Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-16 / 225. szám

A labdarúgás impresszionistái Következik az Osztrák Nagydíj „Szerény véleményem szerint az emberi korrektséghez hozzá­tartozik, hogy valaki ne mások testén keresztül akarjon érvé­nyesülni, előbbre jutni. Nekem - az ajánlatokat tekintve - nem a Rába volt az egyetlen lehetőségem. Nyugodtan ma­radhattam volna Zalaegersze­gen, nem üres frázis, hogy cso­dálatosan éreztem magam, sok minden odakötött, s ráadás­ként tökéletesen megvoltunk elégedve egymással. A város, a vezetők velem én pedig a körülményekkel, a csapattal, a csodálatos közönséggel ..." — nyilatkozta Győrbe kerülése után közvetlenül Cellei Imre edző akire előbb Keszthelyen, majd a három sikeres év után Zalaegerszegen figyelt fel a labdarúgást kedvelők tábora. Az edző azóta szakított a Rába ETO-val és visszatért első sikereinek színhelyére a Bala­ton partjára, Keszthelyre. A sors különös fintora, hogy a nyár elején a város labdarúgó- csapata is vissza kanyarodott oda, abba az osztályba, ahon­nan Gellei mester hét évvel előbb az NB ll-be kormányoz­ta őket. Véget ért tehát egy szép korszak, amit szakmai kö­rökben is az edző nevével em­legetnek, az általa irányított csapatok stílusát pedig a kö­vetkezőkkel jellemezte egyik hazai szakíró: „Gellei játéko­sai jól szórakoznak a pályán., A csapat mutatott játéka ne­hezen megfogható, nehezen magyarázható, mint egy im­presszionista festmény vagy ze­nemű ..." A szakíró mindezt sértésnek szánta, ám Gellei és csapatai a mutatott, a közönségnek is tetsző játékkal ott voltak Keszt­helyen az NB II, majd később Zalaegerszegen az NB I leg­jobbjai között. S ha nekik az- „szórakozás" volt, az vesse rá­juk az első követ, akik mind­ezt inkább izzadsággal, verí­tékező erőlködéssel kívánták; volna elérni. Nem ők tehettek arról, hogy azokban a bajnoki idényekben — különben éppen az említettek fanyalogtak ek­kor az ETO sikerein is - any- nyit tudott a mezőny többi együttese. Gellei Imre a világ egyik legszebb táján született. A Ba­dacsony lábánál volt a bölcső­je, amit későbbiekben sem tu­dott hosszabb időre elhagyni. A Testnevelési Főiskola után három évig a Fűzfői AK-ban kergette a labdát, majd omi­kor Keszthelyen, a Vendéglátó­ipari Szakközépiskolában test­nevelőt kerestek, átköltözött a Balaton keleti partjáról a nyu­gatira. Előbb mint játékos, majd mint edző is részese volt a város labdarúgó-csapatának sikereiben. Némi túlzással: lab­dával feküdtek és labdával keltek a játékosok Keszthelyen. Volt is eredménye a szoros ba­rátságnak: tódultak a nézők a pályára, a csapat pedig évről évre följebb kapaszkodott a bajnokság létrafokain. A keszthelyi sikerek után hív­ták meg az akkor 33 éves mes­tert edzőnek Zalaegerszegre, ahol Szőcs, Lantos és Rónai után nagy megtiszteltetésnek vette a megbízatást. Az általa kialakított Galántai-Czigány- Soós-Péter négyes pedig úgy muzsikált, ahogy azt Gellei a Balaton partján megálmodta. Előbb a 7., majd kétszer a 4. helyen végzett a ZTE. Ekkor érkezett a győriek felkérése ... Aztán a tervezett két győri év­ből csak félév lett. A félévtize­des Rába-siker kovácsai, a Burcsa-Hannich-Póczik trióból senki sem maradt. Kísérletei­nek pedig nem hagytak időt. Így aztán a civakodás, vádas­kodás helyett összepakolt és visszavonult „Bakonyába", a Balaton mellé Keszthelyre. Nem haragszik, most sem vá­dol senkit, az azonban