Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-15 / 224. szám
HÉTVÉGE 33. hét Mire jö egy konferencia? Jórtában-keltében nemegyszer botlik az ember olyan vélekedésbe, mely szerint túl sok a kongresszus, a konferencia, a szimpózium. Mire jók ezek, úgymond, csak a pénzt viszik, s legfeljebb azoknak van hasznuk belőle, akik e „pofafür- dőkön" megjelennek. Nem vitás, messzire elrugaszkodott nézetek ezek; sajnos, gyakoriságuk miatt rr.ár-már jellemzőnek mondhatók. Vajon mi váltja ki a közvélemény egy részének ellenérzését a konferenciák iránt? Két dologra gyanakszom. Egyrészt tényleg vannak olyan összejövetelek, amelyek semmiféle tudományos és gyakorlati haszonnal nem járnak. Presztízsből összehívott, látszatproblémákon, előre eldöntött vagy soha meg nem oldható gondokon polemizáló majakovszkiji „őagyonülése- zések". Másrészt, ha érdemi tanácskozásokról van is szó, a résztvevők sokszor lebecsülik a közvéleményt, nem tartják fontosnak a közérthető tájékoztatást. A következő napokban több jelentős kongresszust rendeznek Budapesten. A kémiai és az idegtudományok kutatói tartják itt világkonferenciájukat, de erős nemzetközi mezőny gyűlt össze a magyar orr-fül-gégészek kongresszusán is. Egyre gyakoribb, hogy a szélesebb kört megmozgató tudományos összejövetelekhez kapcsolódóan kisebb, úgynevezett satellite konferenciákat rendeznek. Ilyen az ideggyógyászok pécsi gyógyszerészeti szimpóziumja. Csak örülni lehet, hogy egyre több nemzetközi szervezet tartja méltónak hazánkat arra, hogy világkongresszusát nálunk rendezze meg. Tudományos életünk elismerése — mondjam azt: jutalmazása? — ez az örömteli tény. De sokat nyomott a latban az is, hogy végre európai színvonalon bonyolíthatók le e nagyszabású rendezvények — Budapesten. Az új szállodák sora és a Kongresszusi Központ megfelelő feltételeket nyújt a világtalálkozók megrendezésére. Ami szőkébb hazánkat illeti: bizony van még mit tenni ahhoz, hogy Pécs is konferencia-városnak tekinthessék. Úgy vélem, a megyében is vannak még kihasználatlan tartalékok. A tudományos életen nem múlik. Az Orvosegyetem, a Jogi Kar hagyományosan jó külkapcso- latai mellett örvendetesen fejlődik a közgazdászok, a bölcsészek és a műszaki főiskola oktatóinak nemzetközi aktivitása, nem beszélve az Akadémia regionális kutatóközpontjáról, amely néhány év alatt számos országban szerzett tekintélyt a magyar társadalomkutatásnak. A föníciaiak magától értetődőnek tekintették, hogy hajózzanak. (Navigare necesse est...) A tudósok is egyetértenek abban: kongresszust rendezni kell. Amíg a könyvek, szakcikkek átfutása hónapok, évek kérdése, amíg a tudományos információ terjedésének egyik legjobb formája a személyes találkozás, addig igenis utazni, találkozni kell. Régészeti kutatómunka Munkácsy Mihály utcában. A képen látható koponyákat a felvétel elkészülte után illetéktelen behatolók összetörték. (Műemlékvédelmi mellékletünk a 7—8—9—10 oldalon.) ■Mélyponton Tavaly december 14-én két gyereket vitt a mentő a Pécsi Gyermekkórházba. A 14 éves R. A.-t és öccsét, a 13 éves R. L.-t. Gyógyszereket vettek be. A kórházból Bakócára, a gyermekotthonba kerültek, a Siklósi Rendőrkapitányság pedig vizsgálatot indított a szülők ellen. * Az ügyészség kiskorúak veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt ellenük. Dr. Czin- czár Ede, a Siklós Városi ügyészség vezetője leveleket mutat, a gyerekek írták az édesanyjuknak. Szeretetet, ragaszkodást tükröző, könyörgő hangú levelek: vigye haza őket. A gyermekotthonban mindenük megvolt, amit otthon nélkülöztek, mégis hazakívánkoztak. Ezeket a leveleket forgatva mondja dr. Czinczár Ede: azok az esetek a legrosszabbak és a legnehezebbek, amelyekben gyerekek a sértettek. * Bakócát már ismerték a gyerekek. Három évvel ezelőtt a szalántai tanács kezdeményezése nyomán vették állami gondozásba őket. Rossz körülményeikre, elhanyagoltságukra az iskola pedagógusai figyeltek föl. A gyerekek Szilvásról, abból az öreg házból jártak Szalántára iskolába, amelyben az édesapjuk ma is lakik. Egyedül. Szekrény híján szárítókötélen lóg a néhány ruhadarabja, a két bevetetlen fekvőhelyen, és az ütött-kopott három széken kívül alig van valami a házban. R. I. rokkant ércbányász. Három infarktusa volt, combnyaktöréssel is műtötték. Nem tud hajolni, húzza az egyik lábát. Egy percig sem titkolja, hogy régóta és masszívan iszik. Szerinte azért, mert megverte a sors egy olyan asz- szonnyal, aki lekörözte az ivásban és csavargott. R.