Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-29 / 237. szám
Városi irodalom Városi irodalom. Mondjuk: szegedi irodalom. Létezik egyáltalán most efféle? Nem az önmagunk termelte provokatív kérdést megkerülendő, de idézzük meg kissé a múltat, midőn a prózát Tömörkény, a lírát Juhász Gyula neve emelte a magasba, s a címszó - szegedi irodalom lett. Hogy a kifejezés mit tételez föl, minek létét igazolja vissza? A válaszhoz tudnunk kell, hogy a jelen helyzete mindig „más”. Skrupulosokkal teli, fenntartásokkal, netán előítéletekkel hasonlít- gató, elégedetlenkedő maiak, persze, hogy tisztában lenni igyekszünk szűkebb pátriánk irodalmában is a korlátok helyével, a vélt vagy valóságos érték-helyezések részleteivel. A jelen szegedi irodalmáról hallottam már olyat is, hogy van szegedi és van Szegeden élő irodalom, ám a folyamatosságot, a folytonosságot bizonyító vélekedéseket úgyszintén. Az irodalommal félig hivatásszerűen, kulturális újságíróként, ám legalább annyira a bölcsész-őrület szerelmével is foglalkozó, mostani szegedi irodalom-összeállító, provinciáis gőggel jelenthetné persze, hogy Mocsár Gábor országos hírű, igen jelentős íróink közé tartozik és hogy Baka István nem is oly régen a nem éppen mindennapos elismerésnek számító Graves-díjat kapta meg - ám ehelyett, egyszerre bevezető és záradék gyanánt, kontstatálja, nézzük, olvassuk — most itt tartunk. Domonkos László Pintér József: Idegenforgalom SIMÁI MIHÁLY . • Történelem Golyóütötte csákóm és törött kardom vérző kezemmel fölveszem. Föltérdelek két elvérzés között — fogadni szemből a könyörtelent. Zászlót égetnek. Árván füstölög ... Hát ez is keli még, ez a gyötrelem?) „Jaj a legyőzőiteknek I” — Lódögök fölött három elhamvadt szín kereng ... Két elvérzés között most hát ezért kell oly pirosán köhögni a vért, hogy belészakadjon a meglőtt tüdő; hogy fehér legyen a test, halottfehér, — s őrülten zöldellni kezdjen az Idő térképasztalán ez a csatatér... (Két elvérzés után föltámadunk Uram a ránkváró harmadikért) KATONA JUDIT Parancsolat Hű reményt kötéllel, hitet puszta kézzel, költőt némasággal, festőt vakságával, álmában az alvót, boka helyett tarkót célozni nem szabad. Törvény értelmében, csak egyféleképpen: madarat röptében, s futtában a vadat. POLNER ZOLTÁN ff I Öregek Liliomsikolyt, jaj, ki ölelne szívére, ki ölelne, ha véres harmatot sírnak a mályvák, s jajongó pávák torkában a hold, ki ölelne szívére liliomsikolyt? Baltával agyonvert mezők, dűlők közül haza ők nem jöhetnek többé. Zöld jegenyékért hiába könyörögnek már. Küszöbük előtt az éj, és dühöngve tépik fent a tetőt vasvillakörmű fekete varjak. Zuzmaracsipkés alkony az arcuk, átfúj rajtuk a szél, Isten megveszekedett hidege. A szélben mészfehér barmok kék tekintete. Ó, ha nyarak madaras pallóin járnának még piros citerávall Földbe sóhajtott szavaik .