Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-31 / 148. szám

\ Ü» utolsó hét forduló dönt A K. Rákóczi NB l-es akar lenni Evés közben jött meg az étvágy Ha valaki azt mondta volna az őszi rajt előtt Csordás Ist­vánnak, a Kaposvári Rákóczi edzőjének, hogy csapata a vég­hajrában feljutási rangadót játszik majd, ő alighanem ké­telkedve nézett volna rá. Ami akkor elképzelhetetlen­nek tűnt, az most valósággá vált: ma a Bp. Volán otthoná­ban a kaposváriak olyan mér­kőzésen szerepelnek, amely döntő fontosságú az NB l-be jutást illetően. Sok szóbeszéd járja mosta­nában. Az egyik pletyka sze­rint a K. Rákóczi nem is akar felkerülni, ezért a végén úgy tesz majd, hogy ne legyen már esélye a legmagasabb osztály­ra. A másik „füles" arról szól: annyiszor nyertek már eddig, hogy kiürült a kassza, nem tud­ják kifizetni a játékosokat.- Mindkettőt megcáfolom - mondja Szilvást lózsel, a Ka­posvári Rákóczi társadalmi el­nöke. - Egyértelműen az NB I- be jutás a célunk, ezért min­dent meg is teszünk. Ezt akar­ják a játékosok, a vezetők, a szurkolók is. Nagy csalódás lenne, ha nem sikerülne. Ami pedig a premizálást illeti: elő­teremtettük azt az összeget, amivel a terven felüli győzel­meket honoráljuk. Ehhez per­sze a lakossági bevételeinket kellett növelni, ezen belül is elsősorban a nézőszámnak kel­lett emelkednie. Hála a folya­matos iá iátéknak, ez is nőtt. llqyhoav volt és van miből ki­fizetnünk a játékosokat. Nem a felkerülés volt az eredeti célkitűzés Kaposváron. Menet közben azonban meg­jött az étvágy, idővel ráébred­tek arra: nem erősebb a me­zőny náluk. És ahogy egyre feljebb kúsztak a tabellán, úgy emelték a mércét. Eddig sike­rült átugraniuk a megemelt magasságokat.- Bizunk abban, hogy birjuk a véghajrát is - reménykedik Csordás István edző. - Kár lenne, ha az utolsó mérkőzése­ken csúszna ki a kezünkből a leijutás lehetősége. Szeretnénk NB l-esek lenni. Ehhez pontot kell szereznünk ma a Volán el­len idegenben és a hátralévő hazai mérkőzéseinken nyernünk kell, akkor sikerülni log. A K. Rákóczi visszalévő el­lenfelei: Volán (idegenben), Di­ósgyőr (otthon), Keszthely (i.), Nyíregyháza (o.), Csepel (i.), Komló (o.), Metripond (i.). Az élcsoport állása: 1. Ka­posvár 42 ( • 9-es gólkülönb­ség), 2. Volán 41 ( 19), 3. Vác 39 ( ; 12), 4. Csepel 38 (-j-5), 5. Nyíregyháza 37 ( 8). Szilvási József szerint társa­dalmi támogatásra is szüksége van a K. Rákóczinak, hogy megfeleljen az NB l-es követel­ményeknek. A pálya kitűnő, kü­lönösebb ráfordítást nem igé­nyel. A stadion környezetét vi­szont fel kell újítani. Kaposvá­ron úgy tartják: mindent al­kalmassá tudnak tenni a leg­magasabb osztályra. Persze, ahhoz a csapatot is fel kell ja­vítani. Ahogy Csordás István tartja, legalább három játé­kost kell igazolniuk, a középpá­lyára és a csatársorba. Ez viszont még egy kicsivel arrébb van. Egyelőre még fo­lyik az NB II-es bajnokság, ahol méa nem dőlt el a felju­tás kérdése. Arra az utolsó hét forduló ad választ. Különben a K. Rákóczi 1979- ben volt utoljára NB l-es. H. L. Hova igazolnak a profik? A tavaszi bajnoki idény végének közeledtével a vi­lág nagy hivatásos labda­rúgóklubjainak vezetői egyre többet gondolnak a jövőre. Folynak a tárgya­lások a csapatok között, és a kulisszák mögötti al­kudozás a játékosok vé­teláráról. A hírügynökségek leg­frissebb jelentései