Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-12 / 190. szám
A Pécsi Nyári Színház bemutatója Macbeth Shakespeare a Macbethben a boszorkányok felléptetésével oldja meg a drámai cselekménymozgatás dilemmáját. Ami az Othelloban az intrikus Jago, a Hamletben az atya szelleme, A viharban Prospero varázsereje, az itt az alvilági lények rontása és jóslata. Ba- gossy László első Shakespeare- rendezése, a tízéves Pécsi Nyári Színház első Shakes- peare-bemutatója a Macbeth- nek ezt a vonását nemcsak megőrzi, hanem a dráma befejezésének átértelmezésével meg is erősíti. A biztos formaérzékkel megkomponált, keretesre szerkesztett előadásban ugyanis a dráma nem a trón jogos örökösének igazságosztásával ér véget, hanem a nyitójelenet Macbethet megkísértő boszorkáinak képével, akik most karmaikkal a Macbethet megölő, személyes és politikai bosszút egyaránt álló Mac- duffot környékezik meg. Az előadás ezzel azt sugallja, hogy most majd Macduff válik a hatalmi téboly megszállottjává, s ő éli át mindazt, ami előtte Macbeth sorsa volt. Ez az átértelmezés nem idegen a darabtól, miként Bach- mann Zoltán kétszintes színpadképe sem az Erzsébet-kori színpadtól. A Szabadtéri Táncszín tágas színterén egy várbelső látható, balra bástya, középütt torony, jobbra katonai sátor. A nyári színház komplexitásra törekvő legjobb hagyományainak folytatásaként az előadásban jelentős szerep jut a táncnak, a Vidá- kovics Antal koreográfiájára mozgó Baranya Táncegyüttesnek. A hatásos dramaturgiai funkcióval felruházott táncbetétek a harci jelenetekben, a boszorkányszertartásokon 'és néhány ceremoniális udvari képben kaptak helyet. A tágas színtér csak e néhány táncjelenetben népesül be teljesen, a prózai részben a tér túl nagynak bizonyul: a színészi játék sok esetben nem tudja elég erőssé tenni a színpad és a nézőtér kontaktusát. Shakespeare e legkisebb terjedelmű tragédiáját Sárosi István dramaturg még tovább, mintegy két órányira rövidítette, ez a további tömörítés azonban nem járt együtt a játék intenzitásának növekedésével. A darabban két igazán megírt szerep van, Lady és Sir Macbethé, a többiek csak vázlatos epizódalakok. A rövidítés nyomán e szerepek tovább vékonyodtak, s így részben emiatt, részben az egyenetlen színészi játék következtében nem igazán képesek felidézni a főhős társadalmi-politikai környezetét, ellenpontozni a „lélektani drámát”. A két főszereplő erőteljes, összetett alakítást nyújt. Sipos László a címszerepben teljes habitusát mozgósítja, Molnár Piroska Lady Macbethként egyetlen szemvillanással is képes ézékeltetni az asszony belső átalakulását. A további címszerepekben említést érdemel még Stenczer Béla groteszk kapusa, Szakácsi Sándor Macduff, Németh János Malcolm és Újvári Zoltán Ross szerepében. A vállalkozás egésze elismerést és támogatást érdemel, a kivitelezés már kevésbé. A pécsi nyár korábbi ilyen produkciói mind jól betöltötték a tettyei romok intimebb terét. Ez a nagyszínpad azonban túl tágas az előadóknak - a nézőtér pedig a közönségnek ... M. P. Skót ügyletek McCarter megtudta, hogy Edinburghban egy csodaorvos nagy sikerrel irányít fiatalító kúrákat. Mivel nagy szükségét érezte, elhatározta, hogy ő is aláveti magát egy ilyen kúrának. Elment a pályaudvarra, és kért egy jegyet Edinburghba. — Ugye, retúrjegyet adjak, hiszen úgy olcsóbb . . . — kérdezte a pénztáros. — Nem! Most nem... — felelte izgatottan McCarter.