Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-13 / 191. szám
1987. július 13., hétfő Dunántúli napló 3 Előadásokkal folytatódott tegnap Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Tudatosabban keressük a tehetségeket! Interjú Berecz Frigyessel, a Miniszfettanács elnökhelyettesével aulájában a II. személyzeti egyetem». A tanácskozáson, melyen az ország minden részéből több mint kétszázan vesznek részt, egyebek közt tájékoztatást adtak a foglalkoztatás- és bérpolitika, a káder- és személyzeti munka időszerű kérdéseiről, s konzultációra is sor került. A személyzeti egyetem szombati munkájában részt vett Berecz Frigyes, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, aki készségesen adott interjút lapunk munkatársának. — ön az elmúlt év decemberéig egy nagyvállalatnak, a BHG-nak volt a vezérigazgatója. Nehéz gazdasági helyzetben vállalta a miniszterelnök-helyettesi megbízatást. Milyen érzésekkel ült új székébe? — Ugyanolyan érzéssel, mint összes eddigi vezető beosztásom elvállalásakor. Szívesen és érdeklődéssel, de aggodalmakkal is tele, mert minden új feladat egy ismeretlen területet jelent, s az ember nem lehet teljesen biztos magában, hogy a feladatot jól megoldja. Miért szépíteném, meglepett, kellemesen érintett ez a megtiszteltetés, de döntésemben az játszott elsősorban közre, hogy nehéz a helyzetünk, s nagyon sok a tennivaló. A másik ok, hogy vallom, a vezetőknek cserélődni kell, s ez akkor egészséges, ha egy vállalatnak jól mennek a dolgai. Régi munkahelyemen harminc évig dolgoztam, ebből hat évig voltam vezér- igazgató, de úgy éreztem, ott is időszerű volt a frissítés.- Gazdaságvezetői tapasztalatait mennyiben tudja hasznosítani?- Arra kell vigyázni, hogy a kormányzat nem a gyakorló gazdaságirányításnak a szerve, tehát a vezérigazgatói szemüveget csak bizonyos kérdések vizsgálatánál szabad feltennem. Viszont szert kell tennem „kormányzati szemüvegre" is ...- Berecz elvtárs. Várható olyan minisztertanácsi döntés, hogy meghatározzák, mennyi ideig lehet valaki vezető? — Nem, mert ez adminisztratív korlát lenne, kettétörhetné kiváló képességű emberek pályáját, s meghosz- szabbítaná olyan ember vezetői munkáját, akinél egykét év utón látni, hogy nem alkalmas vezetőnek. — A vezetőváltás valóban nem generációs probléma? — Nem szerencsés dolog, ha azzá válik. Ez a/gond akkor merül fel, ha elmarad a vezetők folyamatos cseréje és nagyszámú aktuális vezetőváltási feladat gyülemlik össze. — A személyzeti munkában milyen változásokat tart szükségesnek? — Alapvető fordulatnak azt tekinteném, ha sokkal több emberrel foglalkoznánk, mint eddig, tehát a társadalom egésze lenne a „merítés" alapja, s hogy tudatosabban keressük a tehetségeket. — A tehetséges emberek, minden, szavakban kinyilatkoztatott jószándék ellenére, elkallódnak. Szándékozik-e valamit tenni a kormányzat, hogy ez ne következzen be?- Egészen konkrét intézkedések vannak folyamatban, például elkészült a minisztertanácsi előterjesztés a vezetőképzés rendszerének korszerűsítésére. Célunk, hogy szubjektíve is javítsuk a vezetői pálya tekintélyét, de azt ráolvasással nem lehet módosítani. A mai elítélő gondolkodást csak egy módon lehet megváltoztatni, gazdasági sikerekkel. S a kormány gazdasági sikerre törekszik! Roszprim Nándor Földgázprogram • • Összekötik a meszesi gerincvezetéket A tervezett ütemnél lassabban halad, de ősszel összekötik a meszesi városrészt ellátó gerincvezetéket. A két kilométer hosszú földgázvezetéket a Dózsa György út felől a szan- ki termelőszövetkezet gázelosztóvezeték építő szakcsoportja, a 6-os úti Shell kúttól a pé-j esi Favorit gazdasági