Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-27 / 175. szám
* HÉTVÉGE Panna néne \# endége vagyok Deák ’v Sándorné, szüléiért Panta Pannának, aki nőtársaival ellentétben még mindig nem titkolja életkorát, miszerint jövő hónap elején tölti be a 87. életévét és pontosan 47 esztendeje él Hosszúhetény fölött a szőlőhegyen, a Herceg dűlő egyik 900 négyszögöles szőlőjének présházában. Ebből nyílik egy szoba, benn egy középkékre festett százéves ágy -— fölötte alumínium feszület —• aztán egy öreg, jól főző „spar- helt", a másik falnál a kanapé, kisasztal, két magas szék, a falon keretezett színes Jézuskép piros szívvel a mellén. A nagykeretes fénykép, amely a kis ablak menti falrészen függ, egy szögletes arcú, kefefrizurás katonát ábrázol, mellén három kitüntetés, egyik alighanem a György-kereszt és két csillag a hajtókán. Ö Deák Sándor ácsmester, aki megúszta az I. világháborút, aztán jóval később 1946 márciusában, éppen születése napján rákban elhunyt. — Jóravaló ember volt az uram — sóhajt az özvegye. — Férjhez mehetett volna még — mondom neki. — Persze, valami bolonddal összeakadok, aztán csak etet a méreggel! Megvagyok így is, magamban, mint a Báli Já. nos szamara ... — Az ki volt? — A Báli János? Ki tudja? Az öregapám szokta mondani annak idején, ha valaki egyedül élt. Amikor feláll, háta hajlott marad, fogja a botot, másik kezébe a cserépkancsót és megyen le a pincébe borért. Decis bordás poharakba csurgatja. Azt mondja, nem tudja, milyen fajta, van benne csemege is. A bor nem vörös, nem is piros, hanem rózsaszínű. Ize-zamata tanúsíthatja, hogy cukrot nem pazarolt bele tavaly sem. — Milyen? — Jó hideg — mondom. — A Lajos, tudja az a fiatal, magas gyerek, aki az, imént itt volt, ígért nekem egy hűtőszekrény, de mondtam neki, hogy az én hűtőm a pince. Meg hova is kapcsolnám be, talán el sem férne itten... A Lajos tényleg itt volt a,j imént, barátjának van a szomszédban néhány négyszögölnyi szőlője. Kiszaladtak Pécsről, dolgozgattak egy-két órát, és nem mulasztják el, hogy ne nézzenek Panna nénihez. De nem csak ők! Aki erre jár —i a közeli szőlőskertek tulajdonosai Hetényből, Pécsről, Komlóról — csak „benéznek", kérdik, mit hozzunk holnap a boltból és hozzák is a kenyeret, zsirozót, gyufát, fűszereket, egyebeket, bar nem nagy étkű, meg kell hagyni. A dédunokák neki is hizlalnak a faluban egy disznót, kitart következő karácsonyig, még sok is. Kétezernyolcszáztíz forintot kap az államtól azóta, hogy megözvegyült, már úgy értve, hogy az ura után, de negyvenhatban az özvegyi nyugdíj mindössze hetven forint volt. Ezzel kezdte. — Gyógyszerre sem nagyon elég — jegyzem meg. Panna néne legyint: „Egyszer voltam beteg, még negyvenhétben, szaggatott a köhögés, lázam is volt. Komlóról jön erre néha a doktor, bejön, megnéz, aztán megy. Nincs baj. Ha csak az nem, hogy ha kapálok, hamar elzsibbad a kezem . .. Közben betér két szilágyi asszony, itt kapálnak alant egy menyecskének napszámban. Csak a ruhájukat tették be Panna nénihez, meg itt meley gítik a töltöttkáposztát, amit a menyecske hozott hazulról. Beleszámít a fizetségbe. — Mennyi a napszám? Az asszony, akinek barnára fogta a nap az arcát meg vastag karjait, azt mondja; van, ahol 250, van, ahol 3C0 forint, hozzá az ebéd meg egy kis bor. De a bort vízzel relezik, mert a napon az erős bor fejt be vágja az embert, és ugy$ az sem jó. Panna néni nevet: — Hallja-e — fordul felém — manapság isznak a nők is, több a részeg asszony, mint az ember... — Panna néni szereti-e q bort? — Jobb, mint a víz, meg aztán ha már egyszer magam kapálom a szőlőt, hát persze hogy egy-két pohárral elmegy egy nap. A szilágyi asszony mondja, a férje Erdélyből származott, huszonhét évig éltek együtt, aztán meghalt. — Én is dolgozom, meg kell élni valamiből, régente még a, terményes zsákot könnyen fölkaptam a vállamra, de ez rég volt. Már nem megy. Egy kicsit megpihennek, aztán mennek vissza a szőlőbe. A kanapéra kirakosgatja a fényképeket egy dobozból, egyik ismét katonaruhás férje — láb- szó rte kérővel, bakkancsosan, bajonettel. A kép hátulján: „Siska Gy.-né Verseny Fényir- dája Pécsett, Kossuth utca 15, sz. ház. A „Hétfejedelem" át-.1 ellenében .. Régi megbámult képek Parana nénit, pardon — Panta Pannát ábrázolják, amint a tornácos parasztház udvarán kendert tilol, aztán a másikon gerebenezi, a harmadikon mór a rokka mellett látni. Panta Panna akkoriban sudár termetű, szép szemű lány volt, kékfestő ruhában, a pruszlik merészen simul derekára. Volt szövőgépe is, akkoriban a háznál mindenfélét szőttek a megtermesztett kenderből, lett abból törülköző, lepedő, abrosz, meg alsószoknya, meg ingféle férfinek, fehérnépnek egyaránt. Panna néni ültében felhajtja már kissé fakult kékfes7 tő szoknyáját, alatta a vászon alsó. — Ez még abból van — mondja. — Hogy él itt, kint egyedül? — Mosdózom, aztán vacso- rálok és fekszem, mert korán kell kelni. Vannak tyúkjaim, meg hát itt a kert meg a szőlő. Mindig van munka. — A rádiót bekapcsolja néha? Az ablakban áll egy táskarádió. — Ha el nem felejtem. Tudja, egyszer, arra ébredek, azt hiszem tavaly őszön volt, hogy valaki kaprogálja éjjel a zsa- lugátert. Nem gyújtottam villanyt, csendben felkelek, fogtam a kisbaltát, kiosonok, hát egy ember. Be akart törni, Megszólítottam: „Ne segítsek?!" Elszaladt az ördögfaty- tya. Gondoltam utána vágom a fejszét, de éltünk a sötétben ... Ami fontos dolog történik a faluban, arról értesül: ki halt meg, ki esküszik, hol született gyerek, miegymás. „Sok a válás, jódolgukban már nem tudják mit csináljanak...” — korholja a külső világot. Néhány hete Pécsett esküszött a családból valamelyik dédunoka, autóval vitték be a Tettye- vendéglőben rendezett lakodalomba. — Milyen volt? — Hát ... a zenészek any- nyit zsinatoltak, olyan zajt csaptak, hogy éjfél után elfáradtam, aztán hazahozattam magam. Amúgy jó volt. Másoktól tudom, hogy Panna néne nagy szervezéseket folytatott még vagy tizenöt éve is. — Bementem Pécsre és rendeltem autóbuszt. — Minek? — Kirándulni, összeszedtem a jelentkezőket, aztán kiszámítottuk, kire mennyi költség jut és mentünk Balatonra, Harkányba, Gyűdre, egyszer még jugóban is voltunk, egy szép nevű faluban: Máriakönnye, ez volt a neve. De már kikoptam belőle. Bottal járok, nem vagyok olyan fürge, mint régen ... P^élután jön a tanácsel- nők néhány szál szép piros szegfűt hozott Deák Sándorné, született Panta Pannának. Megköszöni: „Jól van, fiam!" a virágot vizesedénybe helyezi, és fönt kissé szétbontja lazára a csokrot azzal az örök és szép asszonyi mozdulattal* Rab Ferenc Színházak nyáron 26. hét nyári programjában. A Tettyén az Úri muri például a kaposvári színész Jordán Tamás rendezésében látható rövidesen, aki díszlettervezö-játék- mester-címszereplőként nemzetközi nagydíjas kamaraelőadást is világra segített már (Bernarda háza), om önálló rendezéssel most debütál Pécsett. De említhetem a Mach- beíet, amely komplex színházi élményt sejttet a jubiláló Baranya Táncegyüttes közreműködésével; a folklór- és szórakoztató esteket; a szőttesvásárt, a kiállításokat, a múzeumokat stb„ amelyek mind-mind vonzóak lehetnek —, és bár azok lennének! —, hogy minél többen mozduljanak ki -otthonról egy-egy napközbeni pécsi múzeum- és kiálli- tásnézésre, majd színházi estére. És bár ez a sokféle színházi program igazi országjárást indukálna a nehezen elinduló - vagy valós értékekben inkább csak a külhoni tájak vonzásköreit minősítő — polgártársaink számára is!... Mert a magunk értékeire rácsodálkozni csakis elindulva, útrakelve, fölkeresve múltunk emlékeit, köveit, sírkamráit, műemléképületeit, lehetséges. Csakúgy, mint jelenünk alkotásaiban is csak a helyszínen gyönyörködhetünk. Tetőznek a hullámok nyári színházaink — hovatovább — tengerében. Ha valaki végigbogarássza a nyári színházi városok műsorkínálatát, igencsak a bőség zavarával viaskodhat akkor is, ha csupán kát- három irányban szeretne valahol színházi élményekhez jutni. Számomra úgy tűnik, a nyári programok utóbbi két-két és fél évtizedében mind a játékhelyek száma, mind e műsorok palettája az eddigi legnagyobb és legszínesebb. Műfajilag és tartalmilag egyaránt. Többen, mint Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém, Óbuda, Zsámbék, Kisvárda csak az utóbbi egy-két évben vagy épp az idén kapcsolódtak bele hivatalosan is a színházi nyarak egyre táguló, gyarapodó szabadtéri hálózatába. így, ha valaki ránéz az ország térképére, s úgy szeretne elindulni előadásokat nézni, ma már megteheti. Akár Miskolc, Eger, Debrecen, Békéscsaba vagy akár Sopron, Kőszeg,- Boglár, Szentendre irányába tekint is, hogy a legrégebbi és legnagyobb nyári játékok városait ne is említsem, Hiszen Szeged, Gyula önmagukban is alaposan feladták a leckét ez idén azoknak, akik a néhány leg- lontosabb bemutatót, ősbemutatót szeretnék látni. (Szeged: Cyrano; Nyomorultak; Gyula: Háy Gyula Mohács-a; Eck Imre estje; Sütő András Álomkommandója). Ahogyan Pécs is - a kiegészítő programokkal együtt - valóban érdekes, ígéretes bemutatókat kínál Tegnap este mutatta be díszelőadását a Baranya Táncegyüttes. Képünkön részlet a Drávamenti táncokból. Tóth László felvétele
