Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-14 / 162. szám

Baranyai nyaralás Korszerűsített kempingek Első osztályú üdülőházak Orfűn Új motelépület Harkányban Az orfűi kemping Fotó: Proksza László A színes tetejű házak úgy illeszkednek az élénkzöld táj­ba, mintha egy jóízlésű rajz­film tervező munkája elevened­ne meg. De még szebb is, mert valóság. Az anfűi kem­pingből remek kilátás nyílik a tóra. Bizonyára ez is egyik vonzereje a kempingnek, amelyben tavaly augusztus­ban, júliusban alig lehetett he­lyet kapni, annyian keresték föl. Az idén bővítette a kem­pinget a Mecsek Tourist Ide­genforgalmi Hivatal. Tizenki­lenc kétágyas, de pótágyaz- ható, első osztályú kategóriá­ba tartozó, ízléses és kényel­mes üdülőházat építettek, az első vendégek nemrégiben rendezkedtek be. Külön 'főző­helyiséget is létesítettek a bá. zak bérlőinek. A Iházak ára most 360 forint, a főszezon­ban 480 forint. Az „igazi" nyárra egy részüket már le is foglalták. Űj, ' napenergiát (hasznosító víztározó és vizes­blokk is épül, a tervek szerint ‘július elejére fejeződik be az építkezés. A házak szomszéd­ságában a korábban kihasz­nálatlan rézsűn új sátorozó- belyeket is kialakítanak, így a kemping férőhelyeinek száma 850-ről 1200-ra bővül. Ezekben a. napokban kétszázan nyaral­nak a kempingben, a vendé­gek többsége Nyugat-hlémet- országbál és Hollandiából ér­kezett. Vállalatok teniszpálya, bérletet is válthatnak, ötven alkalommal egy-egy órára ve­hető igénybe bérlettel a pá­lya. A kézilabdapályát nem tudják használni, az esőzések következtében megcsúszott, csakúgy, mint egy húszméte­res útszakasz, amelyet for­galomeltereléssel kerülnek ki az autósok. A harkányi kempingben fel­újítottak egy vizesblokkot és júliusban készül el az ősszel lebontott régi motelt pótló egycsillagos szállodai kategó­riába tartozó, hetvennyolc főre méretezett, korszerű épület. A harkányi kemping a legfor­galmasabb, mór márciusban jöttek vendégék, sokan kül­földről. A pécsi kempingben az elmúlt évben átadott, szin­tén egycsillagos szállodának megfelelő épület húsz, fürdő­szobás szobáját ezekben a napokban is elég sokon kere­sik. A sikondaí kempingben nem találtunk különösebb újdonsá­got. Aba ligeten az idei sze­zonban debütál a tavalyi, a kemping zárása előtt elkészült, szintén napenergiát is haszno­sító, zsetonos melegvíz-szol­gáltatás, amelynék célja, hogy az időnkénti vízpocsékolásnak elejét vegye. A Mecsek Tourist felszerel­te a kempingjét hűtőszekré­nyekkel és több mélyhűtőt iis beszereztek, 'hogy a vendégek megfagyaszthassák a jégakkui­kat. A felsorolt öt kempingen kívül a megyében Magyar- hertelenden és Dunaszekcsőn létesült egy-egy magánkem­ping. Barlahidai A. WWW • -yí A Pécsi Dohánygyár $ 4* & & & ti* ti* ti* ti* ti* ti* ti ti* # ti* $ ti* ti­két műszakba 18 évet betöltött női dolgozókat -8 általános iskolai végzettséggel cigarettagyártó gépek kezelésére FELVESD ÉS BETANÍT. Kereseti lehetőség betanulási idő után: 4800—5500 Ft. Felvesz továbbá: ♦ géplakatos szakmunkásokat gépmester munkakörben. JELENTKEZNI LEHET: PÉCSI DOHÁNYGYÁR, Pécs, Dohány u. 2 8. £ & & & & & & & £ DOHÁNYGYÁR Gördiszkó a modellezőpályán Mire jó o görkorcsolyás diszkó? - vont vállat egyik ismerősöm, az is valami? Mi­után tegnap délután Pécsett, az MHSZ Ércbányász modelle­ző pályán módomban volt megtekinteni, nyugodtan vála­szolhatom, hogy igen, az is valami. Mozgás, ügyesség. Amikor minduntalan azt hall­juk, olvassuk, hogy már a gye­rekeink, a fiatalok egészségi, edzettségi állapota is gyenge, nincsen állóképességük, nem sportolnak, nem tudnak ren­desen mozogni. A gördiszkó