munka- közösség építi. A többször módosított tervek szerint szeptember közepén találkozik a két szakasz a Szondi György és a Balassi utca kereszteződésében. A határidő-módosítások oka elsősorban az, hogy az építkezés során több közmű keresztezte a vezeték útját, emiatt többször módosították a tervdokumentumokat. A gerincvezeték hétmillió forintba kerül. A hozzá csatlakozó utcákban a lakók többsége már befizette az érdekeltségi hozzájárulást: a családi házak tulajdonosai 18 200, a telepszerű többszintes épületekben lakók tízezer forintot családonként. A Mecseki Szénbányák összesen húszmillió forinttal járul a városrész gázellátásának fejlesztéséhez. Tavaly kettő-, idén hárommillió forintot utaltak át erre a célra. Szeptemberben összekapcsolják a gerincvezetéket, valószínűleg a fűtési szezonra gáz alá helyezik. Ami azt is jelenti, hogy 177 csalódnak lehetősége van a gázfűtést már idén élvezni. Csakhogy ehhez időben lépni kell, a külső vezeték építéséhez ütemezni a belső szerelési munkákat. Az itt lakók többségének viszont jövőre reális lehetősége van a gázfűtés bevezetésére. A gerinc mentén a Testvériség, a Balassi Bálint (15-től a 23-ig), a Szondi György (30-49-ig), a Tolbuhin út (35, 37, 41, 43, 47, 49, 53, 55) és a Dobó István utcában (62, 64, 66, 70, 72, 74, 78, 80, 82) és Komjót Aladár utcában számíthatnak c lakók a bekötésekre. A többszintes lakóépületek gazdái, a PIK és a Bányász Lakásépítő Szövetkezet egyaránt vállalta a házak alapvezetékeinek kiépítését. Elkészült a földgázvezeték a Balassi Bálint utcában (4-11- ig) és a Búzavirág utcában, sajnos a pénzügyi elszámolást nehezíti, hogy a huszonnégyből öt lakó nem fizette be a vállalt hozzájárulást. A bajai LAKISZ és a Közműépítő gmk dolgozott itt. Szervezik a társulást a Dobó István utcában, a Blaha Lujza utcában, valamint a Kormoskő soron, a Február 24. utcában, a Körös és a Vajda utcában. A következő hetekben szeretnék ezeken a területeken is megkezdeni a munkát. Felmérik az igényeket az Aknász, a Szondi György utca alsó szakaszán, a Frankel Leó és a Korvin Ottó utcában. Jövőre igyekeznek elvinni a vezetéket a Vörös Hadsereg útig, ahonnan Pécsszabolcs ellátása is megoldható. G. M. Az ivóvizes tartály a művelődési ház udvarán áll jelenleg Magához szívta az örvény Életveszély a vízen és a vízben! Tavaly nyáron egy tizennégy éves fiatalember a szüleivel fürdött Mohácsnál a Dunában, a Cigány zátony mögötti részen, a bal parton. Lévén, hogy veszélyes hely — a kőhányások között zabolátlanul, kiszámíthatatlanul folyik, örvénylik a víz — tilos itt a fürdőzés. A Mohácson nyaraló család ezt figyelmen kívül hagyta, bíztak abban, hogy jó úszók. A fiút azonban „elkapta" egy örvény, szinte magához szívta, s mire édesapja kimenthette volna, a gyerek már megfulladt. Sajber Gábor rendőr főhadnagy, a Mohácsi Vízirendészeti Örs parancsnoka mesélte ezt a szomorú esetet bizonyítandó, hogy a tanácsok és tilalmak ellenére akadnak, okik értelmetlenül kockára teszik életüket. A Duna magyarországi szakaszán az elmúlt évben 69-en fulladtak vízbe, ebből hárman a mohácsi vízirendészet folyamszakaszán. A vízibalesetek döntő többségét az ittasság, a hajóról vízbe csúszás, csónakborulás és a tiltott helyen való fürdőzés okozta. Ez utóbbinál nem kis gondot okoz, hogy a tanácsok nem szívesen jelölnek ki fürdőhelyeket, hisz szigorú rendőrségi és KÖJÁL-előírásoknak kell megfelelni, így szinte kényszerítik az embereket, hogy olyan helyeken lubickoljanak, ahol nem szabad. Persze ez nem menti föl a fürdő- zőket: tiltott helyen tilos fürödni! Ezt táblákkal is jelzik, de jó tudni, hogy hajóútban, bóják, úszómunkagépek, hidak, zsilipek, vízkivételi