- Lehetséges, hogy visszafelé már gyermekjeggyel Újsághír. Egy skót városkában nekiment egy négyüléses autó egy fának. Mind a tizenhat utast kórházba szállították különféle sérülésekkel .. . 3r. Mándoki László iorditása I 4 vasárnapi Zarándokút Kassán A kriptaajtó rácsa bekattan mögöttünk, de csak a koporsókat zárhatja be, az emlékeinket és a büszkeségünket sosem! Aztán húsz perc vagy nyolcvanegy év után, szóval eltűnt időérzékkel bent ülünk a kocsiban. Hiszen az emlékeknek nincs időszámításuk, a jelenben érvényesítik a múltat, Rákóczit, Bercsényit, a magyar szabadság megharcolt igényét, A Mercedes elszáguld Kassától Pest felé, Abaúj székhelyétől az ország székhelye irányába, és furcsamód Párizs jár az eszemben. Nem, nem a magyarságtudatunk ellenében, hanem éppen annak értékelésére. Hiszen a kassai székes- egyház mögöttünk hagyott kriptájában II. Rákóczi Ferenc holtteste a szíve nélkül kül pihen. Szívét, híven halála utánra szóló rendelkezéséhez. Franciaországban temették el. Ma azt mondanánk: nemzetköziség volt ebben a vég- rendelkezésben. Az volt: az európai kultúra vállalása a magyar sorsvállalás mellett, a Kárpátok övezte hazából történő szabad kirándulások Párizsba, a világ egyik legszebb nyelvén, franciául is beszélő, könyvet író nagyfejedelem európaisága. Mondom, a magyar történelem egyik legszebb városában. Kassán hiába csukódik be a kripta rácsa, az emlékeinket nem zárhatja be. — Mióta — nyolcvanegy éve — hazahozták a nagy bújdosókat, hogy Rodostó helyett az akkori Magyarország földjén. Kassán pihenjenek, ennek a székesegyháznak a kriptája zarándok- hely lett. A történelem ugyan néhányszor a zaróndokútunk elébe állt, de a hűségünk tovább él. Jönnek az Alföldről, Erdélyből, a Dunántúlról és Dél-Bácskából. Jönnek az amerikás magyarok és büszke voltam a baranyai hazafias nevelésre is, mert a koporsó fedelén ott feküdt egy friss babérkoszorú. A piros-fehér-zöld színű szalagban aranybetűk közölték, hogy május 28-án a Vémén- di Általános Iskola VI. és VIII. osztálya járt itt. Büszke lettem a véméndiekre. Otthon voltam Kassán. A székesegyház főhajójában az egyik oltárt jórészt a pécsi Zsolnay Gyár készítette, Ma-- gyarország fennállásának ezredéves fordulóján, 1896- ban. Az 55 regiszteres orgonát is a pécsi Angster cég gyártotta, ugyanakkor. De a magyar építészet és ezzel együtt a közép-európai csúcsíves építészet egyik legszebb alkotásának kriptájában is ott van Baranya: a nagyfejedelem szarkofágjának a fedele siklósi márványból készült. Nem feledhetek egy történetet. Pesti gimnazisták vonultak a koporsókhoz, hogy magyarságtudatuk és Rákóczi s társai emléke találkozzék. De az egyik nyegle kamasz Bercsényi koporsójának dörzsölve vakarta meg a hátát. A többiek nem bántották érte, s nem is szóltak hozzá, még Pesten sem, hetekig. Kiközösítették, mert a közösségi erő nem mindig elcsépelt szólam, és a farmer- nadrágos magyar ifjúságban is! Rákóczi sírjától elfele jövet halkan, nyugodtan énekelték a másik szabadsághősünkről szóló dalt, a Kossuth nótát... Földessy Dénes „...egy kis bökés látszott rajta, nem is volt véres” Testvérgyilkosság Tolna megyei nyár Üdülőhajó, kisvasúi', pónilovaglás A dimbes-dombos Tolna megye szép tájain és üdülőhelyein az idén nyáron is jelentős idegenforgalommal