Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-26 / 143. szám

1967. majus 26., kedd Dunántúlt napló 5 Kétcsillagos hotel Kereskedelmi kamarai együttműködés Dél-Dunántúl és Stájerország kézfogása A felújított Fenyves Szálló étterme Budapest és Becs körött a kereskedelmi kamarai együtt­működés immár szoros: Itt az idő a 'két ország területi (tar­tományi) kamarái kapcsolatai­nak hivatalos megpecsételésé. re és -kiteljesítésére is! Ennek jegyében tegnap szer­ződést kötött a Magyar Keres­kedelmi Kamara dél-dunántúli bizottsága és a Stájer Keres­kedelmi Kamara. A megálla­podásról szóló okmányt Gulyás József, a dél-dunántúli bizott. ság elnöke, a Hunor vezér- igazgatója, osztrák részről Erich Lemler, a stájer kamara alelnöke írta alá az MKK pé­csi székházában, ahol jelen volt Loidl Mátyás, hazánk bé­csi nagykövetségének kereske­delmi tanácsosa; s ahol ha­sonló szerződés aláírására ke­rült sor a kamara észak-du­nántúli bizottságával is. . A szerződés értelmében se­gítséget nyújtanak a két régió közötti gazdasági és kereske­delmi kapcsolatok kiépítésé­hez és elmélyítéséhez, ösztön­zik a közös vállalkozásokat, vegyes vállalatok alapítását. E téren elsősorban az erdő- és fagazdálkodásra, a húsiparra gondolnak, de kiemelten fog lakoznak a gyümölcsfeldoigo zással és a közös értékesítési lehetőségek felkutatásával Ezenkívül természetesen köl csönösen tájékoztatják egy mást és tagvállalataikat min den más megvalósítható gaz­dasági és műszaki együttmű­ködés, és harmadik piaci érté­kesítés lehetőségeiről. A szerződésbe foglalták an­Megnyílott a Fenyves Szálló Telt ház az első héten Emeletráépítést terveznek Több hónapos zárva tartás után tegnap megnyílott a fel­újított, korszerűsített Fenyves Szálló. A nyári idényben hosz- szabb ideje szállásgonáokkal küszködő Pécs új kétcsillagos szállodával gazdagodott az idegenforgalmi szezon kezde­tére. A Baranya Megyei Vendég­látó Vállalat közel 2,5 millió forintot költött az épületre, új bútorokra. A három emeleten kétágyas, fürdőszobás helyisé­geket alakítottak ki, de vannak egyágyas szobáik, sőt a két felső szinten egy-egy lakosztály is. A szobák egy része pót- ágyazható és valamennyiben megtalálható a házitelefon, amely segítségével a vendé gek egymással is kapcsolatot teremthetnek. A lakosztc lyokat színes televízióval és minibár- ral is felszerelték, a recepció mellett éjjel-nappal működik a drinkbár. A turistaszállóból kialakított hotel elsősorban a szállóven­dégek igényeit igyekszik kielé­gíteni. Csordás József üzlet­vezető elmondta, hogy külön­féle rendezvények tartására is felkészültek. A jól gépesített konyha lehetővé teszi, hogy az étterem turistacsoportokat, vagy az ételspecialitás iránt érdek­lődőket is fogadja. Tervek szerint különfé'e vad­ételeket kínálnak majd, de nem hiányoznak a tájjellegű készít­mények sem, mint például a vil­lányi szüretelő pecsenye vörös boros mártással. Csütörtö­könként nosztalgiaesteket tar­tanak, ahol operettmelódiák, régi közismert slágerek csen­dülnek fel. A szálló első vendégei Ku­bából érkeztek, őket franciák követik. Az első héten telt ház van, remélhetőleg az lesz a következő hetekben, hónapok­ban is. A működtető vállalat arra számít, hogy a jobb fel­tételek kialakítására fordított forintok hamar visszatérülnek, a nagyobb komfort, a csendes, nyugodt környezet és a rendkí­vül szép panoráma vendég csalogató lesz. A következő években a Ba­ranya Megyei Vendéglátó Vál­lalat emeletráépítéssel szeretné bővíteni a szállodát. Mezei András kereskedelmi igazgató- helyettes elmondta, hogy 12, vagy 20 szoba létesítését ter­vezik, attól függően, kapnak-e támogatóst az Országos Ide­genforgalmi Alaptól. Az éjszakai bár, a kerthelyi­ség és a fedett autóparkoló ugyancsak terv. Am a napozó még az idén elkészül és rövi­desen működik a valutapénz­tár is. A vendégek magyar, il­letve idegen nyelvű napilapok­hoz is hozzájuthatnak a hely­színen. Ferenci