Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-03 / 151. szám

1987. június 3-, sierdo Dunántúlt napló 3 ■ Mi újság? M egint sokat beszéijnk at iskoláról. Most nem n hetvenes évek tanügyi reformjának lelkesen infoimáló, optimista hangnemében, s nem is a négy-öt .évvel ezelőtti vál­tozások némiképp már magya­rázkodó, de még mindig derü­látó stílusában. Most döbben­ten mondjuk ki, hogy gyerme­keink egy része úgy kerül ki az általános iskolából, hogy nem tud rendesen írni, olvas­ni - és ebben a megdöbbe­nésben közös nevezőn van szü­lő, pedagógus és miniszter. Nem mintha korábban nem lettek volna, akik jelezték ilyen veszély közeledtét, de a rö­vidlátás és a túlbuzgóság in­dokolatlannak és pesszimistá­nak minősítette ezeket a véle­ményeket. Mára azonban — amikor meg kell tanulnunk egy-egy részterület gondjait az egész társadalom összefüg­géseiben látni és elemezni — világossá vált, hogy gczdasá- gi-politikai előrehaladásunk­ról van szó, vagyis a jövőnk- röl: aki nem tudja a szorzó­táblát, nem tud számítógépet kezelni és - mint felelős po­litikai vezető fogalmazta meg szellemesen — a demokráciát nem lehet szótagolva olvasva megtanulni. * Az elmúlt hónapokban sok tanítóval, tanárral beszéltem, a ,,mi újság?" konvencionális kérdését kiegészítve imigyen: „mi foglalkoztatja a pedagó­gusokat?" A hosszú listából azokat érdemes kiemelni, ame­lyek nem csupán napi gondok, hanem évek óta felhalmozó­dott feszültségek, s amelyek­nek a feloldása, de,legalábbis csökkentése nélkül nem várha­tó, hogy az iskola jobban dol­gozzon. A pedagógusok alacsony fi­zetése, amelyet sokan az is­kola szellemi erejét gyengítő folyamat kezdetének tartanak, ma már nem annyira beszéd­téma, mint korábban. Nem mintha a pedagógusok elfe­lejtenék, hogy egy kezdő tanár fizetése ma 3700— 3900 forint, hogy nincs még egy olyar. szakma, ahol a túlmunkát gyengébben díiaznák, mint c rendes munko'dőt (a túlóradíj maximuma 20, illetve 40 fo­rint), s tudják, hogv fizetésük 15-20 százalékkal konzekven­sen lemarad más értelmiség, rétegeké mögött. Azért beszélnek erről keve­sebbet, mert ma már a tár­sadalom más rétegei is azt a megoldást választják fizetésük kiegészítésére, amit a peda­gógusok már régóta. A disz­nót hizlaló tanító és a butikos­nak horgoló óvónő ma nem kelt feltűnést, mint korábbon. A pályaelhagyók motívumai között (számuk különben nem olyan nagy, de kitartócn nö­vekszik), az anyagiak erőtelje­sen szerepelnek. Sok frissen végzett tanár pedig már eleve másutt helyezkedik el. A ké­pesítés nélküliek aránya pl. Baranyában az ötéves terv ele­jén 4,6 százalék volt — most 6,8 százalék. * A hatodik ötéves tervben 13 ezer tanterem épült az otszág- ban. A zsúfoltság mégis nagy, különösen a városi és a lakó­telepi iskolákban: a 25-ös át­lag 35-38-as létszámot is ta­kar. Hiányoznak napközis ter­mek, tornateimek, tanrtanax könyvtárban, ebédlőben, folyo­són. Vadonatúj iskoláknak nemcsak a folyosói székek - már az avatás pillanatában túlzsúfolt minden helyiség. Bár a váltakozó műszakban tanuló diákok aránya például Bara­nyában jóval kisebb, mint or­szágosan (0,3%), még mindig állandóan délután jár iskolá­ba a diákok 7 százaléka; el­képzelhető, milyen hatásfok­kal tanítható egy 8-9 éves gyerek matematikára vagy ma­gyarra délután 5 órakor, ha esetleg - mert napközis - reg­gel 7 óta q padban ül. Ilyen körülmények között gyakran úgy tűnik fel a pedagógus számára, hogy a fegyelmezet­lenségnek, eredménytelenség­nek a zsúfoltság, a sok gyerek az oka: szomorú tudathasadá­sos állapot, hogy valaki, aki gyermeknevelésre szerződött az életével, munkakörülményeinek javulását attól az időtől várja, amikor kevesebb gyerek szü­letik. Az elmúlt évtizedekben c tantervek, tankönyvek sűrű vál­tozásakor a jelszó mindig a korszerűség volt. Ezzel szemben nemhogy nem haladtunk eléggé az idővel, hanem le­maradtunk tőle: a kor színvo­nalának megfelelő tudást a tanulók kisebb hányada sze­rezte meg, és többen vannak, akik „elfogadhatatlanul ala­csony szinten" jutottak túl az általános iskolán — az idézet egy KNEB-jelentésből való. A legjobbak és a leggyengébbek között ott a közepesek növekvő tábora, akik menten gyengévé válnának, ha a tantervi köve­telmények szerint minősítenek őket: a gyakorlatbon azonban a követelményeket igazítják hozzájuk. A baj nem az, mtond- ta egy pedagógus, hogy köze­pes a tanulmányi eredményük. Hanem az, hogy közepes a vi­szonyuk a világhoz. Nem akar­nak semmit, csak minél kisebb erőfeszítéssel túl lenni iskolán, munkán - bármiféle feladaton Az okok ismertek. Leértéke­lődött a család szerepe: a gyerek szemében is, aki az alapvető erkölcsi és magatar­tásbeli normákat nem ismeri meg és nem sajátítja el a sze­retetlen vagy a szeretetet ké­nyeztetéssel pótoló és a nor­mákat ugyancsak nem ismerő szüleitől vagy szülőjétől. Nem­csak arról van már szó, hogy a gyerek nem köszön és nem fogad szót, hanem ar-ól is: aggasztóan megnőtt a fékez- hetetlen, fegyelmezetlen gyere­kek száma. Eluralkodott a mocskos beszéd és a testi-szel­lemi durvaság. A pedagógus tehetetlen - a szülőre alig számíthat. És az oktatási töi- vényre sem nagyon, amely - helyesen - leszögezi, hogy a büntetés nem lehet megtorló, megalázó. De a büntetésnek - amelynek eszközeit, fokoza­tait a törvény egyébként csök­kentette. — hovatovább semmi­féle visszatartó ereje nincs. Mert azzal az illúzióval is le kellett számolni, hogy a gye­rek nevelhető csak jutalmazás­sal, s hogy annak a pedagó­gusnak nincs fegyelmezési gondja, aki érdekesen tanít. Látjuk, hova vezetett a „bukás­mentes iskola" eszméje is: tantárgyi eredmények baranyai szakmunkástanulók között. 1983-ban (de lehetne bármely megyéből): matematika- 2,1, történelem: 1,8. fizika: 1,8, he­lyesírás 2,3, olvasás: 2,5. A tudás, az érte való erő­feszítés jelentősége csökkent, mert nincs arányban a vele megszerezhető pénzzel. Falusi orvos mondja az elmúlt tíz évben csak a lányokat küldték a faluból gimnáziumba, a fiúk­nál a cél minél hamarabb pénzt keresni — szakmával vagy anélkül. A közepesek, a gyen­gék elszalasztott lehetőségei­ért is kár, hát még, ha a ki­válók fordítanak hátat a tanu­lásnak. Könnvekkel a szemé­ben mesélte egy tanárnő, hogy nem tudta rábeszélni kiváló képességű tanítványát a to­vábbtanulásra: „ minden lehet belőled, fiam, olyan okos vagy, csak tanulj!" A gyerek azt vá­laszolta: „én tudom, tcnárnő, hogy nem éri meg." * A valóságtól - az iskolától - elrugaszkodott pedagógiai kísérletek, elsietett döntések sora nehezítette a pedagógu­sok (szülők, gyerekek) dolgát évek óta. (Az „új matemati­kát" pl. húszas létszámú osz­tályokra dolgozták ki k'sérlet- képpen egyesek - bevezették mások, kötelezően minden osztályban.) A gyakorló peda­gógus véleménye, tanácsc nemigen köszönt vissza egy- egy kísérlet véglegesítésekor. Csinálták tehát, ahogy lehe­tett, ahogy tudásukból és aka­ratukból tellett. Egyesek túl­buzgón, mások közömbösen, ismét mások konzervctíva.-. Mindenesetre sokan végezték jól a munkájukat: tanulmányi versenyek, művészeti bemuta­tók és okos, törekvő fiatalok serege bizonyítja ezt is. De a munka gyakran az indokoltnál jobban megviselte a pedagó­gusok egészségét - bár erről nem beszélünk annyit, mint a gyerekek egyébként szintén meglévő ilyesfajta veszélyezte­tettségéről. Tény, hogy a hang- szálqyulladós, halláskárosodás, a derék- és lábfáidalmak, a neurózis akár „szakmaspecifi­kus" megbetegedésnek is te­kinthetők - de jelenleg a pe­dagóguspályán nincs hivatalo­san nyilvántartott foglalkozási ártalom. A Sok pedagógus vonult affé­le belső emigrációba: teszi a munkáját, amennyit kell, de semmivel sem többet. Nem ol­vas. nem tanul, nem kérdez, nem javasol. A kontraszelekció­nak nevezett szabálvczódás következtében sokan kerültek a pályára olyanok, akik sem tudásuk, sem személyiségük szerint nem odavalók. S ha hozzászámítjuk a pálya elnőie­sedését, esetleg a hivatali be­osztással nem jól élő igazga­tóval vaay tanácselnökkel adó­dó konfliktusokat, akkor az is­kolában - amely mint intéz­mény is hányád k a megnöve­kedett társadalmi követelmé­nyek és a nem megfelelő mű­ködési feltételek között - köny- nyen létreiön a kiábrándult, ideges testületi légkör, nmelv- ben igazi szakmai viták nem tudnak kialakulni, mert már a kérdés is támadásnak hat. A pályaelhagyások egy másik oka ez. * A Központi Néni Ellenőrzési Bizottság és a Művelődési Mi- niszérium az idén februárban a tankötelezettség végrehajtá­sáról jelentést készített ez Or­szággyűlés Kulturális Bizottsá­gának. Ott olvashatjuk: ..........a p edaaóaus kontraszelekció o műveltség szelepének leértéke­lődése tény, amelyen azonban csak okkor lehet változtatni, ha az erkölcsi és anyagi meg­becsülés nagyságrendeknél nő. A jelenlegi anyagi helyzet a pedagógusképzésre és a pe­dagógusok pályán tartására sem elegendő " M iben bízhatunk tehát? Abban, hogy a kormány a VII. ötéves tervben az eddiginél nagyobb erőfeszí­téseket tesz az oktatás helyze­tének megjavítására, tudva, hogy ez hosszú távú feladat, de tudva azt is, hogy a gazdasági korszakváltáshoz szükséges korszerű műveltség megalapo­zása azonnali intézkedéseket kíván. Abban, hogy a szülők a mainál nagyobb részt vál­lalnak a gyerek neveléséből. És abban, hogy a pedagógus- társadalom legjobbjai szövet­ségesek tudnak és akarnak lenni az ügy érdekében - mint ahogy eddig is