tény,, hogy távozása után mégis megérkezett Győrbe a Bp. Hon­védtől kölcsönbe Gyimesi, mint­hogy a nyári igazolásoknál is a középpálya megerősítéséért tettek a legtöbbet a vizek vá­rosában, így került oda Zala­egerszegről Nagy Tamás, Szé­kesfehérvárról Csongrádi. Gellei Imre most ismét já­tékba „fogta” régi csapatát; Az idézet*, szakíróval szólva: megpróbálnak egy kicsit elszó­rakozni. Szabadidejében a mester pedig intenzív nyelv­órákkal folytatja angol nyelv- tanulását. Ő ugyanis vallja, hogy ezen a nyelven juthat hozzá a legtöbb és legértéke­sebb szakirodalomhoz, no és abban is bízik, hogy akik meg­tanulták a nevét külföldön a zalaegerszegi évek alatt, nern feledkeztek meg róla. Most is megkeresik majd ajánlataik­kal. Addig pedig megpróbál ismét előre lépni csapatával az NB II felé, ahol olyan ne­mes ellenfelekkel kell felven­niük a versenyt, mint a Győri MÁV DAC, a Sabaria, a Sop­ron, a Mosonmagyaróvár és az Ajkai Bányász. Kapu László Ebben a versenyévadban másodszor fordul elő, hogy a Forma-1-es pilótáknak nyolc napon belül kétszer is rajthoz kell állniuk világbajnoki futa­mon. Július első felében két egymást követő vasárnap ren­dezték a Le Castellet-i és a Silverstone-i viadalt, most ugyanilyen gyorsan követi az elmúlt hét végén megrendezett magyarországi futamot az Oszt­rák Nagydij. Az idei vb-sorozat 10. állo­másán, az osztrák GP-n is 26 ver­senyző indulására számítanak, az olasz Gabriele Tarquini (Osella) ezúttal is távol marad. Nagy érdeklődéssel várják a francia világbajnoki címvédő Alain Prost (McLaren) szerep­lését, ő az utóbbi négy eszten­dőben háromszor nyert a zelt- wegi 5942 méteres pályán. Prost újabb sikere nagy bra­vúr lenne: 28. futamgyőzelmé­Sikeres bajnoki esztendőt hagyott maga mögött a Szek­szárdi Dózsa NB l-es női kosár­labdacsapata: a B-csoport második helyezettjeként kihar­colta a feljutást a felsőházba. Egy kis csapat, a nagyok közöt­ti megmérettetésre készül. Mi­nek is tagadnánk, a tolnai megyeszékhely szurkolótáborá­ban — azzal együtt, hogy a legjobb tíz csapat közé kerülést elismeréssel nyugtázzák - akad­nak néhányon, akik félő aggo­dalommal tekintenek a lila-fe­hérek őszi rajtja elé. Bennük gyakorta felötlik a múlt, az 1983-84-es bajnokság, amikor a szekszárdi együttesnek már volt alkalma „belekóstolni” a felsőházi erőviszonyokba. Nos, ezek az emlékek évek múltával is keserű szájízt idéznek, hiszen mind a 18 bajnoki meccsükön vereséget szenvedtek a dózsás lányok.- Optimista vagyok, biztosra veszem, hogy az akkori sikerte- lenségi sorozat most nem ismét­lődik meg — vallja határozottan Vertetics István vezetőedző.- Annak ellenére sem, hogy a feljutást kiharcolt csapata meggyengült? — kérdeztük a fiatal szakvezetőt.- Kétségtelen, hogy az őszig új csapatot kell építenünk. Idő­közben ugyanis véglegessé vált, hogy Varga Rózsa és Palotás Anikó, együttesünk két megha­tározó játékosa befejezte az aktív sportolást. Rajtuk kívül Tamás Erika, Szabó Tünde, Vé­kony Viktória és Bernóth Kata- lis is megvált egyesületünktől. A július 29-én, tíznapos pozso­nyi edzőtáborozással megkez­dett felkészülés során, már ren­delkezésemre álltak az újonnan igazolt kosarasok. Így a BSE- ből érkezett trió: Kovács Ágnes, Lévai Beáta és Pfeifenróth Il­dikó, valamint a KSI-ből koráb­vel egyedül vezetné már az örökranglistát, amelynek élén a brit Jackie Stewart-tal holtver­senyben áll, miután eddig