Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-05 / 94. szám
Vasárnapi szakácstanács „Felvidéki köpönyeges csirke" Ez a Füles hozza az ön szerencséjétDél-dunántúli utazás A Füles és a Vasárnapi Dunántúli Napló közös rejtvénypályázatot hirdet, amelynek résztvevőire négy feladat megoldása vár. A Füles április 10-i, valamint április 17- én megjelenő számában ugyanezzel a címmel található keresztrejtvények megfejtése a tennivalók egyik része. A fejtő feladata, továbbá, hogy a Vasárnapi Dunántúli Napló április 12-i és április 19-i számában is megfejtse az ugyanezzel a címmel megjelenő feladványokat. A négy rejtvény vastag betűs meghatározásai négy dunántúli megyével — Baranya, Somogy, Tolna, Zala — kapcsolatosak, és e sorok megfejtését kell . beküldeniük azoknak, akik a pályázati díjak valamelyikét szeretnék megnyerni. A négy keresztrejtvény megfejtését egyszerre kell beküldeni a Füles szerkesztőségébe (Budapest 1872), legkésőbb 1987. április 27-ig. Pályázata csak akkor vehet részt a sorsoláson, ha a megfejtést tartalmazó levelezőlap, levélboríték címoldalán nem hiányzik a DÉL-DUNÁNTÚLI UTAZAS jelige, és ráragasztott legalább egy kis Füles-figurát — a négy rejtvény mellől bármelyiket — a jelige mellé. I. qlíj: Videoton gyártmányú színes tévé, II. díj: magnós táskarádió, III. díj: kempingkerékpár, IV. díj: elektromos tévéjáték, V—X. díj: különböző értékű utazási és vásárlási utalványok. Papíron és dián Középiskolai fotópályázatok Az országjáró hazai turisták és persze a külföldi vendégek - ha Siklós és Harkány környékére érkeznek — el nem mulasztják felkeresni a máriagyű- di borozót és éttermet, amelyet a siklósi Magyar-Bolgár Testvériség Termelőszövetkezet üzemel. A borozót a napokban hozták rendbe a közelgő idegenforgalmi nyitásra, az út túloldalán levő étterem teljes felújítására pedig több százezer forintot fordítottak. Márványlapokkal borították le a padlózatot, hozzácsatoltak egy boltíves helyiséget, a konyhai rész hűtőkamrákat, és berendezéseket kapott, de felújították a húsfeldolgozót is. A lambériás étterem központi fű- téses lett, így aztán a téli nyitva tartásnak sincs akadálya. De hát itt is a tavaszt várják, és az üzletvezető előgye- zési naptárában már gyűlnek a megrendelések baráti találkozókra, lakodalmakra és más egyéb összejövetelekre. Csaplóros György üzletvezető mondja, hogy a borozó végében levő presszót átalakították úgynevezett tárgyalóhelyiséggé": vállalatok, intézmények itt rendezhetik meg üzleti megbeszéléseiket munkaebédekkel összekötve. — Szerencsés körülmények között dolgozhatunk, ugyanis a termelőszövetkezet biztosította sertéseket itt helyben dolgozzuk fel, a téesz borait is itt tároljuk alattunk a három- szintes pincében, „nyugalmas", minőséget őrző állapotban. Most, hogy a borozó-étterem felújítása befejeződött, reménykedve várjuk a „szezont", hogy visszaszerezzük a hajdani vendégkört. A konyhafőnök, Nagy Béla fiatal férfi: a hetvenes évek végén Pécsett, az Olimpia étteremben tanulta a szakács- mesterséget a szakmában jónevű Rezes Ferenctől.- A borozóba folyamatosan küldünk át főtt csülköt, tormával, aztán fűszeres kolbászká- kat citromos vöröshagymával és természetesen a hagyományos házi készítményeket, mint például a füstölt kolbász, disznósajt, májashurka és pirosra sütött töpörtyű. Az étteremben háromnyelvű étlapunk van, amelyen szerepel zömében sertéshús, aztán marhahúskészítmény, vadhús és szárnyas étel. Mai ajánlatom - mondja Nagy Béla — a nagyon finom „felvidéki köpönyeges csirke”. Kell hozzá 1 csirke, 1 fej kelkáposzta, 5 deka zsemlemorzsa, 2 tojás, 10 deka füstölt szalonna, törött bors, kevés majoránna, só, zsiradék. A megtisztított kelkáposztát sós vízben puhára pároljuk, majd néhány szép egész káposztalevelet félreteszünk. A többit ledaráljuk. Teszünk hozzá két egész tojást, 5 deka zsemle- morzsát, törött borssal, kevés sóval, majoránnával fűszerezzük. összekeverjük, majd ezzel a töltelékkel a kissé besózott csirkét megtöltjük. Ezután a vékonyra szeletelt szalonnával a csirkét beburkoljuk, ráhajtjuk a félretett kelkáposztaleveleket és cérnával átkötözzük. A csirkét egy jénai tálba helyezzük, leöntjük zsiradékkal, majd egy csepp víz hozzáadásával pároljuk. Amikor a hús megpuhult, sütőben pirosra pirítjuk. Utána 15-20 percig a csirkét pihentetjük, majd feldaraboljuk. Tálalásnál minden adaghoz tegyünk tölteléket, illetve sült szalonnát és kelkáposztalevelet. Burgonyapürét adunk hozzá köretnek. R. F, Ifjúsági nap Harkányban Autós ügyességi verseny, kirakodóvásár Hagyomónyszerűen rendezik meg minden évben Harkányban április 4-én az ifjúsági napot, ami tegnap délelőtt ünnepélyesen, a szovjet hősi emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, s csak ezután indultak a különböző szórakoztató programok, amelyek este fejeződtek be. Mint mindig, a Zsigmondy-sétányon tegnap is volt kirakodóvásár, ha nem is nagy,, sőt inkább mini, mégis elég sok mindent lehetett vásárolni. Kerámiákat, tűzzománc ékszereket, s minden olyasmit, amit egy ilyen vásárra vinni szoktak a meghívott eladók. Sőt, volt ott zsákbamacska is, amit 15 forintért lehetett megvásárolni, s a meglepetés csak a paírzacskók kibontása után következett. . . Délelőtt tizenhat, általános iskolásokból álló csapat nevezett be a kispályás labdarúgókupára, s ugyancsak délelőtt kezdődött az autás és a kis- motoros ügyességi verseny, majd egy órakor inditották az autós egyéni ügyességi versenyt a Szúnyog-parkban. A Harkányi Művelődési Házban délelőtt a szórakoztatózenén kívül tánc- és karatebemutatót tartott a Quadro tánccsoport, s ugyanitt délután hattól lehetett megnézni a már oly sok sikert elért Diákkabarét. A művelődési házban a program este ifjúsági bállal zárult. D. Cs. OTDK A XVIII. országos tudomá- , nyos diákköri konferencia társadalomtudományi és orvos- tudományi szekciójának ülését Pécsett tartják. A Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán és a JPTE 2. számú Gyakorló Iskolájában rendezik meg a társadalom- tudományi szekció programjait. E szekció nyitóünnepsége hétfőn 8.30-kor lesz a Tanárképző Karon. A háromnapos ülés alatt mintegy négyszáz hallgatói dolgozatot értékel majd a zsűri. Az orvostudományi szekció is hétfőn kezdi a munkáját. 9 órakor tartják az Orvostudományi Egyetem 2. számú tantermében az ünnepélyes megnyitót. A dolgozatokat szerda délután értékelik. Két kitűnő fotóművész, dr. Szősz lános és Tóm László ügyszeretetének köszönhetően Pécs hosszú évek óta középiskolai fotókiállítások, diaszemlék színhelye. 1965-ben a Nagy Lajos Gimnázium hirdette meg az ország középiskolás és szakmunkástanuló fotósainak első hazai pályázatát. Azóta - két év kihagyással — minden év április 4-én déli 12-kor megnyílik a legjobb képekből összeállított kiállítás. A Nagy Lajostól időközben az 508. sz. Tarr Imre Szakmunkásképző Intézet vette át a stafétabotot, s biztosított jó körülményeket az alkotások bemutatásához. Idén a zsűri - Markovics Ferenc, Halász Rudolf, Tillai Ernő, Tömöri Ede fotóművészek, valamint Lehoczky Zsuzsa (KISZ) - az 51 iskola 165 tanulójának 560 képe közül Horváth Hella (Bp. 6. sz. Szakm. Kép.), Mascher Róbert (Sopron, Berzsenyi Gimn.), Mohácsi Éva (Bp., 6. sz. Szakm. Kép.), Petényi Zoltán (Komárom, Jókai Gimn.) és Zombor Gyula (Miskolc, 101. sz. Szakm. Kép.) egy-egy alkotását jutalmazta arany diplomával. A -díjakat dr. Bárdi László főtanácsos adta át az 508-as Intézetben tegnap megrendezett ünnepségen. A csapatversenyt a budapesti 6. sz. Szakmunkásképző Intézet, illetve a komáromi Jókai Gimnázium ifjú fotósai nyerték meg. Ugyancsak tegnap tartották meg az országos diáknapokhoz kapcsolódó diapályázat eredményhirdetését is. A 32 intézet 84 tanulója. által beküldött 449 diafelvétel közül ötnek a szerzőjét jutalmazta a zsűri arany oklevéllel: Fényes Gábort (Bp. 6. sz, Szakm. Kép.), Máté Gábort (500-as Szakm. Kép. Pécs), Salk Jánost (500- as Szakm. Kép. Pécs), Szekeres Dezsőt (101. sz. Szakm. Kép. Miskolc) és Zombor Gyulát (Miskolc, 101. sz. Int.). A diósok csapatversenyében a pécsi 500-as Szakmunkásképző Intézet fotószakköre diadalmaskodott. Ez az intézmény 1973 óta hirdeti meg az országos pályázatot. H. J. Visszavarrták a fülét... ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ A ménfők jókor érkeznek . - Feküdtem a műtőasztalon, felnézek és egyszeresek meglátom, hogy valaki az én fülemet hozza be — emlékszik vissza Márkus István útépítő munkás, akit március 20-án, Nagykapornak határában baleset ért, majd a Zalaegerszegi Megyei Kórházba szállították, ahol a füll-orr-gége ostály orvosa, dr. Csidei Irén visszavarrta tőből leszakadt fü. lét.- Busszal mentem azon a havas reggelen lakhelyemről, Szentpéterúrról Zalaegerszeg felé, amikor egyszercsak megcsúszott és felborult a busz — mondta az 56 éves Márkus István. - A bal oldalról a jobb oldali ablaknak estem. Az ablak kitört és az üveg levágta az egyik fülemet. A sérültet egy alkalmi autó szállította a megyeszékhely kórházának baleseti ambulanciára, majd a fül-orr-gé- ge osztályra került.- Erősen vérzett a sebhely kezdte dr. Csidei Irén, a műtétet végrehajtó orvos. ' — A helyi érzéstelenítés után éppen el akartam kezdeni a seb összevarrását, mikor az egyik mentős megérkezett és elmondta, hogy a baleset helyszínén találtak egy fület. Miután megbizonyosodtunk arról, hogy a fül a sérült emberé, újabb helyi érzéstelenítés és kellő előkészítés után visz- szavarrtam. Először csináltam ilyet. A műtét háromnegyed órán át tartott, nem számoltam hány öltés volt. Márkus István veszi át újra a kagylót. Elmondta, örül az események ilyetén alakulásának. Megtudtam, 29 éve dolgozik a Közúti Igazgatóságnál és eddig soha semmilyen balesete nem volt. Visszaemlékezve a műtétre most már mosolyogva mondja, hogy nem mert odanézni közben, semmiféle fájdalmat nem érzett. Azóta is jól hall mindkét fülére. Érdeklődöm, hogy érzi magát.- Nézze uram, közepesen. Olyan az állapotom, mint a krumplileves. Jó, de el tudok képzelni jobbat is. Itt a kórházban mindent megkapok, törődnek velem. Ennek azért is örülök, mert sokáig itt kell még maradnom megfigyelésre — fejezte be Márkus István. Bozsik L. Rádió mellett. Pesten - az aluljárókban - nem szól a zene. Igaz, amikor megépült, akkor sem szólt, csak később, amikor némely ifjú muzsikus összeverődött és egyszer csak rázendítettek. Talán egyidőben a Váci utcai utcai zenéléssel. Azt sem mondhatnám - másokkal ellentétben -, hogy ez valami „nyugati” szokás, legföljebb csak a hangszer változott. Gyermekkorom éveiből fölsejlik a kintornás - például -, aki nyakba akasztott hangszerét tekergette az utcasarkokon és amelynek egyetlen példányát néhány éve pillantottam meg Pécs belvárosában, egy kedves kis vendéglő bejáratánál, afféle vendégcsalogatóként. De ez a produkció -is abbamaradt, mert a környék lakóit még nappal is „zavarta" ennek a kedves, öreg hangszernek egyébként közel sem hangos muzsikája. Aztán a verkli! Annak idején, úgy délidőben de főként szombat és vasárnapokon - megjelent az utcánkban az öreg muzsikus, tolta a két kerékre he. lyezett verklit, beállt a kapualjakba, vagy a függőfolyosói, emeletes, proli bérházak kockaköves udvarára és játszotta hangszerén a sziru. pos slágereket. Szép hangja volt a verklinek, szinte emelte a csendes, vasárnapi, déli ebédek pörköltszagú hangulatát. A lakók az emeletekről ledobált fillérekkel honorálták az alkalmi zenét. Talán ezzel egyidőben muzsikáltak a falvak népének a házaló, „egyszemélyes” cigányzenekarok, repedt hegedűkön húzták el a ház népének nótáját. Szóval, nem új dolog az utcai zenebona, végül is hagyományként könyvelhetjük el újbóli megjelenését és talán emiatt is adta rá „áldását" a közelmúltban a Fővárosi Tanács, azzal a feltétellel, hogy ha a muzsikusok nem használnak erősítőt. Mert az erősítőtől - ez így is van — a járókelők idegbajt kapnak az amúgy is zajos utcákon. Dehát erősítőtől félnie senkinek nem kellett, hiszen az erősítőhöz már konnektor is szükségeltetik, az pedig az utcán nincs. Hát így muzsikálgattak az ifjú hegedűsök és gitárosok nemcsak Budapest, hanem több vidéki város forgalmas pont. jain is. És persze a pesti aluljáróban. De most a tanács megtiltotta az aluljárók muzsikusainak szereplését. Nem derült ki, hogy miért. Igaz, volt idő, amikor — hivatalos nyelven - garázda elemek randalíroztak a pesti aluljáróban, az ilyen eseteket a rádió is megemlítette több alkalommal is, de aztán mintha rendeződtek volna a körülmények, valószínűleg a rend őreinek szigorúbb fellépésére. De .talán az alkalmi zene is megtette kedvező hatását, hiszen a zene - legyen az akármilyen színvonalon is — nehezen fér meg a rendbontással. Feltételezhetjük, hogy ahol zene van, ott már a közönség is tiszteletteljesebben viselkedik. Két alkalommal jómagam is hallgatója voltam az aluljárói „koncerteknek" és azt tapasztaltam, hogy a „fiúk" el. mélyülten gitároztak és hegedültek, a járókelők pedig megálltak egy pillanatra, körülfogták a két muzsikust, a fiatalabbak a zene ütemére ringatóztak, az idősebbek el. nézőén mosolyogtak, vagy némelyek merően néztek maguk elé, gondolom, elröppent ifjúságuk fölött szomor- kodták. Dehát a zene most megszűnt. A rádió egyik riportere a héten megszólaltatta az „utca emberét”. Pontosabban: közülük többet. Ilyene. két mondtak: „Engem ugyan nem zavartak a zenészek!" Egy idősebb férfi a kérdésre kérdéssel válaszolt: „Ugyan miért tiltották meg? Valaki megint kitalált valamit?" A harmadik: „Azt mondták, hogy a lakosság kérésére hozták a rendeletet. Már megint az én nevemben intézkednek?” Ettől tartok én is. Mert akárhogy töröm a fe- ■ jem, elképzelni nem tudom, kinek és mit ártott a zene egy világváros szívében, a föld alatt. Tehát -, piano. vasárnapi 5 Zene