>• most mind megerednének igazán. De roppant a csönd s pici könnyet sir egy cinke a fán. Tóth Béla Mesét mondat a harag? Fiatal üvegeslegény koromban Sándorfalváról éppen Tápéra szaporázta-m a lépteimet, mért erősen készülődött az idő. Esteledett is, havas felhők du- dorodtak Szeged felől. Már láttam a falu szélső házait, amikor rákezdett. A szél a hóval össze- karolkozva, de verte, fújta szemem, számat teli. Mire az első házakat elértem, a bakancsom szára is megtelt. Bezörgetek az első házba, hogy szállást, oltalmat kérjek. Hová is mehetnék ilyen ítéletidőben? A házigazda Bence Nagy János kétfelé boronálta a száját födő tutajnyi bajuszát,-s úgy szólt ki közüle: ha a karólábú konyhai ágyat elfogadom, hát fülle maradhatok. Vándorlegény az eqytehenes istállóban is megéjszakáz, csak tető legyen a feje fölött. Kint pikulczott a szél a napraforgószárból épített kerítésen, idebent meleg terjengett a vályog- tűzhelytől áradva, elkeveredve fövő fehérkukorica illatával. Már égett a hármas petróleum- lámpa, amikor az asztalra került a vacsora. Engem is tányérhoz pásztorítanak, hogy ne vessem meg a kínájukat.' Szó nélkül eszünk a finomságokból dudorodásig. Nagy kancsó kút- vizet eresztettünk utána. Bence Nagy kiment a kazalhoz, hogy tűzrevalót hozzon. Beszédes szemű feleségétől kérdem, míg kint járt a gazda, hogy tán csak nem énmiattam szorult belé a szó. Útban lennék? — Aj, dehogy. Hórom napja a fogát vicsorgatva káromkodik az uram a seggenülő tolvajok miatt, akik egy kis jussolá- si ügyben eltizedelték a ráeső harmincad részt. De hát én azt sem tudom, kik a seggenülő tolvajok. Ismerek besurranó tolvajt, zsebtolvajt. Ilyenről nem is hallottam. Tón nem néznek éngem is tolvajnak? — A, ügyvéd értődik az alatt! Bence Nagy megrakta gallyvó- gadékkal a tüzet, parazsat kapart pipájába, fölült a padkára, püffentett akkorát, a petróleum- lámpa is pislogni kezdett, megkérdi hozzám fordulva, mintha az imént hagytuk volna abba az el sem kezdett beszélgetést, hogy: — Tudja-e miért nincs ügyvéd a mennyországban? — Szégyen, nem szégyen, nem tudom, mert a mennyország ablakait eddig nem én üvegeztem. Ha odakerül a sor, hát bizonyosan bekukucskálok rajta ... — Na, én elmondom, hogy miért nincsen egy prókátornál több odafönt. Meg nem is lesz, annyi bizonyos! — Kíváncsian várom vélelmét, csupa fül vagyok!- Egy ügyvéd följutott az égbe, hát örült naphosszat az angyali szózatokon, az örök világosságon. Jókat beszélgetett a nagyszakóllú szentekkel, sétálgatott a napjárásos égi mezőkön, amikor azt vette észre, hogy jaj de nagyon unalmas ez a csudálatos világ, mert odalent a sártekén nyüzsgős életet élt. Naphosszat loholt, tárgyalt, pereskedett, vitatkozott, civakodott, csalt és hazudott. Itt meg a sok jótét lélek között nincs az ügyvédnek egy árva ügye. Már annyira volt unalmában, azt latolgatta, ő visszakéredzke- dik a földre. De nem siette el, mert úgy lehet, gondolta, még egyszer tán vissza se talál ide. Addig okoskodott, végül szerzett magának foglalkozást. Szent József egy féltetejű szín alatt műhelyeit, amikor az ügyvéd rálelt. Az üdvözülteknek forrásvizet szállító lovaslajt hátsó kerekét küllőzte éppen. Az ügyvéd rácsodálkozott:- Szent atyám, József, hogy is akarnék én egebéli járatlanságomban vétkezni, de hót azt látom, nincs igazság, még a mennyországban sem! — Már hogyne volna — válaszolta a nagy szent, és iparosi öntudattal faragta tovább a küllőket. — Pedig én már engedelmet kérek, úgy látom, hogy nincs! Mert ha volna, imás rend volna! Látod, szent atyám, te rokonságban vagy az Úristennel. Az Úr Jézus nevelőapjának tudlak. A Boldogságos Szűz Mária hites ura vagy, még sincsen hozzád méltó hivatalod idefönt? Fiad a teremtett világot kormányozza, te meg ebben az ablaktalan