az amatőr teniszezőkről. Ennek elsősorban szervezési jelentősége van, de ki ne olvasná. szívesen a nevét egy ilyen ranglistán, ha még csak városi is. A-szaporodó sportolók'és .versenyek miatt, a közelmúltban óhatatlanul előtérbe került az amatőrség problémája. A szövetség, hogy elejét vegye a mór kezdődő rosszízű bejelentgeté- seknek, úgy határozott, hogy Pécsett az amatőr, akinek nincsen semmilyen minősítése. A szövetség következő gondja a versenyek díjazása. Más sportágak mintájára, dz amatőr teniszben is kezdett elterjedni .a pénzdíjazás. A szövetség állásfoglalása az, hogy a jövőben ezt nem támogatja, érmekkel, kupákkal fogják honorálni a versenyzők teljesítményét. Európa-bajnokságon a 9-12. helyért: Magyarország-Lengyelország 84:57 (46:26), Spa- nyoiország-NSZK 75-74 (46-32). 0 OTTAWA: • Szenzációs eredmény született a kanadai atlétikai bajnokságon. A 100 méteres férfi síkfutást a világ 3. legjobb eredményével, 9,98 mp-cel nyerte az olimpiai bronzérmes Ben Johnson, s mindössze 5 századmásodperccel marad el az amerikai Calvin Smith világcsúcsától. A kiváló atléta ezzel negyedik országos bajnoki címét szerezte. örvendetes, hogy az amatőr versenyeken újra megjelentek a nők, és a veterán teniszezők is. A sportág fejlődése természetesen, kihat a fiatalok választására is. Egyre népszerűbbek a nyári tanfolyamok és szaporodnak az egyesületek fiatal tagjainak száma. Itt ugyan még korai lenne John McEnroe-k feltűnését várni, de remélhetőleg az amatőrizmus ilyen mértékű fejlődése, a jövőben a versenytenisz színvonalának növelését is segíti. Javulnak tehát a körülmények, a fejlődés évről évre figyelemmel kísérhető. A következő lépés az lenne, amely változtatna a tenisz idénysport jellegén. Igazolt versenyzők és amatőrök egyaránt örülnének a városbon egy, a téli játéklehetőséget is biztosító fedett létesítménynek. Kaszás Endre Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírfopkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és a Híríapelőfizetésl és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, . egy évre. 516.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 TOTO