Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-18 / 196. szám

Mi lehet a hiányzó szó? A Francia Emlék története A mecseki SZOT-üdülőtől mintegy száz méterrel lejjebb egy sziklacsúcson különös obe- liszk áll. Ezt a pécsi tükék így hívják: „Francia Emlék". Az obeliszk terméskő talapza­ton nyugszik, rajta pirogránit gúla, annak csúcsán egy sas ül leeresztett szárnyakkal. A gúlán babérlevelekkel Napó­leon ,,N” monogramja alatt az alábbi zöld kerámia betűk­kel kirakott szöveg olvasható: LA MÉMOIRE DES SOLDATS DE LA GLORIEUSE GRANDE ARMEE A L'OCCASION DE LEUR REPOS ...............CENTENAIRE P AR SENTIMENT CHEVALERESQUE LEURS AMIS HONGROIS MCMVIII Magyarul: A dicsőséges Nagy Hadsereg katonáinak emlékére évszázados pihené­sük alkalmából, lovagias érze­lemtől fűtve magyar barátaik. 1908." Az emlékművet 1980- ban újította fel Pécs Város Tanácsa. Az obeliszken egy kb. 10 betűből álló francia szót ka­lapáccsal ismeretlen kezek le­vertek, és rejtély, hogy mi le­hetett ez a szó, mert Így is van értelme a mondatnak. Való­színűleg olyan jelző lehetett, amit nem tudtak elviselni a műemlékrongálók. A háború utáni években még olvastam a teljes szöveget, jó lenne tud­ni, hogy mi volt az a hiányzó szó, amely egyelőre titok ma­rad, amíg egyszer talán elő­kerül egy régi fénykép, vala­honnan az emlékmű szövegé­ről. A másik rejtély az, hogy Pé­csett nem volt a magyaroknak háborúja a franciákkal, akkor pedig hogyan haltak meg fran­cia katonák városunkban? Tudnunk kell, hogy a napóle­oni háborúk idején -T609-ben a győri csatában az utolsó ne­mesi felkelést szétzúzták a franciák. Száz év múlva a német nevű Fünfkirchen, azaz Pécs lakossága már euró­pai szemmel bírálta a tör­ténelmi eseményeket, nem csá­szárhű módon, mint régen. A franciákban már nem láttak ellenséget. Ehhez hozzájárult jelentősen a gyáralapító Zsol- nay Vilmos franciabarát Mik­lós fia is, akinek szoros fran­cia kapcsolatai voltak, és minden törekvésével meg akar­ta ismertetni a Zsolnay gy£r porcelánjait, eozinjait a kül­földi piacokon. Zsolnay Miklós ötlete volt, hogv emlékművet állítsanak a napóleoni háborúk­ban sebesült, vagy beteg és itt meghalt francia katonák emlé­kére. Haas Mihálynak, a pé­csi Lyceum tudós történelem- professzorának 1845-ben meg­jelent „Baranya" című könyvé­ben olvassuk, hogy „1809-ben a had színhelyétől távol való Pécsre annyi sebesített és be­teg katona hozatott, hogy nemsokára az egész város nagy kórházzá lön." A Pécsi Napló 1908-as évfolyamában pedig az áll, hogy a sebesült és beteg katonák számára na­gyobb tábori kórházat állítot­tak föl, amelyben nemcsak osztrák és magyar, hanem fran­cia sebesült és beteg katoná­kat hoztak ide különböző transzportokban, összesen 125 francia katona nevét jegyez­nék fel a tábori lelkészek a halotti anyakönyvekbe, együtt a sokféle nemzetiségű kato­nákéval mert az anyakönyvet vezetők nem az ellenséget, hanem a haldokló embert néz­ték. Itt temették el a franciá­kat állítólag a Mecseken, (leg­alábbis a közhit ezt tartja), ahol sokáig egy kis zöld te­rületet „francia temetőnek" neveztek a pécsi őslakók. Rej­tély azonban, hogy pontosan hol vannak ezek a katonák eltemetve. Jelenleg kutatók foglalkoznak a franciák te­metkezési helyével, és azzal is, hogy milyen betegségben (tí­fusz, kolera, . pestis) haltak meg. . Az obeliszk felavatása 1908 májusában történt, amelyre meghívást kapott Philip Marius Crozier bécsi francia kö­vet és Louis Fontenay vicomte főkonzul is. Fővédnökükül Cle- menceau francia miniszterel­nököt és Kossuth Ferenc, va­lamint Apponyi Albert minisz­tereket kérték fel. Az avató ünnepség szervező bizottságá­nak elnöke Zsolnay Miklós volt. Az egykori helyi sajtó azt ír­ja, hogy „a magyar ipar Na­póleonja emelt itt emléket a nagy Napóleonnak, aki olyan hatalmat akart, mint valamikor