Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-23 / 171. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! i/ napin XLIV. évfolyam, 171. szóm 1987. június 23., kedd Ara: 1,80 Fi Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja 1A nap, de lehet hosszabb időre is gyűlés előtt Valószínű, hogy közvéleményünk figyelemmel kíséri Országgyűlésünk június 25-én megnyíló nyári ülésszakát. E prognózisnak még az sem mond ellent, hogy a három napirendi pont közül - az ország 1986. évi költségvetése, környezetvédelmünk helyzete, a büntetőtörvénykönyv módosítása'— közül minden jel szerint az elsőnél időznek'el majd a leghosszabban. Bár az emberek nem szeretik, ha sok számmal terhelik őket, a jelen eset olyan kivételnek ígérkezik, amely erősíti a szabályt. Az egész országban felfokozott érdeklődés mutatkozik gazdaságunk helyzete iránt. Akadnak, akik úgy vélekednek, hogy gazdasági szakcdék szélére jutottunk. Ez túlzás, hiszen egy olyan ország, amely úgymond a gazdasági csőd, ösz- szeomlós szélén áll, aligha képes arra, hogy folytassa paksi atomerőműve, bős—nagymarosi vízierőműve, budapesti metrója építését, illetve pécsi, szegedi, veszprémi, kaposvári, kecskeméti színháza felújítását — hogy csak néhány ismertebb beruházásról tegyünk említést. Kétségtelen viszont, hogy - ettől függetlenül - gazdaságunk valóban kritikus helyzetbe került. Ez derült ki á Parlament terv- és költségvetési bizottságának minap megtartott ülésén is, ahol megtudhattuk, hogy 619 milliárd forint kiadás áll a költségvetés 572,5 milliárd forintos bevételével szemben, magyarán: 46,9 milliárd a hiány. Több mint bármikor az elmúlt évtizedek történetében. További intő jel, hogy az ország külföldi adóssága az elmúlt esztendőben nemhogy csökkent, hanem nőtt, s gazdaságunk teljesítőképessége már a harmadik esztendeje messze elmarad a várttól. Aki visszalapoz Magyarország 1945 utáni történelmében, az meggyőződhet arról, hogy a mai helyzet — bármennyire kellemetlen - nem kivételes. Csak a ■ felszabadulást követő évek messianisz- tikus, leegyszerűsítő felfogásával képzeltük, hogy a szocializmus építése olyan diadalmenet lesz, ahol folyton előrenyomulunk, ahol még megtorpanás sincs. A történelem megcáfolta ezt a felfogást. Kiderült, hogy az új társadalom építésében is vannak olyan szakaszok, amikor a szocializmus építésének üteme valamilyen ok miatt lelassul, s — ami ezzel jár - emiatt a társadalmi feszültségek is kiéleződnek. Ilyen időszakot éltek át a mai 50 éven felüliek 1953, 1956—57 táján, 1968 előtt vagy például 1972—73 fordulóján. Az egykori újságok immár sárguló lapjai tanúsítják azt is, hogy ilyenkor mindig megélénkültek a viták: milyen változtatásokra van szükség a gazdaságpolitikában és másutt, hogy ismét felgyorsuljon a gazdasági növekedés. Ugyanerre a következtetésre jutottak a parlamenti bizottságok is, amikor - a jelen Országgyűlésre készülve — az 1986. évi költségvetésről szóló írásos előterjesztést megtárgyalták. Magyar László A TIT nyelvi tábor hallgatói videót néznek Nyári táborok gyermekeknek A pellérdi kastélyparkban a nyolcvanas évek elejétől működik nyaranta általános iskolások számára napközis tábor, amely tegnap nyílt meg. •Egy-egy turnus kéthetes, de természetesen ugyanaz a gyerek szülője a két hét letelte után ismét befizethet újabb tizennégy napra. A tábor augusztus 14-ig tart. Minden reggel az Anikó utcai iskolából hozzák el négy busszal a gyerekeket, s délután ugyanide viszik őket vissza. Jelenleg csak kertvárosi gyerekek vannak a kastélyparkban, mert párhuzamosan ezzel a meszesi iskolában is működik nyári napközis tábor, de a harmadik turnusban már minden kisdiákot Pellérdre visznek. A gyerekek többsége alsó tagozatos, ezen belül egyharma- duk első általánost végzett — tehát olyanok, akiket nem lehet még egész nap magukra hagyni. Étkeztetésükről - tízórairól, ebédről, uzsonnáról - az Eszék étterem gondoskodik. Mindennap a szabadfoglalkozásokon kívül valamilyen érdekes programról gondoskodnak, néhány műsor és fogJáték, szórakozás és nyelvtanulás lalkozás lebonyolítását a DO- ZSO vállalta. Ha ió lesz az idő, a halastavon felügyelő mellett aki akar megtanulhat evezni, e célra három csónak áll rendelkezésre, s emellett a 16 hektáros parkban sokféle játékra, sportolásra nyílik mód. S ez azért is jó, mert sok olyan kisgyerek van - tavaly például ötven -, akik az egész nyarat a pellérdi napközis táborban töltik, mert nem mennek nyaralni. A nyár másik mind népszerűbb táborozási formája az idegen nyelvi tábor. Pécsett a napokban két helyen is napközis rendszerben németül, illetve angolul foglalkoznak a gyerekekkel. A TIT városi szervezeténei; nyelviskolája a hagyományoknak megfelelően idén is angolból és németből hirdette meg táborát. A gyerekek délelőttönként három órát töltenek el nyelvgyakorlóssal, utána ebédig, majd délután is a játékos foglalkozások — kirándulás, filmvetítés, dal és nyelvtanulás - következnek. A 49 gyerekkel délelőttönként 2-2 nyelvtanár foglalkozik, délután is hozzáértők látják el felügyeletükkel. Az Apáczai Nevelési Központban a nyelviskolához hc- sonlóan német és angol csoportokat alakítottak a jelentkező gyerekekből. A nyelvszakos pedagógusok munkáját itt ugyancsak nyelvtudó Művezetők segítik. A 210 nevelési központbeli táborozó napi programja némileg különbözik a nyelviskola napköziseinek napirendjétől. Itt ugyanis a gyerekek szinte csak enni járnak a központba, a fennmaradó idejüket kirándulásokkal, sportfoglalkozásokkal töltik. A résztvevők angolul és németül ismerik meg a megyét, jártak már többek között Mohácson, Aba- ligeten, Orfűn. Mindkét táborban hét végén tartják záróünnepségüket. A gerekek szorgalmasan készülnek az eseményre, szüleiknek mutatják majd be verses, dalos, táncos műsorukat. A tartalomból Családi házat építünk (3. oldal) * Készül a közlekedési törvénytervezet (5. oldal) Új OFOTÉRT-bolt Pécsett (5. oldal) ■ ■ Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését június 23-ra összehívták. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságnak, hogy vitassa meg a párttagsági könyvek cseréjének lebonyolításáról szóló előterjesztést. Az Országgyűlés nyári tanácskozása Az Országgyűlés sajtóirodája közli: Június 25-én, csütörtökön, délelőtt 11 órakor kezdődik meg az Országgyűlés nyári ülésszakának az a nyilvános tanácskozása, amelyen a képviselők — a már korábban javasolt napirendnek megfelelően — várhatóan megvitatják a Magyar Népköztársaság 1986. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, valamint az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének beszámolóját.Atlanti-óceántól az Uraiig Haderő-csökkentési javaslat Becsben A VSZ országai hétfőn konkrét, írásos javaslatokat terjesztettek a NATO-államok elé az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentéséről folytatandó tárgyalásokra. A NATO érdeklődéssel, egyúttal bizonyos fenntartásokkal fogadta a tervezetet, jelezve, hogy a következő hetekben terjeszti majd elő a maga elgondolásait. A csökkentés kiterjedne a szárazföldi haderőkre és a harcászati csapásmérő légierőre a hozzájuk tartozó fegyverzetekkel, valamint a harcászati - nukleáris eszközökre. A cél, hogy lényegesen csökkenjen a katonai szembenállás szintje. Olyan területeken, ahol történelmi, földrajzi vagy egyéb okokból aránytalanságok vannak, azokat ugyancsak csökkentés révén kell felszámolni. A haderőcsökkentés területe Európa, az Atlanti-óceántól az Uraiig. A VSZ állásDontia szerint logikus^volna a NATO- tag Törökország egész területének bekapcsolása. A VSZ javasolja, hogy hatékonyan és szigorúan ellenőrizzék a tervezett megállapodást, nemzeti technikai eszközökkel csakúgy, mint nemzetközi eljárással, beleértve a helyszíni ellenőrzést is. A javaslat tartalmaz kiegészítő intézkedéseket is a váratlan támadások elleni biztonság érdekében, és kitér a katonai doktrínák védelmi jellegére. A VSZ tagállamai az ülésen részletesen indokolták a javaslatot, hangoztatva, hogy azt tárgyalási alapul szolgáló munkaokmánynak tekintik, készek válaszolni a másik fél kérdéseire, észrevételeire, várják a NATO elgondolásait. A magyar küldöttség részéről rámutattak, hogy — miután a két fél álláspontja már tisztázódott — elérkezett az ideje a tárgyalási mandátum kidolgozását célzó szervezettebb, gyorsabb munkának. , Az.év lakóháza ’86 pályázaton két pécsi ház nyert díjat, A képen: a Déryné utca 47. és az István utca 5. számú ház. (Részletes tájékoztató az 5. oldalon). t