Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-03 / 181. szám

1987. július 3., péntek DunQntQit napló 5 Negyedik alkalommal Pécsett A Magyar Biofizikai Társaság vándorgyűlése A Pannon Volán és a MÉSZÖV megállapodása Építőanyag a falusi kisboltokból Hétfőtől cementet, mészhidrátot, kátrány papírt lehet rendelni Széchenyi brigádok találkozója A név kötelez Negyedik alkalommal tartja Pécsett a vándorgyűlését a Magyar Biofizikai Társaság. A társaság 1961-ben alakult, az­óta a tagok.száma száztizen­egyről hatszázra növekedett. Vándorgyűlésüket kétévenként rendezik, szekciókban, munka- csoportokban dolgoznak. Tegnap kezdődött a XIV. vándorgyűlés. Dr. Niedetzky Antal egyetemi tanár, a ván­dorgyűlés szervezője üdvözölte a megjelenteket, köztük dr. Rontó Györgyi egyetemi tanárt, a társaság főtitkárát. dr. Bauer Miklóst, a POTE rekto­rát, dr. Tigyi József akadémi­kust, a Biofizikai Társaság el­nökét, dr. Tarján Imre akadé­mikust, dr. Flerkó Béla akadé­mikust, Rákos Jánost, az MSZMP Pécs Városi Bizottság titkárát. Dr. Tigyi József megnyitó beszédében elmondta, a mos­tani vándorgyűlés kicsit „fő­próbája" is az augusztusban Jeruzsálemben megrendezendő nemzetközi biofizikai kongresz- szusnak, amelyen magyar ku­tatók is részt vesznek. Dr. Bauer Miklós az egyetem ne­vében üdvözölte a társaság tagjait. A háromnapos vándorgyűlé­sen hat témakörben csoporto­sították az elhangzó előadá­sokat és a kiállított posztere­ket. Foglalkoznak a membrán- szerkezettel és -funkcióval, su­A táncos lábú fiataloké a A 65. nemzetközi szövetkezeti nap országos ünnepsége alkal­mából ma kezdődnek a szö­vetkezeti néptáncosok VII. pécsi találkozójának és versenyének rendezvényei. A fesztivált ma este 20 óra­kor Aparácz Dénes, a Baranya megyei KISZÖV elnöke, az OKISZ Kulturális és Sportbizott­ság elnöke nyitja meg a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínhá­zában. A megnyitó után a nép­tánc együttesek szakmai verse­nye kezdődik, ami másnap délelőtt 10 órától, ugyancsak a kamaraszínházban folytatódik. Szombaton délben a táncosok gárbiofizikával, a víz és az ionok szerepével a biológiai rendszerekben, a makromole­kulák biofizikájával, izomkuta­tással és a biofizikához tar­tozó, egyéb fontos kutatási területekkel. Dr. Tigyi József a megnyitó utáni beszélgeté­sen három témakört emelt ki a programból:- Mindegyik terület fontos, de külön is megemlíteném a környezet-, illetve sugárbiofizi­kát, a víz és az ionok szere­pét a biológiai rendszerekben és az izomkutatást. A víz szer­kezetének jelentős funkciója van a szövetek öregedésében, így többek között a szürkehá­lyog kialakulásában is. Az izomkutatás, amelybén egyete­münk élenjáró, a sport és a munkafiziológiának is alapja, és az ezzel összefüggő, oly­annyira várt, óhajtott egész­séges életmód szemszögéből sem elhanyagolható kutatási te­rület. Dr. Rontó Györgyi az ünne­pélyes megnyitón hirdette ki a fiatal biofizikusok pályázatá­nak eredményét, adta át a jutalmakat. A jutalmakat az Ernst Jenő Alpítványból nyúj­tották át. A biofizikusok XIV. vándor- gyűlése szombaton fejeződik be. Ekkor tartanak előadást □ pályadíjas fiatal» biofiziku­sok is. B. A. főszerep a Kossuth Lajos és a Bem ut­cán át, menettánccal vonulnak a Kossuth térre, ahol