Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-08 / 125. szám

A tartalomból: A tántesfülef magja (3. oldal) Sztárparádé a nyári színházban (5. oldal) Baranyaiak a vízlépcső építésénél (5. oldal) A májusi békehónap baranyai megnyitója Kitüntették a legjobb aktivistákat Csütörtökön az MTA székhá­zának dísztermében megkezdő­dött a Magyar Tudományos Akadémia 1987. évi közgyűlése. A sorrendben 147. közgyűlés ünnepélyes megnyitásán az el­nökségben foglalt helyet Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnök- helyettese. A közgyűlést Be- rend T. Iván akadémikus, az MTA elnöke nyitotta meg. Elöl­járóban kiemelte: az Akadémia munkában telt gazdag évet zárt, az önelemzésre, számos korábbi nézet felülvizsgálatára és korrekciójára azonban vál­tozatlanul nélkülözhetetlen szükség van. Ezt az MTA kuta­tó és kormányzati szakértő-vé­leményező tevékenysége során hosszú évek óta, s a most el­telt esztendőben is a legtelje­sebb mértékben vallotta, követ­te. Szemléletváltozásért szállt síkra például olyan lényeges kérdésekben, mint a szellemi tevékenység kedvezőtlen meg­ítélése. A továbbiakban emlékezte­tett a jelenlegi ötéves terv kon­cepciójának akadémiai vitájá­ra, amelyen a terv célkitűzéseit, az új világgazdasági feltéte­lekhez igazodó, új szerkezetű magyar gazdaság kialakítását maradéktalanul jónak, érvé­nyesnek ítélték, s szükségesnek tartották, hogy a tervben sze­repeljenek a célok megvalósí­tására, az ehhez szükséges eszköztár kimunkálására vonat­kozó biztosítékok is. Ezt követően Berend T. Iván átadta az Akadémiai Aranyér­met és az Akadémiai díjakat. A Magyar Tudományos Aka­démia elnöksége az 1987. évi Akadémiai Aranyérmet Szőke- falvi-Nagy Bélának, az MTA rendes tagjának, tudományos tanácsadónak, a József Attila Tudományegyetem Analízis Tanszéke nyugalmazott tanszék- vezető egyetemi tanárának ítél­te oda a matematika, ezen belül elsősorban a funkcionál­analízis területén elért nemzet­közileg kiemelkedő eredmé­nyeiért, széles körű és magas szintű tudományos és társadal­mi közéleti aktivitásáért, vala­mint közel ötvenéves, rendkí­vül igényes és színvonalas ok­tató-nevelő tevékenységéért. (Folytatás a 2. oldalon) A pécsi Agroszer új üzemcsarnokában főképp a veszprémi Robix Vállalat kerti gépeit javítják. Garanciális munkáik száma meghaladja az évi kétezret. Fotó: Proksza László A béke feltételeit békében kell megteremteni II tudomány egyre inkább a társadalom egyik legfontosabb tényezőjévé válik Megkezdődött az Akadémia közgyűlése Pál Lénárd köszöntője Értékelték a kutatási eredményeket A májusi békehónap baranyai megnyitó ünnepségét Pécs Megyei Város Tanácsa, valamint a Hazafias Népfront Baranya Megyei és Pécs Városi Bizottsága szervezésé­ben tegnap délután tartották a városi tanács dísztermében. Az ünnepségen, amely a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, részt vett Piti Zol­tán, Pécs Város Tanácsának el­nöke, Kovács József, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának tit­kára, Szőke Attiláné, az SZMT titkára és Halas Ilona, a me­gyei népfrontbizottság titkárhe­lyettese is. Köszöntőjében Gergely Lász­ló, a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottságának titkára emlékezett meg a II. világhá­borúban a fasizmus felett ara­tott győzelem közelgő, 42. év­fordulójáról. Fodor István, az Országos Béketanács titkára ünnepi be­szédének kezdetén két egymás­tól ötven évnyi távolságban született, de időszerűen egy­becsengő gondolatot idézett. „Az atomenergia felszabadítá­sa mindent megváltoztat, kivé­ve az emberek gondolkodá­sát" — írta egykor Albert Ein­stein. Erre rímelnek most, a mából Mihail Gorbacsov sza­vai: „Vagy a politikai gondol­kodás kerül összhangba az idő követelményeivel, vagy el­tűnhet a föddi civilizáció, a föl­di élet”. E két idézet között feszül az emberiség létkérdése, amelynek pozitív tartalmú meg­válaszolásához új politikai gon­dolkodásmód szükséges nem­csak a politikusok, katonák, de minden ember részéről. A Szov­jetunió legújabb kezdeménye­zései ebből az új politikai gondolkodásmódból következ­nek: az elrettentés, a fegyve­rek biztonsága nem nyújt biz­tonságot az emberiségnek, a béke feltételeit békében kell megteremteni. A szovjet kezde­ményezések ennek megoldását kínálják; az elrettentés képte­len biztonsága helyett a politi­kai, egyenlő, kölcsönös és ele­gendő biztonságot'tűzve ki cé­lul. „A 42 évvel ezelőtti történé­sek máig ható nagy tanulsá­ga - mondotta Fodor István —, hogy társadalmi rendszerek­től független összefogás volt csak képes megdönteni a fa­sizmus uralmát. Az emberiség jövőjét is ilyen összefogás ké­pes megmenteni, hiszen a vi­lág sorsáért való felelősség egyetemes. Ezért kell, hogy mi­nél több ember bekapcsolód­jon a békéért való munkálko­dásba. Van erőnk a béke meg­védésére. Ez az erő a szocia­lista országok békekezdemé­nyezéseiből, katonai potenciál­jából és a béke vílágmozga- lomból táplálkozik." Az Országos Béketanács tit­kára beszédében arra is kitért, hogy a béke megőrzése szem­pontjából nincsenek kis és nagy országok. Minden ország hoz­zájárulhat a béke ügyéhez az­zal, hogy saját dolgai rende­zettségével stabilizáló tényező­ként vesz részt a nemzetközi életbe^. Ilyen tényező Magyar- ország is. Ez a nemzetközi meg­ítélés nem ajándék, nem örök­ség, s nem örökké való. Poli tikai, gazdasági és társadalmi fejlődésünk eredménye, amit őriznünk és továbbépítenünk kell. Amikor most a aazdasá- qi qondjaink megoldását tűz­tük napirendre, az egyben nemzetközi politikai hitelünk megtartásának célját is jelen­ti. Munkájával a béke egyete­mes ügyét is szolgálja minden állampolgár. Az ünnepi beszédet köve­tően kitüntetések átadására ke­rült sor. Az Országos Béketa­nács Emlékplakettjét kapta a pécsi Leöwey Klára Gimná­zium; az Országos Béketanács Kitüntető Jelvényét dr. Bruhács János, Finna György és Ma­gyarlaki József; az Országos Béketanács Emléklapját a BDSZ Komlói Körzeti Könyvtá­ra, a pécsi Bánki Donát úti Általános Iskola, a HNF Du- naszekcső Községi Bizottsága, a Beremendi Cement és Gép­javító Vállalat „Egyetértés" szo­cialista brigádja, a pécsi Tüzér utcai Mozgalmi Ház, a mohá­csi „Radnóti Miklós" Szakmun­kásképző Intézet békeklubja, Csik Istvánné, Gál Pál, Molnár György, Sztankov Sztefan és Tóth Árpádné. A kitüntetések átadása után a pécsi Egyetemi Színpad és a pécsi Széchenyi István Gim­názium kórusának műsorával, majd a Szózat közös eléneklé­sével zárult az ünnepség. D. I. 0 Megyei Párt­bizottság ülése Tegnap, Ra/nai József megyei titkár elnökletével, ülést tartott az MSZMP Ba­ranya Megyei Bizottsága. Lukács János, a pártbi­zottság első titkára tájé­koztatót tartott az MSZMP Központi Bizottsága 1987. április 28-i üléséről. A na­pirend vitájában felszó­lalt dr. Geisz Mihály, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője és dr. Szabó József, nyugdíjas. Rózsahegyi Istvánnak, a megyei pártbizottság osz­tályvezetőjének szóbeli előterjesztése után megvi­tatták a pártbizottság ál­tal megbízott különbizott­ság jelentését a pártegység helyzetéről, fejlesztésének feladatairól. A felszólalók sorában kifejtette a témá­ról véleményét Kovács Ist­ván, a MÉV pártbizottságá­nak titkára. Czéaénv Jó­zsef, nyugdíjas, dr. Román Lászlóné, a Baranya Me­gyei Könyvtár igazgatója és Lukács János. A vitazá­ró utón a pártbizottság az előterjesztést elfogadta. A testület jóváhagyta a végrehajtó bizottság jelen­tését a lequtóbbi pórtbi- zottsáai ülés óta végzett munkájáról. Ülést tartott a Minisztertanács A Miniszterianács csü­törtöki üléséről a Tájékoz­tatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője az aláb­bi tájékoztatást adta: A Minisztertanács meg­vitatta a Büntető Törvény- könyvről, a büntető eljá­rásról szóló törvényt, vala­mint a büntetésvégrehaj­tásról szóló törvényerejű rendelet módosítására tett javaslatot, és úgy döntött, hogy azt az Országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács meg­tárgyalta az adóreformra vonatkozó jogszabályok elveiről szóló előterjesztést és meghámozta a jogsza­bályok előkészítésének to­vábbi feladatait. A kormány jelentést hall­gatott meg a munkavéde­lem 1986. évi helyzetéről, és határozatot hozott a táv­közlési beruházási hozzá­járulás módosításáról. (Folytatás az 5. oldalon) Vilég proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLIV. évfolyam, 125. szám 1987. május 8., péntek Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A megnyitó résztvevői az ünnepi beszédet hallgatják A képen: Berend T. Iván akadémikus, az MTA elnöke megnyitót mond. Mellette jobbról Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára, bal­ról Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese. (MTI — ■ Telefoto — KS — DN)

Next

/
Thumbnails
Contents