Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-07 / 155. szám

Toma játéka is kérdéses Az utóbbi négy fordulóban nem szenvedett vereséget a Rába ETO labdarúgó-csapata. Mi több, a bajnokság folyamán még nem voltak ilyen jó formá­ban a győriek, mint mostanság, így hát nehéz kilencven perc vár a pécsi piros-feketékre. An­nál is i'nkább, hisz a PMSC-t sújtó sérüléshullám ezen a hé­ten sem hagyta pihenni Kin­cses doktort. Palaczky, Balogh és Lőrincz mellett Toma is fel­iratkozott a sérültek listájára, s bár a középhátvéd mindenkép­pen pólyára szeretne lépni Győrben, Garami edző attól féi, hogy ez esetben a szerdai MNK mérkőzésen kell majd a helyére keresnie valakit. — Amennyiben Torna vasár­napra nem jön rendbe, vagy Czérna, vagy Márton lesz a középhátvéd. Mindenképpen pontot szeretnénk szerezni a Rába ellen, hisz a célkitűzé­sek között az 1-6. hely valame­lyikének megszerzése szerepel, s ha kikapunk, nehéz lesz nye­regben maradni. Senki ne gon­dolja, hogy az MTK elleni MNK elődöntő miatt vasárnap „takarékon" leszünk - mond­ta szombat délután a 'csapat indulása előtt Garami József. A sérülések mellett szeren­csére jó hírekről is beszámol­hatunk: Kónya és Megyeri fel­épült és Győrben mór játszani fognak mindketten. A várható összeállítás: Kollár - Kónya, Torna (Czérna), Márton, Brez- niczky dr. — Megyeri, Túri, Bér- czy, Lutz - Nagy, Mészáros. A Rába vasárnap búcsúz­tatja középcsatárát, Szentes Lázárt, aki a portugál Setubal együtteséhez szerződik. (A forduló másik vasárnapi összecsapása: ZTE-Békéscsa­ba). P. Zs. Nincs vesztenivaló Nyíregyházán Rendkívül gyenge idegen­beli mérleget produkált a ta­vaszon a Komló NB ll-es lab­darúgócsapata. Bár az együt­tes szinte egyetlen találkozón sem játszott alárendelt szere­pet, mindig közbejött egy olyan szarvashiba, ami a vereséget jelentette. így történt ez Ba­ján, Diósgyőrön is, ahova pe­dig joggal utaztak a pontszer­zés reményében. A hétvégi el­lenfél, a csepeli győzelmével még feljutásra is esélyes Nyír­egyháza otthonában egyértel műén a hazaiak az esélyesek, s mivel újra felcsillant előttük a remény, minden bizonnyal nagy közönség előtt minden­áron győzelemre tör a nyírségi gárda. Lehet, hogy éppen ez könnyíti majd meg a Bányász dolgát? Rónai István edző a sok ide­genbeli kudarc után arra kéri játékosait, próbáljanak meg az eddigieknél nyíltabb, támadóbb szellemben futballozni, s így akár meglepetést is lehet okoz­ni. A vendéglátók nem sebez- hetetlenek otthonukban. Ezt bizonyítja, hogy a tavasszal elhozta tőlük a két pontot a Szekszárd és a Metripond is. A komlóiak keretében nincs változás. A kiállitoli Hohmann- ra és a beteg Vígrire nem szá­míthat Rónai, Schulteisz azon­ban valószínűleg felépül va­sárnapig. A végleges összeállí­tásról még nincs döntés, de nem várható komolyabb válto­zás. G. G. Foci-turmix 0 HÁGA: A holland labda­rúgó kupadöntőben a KEK- győztes Ajax nagy csatában, hosszabbítás után szerezte meg a trófeát az FC den Haag elle­nében. A félidőben 1-1 volt az állás, a rendes játékidőben pedig 2-2-re végzett a két csa­pat. Következett a hosszabbí­tás, amelyben Marco van Bas­ten három perc leforgása alatt két gólt szerzett, s ezzel emlé­kezetessé tette búcsúmérkőzé­sét. Ismeretes, hogy a 22 éves holland labdarúgó az olasz AC Milánban folytatja pályafutá­sát. Az Ajax van Basten segéd­letével vigasztalódott azért is, mert a PSV Eindhovennel szem­ben alulmaradt a bajnoki címért való versenyfutásban. • PÁRIZS: A francia labda­rúgó-bajnokság utolsó fordu­lója után az éllovasok: Bor­deaux 53 pont, Marseille 49, Toulouse 48, Auxerre 47, Mo­naco 45, Metz 43. Ősztől a BEK-ben a Bordeaux, a KEK- ben a Marseille, az UEFA Ku­pában pedig a Toulouse és az Auxerre szerepelhet. • TORINO: A bécsi BEK döntőn nem játszhatott az FC Portóban a brazil Walter Ca- sagrande, mert koiábbi lábtö­rése miatt nem volt teljesen harcra kész. A jövőben njár egyetlen 90 percben sem erő­síti a portugál BEK-győztest, mi­vel a Tonnához igazolt a 25 éves dél-amerikai labdarúgó. • STOCKHOLM: Javában vetélkedik a Manchester Uni­ted és a Fiorentina az IFK Göteborg 27 éves védője, Glenn Hysen megszerzéséért. Hysen állítólag jobban szeret­ne Olaszországban játszani. Főként azért, mert a firenzeiek többet ígérnek érte, és Eriksson személyében honfitársa lenne az edzője. Fellebbezés után is Maradt az egy év Helybenhagyta a Komlói Bányász elnöksége az egyesü­let fegyelmi bizottsága által hozott ítéletet Hunyadi József kézilobdós ügyében. Mint ar­ról elmúlt vasárnapi számunk­ban beszámoltunk, a KBSK já­tékosa edzésen egy szóváltást követően megütötte edzőjét, Czimmer Tamást, s ezért első fokon mindennemű sporttevé­kenységtől 1 évre eltiltották. Az eljárást kezdeményező kézi­labda szakosztály vezetése fel­lebbezett, de az elnökség - az eset összes körülményeinek részletes vizsgálata után — elegendőnek találta az 1 éves eltiltást. így Hunyadi József — ha folytatni kívánja pályafu­tását, jövő májusban ismét ver­senyezhet komlói színekben. Más klubba igazolására a szak­osztályvezetés adhat engedélyt. Ha a hozzájárulást nem sikerül megszereznie, újabb másfél év kivárás vár a jelenleg 27 éves sportolóra. G. G. Kocogóversenyt rendeztek tegnap délelőtt Pécsett, az SZMT-Ku- pa rendezvényeinek keretében. A hét kilométeres távnak több mint kétszáz induló vágott neki a Melinda utcai szabadidő- parktól a Malomvölgyi célig. A résztvevők egyben az olimpiai ötpróba-akcióban is pontokat szerezhettek.' Fotó: Läufer László Szombaton a Nemzeti Sport- csarnokban tartotta alakuló küldött-közgyűlését a Magyar Diáksport Szövetség. Mintegy ' hétszáz küldött volt hivatalosa diáksport-egyesületek, a diák- sportkörök és a diáksport-ta­nácsok képviseletében. Az elnökségben helyet fog­lalt dr. Horváth István, az MSZMP KB firkára, Czinege Lajos, -a Minisztertanács elnök- helyettese, Deák Gábor állam­titkár, az ÁISH elnöke, dr. Ribling Ferenc, az MTTH el­nökhelyettese, dr. Gazsó Fe­renc művelődési miniszterhe­lyettes, Horváth István altóbor. nagy, honvédelmi miniszterhe­lyettes, politikai főcsoportfő­nök, Králikné Cser Erzsébet, a KISZ KB titkára, Varga László, a Magyar Úttörők Szövetségé­nek ' főtitkára, Sólyom Ferenc, a SZOT titkára és Kéry György vezérőrnagy, az MHSZ főtit­kára. A meghívott vendégek között egykori és jelenlegi élsporto­lók, sportvezetők és közéleti személyiségek is megjelentek. A Himnusz elhangzása után dr. GéczH István, az MDSZ lét­rehozására alakult Ideiglenes Intéző Bizottság elnöke nyitót, ta meg a küldött-közgyűlést. Ismertette a nap munkarend­jét, majd bejelentette, hogy az MDSZ létrehozására alakult Ideiglenes Intéző Bizottság be­fejezte működését. Ezután Halasi Márton, az Ideiglenes Intéző Bizottság fő­titkára annak a reményének adott kifejezést, hogy 1987. jú­nius 6. sporttörténeti esemény­nek számít majd.