mindketten 27 elsőséget köny­velhettek el. A rendkívül gyors Österreich­ringen tavaly jól hajtottak a Ferrari versenyautók, az olasz Michéle Alboreto a második, a svéd Stefan Johansson a har­madik helyen végzett. Idén Gerhard Berger személyében osztrák pilóta vezeti egyik ko­csijukat, s remélik, megismét­lődik a tavalyi eredményes Fer­rari szereplés. A világbajnoki pontverseny­ben a brazil Nelson Piquet (Williams) vezet 48 ponttal, a 41 pontos brazil Ayrton Senna (Lotus) és az egyaránt 30 pon­tot gyűjtött brit Nigel Mansell (Williams)* valamint Alain Prost előtt. ban átigazolt IBV-válogatott Dóczi Márta. Megítélésem sze­rint Varga és Palotás hiányát érezni fogjuk, a többiek távo­zását viszont pótolni tudjuk. Természetesen az új, és a régi játékosok ütőképes csapattá öt­vözése idő és türelem kérdése. — Hogyan ítéli meg a cseh­szlovákiai táborozás hasznossá­gát? — A Lokomotiv Bratislava ven­dégei voltunk, a fizikai felkészí­tés dominált a tíz nap során. Délelőttönként erőnléti, a dél­utáni edzéseken technikai jelle­gű gyakorlás szerepelt a prog­ramban. Az edzőtábor jól szol­gálta az új játékosok beillesz­kedését, a közösségi szellem el­mélyítését. Miután Murvai Ár­pád edzőkollégám, az utánpót­lás szakágvezetője Szolnokra távozott, így az NB l-es csapat keretével együtt készült az után­pótlás korosztályú gárdánk is. Murvai megüresedett helyére, az Oroszlányból érkezett Zsolnai Árpád edzővel kötöttünk egy­éves szerződést. — Itthon napi két edzéssel folytatják a felkészülést. Milyen tornákon szerepelnek a bajnoki rajtig? — Egyesületünk hagyományos nemzetközi tornáját, a Sió Ku­pát augusztus 28-30. között rendezzük, azon nyolc csapot szerepel. Szeptember elején Bratislavában, azután Székes­fehérvárott az Alba Regia Ku­pán indulunk. A minden évben legerősebb felkészülési torná­nak számító, sibeniki vendég- szereplés zárja a kupasoroza­tot, az időpontot még nem kö­zölték a házigazda jugoszlá- vok. Aztán pedig jöhet az 1987- 88-as bajnoki idény nyitánya, immár a legjobb tíz együttes társaságában. Fekete László « A ZSOLNAY PORCELÁNGYÁR eladásra felkínálja 4 éves kifogástalan állapotban lévő LATVIJA mikrobuszát Érdeklődni: Zsolnay Vilmos u. 69. sz. alatt, Horváth József szállításvezetönél lehet. Telefon: 10-266/176 T\ A csapatkapitány, Pártos tempódobásból szerez kosarat az OSC elleni mérkőzésen LELÁTÓ Vita a felső határról Az MLSZ idénynyitó sajtó- tájékoztatóján is szóba jött a labdarúgók átigazolásakor fizetendő összeg. A szövet­ség azt szeretné, ha meg­szűnne a felső határ, mert úgy ítélik meg, hogy ebben az esetben közelítenénk a piac törvényeihez és végre egyértelműbbé válna az át­igazolási rendszer. Az ellentábor máris azzal érvel, hogy csillagászati ára­kat kérnének majd a játéko­sokért, és azt nem lehet meg­fizetni. Az MLSZ ennek a lépésnek a fogadására is felkészült és nekem tetszik ez az elképzelés, amit a jövő évi átigazolási időszak­ban szeretnének már alkal­mazni. Külföldön jól bevált az, hogy a bajnokság vé­gén a klubok kötelesek le­adni azoknak a játékosok­nak a névsorát, akiknek le­jár a szerződésük és jelen­legi egyesületük nem kíván­ja azt meghosszabbítani. A labdarúgó neve mellett fel kell tüntetni a vételárat is. Ha ezért az összegért nem veszi meg senki a játékost, akkor klubjának — ahol megszabták az értékét — kell kifizetni a neki járó összeget, úgy, mintha meg­vásárolta volna valaki. Ha