Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-09 / 157. szám

i% palva sacéléról A kiesőjelöltek forró drótja Jó néhány eredményt boríté­kolni mertem volna a hét köz­ben, így a vasárnapi forduló nem is okozott számom­ra különösebb meglepe­tést a labdarúgó területi baj­nokságban. Azért lehetett a tippeléskor itt-ott biztosra men­ni, mert egy héttel ezelőtt, az utolsó előtti körben már sej­teni lehetett: kór hinni a pa­pírformának, még akkor is, ha ég és föld a különbség két csapat között. Mert ha a pá­rosítás mondjuk az őszi 8. fordulóban alakult volna így; akkor értelemszerűen más eredmények születtek volna. De mivel a szezonzáráskor maradt még tét.. . Ugyebár értik . .(?) bennmaradt. Ez a mérkőzés is megérne egy misét. Elég róla csak annyit mondani, hogy a szünetben a PVSK sportköri elnökének kellett bemenni- a vasutasok öltözőjébe, hogy jobb teljesítményre serkentse a játékosokat. Igaz, a ráha­tás érdekében fegyelmi vizs­gálatot helyezett kilátásba, ha kikap a PVSK. Nem kapott ki. de nem is tett sokát azért, hogy győzzön. Hogy a kétkedésemmel nem a levegőbe beszélek: a PVSK-pályán 10 percenként érdeklődött telefonon a Dom­bóvári Vasas nevében egy hölgy, hogyan áll az ered­mény. Nem bíztak semmit . a véletlenre, Engert nevű játé­Ratting, a mohácsiak csatára (jobbról, fehérben) beadni készül a Boly elleni vasárnapi zárómérkőzésen. Cseri László felvétele Mérget lehetett • volna venni ró, hogy döntetlen lesz a Mar- cali-Sellye és a Mázaszósz- vár—Dombóvári VMSE mérkő­zés. Az sem meglepetés, hogy a Bonyhód legyőzte a Siklóst, a Dombóvári Vasas a Paksot - ennyi kellett mindkét pálya- választónak, hogy bennmarad­jon. Kitett viszont magáért a zórófordulóban a már jóval korábban kiesett Szigetvár. Mivel legyőzte a Nagyatádot, magával is rántotta azt, vagyis mindketten elbúcsúztak. A kiesést végül is a gólkü­lönbség döntötte el,- a Nagy­atád esett ki a Kisdorog és a Szigetvár mellett. A Táncsics SE a PVSK elleni idegenbeli döntetlenjével éppenhogy kosukat küldték Pécsre. Mond­ván:' ő egykoron a vasutasok­nál játszott, el tudja intéz­ni, hogy bizonyos időközön­ként telefonközeiben legyen. Arról nem is beszélve, hogy egész évben nem jöttek be olyan lassan a telefontudósí­tások a mérkőzésekről, mint vasárnap este. Megtudtuk: aki a pályákról akart telefonálni, mint máskor szokott, az most nem tudott, mert a készülék sokáig másra kelett. Arra, hogy megtudakolják: hogyan végző­dött másutt a többi /kiesőjelölt találkozója. Alighanem több ér­dekelt csapatnak is megvolt a maga -Engertje ... Horváth László Kosárlabda EB Vasárnap az athéni Béke és Barátság Sportcsarnokban be­fejeződtek a 25. férfi kosárlab­da Európa-bajnokság csoport­küzdelmei. Az éjszakába nyúló utolsó mérkőzésen a házigaz­dák biztosan győztek Francia- ország ellen, ezzel bejutottak a legjobb nyolc közé. Görögország— Franciaország 82-69 (38-38) Kiegyensúlyozott első félidő után fordítottak a görögök ez­úttal is a kosarakat számolat- lanul szóró Gallisz vezérletével. A mindössze 183 centis játékos valamennyi csoportmérkőzé­sen 30 pont fölött teljesített! Az „A" csoport végeredmé­nye: 1. Szovjetunió 10, 2. Ju­goszlávia 8, 3. Spanyolország 8, 4. Görögország 8, 5. Fran­ciaország 6, 6. Románia 5. (Ju­goszlávia, Spanyolország és Görögország között az egymás elleni eredmények határozták meg a sorrendet.) A hétfői szünnapot köve­tően a további műsor a leg­jobb 8 között: Középdöntők: Kedd: 18.30 ó: Szovjetunió—Csehszlovákia, 20.30 ó: NSZK-Spanyolország. Szerda: 18.30 ó: Olaszország —Görögország, 20.30 ó: Len­gyelország—Jugoszlávia. Totényereminyek A Sportfogadási és Lottó igazga­tóság közlése szerint a 23. heti totó-nyeremények az illeték levoná­sa után a következők. 13 plusz 1 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 292 765 forint. 13 találatos szelvény 24 darob, nyereményük egyenként 142 294 fo­rint. 12 találatos szelvény 808 darab, nyereményük egyenként 5490 forint. 11 találatos szelvény 8500 darab, nyereményük egyenként 522 forint. 10 találatos szelvény 51 694 da­rab, nyereményük egyenként 129 fo­rint. Labdarúgó IUB I. Szünet után a játékvezetők vették át a főszerepet Az elmúlt négy fordulóban győzelmekre ráállt győriek iga­zi futballshow-val kívánták em­lékezetessé tenni a hat év alatt Győrben csak császárnak becézett Szentes Lázár búcsú­ját. Az, hogy az örömünnep savanyúan indult, az a vendé­geknek köszönhető. Mészá­ros ugyanis olyan vágtát vá­gott ki a hazaiak térfelén a 6. percloen, hogy a legelfogul­tabb ETO-szurkolók is össze­ütötték tenyerüket. A gyorsan szerzett góljuk után kettős védőgyűrűt vontak Kollár kapuja elé a pécsiek, amivel a hazoiak képtelenek voltak megbirkózni. Negyven percen ót kísértetiesen hason­lított a mérkőzés a két évvel előbb ugyancsak Győrben ját­szott találkozóhoz, amikor Hannichék szétforgácsolták ugyancsak Kollár kapufáját, ám azt bevenni nem tudták, mig a ritka ellenakciókból kétszer is betaláltak Lovászék, a saját térfelén leqtöbbször csak egyedül rohangáló győri Mészáros kapus hálójába. Negyven percen át az volt a 9 ezer győri szurkoló véle­ménye. hogy a kikezdhetetlen pécsi falról lepattanó labdák­ból a nagyszerű sprinteket' ki­vágó piros-feketék növelik majd góljaik számát, ám a pécsi támadások vagv a zöld-fehér védők durvasáaán. vaay Nagy és Mészáros türelmetlenségén haltak el. A két pécsi csatár ugyanis rendre egymást ke­reste átadásaival, ám mindket­ten más-más ütemben mozog­tak, Így legtöbbször sikerült lesre futtatni őket. A folyama­tos győri támadások végül is a 44. percben felőrölték a pécsiek idegeit, s az első fél. idő hajrájának össztűzében hibára kényszerítették az ad­dig jól záró pécsi védelmet. Szünet után a játékvezetők léptek elő főszereplőként. Az 52. percben Handel kamikázé- módjára rontott neki a két pécsi védőnek, majd miután a labda elpattant tőle, bedobta magát a 16-oson belülre. Ké­zilabdában, kosárlabdában gondolkodás nélkül támadó szabálytalanságot ítéltek voL- na a játékvezetők, ám úgy látszik Drigán más iskolába járt. Büntetőt ítélt, s ezzel nemcsak az eredmény alaku­lását változtatta meg gyöke­resen, de a játék képét is. Az addig szívósan védekező pécsiek hátrányba kerülve — mint tavasszal már többször és miért csak ekkor? — egysze­riben átvették a mérkőzés irá - nyitását. Szemre is tetszetős támadásokkal közelítették meg Ulber kapuját, akit ezekben a percekben kegyeibe foaadott a szerencse. Bérczy kétszer, Mészáros pedig egyszer lehe­tetlen helyzetbe hozták. de labdáik elkerülték a hálóiát. S ami nem sikerült a pécsiek­nek, bejött a hazaiaknak. A mór-mór levegőben lógó egyenlítés helyett következett a győriek harmadik gólja. Kónya félvállról véve óz ép* pen pályára lépett Bordást, elvette a pécsi védőtől a lobdót. Gyimesihez játszott, a honvédos kölcsönkarmester azonnal indította a bal szélen a cserejátékost, aki — mivel Márton jelezte, hogy középen Szentes több méterrel mögöt­te van — nyugodtan nyargal­hatott Kollár kapuja felé, és a kifutó kapuvédő mellett a rövid sarokba . lőtt. A harmadik gólt követően vita alakult ki a sajtópáholy­ban, hogy jól alkalmazta-e a szabályokat a játékvezető. Bár megoszlottak a vélemények, a bírók lelke sem lehetett pa­tyolattiszta, mert akárcsak az első félidőben Nagyot és Mészárost, ezúttal Szentest ál­lították meg szabályos kiug­rásai után. A portugáliai Se- tubalhoz távozó győri gólzsák azért még egyszer betalált az ereiével és idegeivel végleg elkészült pécsi csapat hálójá­ba 11-esből, és ezzel pontot tett egy hallatlanul izgalmas, de szabályosnak semmi körül­mények között nem nevezhető, furcsa gvőri labdarúgó-mérkő- zésháború végére. Kapu László Eredmények röviden KÉZILABDA KERÉKPÁR BIRKÓZÁS Komlói