Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-22 / 139. szám

SportHetivege Veretlen marad-e a Komlói Bányász? Az NB I. férfi küzdelmeinek befejezésével, a második vonal mérkőzései felé fordul a hét végén a kézilabdaszurkolók fi­gyelme. Az érdeklődés megélén­külése nem véletlen, mivel az NB I. B-ben szereplő Komlói Bányász - igaz öt döntetlen után —, de mégis veretlenül me­netel a tabella élén. A kék-fe­hérek nagyszerű rajtot vettek, s ha Takács korai kiválása egy- szer-egyszer gondot is jelent számukra, mindig volt bennük annyi erő, hogy legalább az egy pontot megszerezzék, amint tették ezt az elmúlt héten, a tavaly még NB l-es Dunaújvá­rosi Kohász otthonában. Most az a tét, hogy a székesfehérvá­ri katonacsapat ellen is helyt álljanak. A Szondi SE jó erők­ből álló, fiatal együttes, éppen ezért könnyelműség lenne fél­vállról venni ellenük a küzdel met. Az osztály baranyai női kép­viselője, az ugyancsak az él­bolyban tanyázó PMSC lányok, ezúttal Hódmezővásárhelyen az Alföldi Porcelánnal küzdenek. Éppen ezért a lányok vetélkedő­jében ezúttal a pécsi szurkolók, a Pécsi BTC-Tolnai Vörös Lo bogó összecsapását tekinthetik meg, amire - milyen véletlen, hogy a PMSC-Ferencváros lab­darúgó-mérkőzés időpontjában - éppen szombaton 17.00 órai kezdettel kerül sor. Vagy talán előrelátóak voltak a pécsi zöld­fehérek? Az elmúlt MNK-for- dulóbán ugyanis, szintén „zárt kapuk mögött" 28-28-at játszót tak a tolnaiakkal. Németh (sötét mezben) gólt lő a Komlói Bányász-Dunai Kőolaj találkozón. A balkezes szélsőnek volt még egy „telitalálata”, ám az is kevés volt a győzelemhez. Fotó: Beck Péter Harmadik rangadóját játssza vasárnap hazai pályáján a baj­nokságra törő mohácsi Új Ba­rázda Tsz SE legénysége. A harmadik rangadót, csakhogy most már „berzenkedik" ben­nünk a kétely, hogy sikerül-e igazán rangadót játszani a piros-fehér együttesnek. A bizal­matlanság nem alaptalan: a PVSK ellen csupán harminc per­cig villogott a Duna-parti együt­tes, s bár idényre való gólhely­zetet dolgozott ki, végül örül­niük kellett az 1-1-es döntetlen­nek. Nem volt sokkal jobb a já­ték az elmúlt hazai találkozón, a Marcali ellen sem. A csoport újoncai ügyesen húzták ki a ha­zaiak „méregfogait”, így ugyancsak egyetlen pont termett Mohácsnak az újvárosi stadion­ban. Nos, most a harmadik rangadó következik ... Kérdés: Havasiék képesek lesznek-e fe­ledtetni a rossz emlékeket és győzelmükkel bebiztosítani baj­nokságukat? A hétvégi forduló mór ma el­kezdődik. A sellyeiek vasárnapi elfoglaltásga miatt, már ma délután pályára lépnek a me­gyei rangadón a PVSK ellen. A mérkőzés legalább annyi izgal­mat ígér, mint a mohácsi, lévén, hogy a vasutasok ott kívánnak maradni közvetlenül az élboly mögött, míg a Sellye esetleges pontszerzéssel ugyancsak jó he­lyezésben bízhatna. A jobb he­lyezés biztosítása a tétje a másik baranyai rangadónak, a Mázaszászvár—Boly, valamint az elmúlt héten kisiklott Siklós és a kiesés ellen küzdő Nagyatád összecsapásnak. A Szigetvár esetleges győzelme a