Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-23 / 140. szám

1987. május 23., szombat Punomon napió 3 Parlfarumon Gondoskodás az időskoriakról Baranyai kezdeményezés a gondozóház és a főzőhelyek hálózata A tavaszi BNV-ről jelentjük A Taurus-gyár erőgépekre készített, hatalmas méretű gumiab­roncsával nyerte a BNV nagydíját Fotó: Läufer László Az MSZMP Baranya Megyei Végrehajtó Bizottsága leg­utóbbi ülésén a megyei ta­nács előterjesztése alapján megvitatta az Időskorúakról való tanácsi gondoskodás me­gyei tapasztalatait. A testület megállapította, hogy az időskorúakról való gondoskodás feltételei az utóbbi években megyénkben ja­vultak, bár - tj'indenekelőtt az az anyagi források szűkössége miatt - a növekvő igényeket továbbra sem sikerült mara­déktalanul kielégíteni. A vég­rehajtó bizottság tiszteletre és elismerésre méltónak minősí­tette ezt a tevékenységet, kö­szönet 'illet' mindazokat, akik az időskorúakkal való törődés­ben közreműködnek. Hangsú­lyozták, hogy a megyei tanács testületéi az elmúlt időszak­ban folyamatosan és érdem­ben foglalkoztak a felnőttvé­delem helyzetével, hozott ha­tározataik előremutatóak, vég­rehajtásuk érdekében tervsze­rűen, eredményesen dolgoznak. A tanácsi szervek ' a tömeg­szervezetek, a gazdálkodó egységek, a szocialista bri­gádok és magánszemélyek tá­mogatását is felhasználva so­kat tettek az egyre nagyobb számú rászorult megsegítése érdekében. Új formákat és módszereket dolgoztak ki, azo­kat eredményesen alkalmazzák a gyakorlatban. Az ellátás helyzete A testület elé került jelentés megállapította, hogy a fonto­sabb anyagi és intézményi el­látási ‘mutatókat tekintve Ba­ranya megye adatai jobbak az országos átlagnál. 1985-ben 88 300 fő (melynek az összné- pességen belüli aránya 20 szá­zalék) volt a nyugdíjkorhatá­ron felüli lakosságszám a megyében. Az időskorú népes­ségen belül 39 százalékot'tesz ki a fokozott gondoskodásra szoruló, 70 éven felüli korcso­port 'részesedése. A nyugdíjas­korú népesség 47 százaléka 3000 forint alatti nyugdíjban részesül'. Megyénkben az idős­korú' lakosság 11 százaléka veszi igénybe a szociális ellá­tás valamely formáját. A szociális intézmények fé­rőhelyei az elmúlt öt évben gyarapodtak (szociális ottho­noknál 22 százalékkal, öregek napközi otthonainál 50 száza­lékkal), ennek ellenére az igé­nyeknek csak egy részét lehet kieléníteni. Megjelentek az in­tézményes gondoskodás új formái, melyek az egyéni szűk. ségletekhez jobban igazodnak (pl. nyugdíjasház, szociális foglalkoztató, szállást biztosító idősek, klubjai, átmeneti ottho­nok). A megye a gondozási formák kialakításában és el­terjesztésében országosan is kezdeményező volt, így a gon­dozóház, a családi 'főzőhelyek hálózata elsőként Baranyában jött létre. Kenyérgyár épül Szigetváron, a város nyugati peremén. A 85 millió forintos beruházást ta­valy novemberben kezdte épí­teni a Barcsi Építő Szövetkeze­ti Vállalkozás. *A próbaüzemet 1988 március 31-től tervezik. A legszélesebb ellátásban a szociális otthonok lakói ré­szesülnek. A tízezer 60 éven felüli lakosra jutó szociális fé­rőhelyszám megyénkben a leg­jobb (országos 194, a megye 358, Pécs 264). Ennek ellenére a várakozók száma nem csök­ken, ez a szociális otthoni el­látás iránti növekvő igényt mutatja. Egyre növekszik a szociális otthonokban a fek­vőbetegek, magatehetetlenek száma. Folyamatosan történik a szociális otthonok 'felújítása, a gondozás tárgyi feltételei­nek javítása, az ápolói-gondo­zói létszám növelése. Az el­múlt évben került sor a szó. ciális otthonok komfortfokozat szerinti minősítésére Az ottho­nok lakóinak döntő többsége az ápolással-gondozással, a bánásmóddal elégedett. A területi ellátás A megye aprófalvas telepü­lésszerkezete következtében az idősek területi ellátása meg­nehezült körülmények 'között történik. A 60 éven felüli lako­sokra jutó napközi otthoni fé­rőhelyek aránya alapján Ba­ranya az országos rangsor 12. helyét foglalja el. 1986-ban négy új idősek klubja kezdte meg működését, ezzel számuk 41-re, befogadóképességük 1215 főre emelkedett. A me­gyén belüli területi arányta­lanságokon az ötéves terv so­rán kívánnak javítani. Jelenleg A jelenlegi sütőüzemben kor­szerűtlen körülmények _ között 27 féle terméket gyártanak. Ki­csi a kapacitás: 24 óra alatt 160 mázsa kenyeret tudnak süt­ni. Különösen a kettős ünne­pekkor jelent ez gondot, ami­a klubok kihasználtsága 90 százalékos. Javultak az ellátás feltételei, több klubot helyi erőből felújítottak, illetve tá­gasabb épületbe költöztettek. Boly és Mógocs 'községekben a lakosság pénzügyi hozzájáru­lásával az idősek klubját gar­zonlakásokkal kívánják bővíteni. A lakóhelyeken történő kü­lönböző formák összefogása érdekében az elmúlt évben or­szágosan megkezdődött a gondozási központok kialakí­tása. Megyénkben Boly, Má- gocs, Pécsvárad, Szentlőrinc községekben, Pécsett és Szi­getváron jöttek létre szociális alapellátást szervezettebbé te­vő gondozási központok, ha­sonlókat terveznek még Aba- ligeten, Újpetrén, Mohácson és Siklóson. A házi gondozás lakásukon nyújt segítséget háztartási teendőik ellátásában az arra már csak részben képes idős embereknek. Megyénkben e szolgáltatás az időskorúak 2,4 százalékára terjed ki. A koruk vagy egészségi ál­lapotuk miatt rászorulókat a helyi tanácsok anyagi támo­gatásban is részesítik. Az el­múlt öt év alatt a szociális se­gélykeret megduplázódott, 1986-ban meghaladta a 81 millió forintot. A segélyezés nagyobb mértékben járult hozzá a rászorulók életkörül­ményeinek javításához. A szociális étkeztetésben ré­szesülők száma is növekedett az elmúlt években. Ennek új formájaként terjedt el a csaló­kor a városnak 220-240 mázsa kenyérre van szüksége. Mind­ezt tetézi az állandó szakmun­káshiány. Baranya legkorszerűbb sütő­üzemét ígérjük — mondja Rajczi György, a szigetvári sü­di főzőhelyekről történő étkez­tetés, mely jelenleg a megye húsz községében működik. 1986-ban Mecsekjánosiban nyílt meg - kísérleti jelleggel - az ország első gondozóháza. Az intézmény ideiglenes elhe­lyezést biztosít azoknak az időskorúaknak, akikről hozzá­tartozóik átmenetileg nem tud­nak gondoskodni. Fennállásá­nak egy éve alatt 103-an vet­ték igénybe, átlag 35 nap idő­tartalommal. Feladatok A végrehajtó bizottság a fel­adatok között jelölte meg, hogy a feltételek lehetséges bővítése mellett, szükséges a gondozás színvonalának emelése, az időskorúakkal való foglalkozás minőségének növelése, a gon- dozók-gondozottak viszonyá­nak javítása. A gondoskodás minőségi, mennyiségi követel­ményei további kezdeményezé­seket, sokoldalúan fejlődő együttműködést, társadalmi összefogást igényelnek-. Szük­séges a rászorultság elvének még következetesebb érvénye­sítése, ebben erősíteni kell a helyi tanácsok felelősségét. A gondozással egyenrangú fel­adat annak tudatosítása és gyakorlati érvényesítése, hogy az időskorú népesség társadal­munk teljes értékű, megbecsü­lésre érdemes, a szükséges se­gítségre, gondoskodásra rá­szolgált része. tőüzem vezetője. - A kétkezi munka csaknem teljesen ki­szorul az üzemből. Alagútke- mencéi és a szalagsor nagy teljesítményt, jó minőséget ga­rantál. Mivel az új üzemben 16 óra alatt 220 mázsa kenye­ret tudunk sütni, s ez a meny- nyiség meghaladja Szigetvár és környékének igényét; ezért Drávafok térségének is tudunk szállítani. Az építkezésről Rábai Fe­renc üzemmérnököt a kivitele­zés vezetőjét kérdeztük: — A koratavaszi rossz időjá­rás miatt egy hónapos a lema­radásunk. Minél előbb be akarjuk hozni, ezért túlórázunk, szombat-vasárnap is dolgosunk. Ide összpontosítottuk a gépe­inket. A szerkezet szerelését április végére befejezzük. Je­lenleg ács, kubikus és vassze­relő brigád, lakatosok, gépke­zelők és kisegítők dolgoznak. November végén át akarjuk adni az épületet technológiai szerelésre. Bondor G. Szerkezetátalakítást, szerke­zetátalakítást! ... A lakossági fogyasztás visszafogása, az életszínvonal romlása árán is több beruházási pénzt és le­hetőséget a feldolgozóiparnak, erőltetett menetet a műszaki­technikai megújulásban!... Főbb gazdaságpolitikai célki­tűzéseink közül most ez lépett elő a legelsővé, abból a felisme­résből kiindulva, hogy társa­dalmunk és gazdaságunk csak ennek révén tud hosszabb táv­ra szólóan kibontakozni jelen­legi állapotából. íme, ez volt a szemüvegünk, amit felvet­tünk