Róma, vagy mint Velence ural­kodott a világ fölött." Az em­lékművet ünnepség keretében leplezték le, amelyen Zsolnay Miklós francia nyelvű beszédet mondott, majd felkérte a fő­konzult az avatásra. Louis Fon­tenay vicomte avató beszédé­ben hangsúlyozta, hogy „az idők folyamán eltűnnek a né­pek közötti ellentétek." A Pécsi Napló a követke­zőkkel méltatta az ünnepsé­get: „Ezen a napon az ural­kodóért síkra szállt elődök le­származottjai meghajtották vi­harvert foszlányos zászlóikat Napóleon szerencsétlen kato­nái emlékére emelt obeliszk előtt, mely szimbólum jellegé­vel bír. Szimbóluma annak, hogy megbecsüljük az ellen­felet." Dr. Szántó Károly Mj lehet a hiányzó szó? — Ha valaki útbaigazítást tud adni, szer­kesztőségünk szívesen ad helyt ma­gyarázatnak, ötletnek, főleg bizo­nyító dokumentumnak. [iö HÉTVÉGE ■nemzetközi magazin Kamionok — veszélyben Az „aszfalt-dzsungel” vámszedői A legelői haladó jármű csi­korogva fékezett, majd meg­állt a parkolóhelyen, ahová a szirénázó rendőrautóból ki­ugró egyenruhás férfi irányí­totta. Ám pillanatokon belül kiderült, hogy ezúttal nem or­szágúti ellenőrzésről vagy ra­kományvizsgálatról van szó. El­lenkezőleg: rajtaütésről. A tettesek összehangoltan végezték feladatukat. Az ösz- szesen 15 tagú fegyveres cso­port emberei rátámadtak a hat görög tartálykocsi vezetőire. Kirángatták őket az ülésről, va­lamennyit megkötözték, száju­kat ' betapasztották, majd egy közeli kis kunyhóba zárták őket — maguk pedig nyugod­tan elhajtottak. A zsákmány ez alkalommal 150 tonna olívaolaj volt, érté­ke körülbelül 600 000 dollár. Szép summa. S ha nem lett volna eddig teljesen világos, korántsem krimi-forgatókönyv jelenetét idézzük, hanem egy napjainkban lejátszódó, meg­történt eseményét. A színhely Dél-Olaszország, az időpont 1987. A végkifejletet is köny- nvű kikövetkeztetni: mire a so­főrök kiszabadultak, és riasz­tani tudták a (valódi) rend­őrséget, a kamionnak hűlt he­lyét lelték, később viszont, amikor kettőt közülük mégis meataláltak, azok üresen, ér­tékelhető nyom nélkül árvál­kodtak a sztráda mentén. A színhely és a rakomány persze lehetne más is; nem­régiben — szintén az „életből ellesve" - épp egy nyugat­német bűnügyi tévéfilmben láthattunk egy ilyen, az NSZK országútjain sem ismeretlen bűncselekménytípusra épülő történetet. A leggyakoribb helyszín mégis Itália, elsősor­ban a déli körzetek, ahol az autópálya-maffia garázdálko­dása olyannyira gyakori lett, hogy a sajtó az erőszak tör­vényére célozva egyes régió­kat előszeretettel nevez „asz- falt-dzsungelnek”. Két éve például néhány biz­tosító társaság bejelentette,- hogy a rossz tapasztalatok alapján nem hajlandó biztosí­tást kötni olyan rakományokra, amelyeket teherautóval szállí­tanak Campania és Szicília egyes vidékein. Akadt olyan esztendő, amikor hatezer ka­mion került a sztrádák úton- állóinak kezére! (Kérdés per­sze, hány önrablás akadt ezek között, ám a biztosítási cé­geket ez az eltérés a veszte­ség szempontjából egyáltalán nem vigasztalta.) A vámszedők mohósága vol­taképp érthető, hiszen bármi is legyen a kamionok rako­mánya, szőrme, fémáru, gyógy­szer, vegyianyag vagy élelmi­szer, a jól kiépített alvilági csatornákon át többnyire gond nélkül továbbadható a fekete­piacon. Előfordult, hogy még az új személygépkocsikat szál­lító nyerges vontatókra is le­csaptak: a járművek néhány héten belül megváltoztatott gyártási számmal, s ha kell, külföldre juttatva, de piacra kerültek, busás jövedelmet hoz­va a tetteseknek. Néha változik a módszer, s a tettesek nem álrendőrökként lépnek fel, hanem „civilben” éjszaka támadnak. A lényeg azonban ugyanaz: minél ha­marabb eljutni a rejtekhely­ként szolgáló raktárig, villám­gyorsan ótrakodni, s eltüntetni az eltérített eredeti járművet - ezután a nyomozó hatósá­gok esélye