Demeter fi számítástechnika iránt érdeklődőknek Számitógépes szakköri foglalkozás a pécsi úttörőházban Fotó: Proksza László Tanfolyam, tábor, verseny Egy gépen négy-öt személy Díjazás a legjobbaknak A számítástechnika iránt ér­deklődő fiatalok számára so­kadik alkalommal nyújt segít­séget a KISZ Pécs Városi Bi­zottsága. A számítástechnikában jár­tas, 17—18 éves, középiskolás fiataloknak hirdetik meg a te­hetséggondozó tanfolyamot. Szeptemberben indítják, és négy hónapon át díjtalanul le­het elsajátítani a tudnivaló­kat. A tanfolyam zárásaként állami vizsgát is tehetnek. Jú­nius 1-ig még jelentkezhetnek az érdeklődők a KISZ Pécs Vá­rosi Bizottságán, illetve a 15-292-es és a 15-155/135-ös telefonszámon. Számítástechnikai tábor lesz augusztus 10-től 15-ig a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát bé­káspusztai táborában. A jelent­kezési lapokat és a szülői nyi­latkozatokat a KISZ Pécs Vá­rosi Bizottságára (7632 Pécs, Rét u. 4.) június 15-ig lehet eljuttatni. A jelentkezőket ér-' kezési sorrenti alapján hívják be, mivel csak ötven főt tudnak fogadni. Várják az általános iskola hetedikes és nyolcadi­kos tanulóit, középiskolásokat és dolgozó fiatalokat. A tábor­ban lehetőség nyílik a számí­tástechnika alapjainak megis­merésére, illetve a tudás to­vábbfejlesztésére kezdő és ha­ladó csoportokban. (Dolgozó fiatalok csak a szabadságuk terhére vehetnek részt a tábor­ban I) A részvételi dij ezer forint — ez tartalmazza a tanfolyam dí­Egész napos programmal várták tegnap az újságírókat Kaposváron, a megyei tanács korszerű épületében. Somogy közművelődéséről tartottak tájékoztatót. A Somogy Me­gyei Tanács elnöke, dr. Gye­pesei István megnyitójában elmondta, megyéjük jobb megismertetése érdekében különböző témakörökben, évenként szeretnének sajtó­tájékoztatót rendezni. Mondani- és bemutatni- való tegnap is bőven akadt. A sajtótájékoztatóra kiadtak egy füzetet, amelyben feldol­gozták a megye közművelő­dési tevékenységét, az egyes intézmények munkáját, ízelítőt nyújtanak az irodalmi es mű­vészeti életből, az amatőr művészeti mozgalomból Dr. Balassa Tibor, a tanács elnökhelyettese a leírtakhoz nek egyik eredményeképpen stúdiószínházi teremmel is bő­vül az épület. Az INGRA ve­zérigazgatója, Daniel Rezek Meghívás Somogyba szóbeli kiegészítőt fűzött. Babarczy László, a Csiky Ger­gely Színház igazgatója a színház felújításáról és a tár­sulat fejlesztési terveiről szá­molt be. A színház rekonstruk­ciójának fővállalkozója a ju­goszláv INGRA-cég. Vállal­ták, hogy másfél év alett el­végzik a korszerűsítést, amely­úgy nyilatkozott, hogy igye­keznek tartani az ígért ha­táridőt. Somogybán ma közel hat­van védett és még jó néhány, egyedi védelem alatt nem álló kastély található. Né­hány évvel ezelőtt országos tervpályázatot is hirdettek a somogyi kastélyok hasznosítá­sára. A Surján Völgye Ter­melőszövetkezet kezdemé­nyezésére jelentős társadalmi munkával újították fel a gá-- losfai Festetics kastélyt. Bá­rányé Károly, a termelőszö­vetkezet elnöke mutatta be a szállodává alakított szép kastélyt. Elképzeléseik szerint tovább kívánják bővíteni a már meglévő létesítményeket és szolgáltatósoka' nyitott és fedett termálvizes uszodával, szaunával, szabadtéri te­niszpályákkal. Elkészült a fe­dett teniszpálya. Lovaglás, sé­takocsikázás, horgászás és vadászat közül választhatnak a vendégek. A sajtótájékoz­tató záró programja a szen­nai szabadtéri falumúzeum megtekintése volt. B. A. ját, a napi háromszori étkezést, a szállásdíjat, az oda- és visz- szautazás költségeit, valamint a kulturális programok díját. A táborban Commodore tí­pusú személyi számítógépeket használhatnak: négy-öt ember dolgozik egy gépen. Szoftverseny. A számítógép- programozás népszerűsítésére, a hasznosítható programok ter­jesztésére programíró versenyt hirdetnek ez évben. A verseny­ben részt vehet minden har­minc év alatti fiatal. Egyéni, illetve kollektív