felavat­ják a Consum Egylet emléktáb­láját. Szombat estére is jut még a táncból, a kilenc egymással versengő együttes közös gálát ad, a Pécsi Nyári Színház sza­badtéri táncszínén. Vasárnap délelőtt 8 órakor, a Sétatéren az I. országos szőttesvásárt nyitják meg bemutatójukkal a csoportok. Ezzel a programmal zárul a 65. nemzetközi szövet­kezeti nap pécsi rendezvény- sorozata. Bár hihetetlennek tűnik is első hallásra, mégis igaz; ha hétfőn valaki betér a falusi kisboltba, akár cementet, mész­hidrátot és kótrónypapírt is rendelhet a boltosnál. A bol­tos felveszi a megrendelést és a megjelölt időpontban a Pannon Volán darabáruszolgá­lata házhoz szállítja a kért építőanyagot. Mégpedig na­gyon olcsón, más fuvardíjak­nak mindössze egytizedéért. A legrövidebbi távolságra 16 fo­rintba, s a megye legmesszebb lévő településére is csak 24 forintba kerül a fuvarozás — mondották tegnap délelőtt a Pannon Volán székházában tar­tott sajtótájékoztatón. A Pannon Volán vezetősége és a MÉSZÖV elnöksége kö­zött tegnap született meg az a megállapodás, amely a fa­lusi kisboltok szolgáltatásának további bővítését jelenti. Az akcióba 11 ófész nevezett be. így a kedvezmény a megye 291 települése közül 230-at érint. A folyamatos ellátás biztosításáról az akció gesz­tora, a bólyi ófész gondosko­dik. — Ez csak a kísérlet kez­dete — mondotta Fűzi Árpád, a Pannon Volán igazgatója — mert a későbbiekben tervez­zük a szolgáltatás további bő­vítését, homok és folyamka­vics szállításával. Vállalatunk darabáruszolgálatónak napi hat járata menetrendszerűen köz­lekedik, s mintegy hetven köz­séget érintenek. Többnyire min­den községet heti egy alka­lommal, de lesz olyan, ame­lyet kétszer is. A járattervezés pontosságát számítógépes irá­nyítás biztosítja. A várakozási idő két óra a járat érkezési napján, a kisebb tételű épí­tőanyagokra. Nagyobb — akár 2—3 tonnára szóló megrende­lést is felveszünk, de ezt már nem darabáruszolgálatunk szál­lítja, s itt két nap a várako­zási idő. A kisboltok vezetőinek a megrendelések felvétele termé­szetesen többletmunkát jelent majd, de többletforgalmat is. A lakosságnak pedig idő- és pénzmegtakarítást, hiszen a fuvardíj körülbelül egy liter benzin ára lesz. M. Oy. Kerek húsz évig volt a Me­cseki Szénbányák szénelőkészí­tő üzemének pártbizottsági tit­kára Steiner László, akinek megbízatása — nyugdíjba vo­nulása alkalmából - éppen tegnap járt le. — Harminckilenc éves mun­kaviszony után, amiből har­minc évet itt töltöttem, me­gyek most nyugdíjba. Ez a má­sodik munkahelyem, tehát mondhatom, azt, hogy tulaj­donképpen két helyen éltem le az életemet. Munkáscsaládból származom, a felszabadulás után léptem be a hadseregbe, ahol 1957-ig szolgáltam. A pé­csi karhatalmi egységnél, a bányaalakulatnál szolgáltam, végül is így kerültem kapcso­latba a szénbányával, ahová leszerelésem után, 1958 júniu­sában kerültem, s mint segéd­munkás kezdtem dolgozni. Egyébként akkor itt még csak egy pártalapszervezet volt, majd a decentralizáláskor, 1959-ben ebből három alakult. Mint szervezőtitkár, a gépésze­ti pártszervezetben dolgoztam. 1964-ben választottak be a szénelőkészítő csúcsvezetősé­gébe megbízott titkárnak. Ké­sőbb, minthogy az alapszerve­zetek létszáma meghaladta a kétszáz főt - ekkor már műve­Ha egy közösség nevet vá­laszt magának, választott ne­vével is jelezni kívánja prog­ramját, törekvéseit, magatar­tását. A „legnagyobb magyar", Széchenyi István nevét is vi­selik brigádok sokan, mert példakép is a választott név tulajdonosa. S ha sok brigád viseli Szé­chenyi nevét, akkor kell lenni valami közösnek e brigádok­ban, legyenek bár pécsiek vagy nyíregyháziak, mezőgaz­zetőként dolgoztam -, függet­lenített pártbizottsági titkárt kellett választani — ez 1967 májusában történt. S azóta — húsz éve vagyok — párttitkár/. Nehogy dicsekvésnek vegye, de hat választást értem meg, s mindig száz százalékos sza­vazatot kaptam. Talán azért, mert nagyon szerettem az em­bereket, a munkatársaimat, s úgy érzem, ők is szerettek en­gem. — Közben tanult is, igaz? — Politikailag és szakmailag is képeztem magam. A két egyéves pártiskola után elvé­geztem a hároméves marxista esti egyetemet, a négyéves pártfőiskolát, s tizenkét évig vezettem itt nálunk az üzemi marxista középiskolát. Letettem először az ív- és lánghegesztői szakmunkásvizsgát, két év múl­va a víz-, gőz-, gáz-, fűtés- szerelő szakmunkásvizsgát is, s végül elvégeztem a közgaz­dasági technikumot. Legfőbb célom az volt, hogy mindig az alapvető üzemi feladatokra fi­gyeljünk. Megbízatásomat a nép és a párt szolgálatának tekintettem, s örömöm tellett ebben a munkában. Munkáját megbecsülték, ezt' jelzik kitüntetései is: megkap­ta a Munkás-Paraszt Hatalo­mért Emlékérmet, négyszer a Munkásőr Szolgálati Érdemér­met, a Bányászati Szolgálati Érdemérem bronz és ezüst fo­kozatát, a Haza Szolgálatáéi? Érdemérem arany fokozatát, a Munka Érdemérem ezüst foko­zatát - hogy csak a legna­gyobbakat említsük. — Azt még feltétlenül szeret­ném elmondani — szólt a be­szélgetés végén —, hogy én soha nem haragudtam senkire. Tiszteltem, becsültem az embe­reket, a fegyelmet és a rendet mindenkitől megköveteltem, de elsősorban magamtól. S hogy a munkámat végezni tudtam, ebben mindenki segített és hálás vagyok a dolgozók együttműködéséért és így kí­vánok nekik a jövőben még nagyobb sikereket. — És a nyugdíjban? Mivel tölti ideje nagy részét? — Van egy kis szőlőnk, ott fogunk dolgozgatni a felesé­gemmel, s így többet lehetek majd a családdal, az unokák­kal is. D. Cs. dasági üzemben dolgozók vagy szolgáltatók, a szocialista brigádmozgalomban és ver­senymozgalomban kiemelkedő címet szerzettek vagy csak bronzfokozatúak. N Erre gondolhattak a pécsi Hőszolgáltató Vállalat HK-5 művezetőségének Széchenyi brigádjában is, amikor elhatá­rozták hat évvel ezelőtt, hogy felveszik a kapcsolatot az or­szág hasonló nevű brigádjai­val, s rendszeresen találkoz­nak egymással összehasonlí­tani a hasonlóságokat, megis­merni a különbségeket. A Széchenyi brigádok talál­kozóinak jó segítséget jelent a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum baráti körének léte, s a baráti kör időszakos közgyűlése. A brigádtalálkozó és a közgyűlés már összekap­csolódott, s az ideire Pécsett kerül sor július 10-12. között. A házigazda Széchenyi brigád vezetője, Takács István már kész programot mutatott június végén:- Amin csak annyit kell vál­toztatni, hogy teremtsünk al­kalmat a résztvevőknek a Pé­csi Ipari Vásár megtekintésére. Erre eddig nem gondoltunk, de ha itt vannak az ország minden részéből, s ha van a vásár, hát láthassák, vigyék hírét. Nem könnyű beszélgetni Ta­kács Istvánnal. A műszaki fő­iskoláról érkeznek diákok nyári gyakorlatra, el kell igazítania őket, telefon cseng, mert noha a távfűtés szünetel, munka van elég a hálózaton, s hát itt van a találkozó is. Még jó, hogy házigazdaként sincs egyedül: először is sokat segít a testvérbrigád, aki ugyan Várnai Zseni nevét viseli, de részt kér a feladatokból. Se­gítenek a pécsi, baranyai Szé­chenyi brigádok is a találkozó zavartalan, s remélhetően si­keres lebonyolításában; a pos­tai, a városi tanácsi, a vízmű­ves, a bőrgyári, a carbonoso- ké, s a komlói MOM-beli. Ök például bronzérméket készíte­nek kézi munkával a találkozó résztvevői számára, legyen kéz­zelfogható emlék is a találko­zóról. Maradandó ezen kívül is ígérkezik, hiszen a találkozó második napján, július 11-én a Pollack Mihály Műszaki Fő­iskolán történelmi és közgaz­dasági témakörökben lesznek előadások többek között: Nyit- rai Ferencné, a KSH elnöke Széchenyi eszméi - napjaink gazdasága, Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kom­binát vezérigazgatója Vállal­kozó szellemben, dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára Hit(t)el a Világ e Stádiumában is címmel tart előadást. Az előadások, mint ahogy a találkozó többi rendezvényei is, nyitottak: nemcsak a ba­ráti kör, s a Széchenyi brigá­dok tagjai számára szerveződ­nek, hanem minden érdeklődő­nek. így az a kiállítás is soka­kat vonzhat, amely a nagycen­ki Emlékmúzeum anyagából készül, s melynek helye szintén a Pollack Mihály Műszaki Fő­iskola, s mely megtekinthető július 10—12. között.- A Széchenyi név kötelez — mondja a házigazda brigád vezetője. — Ezért is akarunk jó hangulatú, tartalmas találko­zót, emlékezeteset a résztvevők számára. B. L. Fellbachi együttes Pécsett A művészetek közős nyelvén A héten Pécs nyugatnémet testvérvárosának, Fellbach- nak gimnáziumi színjátszó csoportja vendégeskedik a baranyai megyeszékhelyen. A Gustav-Adolf Frank által ve­zetett, Theater am Gimnasium Fellbach (színház a gimná­ziumban) elnevezésű együttes a Nevelési Központ Művelő­dési Házának és az ott mű­ködő ART Kísérleti Stúdiónak a meghívására érkezett Pécs­re. A két csoport 1986 júniusá­ban az ausztriai St. Lamb- rechtben, a 29. ifjúsági szín­házi fesztiválon ismerkedett meg egymással. A mostani látogatás egy hosszabb távú kölcsönös szakmai és baráti kapcsolat első állomása. Miután a német vendégek a hót első felében Pécs ne­vezetességeivel ismerkedtek, tegnap este magyar bará­taikkal együtt, közös műsor­ral léptek a közönség elé az Apáczai Nevelési Központ­ban. A fellbachi együttes Bertold Brecht—Kurt Weill: Happy End című zenés komé­diáját adta elő, míg az est második felében az ART Kí­sérleti Stúdió — régebben már Jelenet az együttes által előadott színdarabból Fotó: Kóródi Gábor bemutatott —, „DEdA VU" — meditációk négy tételben cí­mű programja kerül színre. A fellbachiak, akik ma ba­ranyai kiránduláson vesznek részt, július 4-én, szombaton búcsúznak el vendéglátóik­tól. 65. nemzetközi szövetkezeti nap Húsz éve párttitkár a szénelőkészítőnél Mindig szerettem az embereket Steiner László — nyugdíjban

Next

/
Thumbnails
Contents