gyakorlatilag mini­málisra csökken. A szállítók jobb híján gyak­ran csak biztonságosabbnak ítélt útvonalak és védett alvó­helyek kiválasztásával tudnak védekezni - több-kevesebb si­kerrel. Úgy látszik, minden kor „kitermeli" a maga jellegze­tes bűnözési típusát: ahogy a középkorban az erdei úton- állás és a tengeri kalózkodás dívott, úgy találkozunk ma az „autópálya-maffia” tetteivel, vagy a komputeres bűncselek­mények szaporodó eseteivel... E. É. Mit jelent sztrájkolni latinul? Munkaügyi viták a Vatikánban Sztrájk, sztrájkolni, sztrájkoló — ezek a szavak ismeretlenek a klasszikus latin nyelvben; az egyházi latinban sem létez­nek, vagy legalábbis a közel­múltig nem léteztek. Legújab­ban azonban a vatikáni ható­ságok kénytelenek voltak a lehető legfurcsább nyelvújítá­sokkal élni, úgy mint „opera laboris iacet" (a munkavégzés szünetel — sztrájk), „de la­bor iacere" (tartózkodni a munkától = sztrájkolni) és „qui opus detractat" (a mun­kát visszautasító = sztrájkoló), hogy meg tudják nevezni az eddig ott szokatlan jelensége­ket. Ugo Poletti bíborosnak, a pápa római püspöki hely- nökének kellett ragoznia az új szóalkotásokat, amikor nem várt eseménnyel találta szem­be magát: a Capella Pia, a lateráni San Giovanni főbazili­ka patinás Schola cantorumá- nak 18 énekese tiltakozott ala­csony tiszteletdíja miatt. Május 17-én, vasárnap, egy ünnepi püspöki istentisztelet alatt a kórus általános meg­lepetésre néma maradt. A ka­nonokok káptalania megen­gedhetetlennek bélyegezte az énekkarosok viselkedését. Po­letti méq tovább ment: egy­házi bíróság elé vitte az ügvet. Döntésének titokban kellett volna maradnia, de monseigneur Lauretto Bucci, aki 1976 óta igazgatja a Ca­pella Piát, nem hagyta annyi­ban a dolgot, és egy hosszú tiltakozó jeqyzéket terjesztett be, melyből kitűnik, hogy mennyire elhanyaqolják a Ca- pellát és a zenei archívumot (a Schola cantorum volt a gregoriánus éneklés bölcsője), hogy késik a régi orgona res­taurálása, és hoav a kórusta­gok nevetséges díjat, havi 32 ezer lírát (24 dollárt) kapnak évi 850 órai éneklésükért. Az ügy, melyet az egyházi bíróság vizsgál ki, egyike an­nak a mintegy 300 munkával kapcsolatos pernek, amelyek jelenleg folyamatban vannak, de ezek csak a látható részei a Vatikán alkalmazottai és a Szentszék más alattvalói köré­ben mindinkább burjánzó elé­gedetlenségnek. „A dolgozók legnagyobb része vonakodik az egyházi igazságszolgálta­táshoz fordulni, mert annak részrehajlásától tart, és nem szeretné megtorló intézkedések­nek kitenni magát, s ezért más, középkori típusú módsze­reket vesz igénybe, például a pápának nyújtja be a kérel­mét" — magyarázza Mario Ce- rullo, a Vatikán Világi Alkal­mazottai Egyesületének elnöke. Ez az első szakszervezet a pá­pai állam falain belül, csak 1979-ben alakult meg. Az egyesület tevékenységét még mindig sok nehézség fékezi, például köteles minden tagjá­nak nevét bejelenteni az egy­házi hatóságoknak. Három évvel ezelőtt a Va­tikáni Rádió két német be­mondónőjét sokéves munka után azzal az indokkal bocsá­tották el állásából, hogy „nem megfelelő a szakmai tudásuk". Helytálló volt-e az indok, vagy sem, sose derült ki, mert pa­naszukkal hiába fordultak az egyházi fórumhoz. „Az egyetlen megoldás az lenne”, mondja a vatikáni szakszervezet elnöke, „ha a pápa, aki nem érzéketlen problémáink iránt, egyfajta munkaügyi minisztériumot hoz­na létre, és egy szakosított bíróságot is". Egyfelé néznek, egyet akarnak-e? (Trafalgar Square). A sokezernyi választási plakát egyike (belváros). És ez a hölgy? Ö is amatőrrajzoló valamikor? (A Covent Garden előtti tér). A tét a műélvezet (Taté galery — részlet) Tóth László felvételei 1987. július 18., szombat A látszólag békés autópályák veszélyessé is válhatnak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents