Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-12 / 190. szám
Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Olyan vezetőkre van szükség, akik újító, jobbító szándékkal tudnak fellépni Személyzeti Nyári Egyetem Pécsett Berecz Frigyes és dr. Pelrovszki István Pécsett Széchenyi szocialista brigádok VI. országos tanácskozása Pécsett Országos Széchenyi egyesület alakult Készülnek Széchenyi István születésének 200-ik évfordulójára A megnyitó ünnepség a JPTE Rákóczi úti aulájában Második alkalommal rendez Pécsett a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság személyzeti vezetők bizottsága és az SZVT Baranya Megyei Szerkezete személyzeti egyetemet. Csakúgy, mint a két évvel ezelőtti tanácskozásra, az idei háromnapos rendezvényre is rangos előadókat, e téma legkiválóbb ismerőit hívták meg, s ez garancia arra, hogy a személyzeti munkával foglalkozók sok hasznos ismerettel távoznak. A II. pécsi személyzeti egyetemet tegnap délelőtt dr. Hell- ner Károly, a személyzeti vezetők bizottságának elnöke nyitotta meg a Janus Pannonius Tudományegyetem aulájában, köszöntötte a jelenlévőket, akik között ott volt Berecz Frigyes, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Petrovszki István, az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, dr. Jerszi István, a Baranya Megyei Pártbizottság titkára és dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Az első előadást dr. Petrovszki István tartotta, aki oz MSZMP káderpolitikójánok időszerű kérdéseiről szólt. Mint hangsúlyozta, káderpolitikánk és kádermunkánk fő feladata, hogy politikai céljaink megvalósításának személyi feltételeit biztosítsa. Ha valaha igaz volt ez a megállapítás, most nagyon az, hisz gazdasági-társadalmi kibontakozásunk programját csak olyan emberékkel tudjuk megvalósítani, akik képesek céljaink következetes véghezvitelére. Az ebben az időszakban születő döntések nem szereznek népszerűséget sem a miniszterelnöknek, sem a gyárigazgatóknak, sem a tsz-elnököknek, akkor ha becsületesen végzik dolgukat. Milyen vezetőkre van szükség? Olyanokra, akik az adott beosztásukban a lehető legtökéletesebben képesek feladataiknak megfelelni, akik újító, jobbító szándékkal tudnak fellépni, s van bátorságuk, hogy akár a konfrontációt is vállalják. Dr. Petrovszki István hangsúlyozta, hogy ez nem generációs kérdés, már csak azért sem, mert az idősebb vezetők között is sokan vannak akik felismerik az újat. De ha a sírokat, a tenyerüket nyújtoga- tókat meghagyjuk posztjaikban, akkor a programunk nem fog megvalósulni. Késlekednünk nem szobád, ez az esztendő áll a rendelkeA Széchenyi brigádok képviselőinek egy csoportja Fotó: Läufer L Läufer László felvétele zésünkre, hogy felülvizsgáljuk a vezetőket. A rendező elv: ki alkalmas politikai szándékaink megvalósítására. Nem titok, mondotta a KB osztályvezetője, hogy a központi szerveknél is folytatódnak a személyi változások, de ezt minden szinten megteszik, ha indokolt, hisz a legfőbb követelmény az adott feladatra való alkalmasság. Ezt követően Berecz Frigyes tartotta meg előadását, melyben beszélt a személyzeti munka négy évtizedes tapasztalatairól, a hibákról. A társadalmi-gazdasági kibontakozás személyi feltételeivel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy olyan módszereket kell keresni, amelyekkel kellő időben felismerjük a tehetséges embereket. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem akkor kell elkezdeni a vezetőkiválasztást, amikor megüresedik egy vezetői hely. A miniszterelnök-helyettes szólt a vezetőképzésről: ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a hatásfok javításáért kormányzati lépés várható a közeljövőben. Délután további előadásokat hallgattak meg a személyzeti eqyetem résztvevői. A tanácskozás ma folytatódik. Roszprim Nándor Jelentős találkozó színhelye a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola: július 10. és 12. között itt tartják a Széchenyi István szocialista brigádok VI. országos tanácskozását, egyben a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum Baráti Körének harmadik közgyűlését. Az országos tanácskozás házigazdája a PÉTÁV Takács István vezette, Széchenyi István nevét viselő szocialista brigád. Jelentős ez a pécsi találkozó az évtizedes múltra visszatekintő brigádmozgalom életében, mert a tegnap délelőtti közgyűlésen országos egyesületté aiakult a nagycenki egyesület, amely eddig is széles körű tevékenységet folytatott az ország egész területén, hiszen ma mór több mint kétezer tagja van. Az országos egyesület azonban, amely a Széchenyi Kör nevet viseli, jóval többet vállalhat a mozgalomért: szeptemberben pénzügyi alapot létesít az egyesület programjainak finanszírozására, az egyéni és az intézmények adományozóit neves művészek készítette emlékplakettel ajándékozza meg. Nagyszerű vállalkozást koordinál a kör, 1991-re, Széchenyi István születésének kétszózadik évfordulójára szeretnék kiadni a Széchenyi-bibliogrófiát, amely számos olyan dokumentumot tartalmaz majd, amely a nagyközönség előtt ma még ismeretlen. A délelőtti közgyűlés háromszáz résztvevőjét Piti Zoltán, a Pécs Városi Tanács et(Folytatás a 2. oldalon) Weizsäcker hazautazott a Szovjetunióból Szovjetunióbeli hivatalos látogatását befejezve szombaton este hazautazott Novoszibirszkből a nyugatnémet államfő. Richard von Weizsäcker, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége meghívására tett hatnapos hivatalos látogatást a Szovjetunióban. A szövetségi elnök Andrej Gromikóval, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökével folytatott tárgyalásokat. ' Látogatásának központi eseménye volt Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával tartott eszmecseréje, amelyen mindketten állást foglaltak a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatainak minőségileg új szintre emelése mellett. A nyugatnémet államfőt elkísérte moszkvai útjára Hans-Dietrich Genscher alkancellár, az NSZK külügyminisztere is. AIDS elleni program Jugoszláviában Jugoszláviában a hét végén elfogadták az AIDS-betegség elleni hivatalos egészségügyi programot. Az országos szinten kidolgozott programot Jugoszlávia minden köztársaságának és tartományának végre kell hajtania. Ettől az évtől kezdve a véradó állomásokon kötelező lesz a levett vér vizsgálata, valamint a szervadományozók ellenőrzése is. A veszélyeztetett csoportoknak, a vírushordozóknak és a betegeknek az ellenőrzése, gyógyítása és nyilvántartása titoktartási kötelezettség alá tartozik. Macbeth a Pécsi Nyári (4. oldal) Locsolási tilalom a Balaton déli partján (3. oldal) Marad vagy megy Mészáros? (7. oldal) Világ proletárjai, egyesüljetek!" vasárnapi gpio XLIV. évfolyam, 190. szám 1987. július 12., vasárnap Ara: 2,60 Ft Divatbemutató a vásárközpontban. Tegnap több mint tízezer látogató fordult meg a kiállításon. Tudósításunk az érdekességekről a 2. oldalon.