művek, különféle vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek százméte- res körzetében ugyancsak nem ajánlatos a vízbe menni. A jótanácsok közül érdemes megfogadni, hogy ne fürödjünk teli gyomorral, ittas állapotban (I), kábultságot előidéző gyógyszerek bevétele után. Napozást követően lassú mosakodással hűtsük le magunkat, felhevült testtel soha ne ugorjunk vízbe! Ismeretlen vizeknél feltétlenül tájékozódjunk a meder alakulásáról, a Vízmélység változásáról, az esetleges víz alatti akadályokról, a rendellenes vízmozgásokról. Csónakról ne vessük magunkat a vízbe, mert eszméletvesztés, gerincsérülés lehet a következménye. A nyár az idegenforgalomé, a turistáké. Sokan kerekednek fel, hogy tavak, folyók mellett töltsék a nyaralás napjait, heteit. A vízibalesetek több mint hatvan százalékát ők okozzák, azért mert nem ismerik a vizet. Legyünk körültekintőek, vigyázzunk a vízben és a vízen egyaránt! R. N. Az első Pécsett Megalakult a nagyárpádi víztársulat Ivóvíztársulatot alakított Nagyárpádon 318 család, az első víztársulatot Pécsett. Régi gondjuk teljesült, nem kevés buktató árán, de a pénteki alakuló közgyűlés után ma, hétfőn meg is kezdi a munkát a Pécsi Vízmű. S a terv szerint az itt lakóknak már csak egy évig kell a kultúrház udvarán felállított négyköbméteres tartályból hordani a vizet, de ez alatt az év alatt házról házra gyarapodik a vezeték. Hat kilométer vezetéket épít a Pécsi Vízmű. Az új hálózati a Nagyárpádi út 19-nél csatlakozik a megyeszékhely rendszeréhez. Ez a hat kilométer ösz- szesen 25 555 000 forintba kerül. Egy-egy család harmincöt- ezer forinttal járul hozzá, úgy. hogy tíz éven keresztül fizeti a részleteket. A költség másik része a tanácsi intézmények, a termelőszövetkezet és az áfész érdekeltsége. A Pécsi Vízmű tervezte és építi a vezetéket egészen a lakóházak kerti csapjáig. S a most beépített városrész valamennyi utcáját ellátja egészséges ivóvízzel. Változik az ellátás, ha bekapcsolódik az új városrész, mert akkor ezt a vezetéket közvetlenül az l-es zóna tározójá-' hoz kapcsolják, így Nagyárpádnak két oldalról nagyobb biztonsággal szolgáltatnak vizet. Pontosan egy év múlva vezetékes ivóvizet kap Nagyórpád, mégis lényeges kérés az itt lakókhoz: ne számolják fel a régi ásott kutakat, amelyek vize nitratos ugyan, de locsolásra kiválóan alkalmas. Hiszen a megyeszékhely biztonságos ellátása több év munkája, szűk ség van a takarékosságra. S kérés az is, óvják a környezetüket, a felhagyott kutakat ne használják szennyvízgyűjtőnek. Azért sem, mert maguk is áldozni akarnak a szennyvízelvezetés későbbi megoldásáért. A nagyárpódiaké az első lépés Pécs ellátatlan területeinek fejlesztésében. A tervek szerint jövőre Pécsújhegyen, majd ürögben szerveznek ivóvíztársulatot, amint a vízbázis, a szükséges tározó kapacitás és az anyagi egyeztetések engedik. G. M. Munkásfiatalok országos találkozója Elkészült a munkásfiatalok III. országos találkozójának végleges programja. A rendezvényt augusztus 28. és 30. között tartják meg Tatabányán a KISZ Központi Bizottsága és a Komárom Megyei KISZ-bizottsóg szervezésében. A találkozón, amelyen megyénként 70, a fővárosból pedig 90 fiatal vesz részt, politikai és fesztivál jellegű programokat rendeznek. A politikai fórumokon áttekintik a KISZ XI. kongresszusán meghirdetett megújulási program megvalósításának eredményeit és az ezzel kapcsolatos további feladatokat. Az ipar különböző ágazataiban dolgozó fiatalok az országos hatáskörű szervek és a szak- szervezetek képviselőinek részvételével szekcióüléseken vitatják meg az egyes ágazatok helyzetét és perspektíváit.