szerint megszületett az egyezség a nyugatnémet Werder Bremen és az olasz AS Roma között arról, hogy Rudi Völler három évre 'Itáliába szerződik. A csak­nem hétmillió márkáért vásárolt nyugatnémet já­tékos mellett a római klub megtartja a lengyel Bo- ■nieket is, de túl akar adni másik idegenlégiósán, a dán Bergreenen. A holland PSV Eindho­ven az AC Milánhoz tá­vozó Ruud Gullit utódlását igyekszik megoldani azzal, 'hogy megvásárolta a Mo- nacótól a dán Sörén Ler- byt, aki négy év után tér vissza Hollandiába (ko­rábban az Ajaxnál, előtte pedig a Bayern München­nél játszott). A KEK-győztes Ajax egy 'másik dán labdarúgóval akar erősíteni, a szintén holland Excelsionral tár­gyal Jan Sörensen átiga­zolásáról. Volentérék ismét EB-versenyen A siklóhajóval versenyző mo­torcsónakosok idei Forma 500- as Európa-bajnoki sorozata május 16-án az olaszországi Sarnicóban kezdődött, s szep­tember 6-án Budapesten zárul, közben az ausztriai Pupping- ban és Nyugat-Berlinben vár egy-egy erőpróba az indulókra. A premier a magyaroknak re­mekül sikerült, a címvédő ba­jai Volentér győzött, Csepregi és az osztrák Moritz előtt. A folytatásra szombaton és vasárnap Puppingban kerül sor, a második versenyen szin­tén hatan képviselik a magyar színeket. Az összeállításban nincs változás, megegyezik az Olaszországban szerepelttel, tehát Volentér, Csepregi, Kor­mos, Ticska, Bálint és Faragó állnak rajthoz. — Várhatóan húszán száll­nak harcba az Európa-bajnoki pontok megszerzéséért, de egy idén hozott szabály alapján minden rajthoz álló sportoló kap egy pontot, s ehhez jön a futamokon elért eredmények alapján szerezhető 9—6—4—3 —2—1 - mondta Kovács Fe­renc szövetségi kapitány. — A továbbiakban is sokat várok az utánpótlást képviselő Bálinttól és Faragótól, Olaszországban mindketten megfeleltek az el­várásoknak. Bálint hetedik lett, többek között megelőzte a ta­valyi bronzérmes Ticskát is. Puppingban Volentértől, Csep- regitől és Kormostól dobogós helyezést várok. Az EB-versennyel párhuzamo­san nemzetközi viadalt is ren­deznek. Az 0—350 kcm-es gép­osztályban Volentér mellett Tu- bákos Iván, a közelmúltban Kardzsaliban lebonyolított nemzetközi verseny második helyezettje próbál szerencsét, az 0—750-es kategóriában pe­dig Kormos és Csepregi. Á Hunyadi­ügynek nincs még vége A szakoszfály- vezefes súlyosbításért" fellebbezeH­öt győzelem, öt döntetlen, e!ső hely a férfi NB I. B-ben. Ejr a Komlói Bányász kézilabdá­zóinak eddigi idei mérlege. A megszokott hazai sikerek mel­lett a hat idegenbeli találko­zón már több pontot gyűjtöt­tek, mint tavaly tizenhármon. Ráadásul úgy. hogy vezéregyé­niségük, Takács a mérkőzések feléről hiányzott sérülés miatt. A 300-400-as hazai nézőszám gyorsan a duplájára emelke­dett, egyre többen isménk be: nemcsak foci van a világon. Sikerjelek innen-onnar. Az utóbbi két hétben a kézilabda komlói rajongói körében még sem a fényes tavasz volt a slá­gertéma. Sokkal többet beszél­tek egy arcul csapásról. Egymás mellett másfelé tekintve. Balról Czimmer Tamás ed­ző, mellette (volt) játékosa Hunyadi József. Fotó: Beck Péter Edzés volt. Az első az egyet­len eddigi hazai pontvesztést eredményező Dunai Kőolaj elleni találkozót követően. El­mondta véleményét a szakosz­tályvezetés képviselője, a já­tékosok egy része már a beme­legítéshez készülődött, Czim­mer Tamás edző