a tavaszi Budapesti Nem­zetközi Vásár kapuján belép­ve, keresve a megújulási tö­rekvések jeleit a beruházási javak szakvásárán. A vásári forgatagban min­denesetre egyfajta eligazodást nyújthat a díjazott termékek listája, mi az, ami különös­képpen figyelemre méltó új­donság. Számomra minden­esetre érdekes volt, a díjazot­tak között olyan vállalatok is szerepelnek, amelyek korábban úgymond a padlóra kerültek, s igencsak kényszerítve érez­hették magukat a változtatás­ra, a megújulásra. Közülük hadd említsem csak a Sopiana Gépgyárunk volt anyavállala­tát, a Tungsram Rt-t, s annak automata fénycságyártó gép­sorát, mely korszerűbb és ha­tékonyabb fénycsőgyártást tesz lehetővé. A szakemberek sze­rint az óránként 2000 darab iz­zólámpát gyártó gépsor paramé­tereit illetően nemzetközi vi­szonylatban is versenyképes, a világszínvonalnak megfelelő technológiát képvisel. Az ilyen célú gépsorok iránt a kereslet nagy, mivel a korábban élen­járó tőkés fénycsőayártók csak saját termelésre állítottak elő. A gépek fölött szemlét tart­va egyfelől láthatók az ered­mények, másfelől azonban ép­pen a vásári kirakat tükrében kitűnnek fogyatékosságcink is. Az, hogy a termékskála nagy részét még mindig a korsze­rűtlen, naay súlyú, elektroni­kát csak alig tartalmazó gyárt­mányok adják, s bizony mond­juk olyan területen, mint a robotok gyártása, még a szo­cialista orszáaokhoz képest is jelentős az elmaradásunk. Ha valahol igen, akkor éppen a gépiparban van legégetőbben szükség a szerkezetátalakítás­ra, éspedig a korszerű mikro­elektronika elemeinek beépí­tése útján. A szerkezetátalakítási törek­véseket illetően annak több bíztató jelét fedezhetjük föl másik fontos iparunkban, a vegyiparban. Termékei közül kiemelkedik a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat JET A-1 sugár- hajtású üzemanyaga, a nem­rég alakult magyar-japán ve- gyesvóllalat, a Polifoam Mű­anyagfeldolgozó Kft terméke, a polifoam szigetelő csőhéj, a Taurus óriás méretű textilro- diál abroncsa. A vegyiparban a legnagyobb szerkezetátalaki- tó lépést a Tiszai Vegyi Kom­binátban ez éy végén termelés­be álló LLDPE-üzem jelenti. E termékcsaládot — mely mögött már a termelési háttér is ki­alakult — először mutatják be a BNV-n. Az etilénből készült 'homo- és hőpolimer granu­látumok megjelenése a feldol­gozottsági fok jelentős növe­lését eredményezheti, s ez széles körben jól segíti a nemzetközi versenyképességet, mint a sokféle célra felhasz­nálható anyagok és a cso­magolástechnika korszerű nyersanyagbázisa. A szerkezetátalakítás jelei után kutatva természetesen nem hagyhatjuk ki elektronikai iparunkat, mely változatlanul a magyar ipar egyik leggyor­sabban fejlődő ága, ezen be­lül is a híradás- és számítás- technika, a műszertechnika, a távadatfeldolgozás és az or­vosi elektronika. Külön figyel­met érdemelnek a távközlés fejlesztési programjának hazai résztvevői, a BHG, a Telefon­gyár, aFincmmfechanikai Vál­lalat és az Orion — elsősor­ban korszerű mikrohullámú be­rendezéseikkel, a telefontech­nika elektronikus eszközeivel. A Videoton két új típusú pro­fesszionális személyi számító- néppel jött ki, ezek teljesen új minőséget és magasabb ka­tegóriát jelentenek a hazai személyi számítógépek válasz­tékában. De említhetjük a Mechanikai Laboratórium Kí­sérleti Híradástechnikai Válla­lat különleges stúdiómagneto­fonjait, melyek Pécsett készül­nek. Vásári benyomásainkat ösz- szegezve egyetérthetünk a BNV-t megnyitó külkereskedel­mi miniszterünkkel, aki töb­bek között megállapította: a vásáron látható hazai fejlesz­tésű és kooperációban előál­lított gyártmányok arról ta­núskodnak, a magyar ipar és a magyar külkereske­delem jelentős erőfeszítéseket tesz a jelen nehézségeinek le­küzdésére, a nemzetközi szín­vonal elérésére. Ráléptünk tehát a szerkezet­átalakítás útjáia, ámbár - te­gyük hozzá - ennek az út­nak a nagyobbik része még előttünk áll. Miklósvári Zoltán M. E. A kedvezőtlen időjárás ellenére is építik az üzemcsarnokot Fotó: Läufer László Épül a szigetvári kenyérgyár Szerkezet­átalakítás Az út nagyobbik fele még visszavan Fotó: Kóródi Az otthon lakói a társalgóban

Next

/
Thumbnails
Contents