számol - kaptuk a tájékoztatást a Tolna Tou- risttól. Sokan ismerkednek meg Szekszárd nevezetességeivel,- hörpintve híres vörös boraiból is, sokan keresik fel a gemenci vadrezervátumot, ahová 26 ki- ■ lométeres kisvasút vezet, napi két alkalommal közlekedve. Egy másik idegenforgalmi nevezetesség Sárköz, népművészetét a külföldiek is megcsodálják. Kedveltek a megye vizei és gyógyfürdői. Fadd- Domboriban immár hatalmas üdülőtelep alakult ki. Új lehetőség, hogy minden vasárnap reggel 7 órákor a Sió árvízkapujától 45 személyes fürdőhajót indítanak Dombodba, ahonnan este térnek vissza. Ugyancsak újdonság, hogy Domboriban, a Hullám bisztró és az úttörőtábor között hétvégeken pónilo- vaglóst rendeznek a gyerekeknek. Kedvelt még Dombóvár-Gunaras gyógyfürdője, Tamási és DunaI földvár termálfürdője. A Tolna Tourist ezekre a helyekre a legkülönbözőbb üdüléseket, kirándulásokat szervez, viszonylag olcsó árakon. Akik szeretik a falusi nyugalmat, azokat a Mecsek nyúlványai között meghúzódó angyali kis település, Mórágy várja. Falusi üdüléssel egyébként másutt is tudnak szolgálni, ami például a Szálkái tónál horgászattal is egybeköthető. Azt nem lehet mondani Le- hőcz Tamásra, hogy szelíd lé- ek: bár csak idén tölti be 22, életévét, már kétszer állt bíróság előtt. S nem is holmi piszlicsári ügyek miatt, hisz 1981-ben emberölés kísérlete miatt, három évvel később pedig súlyos testi sértés, garázdaság elkövetéséért ítélték el. Egy ideig bátyjánál, Lehőcz Zoltánnál lakott, de elköltözött. — Azért is, mert a Zolival nem jöttem ki, mert amikor részeg volt, állandóan verekedni akart, meg késezni, egyszer majdnem leszúrt. A testvérek szétválását elősegítette, hogy Lehőcz Tamás megismerkedett egy lánnyal, aki befogadta pécsi, Káposztásvölgyi úti lakásába. Természetesen Tamás és Zoltán nem szakították meg egymással a kapcsolatot, néha találkoztak, iddogáltak ... Június 22-én délután is összejött a két fiatalember, vásároltak egy magnetofont, de mivel nem működött, elvitték megjavíttatni. Miután leadták, elindultak egy kicsit „szórakozni". Az éjszakába nyúló jövés-menés során felkeresték a Salátát, az Olimpiát, a Kubát,, s rendesen italoztak. Egy idő után úgy érezték, elérkezett a hazamenetel ideje, s elmentek Le- hócz Tamás élettársának lakására, ahol terített asztal rárta a jókedvű fiúkat, akik ;gy láda sörrel akarták fokozni a jó hangulatot. .. Am a késői vacsorának véres vége lett. Szóba került, hogy ki fizette a sört, ki hozta az ennivalókat, erre a két testvér összeszólalkozott, majd verekedett. Tamás élettársa és Zoltán élettársa próbálta csitítani őket, még a lakásban lévő kiskorú Lehőcz gyerek, a két testvér öccse is békíteni akart, de a próbálkozások eredmény- telepek maradtak. Perceiken belül, mint a vadnyugati kocsmákban, repültek a tányérok, poharak, sörösüvegek, még a lámpát is leverték. A sötétben azonban nem volt igazi a balhé, így a „mérkőző felek” kivonultak az udvarra, ahol tovább szidalmazták egymást, s cementlapokat hajigáltak. Időközben az egyik nő telefonálni ment, segítséget akart kérni. — Jött a telefonálásból az élettársam, eszembe jutott, hogy Zoli előtte megfenyegette, hogy ha nem adom visz- sza a kajáját, akkor őt megöli. Odaszaladtam, egy kés volt a kezemben, nem tudom hogy került oda. Elestem, s a Zoli akkor esett bele a késbe, nem tudom megmondani hogyan. Azt hittem elájult, ezért két vödör vizet öntöttem rá, felhúztam a pulóverét, meg akartam nézni a szúrás helyét, de csak egy kis bökés látszott rajta, nem is volt véres. Ekkor szóltam az élettársamnak, hogy vigyük be, én meg telefonáltam a mentőknek. A tanúk cáfolják Lehőcz Tamás előadását, szerintük Zoltán nem esett bele a késbe. Az tény, hogy a szúrás a szívet érte. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt az ügyben folytatja a nyomozást az előzetes letartóztatásban lévő Lehőcz Tamás ellen. R. N. Három évtized után először Siófoki városkalauz 1957-ben jelent meg utoljára siófoki városkalauz. Akkor az Idegenforgalmi Hivatal vállalkozott kiadására, most a Városi Könyvtár, amelynek munkatársai néhány hónap alatt hatalmas munkát végeztek. Ok gyűjtötték össze a kötetben fellelhető rendkívül gazdag információs anyagot, ők szerkesztették a kiadványt. A könyv magyar és német nyelven tartalmazza a városra vonatkozó ismereteket, hasznos társ lehet egy siófoki sétában vagy akár a történeti búvárkodásban. Bemutatja a városban található látnivalókat, a múzeumok, kiállítótermek anyagát. A Kenedy Ferenc gyűjteményéből származó régi, s a most készült vadonatúj siófoki fotók nemcsak a város múltjáról, a jelenéről is hű képet adnak. A kötetben valamennyi városi intézmény címe, telefonszáma, vezetőjének neve megtalálható. Siófok nagyvállalatai, intézményei - amelyek hozzájárultak a kötet költségeihez - hosszabb-rövidebb írásokban mutatkoznak be. A szerkesztők nemcsak a profil bemutatására törekedtek: mindenütt megadják a félfogadási idő rendjét, az információkérés lehetőségét is. Különösen hasznos lehet a kötetnek az a része, mely az orvosi ellátás rendjéről, a szakrendelések fogadási idejéről tájékoztat. A könyv részletesen mutatja be a siófoki vendéglátás, idegenforgalom, a szolgáltatások hálózatát, segít a döntésben és az eligazodásban. A hasznos könyvet Rácz Bé- láné, a könyvtár vezetője szerkesztette, kivitelezése a Kaposvári Megyei Könyvtár sokszorosítóüzemének munkáját dicséri. Verebics János Panoráma A fifkárnő álma Valóra vált egy titkárnő álma : Esther Chatterley, londoni áruházi titkárnőt, akár egy Curths Mahler-regényben, feleségül vette egy producer és makacsul színésznőt akar belőle formálni. Az egyik londoni lap szerint Esther ugyan még csak a titkárnői ceruzával tud játszani, de a verseket már tökéletes átéléssel mondja. (Képünkön Esther Chatterley). Csúcsár dalszövegértNew Yorkban egy árverésen 250 000 dollárért, — 10 millió forintért — vették meg John Lennon Kedves Prudence című dalának saját kézzel írott szövegpéldányát. Püspökszentelés és -beiktatás Dr. Konkoly István kinevezett Düspököt szombaton püspökké szentelték és beiktatták a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöki tisztségébe. A Szombathelyen rendezett ünnepségen részt vett dr. Paskai László prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének vezetésével a püspöki kar tagjai. Ott volt több magas rangú külföldi egyházi személyiség, a megye területén működő protestáns egyházak és felekezetek számos képviselője, valamint a Vas megyei és a városi tanács több vezetője. A szertartást követő fogadáson a kormány képviseletében Bugái Péter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese köszöntötte a hivatalába lépő új szombathelyi megyéspüspököt.