azonban még néhány játékossal külön is be­szélgetett. Hunyadi Józsel is köztük volt. Több” szemtanút kérdeztem meg, s nemcsak az tart vissza a párbeszéd re­konstruálásától, hogy a sajtó íratlan szabályai szerint ren­geteg kipontozott részt kellene közbeiktatnom, hanem az is, hogy szinte mindenki másként emlékszik az elhangzott sza­vakra. Egyikük jobb teljesít­ményt, másikuk bizonyítási le­hetőséget követelt. A lényeg az: a nem éppen szépirodalmi stílusban lezajlott eszmecseie végén az edző kiküldte (?), kizavarta (?) a teremből a já­tékost. Két lépés utón össze­záródtak a labdához szokott bal tenyér ujjai, s Hunyadi ütött. Czimmer szemét három öltéssel varrták össze. Hunyadi és Czimmer. Két kü­lön világ. Az egykori nyolcszoros válo­gatott játékos az utóbbi két- három évben keserű pirulák tömegét nyelte le a PMSC já­tékosaként. Nem igazán ment az egykori húzóembernek a já­ték, így aztán hol szerepelt, hol nem. Nem tartozik az iga­zán küzdő típusúak közé, ké­pes gyorsan feladni a harcot. Úgy mondta, arra számított, Komlón ki tud jönni a hullám­völgyből, s 27 évesen még egy­szer képes lesz megújulni. Ezért is igazolt januárban Komlóra. Czimmer új ember a felnőt­tek kispadján. Néhány éves edzői munkáját sikerek fém­jelzik a serdülők, ifjúságiak között. Kemény, szigorú. Fana­tikusan hisz a munkában, s mindent megtesz, hogy ne le­gyen hiba az elvégzett edzés­munkában. Hunyadira megha­tározó emberként számítolt, majd amikor elégedetlen volt teljesítményéve}, kihagyta a csapatból, s később többször ültette a cserepadra. S amikor sokadszor vonta felelősségre c. játékosát, megtörtént a baj. Rettenetesen érdekelt, ho­gyan juthat el egy szelíd, so­kak által túlságosan is nyugodt emberként jellemzett játékos az ütésig. A keserűség, c csa­lódások után azt említette Hu­nyadi, hogy edzője a viselke­désével kiprovokólta tettét. Amelyre egyébként semmilyen magyarázat — a valóságtartal­mat nem is vizsgálva — nem szolgálhat mentségül. A sport pályán az ütés a legsúlyosabb vétség. A KBSK kézilabda-szakosztá lyának vezetése azonnal fe gyelmi eljárást kezdeményezett A fegyelmi bizottság az érdé keltek meghallgatása után Hu nyadit egy évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta S az ügynek még nincs vége A szakosztályvezetés enyhének találta az ítéletet és fellebbe­zett. Az egyesület elnöksége hétfőn tárgyalja másodfokon az esetet. És ahogy hírlik, köny- nyen elképzelhető, hogy Czim­mer polgári bírósághoz is for­dul. Grünwald Géza Ki lesz a szövetségi kapitány? A héten felreppent a hír: ősztől új szövetségi kapitá­nya lesz a magyar labdarú­gó-válogatottnak. Verebes József ugyan egyelőre cá­folja a változás hírét, azt mondja, mindezt csak az új­ságírók találták ki. Egy vi­szont tény, a szövetségi ka­pitánynak június végéig színt kell vallania. Verebes József az elmúlt év decemberében kapta megbízatását és az 1988 végéig szól. A megállapo­dásban az is szerepel, hogy 1987 nyaráig viheti együtt az MTK-VM csapatát és a vá­logatottat. Nyáron aztán döntenie kell: a klubcsapat vagy a válogatott? A napok­ban viszont úgy nyiltakozott a rádiónak, neki nem lehet ultimátumot adni, ő képes továbbra is két csapatnál ellátni a szakvezetői teen­dőket. Valóban, ez ideig - óráig lehetséges, de hosszú távon elképzelhetetlen. A kiszivárgott hírek szerint az MLSZ-ben megoszlanak a vélemények. Vannak, akik esküsznek Verebesre. Ők azt szeretnék, ha továbbra is maradna kapitánynak és nem tennék neki fel a kér­dést a jövő hónapban. Van­nak viszont olyanok, akik egyértelműen amellett vok­solnak: a válogatott meste­re ne legyen alkalmazva egy klubnál, sem, vagyis ha Verebes szövetségi kapitány akar lenni, akkor váljon meg az MTK-VM-től. Ha mégis felteszik a kér­dést, akkor állítólag Vere­bes az MTK-VM-et választja. Teszi ezt mindenekelőtt azért, mert a klubnál jobban lehet keresni. Egy klubcsa­patnál ugyanis mindig na­gyobb a lehetőség a prémi­umra mint a válogatottnál. Ha Verebes tehát úgy dönt, hogy a klubot választja, ak­kor jogos a kérdés: ki lesz az utódja? Egyesek szerint a Las Pal- masból visszatérő Kovács Ferenc a jelölt. Ö már volt kapitány, 1987-ban az ar­gentínai világbajnokság után Baráti Lajostól vette át ezt a tisztet. Előtte Baráti segí­tője volt a válogatottnál. Még Kutas István bízta meg ezzel a feladattal, az MLSZ akkori elnöke ugyanis az NSZK-példát kívánta követni, vagyis a válogatott pálya- edzőjéből legyen a későbbi kapitány. Az MLSZ élén azonban váltás történt és egy év után Kovács helyére dr. Lakat Károlyt nevezte ki Szepesi György. Kovács Ferenc neve nem­csak a válogatottnál jött szóba, szívesen szerződtetné a Rába ETO, a Videoton és a Debrecen is. A győrieknél a jelenleqi edző, Győrfi Lász­ló megbízatása csak a sze­zon végéig szál, a fehérvá­riak elégedetlenek Tajti Jó­zseffel, míg a Debrecenben Puskás dr.-nak lejár a szer­ződése és nem hosszabbíta­nák. Az elmúlt napokban ugyancsak beszédtéma volt négy zalaegerszegi labdarú­gó szerződéskötése. Az ügy­re még nem került aont, csak az biztos, hogy Péter mindenképpen távozik. Ha nem jön létre a külföldi szerződése, akkor az MTK- VM-hez megy. A többiek — Persies, Nagy Tamás és Czigány - gondolkodási időt kértek. Pecsicset és Nagy Tamást a PMSC is szeretné. A hírek szerint mindketten aláírtak egy szerződést a Rábának, de ez csak formai doloq. Ettől függetlenül még oda mehetnek ahova akarnak. Czigánnyal is tárgyaltak a pécsiek, de ő közölte, hogy a héten a Ferencváros kép­viselőjével is találkozik, és csak azután dönt. Természe­tesen az is előfordulhat, hogy mindhárman a jelenle­qi klubjuknál. a ZTE-nél ma­radnak, csak az árakat igyekeznek felsrófolni azzal, hogy több egyesülettel is tárgyalnak. Egy-iksz-kettő A VDN totó- tippjeit a 23. hétre Gábor Sán­dor, a pécs-me- szesi totózó törzs- tagja állította össze. HÉT TIPPJEI: 1. MTK-VM—Ú. Dózsa. Tipp: 2. Haladás—Debrecen. Tipp: 1, x. 1. 3. Frankfurt—VfB Stuttgart. Tipp: 1. 4. K’lautern—1. FC Köln. Tipp: x, 1, 5. Nürnberg—Hamburg. Tipp: 2, x. 6. Kassel—Freiburg. Tipp: x. 7. F. Köln—Braunschweig. Tipp: 1. 8. Oberhausen—Bielefeld. Tipp: 1. 9. Ulm—Aachen. Tipp: x, 1. 10. Salmrohr—Essen. Tipp: 2, x. 11. Cesena—Genoa. Tipp: .1. 12. Cremonese—Parma. Tipp: 1. 13. Taranto—Arezzo. Tipp: x, 1. 1 14. Cagliari—Pisa. Tipp: x. A SOMOGY MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT 1987. június 1-jén Kaposvár, Berzsenyi u. 12. szám alatt forgácsoló szerszám boltját Az üzletben — forrasztott, keményfémlapkás esztergekések, — váltólapkás esztergakések, — váltólapkák, — egyéb gépi forgácsolószerszámok széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. vasamapi 7 Megütötte edzöfét

Next

/
Thumbnails
Contents