kategóriában pályázni lehet az iskolai okta­tásban, szemléltetésben hasz­nosítható programokkal, gazda­sági, műszaki, illetve tudomá­nyos jellegű programokkal, és egyéb (játék, grafika stb.) prog­ramokkal. A díjazásra harmincezer fo­rintot szánnak. A zsűri kategó­riánként ítél: minimum 1000 forint, maximum 5000 forint ér­tékben, a pályázatok számát és tartalmát figyelembe véve. A programokat a hazai forga­lomba lévő személyi számító­gépekre adaptálva fogadják el, a zsűrizéshez gépeket biztosí­tanak (IBM, Commodore, Pro­per, Atari, Primo, M08X, HT). Nevezési lapok igényelhetők az üzemi, vállalati, intézményi KISZ-szervezeteknél és a KISZ Pécs Városi Bizottságán. A programok szerzői jogvédelmét garantálják! nak szorgalmazását, hogy oszt­rák részről továbbra is vegye­nek részt magyar beruházások finanszírozásában és kivitele­zésében. Magyar részről érdek­lődés nyilvánul meg az osztrák csomagolási és szállítóeszkö­zök, valamint mezőgazdasági gépek és berendezések iránt. A stájer kamara vállalta, köz­reműködik abban, hogy szállí­tóik ezekről a lehetőségekről részletes ismertetést adjanak a magyar felhasználóknak. Elő­segítik tagvállalataik részvéte­lét a grazi és a pécsi ipari vásárokon, s végül segítik az idegenforgalmi kapcsolatok szélesítését. A szerződés aláírását köve­tően a gyakorlati megvalósítás első lépéseire is sor került, a Pécsi Agroker Vállalat mező- gazdasági gépvásárlási akció­ról, a Szigetvári Konzervgyár gyümölcssűrítmények eladásá­ról tárgyalt a graziakkal, akik ebben közvetítenek. Arról van szó, hogy különféle konstruk­cióban felújított osztrák mező- gazdasági gépeket vennénk át, ennek részléteit hamarosan tisztázzák. Az osztrákok kérték, szeretnének információs irodát nyitni az idei Pécsi Ipari Vásá. ron. A program tegnap késő délután orfűi látogatással zá­rult, a graziak a Mecsek-Tou- rist kempingjével és idegenfor- qalmi szolgáltatásaival ismer­kedtek. M. Z. Vendégváró Pécsvárad Nehéz a kiindulópont, ha Pécsvárad és környezete ide­genforgalmáról szólunk. Van ugyanis — és mint mozgatóerő­re hivatkozik is erre Kakas Sándor tanácselnök — hagyo­mánya a Zengő aljában meg­húzódó nagyközségben az ide­genforgalomnak: a vár jelen­tette a nem is csekély vonzerőt az országot megismerni aka­róknak. Itt a jelen is: aligha van olyan napja az évnek, amikor ne találkoznánk turis­tákkal, kirándulókkal Pécsvára- don, szép kis társközségeiben — bár lehetne nagyobb az ide­látogatók száma, pontosab­ban: tágabb a látnivalók kö­re, mert a vár felújítása ezek­ben az években folyik, mint „aktív” idegenforgalmi látva-" nyosság, most nem jön szóba. Ezzel eljutottunk a jövőhöz: tegnap délután tárgyalta a nagyközségi közös tanács vég­rehajtó bizottsága Pécsvárad idegenforgalmi helyzetét, ahol egyebek között az is megfo­galmazódott: mit kell tenni annak érdekében, hogy a jö­vőben látogatottabb legyen a nagyközség, a környezetébe tartozó nagyon szép fekvésű kis falvak, s az ugyancsak von­zó táj? A fordulópontot 1988 augusz-'- tusára jelölték meg: ekkor ké­szül el a várban a turistaszál­ló, amelyet az Idegenforgalmi Hivatal működtet. A dátum nem véletlen: 1988-ban lesz a Décsváradi monostor felszen­telésének, illetve István király halálának 950. évfordulóia — méltó az alkalomhoz az új lé­tesítmény avatása. A várral kapcsolatban: némiképpen fe­lemás helyzetet szült, hogy a belső részét az idegenforgalmi hivatal, külső részét a várker­tet a helyi tanács kezelte. A tanács most szeretné a na­gyon szép, négy hektáros vár­kertet, sétaútjait is az évfordu­lóra — társadalmi segítségre is számítva — rendbe tenni, csakúgy, mint a patakmedret, vízlépcsőit. Azt felmérni, hogy eqy-egy évben mennyi idegen látogat Pécsváradra, jószerével lehe­tetlen. Azt azonban lehet be­csülni: mennyien szorulnak el­látásra, szállásra, étkezési le­hetőségre. Úgy tűnik, ez sem lesz akadálya az idegenforga­lom növekedésének. M. A.

Next

/
Thumbnails
Contents