-ék 1969-től éltek együtt, 1973-ban házasodtak össze, miután megszületett a két gyermek. R.-nek ez a második házassága, az elsőből két felnőtt gyermeke van. A 45 éves férfinak több mint 13 000 forint a nyugdíja, de ennek nyomát nem látni a házban.- Elfolyt, elverte az asszony - tárja szét a kezét. - Pedig én mindig azt hittem, hogy egyszer sikerül másként folytatni. Hogy elmegy dolgozni, törődik a gyerekekkel és velem is. Tavaly visszajött, együtt jártunk Bakócára a gyerekekhez. összeszedtük magunkat, nem ittunk, kértük, adják haza őket. Haza is jöhettek, de aztán minden folytatódott. Azon a decemberi napon is ittunk. Itt volt a gyerekeknél egy bakócai társuk, a 19 éves K. A. Mi elaludtunk az asz- szonnyal, egyszer csak hallom, hogy jön a mentő. Ez a cigánygyerek beszélte rá őket, hogy vegyenek be gyógyszert. Pálinkát is hozott nekik, de azt nem itták meg. Algopyrint meg Demalgont találtak, azt vették be. A gyerekeket megint Bakócára vitték, az asszony meg itt hagyott, ösz- szeóllt a féltestvérem férjével, aki nyolc évet ült börtönben, mert megerőszakolt egy gyereklányt. A gyerekek most egy fedél alatt élnek ezzel az emberrel. Az anyjuk kikérte őket az intézetből a szünidőre . . . Azt mondja, hogy már nem hiányzik neki sem a lánya, sem a fia. Azóta, hogy egyszer, a küszöbön ültében a saját mankójával ütötték, az anyjuk meg söprűvel segített nekik, nem kíváncsi rájuk. A gondozási díjat vonják tőle, de így is csaknem tízezer forintot kap kézhez. A szomszé- dékhoz jár enni, de van úgy, hogy áthozzák neki az ebédet. A szomszéd F. K. kelletlenül fogad. Elege van az egész cirkuszból, hamarosan bíróságra kell mennie tanúskodni, mondja, de aztán belelendül a beszédbe. Sokat ittak az R.-ék állítja, az asszony többet, mint a férfi. Ha hetekre elment, az apjuk főzött a gyerekeknek. Ha meg itthon volt, járta a falut, ivott. — Uszította a gyerekeket az apjuk ellen — mondja. — Egyszer féltéglával dobálták a gyerekek R.-t. Én többször mondtam neki, ne igyon, ne igyanak, nem lesz ennek jó vége, de nem hallgattak rám. Mostanában nem is iszik R. Jobban néz ki, hízott valamennyit. A lányom mos rá, időnként kitakarít nála. * — Épp tegnap járt nálam R. A. - újságolja a szalántai tanács gyámügyese, Kincses Anikó. Szeretnének augusztus végéig az édesanyjuknál maradni, kérte, hogy hosszabbítsuk meg az ideiglenes engedélyt. Szeptembertől a kislány szakmunkásképző iskolába megy, a fiú pedig Bakócán folytatja az általánost. Mivel most az anya Kökényben lakik, a pogányi tanácstól kértünk véleményt, de még nem érkezett meg a válasz. * R.-nét és a két gyereket a kökényi kis ház udvarán találjuk. Egy asztalt készültek lemosni. Az acsarkodó farkaskutyát a kisfiú fogja le. — Szeretném visszakapni a gyerekeket - mondja R.-né. — Megpróbálok másként élni. Az élettársam, akivel össze akarunk házasodni, gyárban dolgozik, én csirkéket tartok, piacozok. Kétszáz baromfim volt, most harminc van, de épp a héten veszek ismét százat. A férjéről ugyanazt mondja, amit R.-től hallottunk róla. Ital, csavargás, pénzköltés. Külön-külön hallgatva őket, nem lehet eldönteni, melyikük volt nagyobb oka mindannak, ami a gyerekekkel eddig történt. Hallgatva beszélgetésünket, csak a kislány szólal meg, az apja ellen beszél, a kisfiú semmit sem mond. Csak akkor mosolyodik el, amikor a szekrényébe pillantva meglepődünk a példás renden. Ö rakja el a holmijait, féltve őrzött apró kincseit, melyek között feltűnő egy bőrtokba bújtatott tőr. — Az élettársam kollegájától kapta - mondja R.-né. Ud- varolgat a lányomnak,. dehát, tudják milyen udvarlás ez - teszi hozzá magyarázatként -, esténként kijön ide Pécsről, beszélgetünk. — Körbejárjuk a kis házat, s amit látunk, az arra utal — zöldségfélék a kertben, kovászos uborka, egy tucat kolbász, sonka, téli tüzelő -, hogy a holnapra is gondolnak. * — Természetesen nincs garancia arra, hogy R.-né tényleg rendezi az életét, de én most azt javasoltam Szalán- tának, hogy hosszabbítsuk meg a szünet végéig a gyerekek otthonmaradási engedélyét — mondjo dr. Görcsös Judit, a pogányi tanács vb-titká- ra. - Beszéltem a körzeti megbízottal, a közelükben lakik egy tanácsi dolgozónk. Semmi olyat nem mondtak, ami alapján meg kellene tagadni a kérést. Én még reménykedem . . . Török Éva