jó szövetsége­sek voltak. Gárdonyi Tamás Bertha Bulcsu Pécsett Beszélgetés a régi Pécsről, a barátokról és az Irodalomról- Nem is tudom, képes le­szek-e valamit mondeni - mondta bevezetőként Bertha Bulcsu, ahogy elhelyezkedtünk a szálloda foteljeiben. Fáradt­nak gondolta magát és öre­gedőnek. Aztán, ahogy feltet­tem a kérdéseket sorra, alig- alig nézett rám. Inkább magá­nak meditált a régi pécsi idők­ről és a máról. Néha-néha be­leszóltam monológjába, mert szorított az idő. Kétnapos pé­csi tartózkodásán sok minden­kivel kívánt beszélgetni a régi ismerősök közül.- „1935-ben született. Ipari munkás" - így kezdődik a legújabb lexikon, Bertha Bul­csúról szóló része.- Igen, persze - mondja maga elé meredve, és mint aki sohasem gondolja, hogy efféle kérdést is kaphat, hosz- szabb, töprengő monológba kezd. — Dolgoztam sokfelé. De lehet akár csalásnak is nevez­ni ezt az ipari munkás kitételt, az ember annyi mindent csi­nál fiatal korában. Én úgy tudtam leérettségizni, hogy gimnáziumba járva is kéthete- ket dolgoztam napszámosként, erdei munkákon, hogy legyen pénzem a továbbiakra. Aztán is rengeteg helyen megfordul­tam. Sztálinvárosban a kohó­nál én voltam az egyik diszpé­cser. Olyap szervezőféle, hogy a bunkersoron mindig legyen érc. Néha 52 órát is dolgoztam egyfolytában, sokszor éreztem, állva elalszom. Közben írogattam már, je­lentek meg írása:m sokfelé. Elkezdtem már a gimnázium­ban. Érdekes, soha nem tartot­tam magam elméleti ember­nek, de először két tanulmá­nyért kaptam dicséretet. Meg vitorláztam, fociztam. Közben megismertem rengeteg embert Pécsre kerültem és egyre köze­lebb, fokozatosan közelebb az újságíráshoz.- Mi maradt meg a pécsi élményekből?- A barátok. Az emberek, akikkel együtt tettünk itt akko­riban valamit, a sok szép lány, a családias légkör, ami. ahogy látom, egyre kimértebb lesz mindenütt. Aztán a fővárosba kerülve egyre kevesebbszer ju­tottam vissza. Meg öreg­szem ... — teszi hozzá ugyan­olyan szenvtelenül, mint ahogy az eddigi mondatokat fogal­mazta. Közbeszólhatök.- Miből lehet ■ észrevenni, hogy öregszik az ember?- Volt egy orvosbarátom, aki elmondta, érzi, hogy öreg­szik, mert ha elvetődik a foci­kapuban, egyre nehezebben éri el a vinklit. Nekem is egyre távolabb a felső sarok. Rám se néznek már a lányok. Ez csak mellékkörülmény. Elkopik a szervezet, nem olyan nyitott már a világra az ember, kon­zervatív jellemvonásai kezde­nek kialakulni. Ragaszkodik tárgyaihoz, napirendjéhez. öregszem, de az öregség még messze van. — Van tehát 'napirendje .. . — Mindig van feladat. Ko rán kelek, tornászom, aztán írok. Vagy nagyobb íráson dol­gozom vagy aktuális publicisz­tikát csinálok, pz ÉS főmunka- társoként. Kora délután sétál­ni megyek a közeli erdőbe, majd folytatom az írást. Persze, ez nem mindig van így, sok­szor bemegyek a városba ér­tekezletre, találkozom ismerő­sökkel, barátokkal. Ilyenkor más a helyzet. — Miről szól új regénye? — Készülő müvekről nrm ér­demes beszélni. Be kellene mi­előbb fejeznem. A beszélgetés után elindu­lunk a Sallai utcában, szinte minden házhoz fűződik >olami- lyen emlék. A