Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-06 / 184. szám
Dunántúli napló 1987. július 6., hétfő Építészeti tanulmánypályázat A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium pályázatot írt ki építészetkritikai és építészettörténeti tanulmányok kidolgozására. A pályázóktál javaslatokat kérnek többek között az építészeti alkotások, környezeti egységek, tervek értékelésének elveire, a bírálat módszertanára. Az építészettörténeti kutatások témakörében városépítészeti és szakmatörténeti tanulmányokat is várnak a pályázat kiírói. A kész tanulmányokat október 19-ig kell benyújtani a MÉSZ titkárságán. A legjobb munkák díjazására és megvásárlására 160 ezer forintot irányoztak elő. N. Szabó Sándor és Antal Imre Fotó: Tóth László Az emberek igenis szeretnek nevetni. Nyáron is, leülve egy szabadtéri előadásra, elhelyezkedve a kényelmetlen műanyagszékekbe, virgonc, meleg szellővel átfuttan várni a poénokat. Van-e ennél szebb dolog széles e világon? A Szeszélyes műfajok című vegyestál, a Pécs'i Nyári Színház szombat esti bemutatója erre az érzésre, a könnyed ki- kapcsolódásra, a „na én eljöttem, ti meg csak szórakoztassatok engem" attitűdre épített, ügyesen. Alig két óra alatt 27 műsorszám pergett, nem számítva Antal Imre profi műsorvezetői munkáját. Rögtönzéseit. Vicc-csokrait az állandóan színpadon lévő kórus és big band és a Szélkiáltó együttes legalább annyira élvezte, mint a részvételt saját produkcióikban. Szórakoztató produkció - telt ház előtt És ezért tetszett nekem ez a program elsősorban. Mert a résztvevők is élvezték, amit csináltak. Nem volt unott pofa. nem volt félvállról odavetett poén és énekszám. Volt egy 120 perces esztrád- műsor, amely nem akarta megrengetni a világot. A bűvész annak rendje és módja szerint elővette, majd eltüntette a galambokat, a színészek énekeltek és tréfás, majd pajzán verseket, szövegeket mondtak meggyőző szerénységgel, a táncosok táncoltak, a közönség nevetett. Ahogy ez kell ilyenkor és ahogy a műsor gerincét adó Székiáltó együttes énekelte egyik dalában: „Akinek itt kedve nincs, annak egy csöpp esze sincs." Nem szívesen emelek ki senkit a résztvevők közül, mindenki megtette a magáét a pécsi Anna-udvar szombat esti produkciójában, telt ház előtt Egy valamit mégis, márcsak azok kedvéért, akik ma vagy holnap még meg akarják nézni a Szeszélyes műfajokat. A zacskó kantáta című művet bravúrosan adta elő a kórus, Lakner Tamás vezényletével. Azok a tiszta hangok, ahogy szétszedték a zacskókat, az a nagy sóhaj, amivel beléjük fújtak, és az a durranás, vagy húsz zacskó egyszerre pukkanása felejthetetlen. Mint egy esztrádmű- sor. Bozsik L. Dixieland a Sportcsarnokban George JPrabert HaWanévesen is fújja a szaxofonf A héten a pécsi közönség, vendégei voltak Magyarország legjobb dixieland zenekarai. Bár a Városi Sportcsarnok hétfő esti rendezvényét, a 2. pécsi dixieland találkozót a plakátok és szórólapok párbajként hirdették meg, szó sem volt itt semmiféle küzdelemről. A három fellépő együttes, a Blaskó, a Molnár és a Benkó Dixieland Band jó barátságban, tudósuk legjavából ízelítőt adva szórakoztatták a műfaj kedvelőit. Az előbbi két zenekar inkább melodikus, európai muzsikájával hívta fel magára a figyelmet, míg Ben- kóék a tőlük megszokott tradicionális New Orleans-i improvizációs jazzt mutatták be. A közönség mindkét esetben vette a lapot, soraiban a koncert elejétől a végéig jártak a fejek, a kezek és a lábak a magávalragadó muzsika ritmusára. Az idén 30 éves Benkó Dixieland Band révén hétfőn este különleges élményben is részük lehetett a pécsi jazz- rajongóknak. Benkó Sándor \ vendégeként ugyanis Magyar- országon tartózkodik a neves muzsikus, George Probert, a BDB az ő társaságában lépett színpadra a hét elején. És a nagypapa korú amerikai zenész az emelvényen hangszerével a szoprán szaxofonnal bebizonyította, hogy konferá- • lásában Benkó Sándor nem méltatlanul nevezte a lágy haj- lítások, a világon szinte egyedülállóan nagy mesterének. George Probert hgtvan évvel ezelőtt született- Los Angelesben, és pontosan a dixieland klasszikus érájában nőtt fel. Zenész pályafutása első éveiben Bob Scolby Frisco Jazz Band-jében, majd a Kid Kreol Jazz Band-ben játszott. Nevét legjobban az 1955-80-ig tartó időszak fémjelzi. Ezekben az években a Firehouse Five Plus Two együttesben muzsikált, ez a csoport szervezte és játszotta a világhírű Walt Disney-produkciók zenéjét. Többször megfordult Európában, koncerteken, fesztiválokon vett részt. Egy ilyen alkalommai, 1976-ban Bredában ismerkedett meg a Benkó Dixieland Banddel. Az együttes tagjai a nézők között fedezték fel az amerikai muzsikust. Műsorukon okkor több Firehouse Five Plus Two-szerzemény is szerepelt, ezért felkérték egy kis együttzenélésre. És mivel George Probert soha egy lépést nem tesz „csöve", azaz szoprán szaxofonja nélkül, semmi akadálya nem volt a közreműködésnek. Közte és a BDB tagjai között azóta tart a barátság. Több alkalommal muzsikáltak együtt, többek között az együttes 20 éves jubileumán. Benkó Sándor most a Miskolci Jazz Fesztiválra hívta meg a szaxofonost, akinek pécsi szereplése csupán az időpontok véletlen egybeesésének volt köszönhető. A fellépés előtt George Probert néhány szóban véleményt formált a magyar dixielandzenéről.