Budapesten, a Petőfi-csarnok- ban mór régebb óta otthont kapott, tavaly Pécsre is eljöt­tek a szervezők, korcsolyát köl­csönöztek, szólt a zene. Egy pécsi görkorcsolya- és gör­deszkakészítő, Torma Péter pe­dig lankadatlan szorgalommal és lelkesedéssel szervezi egy- egy szombatra vagy vasárnap­ra a gördeszkákat. — Szeretnénk támogatókat találni, akik felkarolnák a görkorcsolyázást. Nem is a diszkó elnevezés itt a fontos, bár zenélünk, lehet táncfor­mákat gyakorolni, de a jég­korcsolyázás figurái is adap­tálhatók. A fiatalok ■ nagyon ügyesek és ötletdúsák. De jö­hetnének a húszon-, harminc-, negyvenévesek Is, hiszen nem mindenki szeret vagy tud futni, netán úszni, teniszezni. Mohai István, a főmodeliező mester befogadott minket, így leg­alább pályához jutunk. Utcán nem lehet görkorcsolyázni - magyarázza Torma Péter. Lá­bán szintén saját készítésű korcsolyája, mellette köröz a kislánya is. Felesége is eljött, mondja, hogy a férjének ez a hobbija, hogy „megkorcsolyáz- tassa" a fiatalokat. A nyáron már nem, de ősszel ismét sze­retnének gördiszkót tartani. Nyolc keréken ... Fotó: Proksza László Balatoni programajánlat Június 15—21. Június második felében már-már igazi föszezoni hangulat van a Balaton mel­lett. Ezt jelzi a programok, rendezvények szaporodása, a kínálat szélesedései is. Bár a szabadtéri színpadok "igazi csemegéi, a legnépszerűbb, hazai popegyüttesek fellépé­sei még váratnak magukra — a koncertek hagyományo­san július elejével indulnak — nincs hiány szórakozási lehetőségben. Kedden a kenesei stran­don 10 órától Jancsi és Ju­liska címmel bábelőadás kezdődik. Szerdán a siófoki Dél-ba­latoni Kulturális Központban 21 órai kezdettel a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek fellépését láthatják az érdeklődők. Csütörtökön ugyanitt a videomozi előadássorozatá­nak keretében az Egy ma­réknyi dollárért című filmet vetítik 18 órától. Pénteken kezdődik s va­sárnapig tart Szántódpusz- tán, az Idegenforgalmi és Kulturális Központban a kisállattenyésztési bemutató. E napon lesz első ízben táncház a boglárlellei Mű­velődési Házban, amely a nyár végéig péntekenként folytatódik. A zenét a MÉTA és a Tilinkó együttes szol­gáltatja. Szombaton Siófokon, a Kulturális Központban 20 30-tól az NSZK-ból érkezett Glinde Big Band és Popkó­rus ad koncertet. Vasárnap ugyanitt 21 órai kezdettel operettgálára kerül sor Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiből. E program közös rendezvény az IBUSZ- szál, melyre számos nyugat­német és osztrák vendéget is várnak. V. J. ...a Tenkes csárdából Hatszázezer néző nyaranta Balatoni mozik Filmmúzeumi napok Mozi Fonyódon Nyári esték a Balatonnál. A nyaralást, a hétvégét kelle­messé tevő programok egyike lehet a kertmozikban megte­kintett film. Sokan gondolkod­nak emigyen, ugyanis évek óta úgy hatszázezren váltanak jegyet a nyári hónapokban a dél-balatoni kertmozikban. Nyolc kertmozi és hat úgyne­vezett keskenyfilmvetítőhely várja a nézőket. A mozikat szezon előtt felújítják, festik. A legszebbek közé tartozik a földvári, és a legújabb a ba- latonszárszói. Siófokon most korszerűsítik a gépparkot és a kiszolgálóhelyiséget. A tervek­ben szerepel, hogy az évek során majd tető- és oldalfe­dést is kap a kertmozi. Hangu­latosak a régi mozik is, mint például a leltei. És a kínálat? A balatoni mozik az országos bemutatók előtt már vetítik az új filme­ket és természetesen a ki­emelkedő sikernek számító al­kotásokat is sorra műsorra tű­zik. Néhány az újdonságok közül: Rázós futam, Cutter út­ja, a Zsaru szava. Tartanak filmmúzeumi napokat mind a nyolc kertmoziban. A Love story-t, az