műhelyben farigcsálsz. Ugyan, tán csak krumplilevesre futja belőle, már megbocsáss, ha vétkesen szólok, úgy lehet tán még koplaltok is, ruhában, miegyébben szűkölködtök. Segíteni kellene ezen! — Majd éppen te segítenél — intette le a jámbor szent az ügyet kereső ügyvédet, s vonókését mérgeskésen akasztotta cájgrámába. Az ügyvéd nem tágított. — Én csak azt mondanám, ha meghallgatnál, hogyan lehetne segíteni. Nézd meg atyám, Szent Pétert. Közönséges hálószaggató halász volt világ életében, nem olyan tanult céhbeli mesterember, mint te. Háromszor is megtagadta Urunkat, Megváltónkat épp akkor, amikor a legnagyobb baj leselkedett rá az Olajfák ' hegyén. Mégis az övé a legszebb beosztás. Ö a mennyország kapusa, nála a nagykulcs, ő szedi a pénzt, rajta 'múlik, kit ereszt be, kit utasít vissza. Pedig ha ez a mennybéli hivatal valakit megillethetne igazán, az te volnál, szent atyám! Szent József takarodásra intette oz ügyvédet. Hallani sem akart róla, hogy Pétert kitúrja állásából. De az ügyvéd odafönt is ügyvéd, addig jött-ment, sertepertélt, napokon át nyaku- rászta a jámbor Szent Józsefet, amíg az fölpanaszolta szavait egy vasárnap, amikor a szent család együtt ebédelt, hogy bizony, itten sincsen igazság! És mintha kedvet is érzett volna a változatossághoz. Nem könnyű ám a szekercét emelgetni egész nap, a vonókést húzni, a fűrészt mozgatni, a magatehetetlen farönköket hasigatni. Jézus meg Szűz Mária elgondolkoztak az ügyvéd ajánlatán, ígérték, megnézik, mit is lehetne tenni. Hátha Szent Péter is megunta már a.hivatalát, kiöregedett belőle. Mehetne nyugdíjba. Nem kell éjjel-nappal a kaput nyitogatnia. De ha nem akar még nyugalomba vonulni? Nem tudtak megegyezni, csak abban, hogy az Isten ítélőszéke elé viszik a dolgot. Igen, de ezt írásba kell foglalni. Szóltak az ügyvédnek, hogy csinálja meg az írást. Közben Szent Péter is neszét vette, hogy valami készül ellene. Bízott ugyan az örök igazságban, de azt is tudta, hogy a rokonság mégiscsak rokonság, jó lenne neki is cselekedni valamit. El is óvokadott a Teremtő zsámolyához. Fölemlegette, hogy milyen régi hűséges szolga ő itten, s most mégis olyan szelek fújdogálnak, hogy néki tón kitellett a böcsülete! Éppen akkor ért oda Szent József az ügyvéddel. Hozták az írást is.- Hát tik mi járatban vagytok? — kérdezi az öreq Dumnye- zó az utóbb érkezőket. Az ügyvéd előállt, mondja olyan folyékonyan, ahogy odalent megtanulta! Az Úristen elgondolkozott. Neki most igazságot kellene szolgáltatni. Mert igaz, ami igaz. Szent József is többet érdemelne, de a régi cselédet is hogy kergesse el a kenyérkeresetéből? — Az igazságot keresitek rajtam? Hát az hogy lenne igazság, hogy Szent József a védőügyvédjével áll előttem, Péter meg egyedül. Nem ítélhetek a vitában. Hanem mihelyt még egy ügyvéd följut a mennyországba, fogadd magad mellé Péter, és jöjjetek elém Ítélethozatalra. Akkor igazságot teszek köztetek. Elmehettek! Péter attól kezdve mindent elkövetett, hogy ügyvéd ne jusson a mennyországba. Igaz, nem sokan jutottak el közülük a küszöbig sem. Lefelé volt ki- krétózva az útjuk. De az a néhány is, aki odáig jutott, hiába zörömbölt. Azóta sincs még egy ügyvéd odafönt. Péter máig ott szolgál a kapuban. Csak a bajt csinálva! Zoltánfy István: Apám HÉTVÉGÉ 1987. augusztus 29., szombat