Bányász—Alföldi Olaj- .bányász 21-21 (16-10). NB I. B, férfiak, Komló. Komlói B.: Kulcsár (1) — Székelyhídi (2), Wágenbach (5), Soós (1), Papp (4), Takács (6), Ambrusics. Cs.: Schmidt (kapus), Németh (1), Szopori, Juhász, Czimmer T. Hiába vezetett a félidőben 6 góllal a Komió, a lelkes vendé­gek fokozatosan ledolgozták hátrányukat és másfél perccel a lefújás előtt egyenlítettek. PMSC-Kazincbarcika 24-22 (13-10). NB I. B, nők, Kazinc­barcika. PMSC: Takaró - Mé­száros (3), Szebényi, Pintér (1), Dézsi, Dolmány (4), Szabó E. (11). Cs.: Szabó N. (kapus), Tóth (3), Gergely (2), Nagy. Edző: Sudár Ferenc. A 2. fél­időben 6 góllal elhúzott a PMSC, az előnyből a végére 2 gól még is maradt. P. Baromlifeld.-Katona SE 22-17 (11-9). NB II., férfiak, Zalaegerszeg. L. d.: Vajda (5), Kovacsics, Fazekas (4—4). P. Baromfifeld.-Fullbach (NSZK-beli) 25-18 és 23-23. Nemzetközi mérkőzések, Pécs. Győrben az országos páros időfutam-bajnokságon a ser­dülő fiúknál a Somogyi- Schmidt (TASI) kettős a 20 km- es távon 3. lett. A felnőtt nők­nél Nagypál (PMSC) a moson­magyaróvári Mészárossal pár­ban 39 km-en bajnokságot nyert. ­Területi úttörőverseny, Pécs. Súlycsoport győztesek. 25 kg: Balázs (TASI), 29 kg: Várhelyi (Nevelési Központ), 32 kg: Kiss (P. Kinizsi). 35 kg: Kátai (PMSC), 38 kg: Csöndőr (TASI), 45 kg: Somogyi (TASI), 49 kg: Ozorai (TASI), 58 kg: Romhányi (Név. Központ), -j- 58 kg: Oláh (PMSC). AUTÓSPORT LOVASSPORT Népsport—Ezermester rali. OB-futam, Veszprém. Eredmé­nyek. A-csoport; 9. géposztály: 2. Porth—Hering, 8. go: I.Kesz- ler—Czimmer. N-csoport, 3. go: 2. Lajtai—Kiss, 3. Maksa—Tóth (mind Pannon Volán). Csapat: 1, Főtaxi SE, 2. Pannon Volán, 3. Bp. Volán. KOSÁRLABDA üllőn, a kettes fogathajtó magyar derbin az újpetrei tsz lován induló Matus 2. lett az utánpótlás-mezőnyben. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Megyebajnokság: Vasasi B.—P. Postás, Vasas, 17.00. Ganz-MAVAG-PVSK 88-62 (44-33). Felszabadulási Kupa, nők. L. d.: Veres (20). Szakács, Kiefer (13-13). Színestelevízió-vásár Konzum-részletre Aki június 8. és 20. között ORION vagy VIDEOTON színes televíziót vásárol, annak csak 20% előleget kell befizetnie, a többi fennmaradó összeget a Konzum meghitelezi. További felvilágosítás a 24-422/30 mellék telefon­számon, valamint a Konzum Aruház műszaki osztályán. AKONZUM SKALA COOP ÁRUHÁZBAN PECS. KOSSUTH TER KEMPINGEZÉSHEZ, KIRÁNDULÁSHOZ pQ Engedményes konzerv- 25J vásár a Konzumban PÉCS, KOSSUTH TÉR Rakott káposzta 36 Ft helyett 15 Ft-ért, Marharolád 46,50 Ft helyett 23,30 Ft-ért, Darált hús 45 Ft helyett 36 Ft-ért, Tölt. káposzta 52,50 Ft helyett 36,80 Ft-ért, Csípős vagdalt 18,50 Ft helyett 9,30 Ft-ért, Libamájas 13 Ft helyett 11,20 Ft-ért. ATLÉTIKA Tatabányán az országos női és férfi 20 km-és gyaloglóbaj­nokságon a női 10 km-en Al­földi (Komló) országos bajnok lett. A férfi felnőtt 20 km-es tá­von a még ifi korú komlói Kirszt új ifjúsági országos csúcs­csal a 8. helyen végzett. Csa­patban a Kirszt-Czukor—Szép hármas a 3. helyezést szerezte meg. A BEAC—MAFC versenyén Raus, a PMSC magasugrója 220 cm-es, első osztályú ered­ménnyel 2. helyezést ért el. LABDARÚGÁS Junior-bajnokság: Rába ETO-PMSC 1-0 (0-0). Győr, 300 néző. V.: Kovács. PMSC: Bodnár (Bogyay) — Paletta, Bá­rány, Molnár (Lőwy), Priol — Kása, Hánzs, Kerék — Schnei­der, Eckert, Szirtes (Szabó). A pécsieknél Bárány és Paletta játszott jól. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenó Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi Jones Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó 'dó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János ü. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely ‘hírlapkézbesító postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül -vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0153—2007

Next

/
Thumbnails
Contents