elfogadják a javasla­tot, akkor jövőre ez lesz nálunk is érvényben. Ebben az esetben viszont bizonyá­ra nem kér majd olyan ma­gas összeget a klub azért a játékosért, akit el akar adni, hanem igyekszik kö­zelíteni a reális értékhez. Az is természetes, hogy egy játékosért, akire szüksége von a klubnak, annyit kér­nek, amennyiért valóban megéri eladni. A PMSC-s Róthot és Mészárost évek óta szerették volna megsze­rezni más hazai klubok. A PMSC nem adta őket, mert amit ajánlottak értük, any- nyit a piros-feketéknek is ért e? a két labdarúgó. Az­tán jött a Feyenord, meg a Lokeren és tízszer annyit ad­tak, mint amennyit itthon ígértek. Egyértelmű, hogy el­adták a játékosokat. Levelet kaptam egy olva­sótól, aki még mindig nem érti, miként lehet az, hogy a PMSC MNK másodikként nem indulhat a KEK-ben, hi­szen a Dózsa bajnoki he­lyezésével már korábban jo­got szerzett az UEFA Ku­pában való indulásra. A le­vélíró logikája elfogadható, de a szabály úgy fogalmaz, hogy ha egy csapat két ku­pában is indulhatna, akkor a rangosabb illeti meg, vagyis abba kell neveznie. Az európai labdarúgó ku­páknál a legrangosabb a BEK, azt követi a KEK, majd végül az UEFA Kupa. így az Újpesti Dózsa, miután a bajnokságban elért máso­dik helye mellett megnyer­te az MNK-t is, a KEK-ben indulhat. Ezzel a magyar csapatok számára felszaba­dult egy hely az UEFA Ku­pában és ott így most a negyedik helyezett Honvéd indulhatott. A PMSC MNK másodikként csak akkor sze­repelhetett volna a KEK- ben, ha a bajnok MTK-VM- mel mérkőzött volna a ma­gyar kupa döntőiében. An­nak idején még 1970-ben így szerzett joqot a Komlói Bá­nyász a KEK-ben való rész­vételre. A bajnokságot ak­kor az Újpest nyerte és el­nyerte az MNK-t is, ahol a döntőben a Komlónál bi­zonyult jobbnak. Mivel a Dózsa a ranaosabb kupát választotta, 1971 őszén a Komló ott lehetett a KEK mezőnyében. Eg y-iksz-kettö A VDN 34. heti totótippjeit Matako- vics István gépkocsi- vezető, pécsi lakos, az lijmecsekaljai to- tozó törzstagja állí- ' tóttá össze. 1. Ü. Dózsa—MTK-VM 1 x. 2. Békéscsaba-Vasas 1. 3. Schalke 04—Kaiserlautern x 2. 4. 1. FC Köln-Uerdingen 1 x. 5. FC Homburg—Bayern Müncion x 2. 6. Mannheim—Hamburg x. 7. Hannover—Karlsruhe 1 x. 8. Bremen—Bochum 1 x. 9. Stuttgartter Kickers—Fortuna Köln 1. 10. Darmstadt-Essen 1 2. 11. Biefeld—Remscheid 1. 12. Meppen—Freiburg 2. 13. Ulm—Saarbrücken 1 2. + 1 14. Blau-Weiss 90—Aachen 2. A PANNON VOLÁN SZEMÉLYFORGALMI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA intenzív autóbuszvezetői tanlolyamot indít A tanfolyamra azon munkavállalók jelentkezését várjuk, akik: — Pécs város tömegközlekedésében vállalnak munkát, — lakásuk Pécsett vagy közvetlen környékén van, — rendelkeznek érvényes „B” kategóriás jogosítvánnyal és pályaalkalmassági II. fokozatú eredményes vizsgálati eredménnyel, — tiszta erkölcsi bizonyítványt be tudják szerezni. A tanfolyam költségeit vállalatunk fizeti, a tanfolyam ideje alatt 3310 Ft bért biztosítunk. Kereseti lehetőség a tanfolyam elvégzése után: átlagosan évi 112 000 Ft + üzemanyag-prémium. Elegáns formaruhát adunk gépkocsivezetőinknek. A munkavállalónak és családtagjainak bérletet adunk. JELENTKEZÉS: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33., fsz. 10., vasamapi Gellei Imre Győrből angolosan távozott, most- angolul tánul Női kosárlabda Új csapattal az NB I. felsőházában

Next

/
Thumbnails
Contents