- Elengedhetetlenül szüksé­ges, hogy a diákok maguké­nak érezzék az MDSZ-t. Ennek előfeltétele az, hogy valameny- nyi testületében képviseletet nyerjenek a diákok is. Ezért a diáksport bizottságokban a közép- és felsőfokú nappali ta­gozatos tanulók, hallgatók Js nagy számban helyet kapnak. Itt, a küldött-közgyűlésen jelen lévők fele is diák - hangsú­lyozta Halasi Márton, majd Így zárta beszédét:- Az utóbbi időben előké­szítettük a talajt, s ma elvet­jük a magot. Az igazi munka persze csak most kezdődik. Et­től a munkától függ, hogy mi­lyen termést aratunk. Az ország különböző váro­saiból és megyéiből, érkezett küldöttek hozzászólásai . követ­keztek, majd a mandátumvizs. gáló bizottság elnöke bejelen­tette, hogy 543 küldött vesz részt az alakuló közgyűlésen. Ismerté vált, hogy 107 ál­talános, 112 középiskolai ta­nuló, 18 egyetemi vagy főis­kolai hallgató, 249 pedagógus és 57 más foglalkozású felnőtt jelent meg a Nemzeti Sport­csarnokban. A legfiatalabb 11, a legidősebb küldött 64 éves. A következő felszólaló dr. Horváth István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára volt, aki először méltatta az MDSZ megalakulását megelő­ző másfél éves előkészítő mun­kát. Számos jó példa említése mellett az MSZMP KB titkára hangsúlyozta: a sportkörök szervezésekor a jószándékkol, a lelkesedéssel nem mindig párosult kellő szakértefem. A kudarcokból azonban gyakran többet lehet tanulni, mint a sikerekből. Az MSZMP KB titkára arról beszélt a továbbiakban, hogy semmi mással sem helyettesít­hető mozgalom lehet a Ma­gyar Diáksport Szövetség. Kü­lönösen okkor, ha programja, működési rendje és munkastí­lusa messzemenően figyelem­be veszi a diákság, a fiatalok saijátos helyzetét, gondolkodó, sát és törekvéseit. Befejezésül az MSZMP Központi Bizottsá­ga nevében jó egészséget és sok sikert kívánt mindazoknak, akik az MDSZ-ért dolgoznak, s az MDSZ keretein belül spor­tolnak. Az alapszabály elfogadása egyúttal azt is jelentette, hogy megalakult a Magyar Diák­sport Szövetség. Mindezt 15 óra 25 perckor az ülés leve­zető elnöke, Varga László, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára' jelentette be ünne­pélyesen, viharos tapstól kí­sérve. Egyben átadta a továb­bi elnökiéit Varga Sabján Lászlónak, az ÁISH elnökhe­lyettesé nek. Deák Gábor, az ÁISH elnö­ke kitüntetéseket adott ót az MDSZ létrehozására alakult, s ezen a napon tevékenységét befejező Ideiglenes Intéző Bi­zottság kiemelkedő dolgozói­nak. Ezután a Magyar Diáksport Szövetség tisztségviselőinek megválasztására került sor. A küldöttközgyűlés elnöknek Czinege Lajost, a Miniszter- tanács elnökhelyettesét válasz, tóttá. Alelnokök: dr. Géczi Ist­ván országgyűlési képviselő, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem testnevelési tanszék- vezetője és Klemencsics Zol­tán, a Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetem ötödéves hall­gatója. Főtitkár: Halasi Már­kion, az eddigi Ideiglenes In­téző Bizottság volt főtitkára. Liga vagy ellen-MLSZ Még az elmúlt év nya­rán hangzott el a javaslat, hogy az élvonalbeli labda­rúgó klubok alakítsanak li­gát. Az elképzelés az volt, ihogy ez az egyesülés az MLSZ egyik bizottságaként tevékenykedjen és valameny- nyi csapat képviseltesse ma­gát benne. A futball szer­vezésének gyakorlatát ők is­merik a legjobban és so­kat segíthetnének a vitás kérdések eldöntésében. Nos, ez az elképzelés csak részben valósul meg. Már ami a ligát illeti, az megalakult, de nem fogad­ták el azt a javaslatot, hogy o fegyelmi vagy átigazolá­si bizottsághoz hasonlóan ők is bizottságként működ­jenek a szövetségen belül. A napokban megalakult az NB ll-es liga is — elnök- helyettese a Komlói Bányász labdarúgó szakosztályának elnöke, Bodai Ferenc lett — és ők úgy határoztak, hogy az MLSZ keretén belül te­vékenykednek. Az NB l-es liga tehát ön­állóan működik és a kí­vülállók közül néhányon már úgy fogalmaztak, hogy ez az ellen-MLSZ. Ebben ugyan van némi túlzás, de az tény, számos döntésük ellenkezik az MLSZ elképzelésével. Le­het, hogy ez a megoldás előrelépést jelent majd, de az is elképzelhető, hogy el­mérgesedik a viszony. Ez utóbbi nem lenne szeren­csés a sportág szempontjá­ból, mert arra nincs szük­ség, hogy a liga állam le­gyen az államban, hiszen az eredmények elérésének egyik alapfeltétele a rend. A legutóbbi ülésükön több olyan javaslatot fogadtak el, amely eddig nem szerepelt az MLSZ határozatai között. Az mindenesetre dicséretes, hogy rendet akarnak az át­igazolások és a szerződé­sek körül. Született egy olyan határozat, mely sze­rint az a játékos, aki több helyre is aláírt, az három évig nem játszhat sehol. Szi­gorú döntés, de talán gon­dolkodásra készteti a fele­lőtlenül cselekvőket. Lehet, hogy ennek a ha­tározatnak már van egy „áldozata", a zalaegerszegi Nagy Tamás személyében. Neki ugyanis a ZTE-nél le­járt a szerződése, és oda­megy, ahová akar. Igen, de a labdarúgó állítólag alá­írt a Rába ETO-nok és a PMSC-nek is. Az ügy tisz­tázása még várat magára, elképzelhető, hogy a szólás­mondással ellentétben ő nem két, hanem három szék kö­zül esik a földre. Nagy tehát nem biztos, hogy a Rába játékosa lesz, de úgy hírlik, hogy az ugyancsak zalaegerszegi Pe- csics mór a győri zöld-fe­héreké. Vele is tárgyalt a PMSC, de a játékos túlsá­gosan sokat kért. Pecsics mellett állítólag a debrece­ni Mörtel is o Rábához szerződik. A gólerős csa­tár sokáig azzal a gondo­lattal kacérkodott, hogy Sió­fokra megy. A Rába min­denképpen az előző évek­hez hasonlóan szeretne sze­repelni, és ezért áldoz is. Keresik 0 megfelelő edzőt is. A jövő hét elején még egyszer tárgyalnak Kovács Ferenccel, de az is elkép­zelhető, * hogy Csernai Pál lesz a győriek mestere. Cser­nai sikeres edző volt az NSZK-ban, s a kiszivárgó hírek szerint június 13-án megnézi az MTK-VM—Rába ETO mérkőzést. Ha lát fan­táziát a győri csapatban, akkor lehet szó a szerződés­ről. Kovács Ferencet egyéb­ként az Ú. Dózsa is meg­kereste. És ha már szóba jöttek az edzők, akkor be­széljünk arról is, hogy No- vák Dezső valószínűleg visz- szatér egykori klubjához, a Haladáshoz. Beszélik azt is, hogy a Ferencvárosnál Bá­lint László váltja fel Dal­noki Jenőt, de ez még nem biztos. A jólértesültek azt viszont biztosra veszik, hogy a szombathelyi Topor ősztől a Fradiban folytatja játé­kos-pályafutását. ^Q/lÁ/lÚír'jp. L 1 ■ §3 y-iksz-l kettő A VDN totótipp* jeit a 24. játékhét­re Láng iános pé­csi lakos, a Rákó­czi úti totózó törzs­tagja állította ősz- sze. A 24. hét tippjei: 1. Siofok — Vasas. Tipp: x, 2. 2. Tatabánya—Ü. Dózsa. Tipp: 1, 2. 3. FC Homburg—Mannheim. Tipp: 1. 4. Uerdingen—Leverkusen. Tipp: 2. 5. VfB Stuttgart—Bayern München. Tipp: 1, 2. 6. Düsseldorf—Bremen. Tipp: 2. 7. 1. FC Köln—Mönchengladbach. Tipp: x, 2. 8. Salmrohr—Hannover. Tipp: 2. 9. Saarbrücken—Karlsruhe. Tipp: x. 10. Oberhausen—Darmstadt. Tipp: 1, 2. 11. Kassel—Bielefeld: Tipp: 1. 12. Fortuna Köln—^Aachen. Tipp: x, 2. 13. Bologna—Cesena. Tipp: 2. 4* i 14. Lanerossi—Cremonese. Tipp: 1, *. A DÉDÁSZ VÁLLALAT Pécsi Üzemigazgatósága felvételre keres behajtási csoportvezetői munkakörre mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező munkatársat. Besorolási bér: a gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. f\ Jelentkezés: személyzeti vezetőnél, Pécs, Malomvölgyi u. 2. (I. em. 109. szoba) vasárnapi 7 Megalakult a Magyar Diáksport Szövetség Labdarúgó MB l-ll.

Next

/
Thumbnails
Contents