- Hallatlan öröm számomra, hogy egy ilyen távoli kis országban, mint Magyarország, a Benkó Dixieland Band révén ilyen mélyen gyökeret vert az igazi tradicionális jazz. Nagyon örülök, hogy együtt játszhatok velük, élvezek minden közös fellépést. Ez alkalommal, Pécsett, biztosan nem maradt egyedül ezzel az érzéssel. És hogy a koncertről a közönség is hasonlóképpen vélekedik, abban nem kis érdemei voltak neki is. Kaszás E. Helyesbítek: „cimbolézik!”... Elírtam egy évszámot... A szombati, Machbet-próbáról szóló tudósításomban nem a 67-es számjegy a mérvadó. Hanem természetesen a „Stúdió '87" műsorában látható majd az előkészületben lévő pécsi produkció. Bizakodom, nem okoztam senkiben zavart. Csupán any- nyit kell még bevallanom, hogy a „nyomda ördöge" helyett ezúttal az enyém marháskc- dott újfent. Miként, az évek múlásával, egyre többször, keli javítanom magamat, ha „lap- szusként", mind gyakrabban ’65-öt mondok, vagy '67-et íiok le, mikor '85-öt vagy ’87- et szeretnék. Már hallom is magamban egy-egy pszichológus szentenciáját: „Uram, ön szeretne koránál 20 évvel fiatalabb lenni!.. ." Jó vicc! ... Ki nem? — gondolám. S ebben az egész „ba- kiözönben" az az egyetlen a vigasztaló, hogy a lapszus rögvest javítható.- így nem kerülői semmiképp a Magyar Rádió egyik bemondójának a helyzetébe, aki — lehetett már jó 20—25 éve - (lehet, idősebbek sokan ismerik, azért elmondom, hátha valaki nem?), imigyen konferálta be a következő műsort: — Kedves Hallgatóink, most Cimbalmi Tóth Ida tarjáno- zik .. . (Rövid csönd. „Köhögőgomb" bekap.: „Jézus Mária, mit mondtam!?..." Gomb kikap.:) Helyesbitek: cimbo- lázik!... Őszintén szólva — ilyesmin se csodálkoznék ebben a hő ségben. S mivel a nyár java mét hátravan, szorongva gondolok rá. Hiszen ez idén: „a nyár heves! . .." W. E. A technika történetéből Coignet asztrolábiuma. Fotó: Természettudományok Történetének Múzeuma, Leiden. 385 évvel ezelőtt, 1602- ben szerkesztette meg Michel Coignet (ejtsd: Koónyé) francia csillagász a képűn kön ábrázolt asztrolábium nevű csillagászati műszerét, amelyet a csillagok vonatkozásában szögek mérésére lehetett felhasználni. Meg lehetett vele határozni az ekliptika (Föld-pálya, az a sík, amelyben a Föld o Nap körül kering) koordinátáit. az ekvátori (az egyenlítői) koordináták külön megállapítása nélkül. Egyébként az első asztrolábiumról már Hipparkhosz (i. e. 2. század) görög csillagász is említést tett, de használata csak a 17—18. században terjedt el, amikor a csillagászat mellett alkalmazni kezdték a térképfelvételeknél. Helena Arola a magyar nyelvet tanulja A 62 esztendős Helena Arola ötödikként most a magyar nyelvet tanulja. Beszél németül, angolul, svédül és franciául. A lahti népfőiskolán az ott élő külföldieket tanítja finnre, s talán értük tanulja a diákjai anyanyelvét. Helena Arola asszony ezekben a hetekben diák is, tanár is volt Pécsett. A HNF magyar- finn baráti kör testvérszervezetének tagjaként vett részt a csere nyelvoktatásban. Tavaly a pécsiek jártak Lahti- ban az intenzív tanfolyamon, idén a finn csoport viszonozta a látogatást. Helena Arola nem udvarias gesztusként említi, hogy a magyar nyelvhez megkülönböztetett szeretet fűzi. A beszélgetésünk során igyekszik kímélni Nagy Sándornét, vendéglátóját a fordításban, szépen formálja a magyar mondatokat, és látszik, hogy minden nyelvi fordulatot rögzít, minden alkalmat megragad a tanulásra. Diákként elismeréssel szól a pécsi nyelvtanárairól, dr. Rónai Béláról és dr. Tóth Károlyról. A módszerük tetszett elsősorban, mindketten sok-sok dalt, zenét „használtak" a tanítás során. Lahtiban Arola asszony is szakított a hagyományos nyelvtan központú oktatással. A diákok körben ülnek, és az első óráktól kezdve a társalgásra, a mondatfűzésekre törekednek, és a beszéd közben, szinte észrevétlenül építik fel a nyelvtani szabályokat. Arola asszony három fiú és három leány édesanyja, tíz unoka nagymamája. A családjában is fontos szerepe van a nyelvek ismeretének, a zene szeretetének. Tiszteletméltóan sokoldalú ember. A pedagógiai munka mellett másfél évtizede vesz részt a közéletben, tagja a lahti városi tanácsnak. ElSzeszélyes műfajok Mm WM Asztrolábium Diák és tanár volt Pécsett sősorban szociálpolitikával foglalkozik, a lahti fiatalok lakáshoz és munkához juttatása a gondja. G. M.