Dombó­vári VMSE-vel szemben legföl­jebb szépségtapasz lehet a ha­zai gárdának. K. L. Ili. Harkány Kupa nemzetközi úszóverseny A „Barátság hídja” nevét veszi fel az idei versenytől az időrendi sorban III. Hcrkány Kupa nemzetközi úszóverseny A „Barátság hídja” elnevezést pedig az indokolja, hogy a ver­seny szervezői a baranyai, Európa-hírű fürdőhelyen rende­zett versenyen adnak találko­zási lehetőséget országunkkal határos nemzetek képviselőinek, hogy úszásban összemérhessék tudásukat. A III. Harkány Kupa szervezői meghívták a verse­nyekre az ausztriai Graz, a csehszlovákiai Nyitra, a jugo­szláviai Eszék, Újvidék (vajda­sági válogatott) és Zrenjunin, a romániai Plojesti, a Szovjet­unióból Lvov, valamint a PMSC úszószakosztályával közvetlen kapcsolatban lévő olaszországi Verona sportolóit. A nemzetközi úszóviadal szombaton délután 2 órakor kezdődik Harkányban a strand­fürdő területén lévő 50 méte­res versenymedencében. Az első napon 18 versenyszámra kerül sor. A nyitányt az Abay Nemes Oszkár, 200 méteres fér­fi gyorsúszó emlékverseny je­lenti, amit szombaton 17. vala­mint vasárnap délelőtt 9.00 órá­tól további 18 versenyszám kö­vet. llllll A számok tükrében 60. PMSC—FTC TALÁLKOZÓ. Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szem­szögéből : 59 10 15 34 56-112 35 Csak Pécsett: 28 9 10 9 33-34 28 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1980—81: 1-1; 1981 — 82: 1-0; 1982—83: 4-2; 1983—84: 1-1; 1985—86: 1-1. Pécs az utolsó győzelmét 1982. október 30-án a következő összeállí­tásban érte el: Katzirz — Kincses II. (Lutz), Toma, Brezniczky, Schulteisz — Hrotkó, Dárdai P., Gallai, Mé­száros, Nagy (Réfi), Dobány. Gól- lövő: Torna, Schulteisz, Dobány és Lutz. Pécsett a következő játékosok rúgtak gólt az FTC-nek. 3 gólos: Hegyi, Dárdai P. 2 gólos: Dunai dr., Garami, Török, Máté, Kiss S., Kardos, Schulteisz. 1 gólos: Dunai II., Pécsi, Daka, Jánosi. Kiss L., Lő- rincz, Kerekes, Torna, Dobány, Lutz, Róth, Túri és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Pécs (otthon) : Ü. Dózsa 1-2, Siófok 2- 1, Dunaújváros 4-0, Tatabánya 0-1. Haladás 1-0, Békéscsaba 1-1. FTC (idegenben): ZTE 0-0, MTK- VM 0-0, Békéscsaba 0-1, Ú. Dózsa 0- 1, Rába ETO 1-4, Dunaújváros 1-1. A két csaoat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A PMSC jelenlegi hazai mérlege: 14 9 3 2 20-7 21 Az FTC jelenlegi idegenbeli mérle­ge: 13 1 6 6 7-14 8 10. KOMLÓ—BP. VOLÁN MÉRKŐZÉS Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye Komló szem­szögéből : 9 1 3 5 6-11 5 Csak Komlón: 4-313-43 Az eddiq lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1974—75: 2-2; 1975— 76: 1-1; 1976—77: 0-1, 1977—78: 0-0. A Komló hazai pályán méq nem nyert a Bp. Volán ellen mérkőzést. Komlón a következő játékosok lőttek gólt a Bo. Volánnak. 2 gólos: Cs. Kovács, 1 gólos: Radics. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon) : Váci Izzó 5-1, Bu­dafok 1-2, Nagykanizsa 3-0, Ganz- MAVAG 2-1, Szarvas 2-0, Szekszárd 3- 1. Bp. Volán (idegenben: SZEOL- DÉLÉP 0-3, Gonz-MAVAG 1-0, Szarvas 1- 1, Szekszárd 0-2, DVTK 2-2, Nyír­egyháza 0-1. A két csapat jelenlegi hazai, illet­ve idegenbeli mérlege: A Komló jelenlegi hazai mérlege: 14 12 — 2 30-10 24 A Bp. Volán jelenlegi idegenbeli mérlege: 15 5 4 6 17-19 14 Lehel Jenőné A PÉCSI INGATLANKEZELŐ VALLA LAT felvételt hirdet — kömilues — öcs — tetőfedő szakmunkás dolgozók JELENTKEZNI LEHET: PIK-telep, Pécs, Légszeszgyár u. 15. sz. Nagy Ferenc építésvezetőnél. Körben a legkísebbik! A békéscsabai védők gyűrűjében Megyeri bűvöli a labdát... Fotó: Kóródi Gábor „Mindenki láthatja, hogy akarunk” Bodnár megérti a szurkolókat Szolgált egy-két érdekesség­gel a labdarúgó NB I. szerdai játéknapja. A Tatabánya ját­szotta a szép futballt Győrben, de mert kihagyta a helyzeteit, simán veszített. Mivel az MTK 1 VM és az Ú. Dózsa nyert, már csak e két csapat küzdhet az aranyéremért. Ki tudja mennyi idő után ismét 11-est rúgha­tott a Ferencváros. Szokatla­nul sok, négy kiállítás történt. Majdnem 100 százalék már, hogy az Eger és a Dunaújváros kiesik. Erre is a mostani hét­közi kör adta meg a választ. A szerdai eredmények: Ú. Dózsa—Videoton 2-1, MTK-VM —Vasas 2-0, Rába ETO—Tata­bánya 3-0, Honvéd—ZTE 1-2, Dunaújváros—Ferencváros 1-1, Eger—Debrecen 0-1, Siófok— Haladás 3-1, PMSC—Békéscsa­ba 1-1. * Viharfelhők közeledtek Újme- csekalja felé szerda fél 5 óra tájban. A pécsi NB l-es mér­kőzéseken már elmaradhatat­lan eső meg is érkezett. Ekkor a hazai szurkolók azt hihették: az lesz az egyetlen kellemet­lenség számukra, ha egy kicsit eláznak. De nem csak az égi áldás miatt mérgelődtek, ha­nem a PMSC játéka miatt is. Tudták a ^iros-fekete labda­rúgók is, hogy jóval többet várt tőlük a közönség. Ez kiderül a kapus Bodnár szavaiból is, akit tegnap kérdeztünk. — Megértem a szurkolóinkat, ők gólokat, győzelmeket vár­nak tőlünk. De ami tavaly ősz szel bejött, az most nem. Akkor berúgtuk a helyzeteinket, most erre képtelenek vagyunk. Pedig mindenki láthatja rajtunk: aka­runk, hajtunk. A Békéscsaba el­len győznünk kellett volna, ha a második léhdőbeli lehetősé­geinket nézzük. Jó-jó, egyszer- kétszer a védelmünk kapkodott, és a csabaiak is odakerültek a kapum elé. Hiába, nagy a fe­lelősség rajtunk, ezért az ide­geskedés. Ami viszont átragad a nyugodtabb idegzetűekre is. Nincs más hátra, szombaton nyernünk kell a Fradi ellen. Már csak azért is, mert a kö­zönségünk lassan elpártol tő­lünk. Főleg akkor, ha a Ferenc­város ellen újra nyeretlenek maradunk. H. L. Így láttam A PMSC—Békéscsaba mér­kőzésen látottak alapján a pé­csi játékosok teljesítményét Rechner János osztályozta, aki a PMSC minden hazai mérkő­zését megnézi. Ő így látta: Bodnár (5) — Czérna (6), To­rna (6), Brezniczky dr. (5) — Megyeri (6), Túri (4), Bérczy (6), Lutz (6), Lőrincz (5) — Nugy (4), Mészáros (6). Cs.: Lovász (5), Balogh (5). A Göteborg veretlenül nyerte az UEFA Kupát Röviden Tömegsport. Magyar—jugoszláv munkássport-találkozót rendeznek ma délután a pécsi sportcsarnokban, ahol 14.30-kor a tavalyi SZMT Kupa győztes nők, azt követően a férfi győztesek találkoznak az eszékii mun­kássport kupagyőztes kézilabdázók­kal. A két kézilabda-mérkőzést kö­vetően a pécsi és az eszéki kispá­lyás labdarúgótornák győzesei csapnak össze. A három találkozót követően Orfűn folytatódik a prog­ram . Kosárlabda. Felszabadulási Kupa, nők: Csepel—PVSK 69-55 (43-25). L. d.: Kiefer 16, Veres 15. Kézilabda. NB II. nőik: Pécsi BTC —Pécsi Hunor 21-19 (12-11). Góllö­vők: Tóth 6, Kurcz 5, Balogh 3, •Barbaries 3, Csik 2, Tollas 1, Bu- nyevácz 1, ill. Tucsek 5, Lendvai 4, Mészáros 3, Dajka 3, Győrvári 2, Maletics 2. MNK, nőik a 16 közé jutásért: Dunaújvárosi Kohász— PMSC juniorok 20-17 (12-11). A Pé­csett !ejá‘szott találkozón a hazaia­kat a fiatalok képviselték. A4GM ROCK ENERGETIC Leányvállalat pécsi és komlói szerelési munkahelyeire felvételre keres: O minősített hegesztőket, O hegesztő szakmunkásokat, # szerelő lakatosokat. Kiemelt kereseti lehetőség! Szükség esetén szállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: Ä4GM Rock Energetic Leányvállalat, Pécsi Hőerőmű szerelési munkahelyén, Pfeffer József kirendeltségvezetőnél. Szerdán este a skót Dundee United otthonában játszották le a 28. UEFA Kupa (ide számítva a korábbi VVK- és EVK) záró mérkőzését. Ebben a kupában — ellenié­ben a bajnokok és a kupagyőz­tesek tornájával — két mérkő­zésből áll a döntő. Május 6-án az első találkozón 1-0-ro győ zött a Göteborg. Nagy megle­petésre a visszavágón sem ka­pott ki. így öt esztendő múltán újra az UEFA Kupa győztese lett. Göteborg—Dundee United 1-1 (1-0). 22 500 néző. Gólszerzők: L. Nilsson (23. p.), illetve Clark. (59. p.). A skótok hatalmas lendület­tel kezdtek. A jól megtermett, fizikailag kitűnő és futballozni is tudó svédek nem ijedtek meg. Védelmük biztosan rombolt és támadásaik veszélyt jelentettek. A 23. percben L. Nilsson a bal­oldalról befelé cselezte magát, egy lépéssel a tizenhatoson belülről, jobbal a jobb sarokba lőtt (1-0). Ez az első gól. amit ebben az UEFA sorozatban a Dundee United hazai pályán kapott. A 46. percben óriási helyzetet hagytak ki a vendégek. Utána majd felbillent a pálya, úgy támadott a Dundee United. A Barcelonát, a Borussia Mön- chengladbachot is búcsúztatott skótok azonban nem boldogul­tak a remek svédekkel. Az 59. percben Clark egyenlített, (1-1), de a fölény ellenére sem Mai sportműsor Labdarúgás. Területi bajnokság: PVSK—Sellye, Vasút-pálya, 17.00. Atlétika. Űttörőolimpia, egyéni versenyek, Tüzér u., 8.30. tudott a Dundee United újabb gólt szerezni. A kupa elnyerésé­hez — a Göteborg idegenbeli gólja miatt — a skótok szá­mára 2-1-es győzelem sem lett volna elegendő. Az 1986-87. évi UEFA Kupát a Dundee United elleni döntő alapján a Göteborg 3 ponttal, 2-1-es összesítéssel nyerte. Parádés a Göteborg össz- eredménye: 12 mérkőzés, 7 győ­zelem, 5 döntetlen, 21-5-ös gól- különbség. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős, vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Hazai pályákon a baranyai labdarúgók

Next

/
Thumbnails
Contents