Ezeregyéjszaka vi­rágait és a Nagy zabálást ve­títik. A kaposvári megyei ta­nács művelődési osztályán Nagy Gábor osztályvezető­helyettes az álmaikról, terve­ikről is beszélt. Szeretnék vonzóbbá tenni a Balaton-par- tot egy nyaranta megrendezett nemzetközi rajzfilmfesztivállal. Az elképzelések között kapott helyet a siófoki videokivetítő is. A videózás ugyanis egyre népszerűbb, az üdülők egy ré­sze felszerelkezett képmagnó­val. A* kaposvári Videotéka széles választékot kínál, de Földváron, Szemesen, Boglór- lellén és Siófokon is működ­tetnek „fiók" videotékákat. Visszatérve a hagyományos filmekhez: a balatoni kem­pingekben néhány év óta rendszeresen vetítenek idegen nyelvű, Magyarország neveze­tességeit, tájait bemutató is­mertető filmeket, amelyeket a turisták mindig örömmel fo­gadnak. A mozikban pedig, az igényektől függően, éjszaka — 23 órakor kezdődő — film­vetítéseket is tartanak. B. A. Vasárnapi szakácstanács... A Tenkes csárda — aki eset­leg nem tudná — itt áll a 'Má- riagyűd—Harkány irányálba vezető út elágazása fölött, az enyhe kis dombon, ahonnét jól belátható á 'hétvégi házakkal, szőlőkkel tarkított gyönyörű vi. dék. Volt idő, amikor a csár­da látogatottságával nem na­gyon lelhetett büszkélkedni, ám most ismét közkedvelt étkező- Ihelye a hazai és külföldi tu­ristáknak. A bolt a Siklósi Afész tulajdona. Az üzletve­zető a Vendéglátóipari Főis­kolát végzett Olmann János, a szakács Rezes Férenc, aki fia­tal kora ellenére már több jó­nevű, tehetséges szakácsta- nulot nevelt ki annak idején még vállalati vendéglátáson belül. A csárdában - a sok emléktárgy mellett — egy cink- tányér is függ a falon, amely Griesheim városka színes cí­merét ábrázolja, az adomá­nyozó pedig maga a város polgármestere, aki egy alka­lommal itt vendégeskedett. Nyilván jól érezte magát. Az üzletvezető mondja: — Karácsony és húsvét előtt körülbelül kétszáz üdvözlőla­pot küldünk el azoknak a törzsvendégeknek, akik már 'jártak nálunk, hazai tájakról vagy külföldről érkezve. Ennek a kis figyelmességnek megle­pő hatása van: visszatérnek hozzánk és rendszerint újabb vendégeket hoznak magukkal. 'Nem az itallal fogják meg a vendéget - végül is inni mindenütt lehet -, hanem a jó konyhával. Pedig az étlap nem éppen zsúfolt — nincs is szándékukban túl sokféle ké­szítése. De ami szerepel, az kitűnő. „Ha valaki 'három nappal korábban értesít ben­nünket érkezéséről és kívánsá­gát közli vélünk, azt minden­képpen beszerezzük, lehet akár libamáj, vagy vadhús, fürj, hal, bármi más. 'De hát az étlapunk egyébként is vál­tozatos ..." És nem drága. Vi­szonylag. A „Tavasziasan töltött ser­téskarajt" ajánlja a iháziasz- szonyokna'k Rezes Ferenc fő­szakács. A mintegy 60 deka, felszeletelt sertéskarajt úgy kell „felszúrni”, hogy a húson nyílás keletkezzék. Sózzuk és borsozzuk. Közben kevés zsi­radékon 10 dekányi zöldbor­sót, kockám vágott sárgaré­pát és gyökeret, kis fej, apró­ra vágott vöröshagymát pirí­tunk-párolunk, hozzáadunk 2 tojást, apróra vágott petre­zselymet és két darab, vízben áztatott, kicsavart zsemlét, sót, kevés törött borsot, majd ezt összekeverve a hússzeletek nyílásába töltjük. Pecsenye­tűvel összetűzhetjük. A töltött húst lisztbe mártjuk, hirtelen mindkét oldalát zsiradékban sütjük, kevés vizet, cseppnyi Vegetát adunk hozzá és pá­roljuk. Ez alatt friss kaprot ap­róra vágunk, kevés rántást ké­szítünk, hozzáadjuk a kaprot, csontlével felöntjük, összefor­raljuk és tejföllel dúsítjuk. Amikor a kapormártás elké­szült, tálalásnál a sorba lera­kott húsokra öntjük. Köretnek rizst vagy burgonyát adunk. R. F. vasamapi 5

Next

/
Thumbnails
Contents