Széchenyi tér­re érve megállapítja, még min­dig milyen szép ez a város. Pest az más, diliház, teszi hoz­zá, de én nem vagyok vele túl bensőséges kapcsolatban. Néha beutazok a városba meg vissza. Bozsik L. Három a kislány A vasárnap esti Három a kislány olyan volt, mint egy nagy adag eperfagylalt tej­színhabbal Sachernél, avagy mint. Tschöllné híres-neves ma­zsolás kuglófja haboskávéval, továbbá mint egy lányregény a műfaj virágkorából. Rózsa­szín volt, loknis, habfodros, bű­vös-bájos. És ugye, szólt egy tovatűnt, talán sohasem volt Bécsről, a város zseniális, ám ügyefogyott zeneszerzőjéről, Franz Schubertről, és árról, hogy a halhatatlanságnak az egyéni boldogság az ára. Mikor a bécsi operett már túljutott első virágkorán, 1916- ban alkotta meg a műfaj klasszikus és valamiképpen új­szerű változatát Berté Henrik osztrák zeneszerző — egyéb­ként a hajdani Nyitra megye szülötte. Ellenállhatatlannak, színpadra állíthatónak találta ugyanis a Schubert-dalokat, és dúskálhatott a mintegy hat­száz opusz között. Schubert, a harmincegy éves korában meg­halt zeneszerző, aki életében krajcárokért vesztegette dalait s adta énekóráit a bécsi pol­gárok leánykáinak, halála után legendás alakká vált. Mint ahogy azzá vált baráti köre és Schubertiódáknak nevezett dalos, boros összejöveteleik. A halála utáni évtizedek alatt művei elfoglalták méltó helyü­ket a bécsi muzsika szentélyé­ben, Schubert bohémekhez il­lő élete pedig összefonódott a bécsi legendákkal. Mert ama napóleoni háborúk utáni Bécs, a polgári nyugalomban pergő békekorszak maga a le­genda. Eszménye a tisztes ipar, a tisztes otthon és a tisztes házasság. Tschöll urat kellett csak ki­találni az operettmeséhez, kug­lófjával és kávéjával büszkél­kedő feleségét és három ara­nyos kislányát, abroncsos szok­nyában, repkedő loknikkal. A hangulatos kis cukrászdát, a leandereket az udvaron, a biedermeier hangulatot. És kész is volt - a Schubert-tisz- telők nem kis megbotránkozá­sára — a leányregénybe illő történet. Csak meg kellett szó­laltatni az osztrák falvak és a bécsi utca zenéjéből fakadt Schubert-dalokat, és mindeb­ből nem születhetett más, mint egy happy end nélküli köny- nyes-kacagós operett. Benne Novotny titkosrendőr csak .ka­cagtató mellékfigura . . . A Seregi László rendezte te­levíziós változat nem kívánt több lenni, mint habkönnyű május esti üdítő ital, május utolsó vasárnapján, s mi több pünkösdkor, gyermeknapon. Vasárnap esti kuglóf habos­kávéval. Schubert-jubileum van ugyanis ebben az évben: 190 esztendeje született a nagy bécsi zeneszerző, egy tanító édesapa tizenkettedik gyerme­keként. A rádió nyolcórás, ze­nében, megemlékezésekben gazdag műsort kínált a Schu- bert-rajongóknak, akiknek az javallható, hogyha kicsit kiszel­lőztették fejükből a vasárnap esti rózsaszín felhőket, tegye­nek fel a lemezjátszójukra né­hányat a „dalkirály" szerzemé­nyeiből, és feledkezzenek bele valamelyik szimfóniájába. Bár addig is - gondolom - eldudo- rásszák majd a Flórom a kis­lány néhány melódiáját. G. O. üügilFifhelS uendégünk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents