Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-25 / 113. szám
DTt HÉTVÉGE 17. hét Tehetség, társadalom A tehetségről beszélgettünk a ■minap társaságban. A következő példák kerültek szóba: egy nyolcéves fiú érettségi matematika tételeket old meg. egy hatéves lány saját szerzeményét zongorázza el, hatéves fiú sakkszimultánt játszik, a hatvanas néni festeni kezd és képei eljutnak a Nemzeti Galériáig. Miért van az, hogy a szülői-társadalmi közvélemény a tehetséges jelzőt azok számára tartja fenn, akik a művészet, sport, esetleg a tudomány mezején nyújtanak rendkívüli teljesítményt? Semmi ■sem indokolja ezt a rossz hagyományokon kívül. A tehetség ugyanis pszichológiai értelemben azt jelenti: valaki egy tevékenységben vagy 'tevékenységkomplexumban az átlagosnál magasabb teljesítmény elérésére képes. Én például ismerek egy házaspárt, akik tehetséges szülők. Az ő kiemelkedő képességük abban mutatkozik meg, ahogy a gyerekeiket nevelik. Majdhogynem közhelyek ezek, miért róluk mégis annyit beszélni? Mert a tehetségnek erre a szélesebb körű értelmére még mindig nem figyelünk eléggé. Genetikustól hallottam a szellemes mondást: a tehetség száz százalékban velünk született adottság és száz százalékban nevelés eredménye. Ami azt jelenti, hogy a környezet tudatos tevékenységének ugyanakkora a felelőssége a tehetség körül, mint a természetnek, amely a géneket elrendezi. A szülő felelőssége, hogy felfedezze gyermeke érdeklődését és biztosítsa a kiemelkedéshez szükséges feltételeket a családban; a pedagógusé, hogy szakmai fel- készültségében és lelkiismeretében benne legyen a tehetség felismerésének, támogatásánqk képessége és hajlandósága; és a munkahelyi vezetőnek is megvan a maga tennivalója munkatársai átlagon felüli képességeinek kibontakoztatásában. És természetesen olyan társadalmi légkör szükséges, amelyben nem a középszer az eszmény, ahol jól működnek a tehetség érvényesülését segítő motorok és fékek. Ahol a társadalom felismerte, hogy ettől gazdagabb lesz. Sőt: csak így lesz gazdagabb. Tíz évvel ezelőtt, amikor - jó szándékkal, bár néha igazságtalanul - gyermekeink neve után az iskolai naplóban megjelentek a H és az F betűk („hátrányos helyzetű", ill. „fizikai dolgozó gyereke”), azt mondta egy pedagógus: azt már tudjuk, a gyengébbekkel hogyan foglalkozzunk -, de mikor figyelünk ugyanúgy a kiválókra? Azóta már jobban figyelünk. Legyünk rá büszkék, hogy az a tehetséggondozó program, amely az óvodától a középiskoláig fogja át a diákságot, éppen Baranyából indult el országos útjára. Talán sohasem volt rá nagyobb szükséa, m;nt ma. C< . ú^cU<\i l«s Skriván József és felesége sziklás cserkúti földjüket fáradságos munkával alakítják termővé. Kertek a domboldalon című riportunk a 6. oldalon. Proksza László felvétele Akarat A fiatalember az előszobában ül, szociális gondozónő segít felcsatolni az elektromos biokezet és a két műlábat. Naponta ez az a negyedóra, amikor semmiképpen sem nélkülözheti egy másik ember közreműködését. Naponta eny. nyi időt töltenek nála a szociális gondozók. A szobát szépen berendezte, ízléses a tapéta, az NDK-ban láttam hasonló szekrénysort, a vitrinben az ottani jellegzetes kávéskészletet. A sarokban könyvespolcba épített íróasztal, alatta egy elfektetett pótláb. Mosolyog a szeme, amikor kinyitja az ajtót, színész lép így a függöny elé. Száznyolcvan centi magas, jól öltözött fiatalember áll az ajtóban. Úgy nézhetek rá, mint az a két PIK-szakémber, akik a speciális, műtőkben használt csaphoz jöttek felmérni,,mennyi vezeték kell az átszereléshez és a fiatalember a lábak nélkül nyitott nekik ajtót. Mire újra visz- szajöttek, már felöltözve fogadta őket. Talán ma sem hi. szik, hogy ugyanaz volt a megrendelő. Pedig ő kérte a hőszabályozós csapot. Dr. Erdődi Gyulá- né, a megyei tanács egészség- ügyi osztályának főelőadója segítségével a Röntgen és Kórháztechnikai Vállalat pécsi kirendeltsége meg is szerezte. Karácsonyi ajándéknak szerelték fel. Mutatja, a kézcsonkjával is könnyen használja és nem gond már a tisztálkodás egyedül sem. Nagyon hálás mindazoknak, akik ebben is segítették. * Tizennégy éve történt, hogy a motorral nekiszaladt a robogó vonatnak. Huszonhárom éves volt. S akkor mindent újra kellett kezdenie, de másképpen. A baleset előtti időkhöz rövid időre a menyasszonya kötötte. Feleségül ment hozzá, de másfél évig tartott a házasság, kisfia most egy másik megyében él. A következő évek a szociális otthon, a kórház, az intézet évei. A budapesti intézetben két hét alatt megtanulta a segédeszközöket használni, így juthatott ki öt hónapra az NDK-ba további kezelésre. Ott Ismerte, meg második feleségét. Hat és fél évig élt egy Halle megyei járás székhelyén, a kórház orvosi könyvtáriban dolgozott.- Az orvosok és a nővérek tanítottak németül. Jól éreztem magom, de nagyon vágytam haza. Hiába fogadtak szeretettel, egy jó magyar viccet nem tudtam elmondani senkinek. Többször hazautaztam a biokezet javíttatni, így ismertem meg az Erdődi Erikát, mert szükségem volt a segítségre a költségekhez. És szóba került az is, hogyan jöhetnék haza. Ö intézte lakásügyét. Érvelt, szervezett azért, hogy a fiatalember megkaphassa Pécsett a mozgáskorlátozottaknak épült speciális lakást. Mozgósított a használatbavételi díj, megszerzésében, amelyhez hozzájárult a Vöröskereszt, a baranyai egyesület és a megyei tanács 1981-ben alakult koordinációs bizottsága is.- Tavaly, június 8-án jöttem haza. Barátsággal váltunk el, feleségemmel ma is levelezünk, de ő nem merte vállalni az idegen környezetet, öt napig a padlón aludtam, míg megérkezett o bútor. A tapétát, -a padlószőnyeget az NDK-ból hoztam. A barátaim és az ismerőseim segítettek berendezni a lakást. Aztán hónapokig tanult. A német nyelvvizsgára készült. A találkozásunk előtti napon járt Budapesten.- Először a szóbelivel kezdtem, megengedték, mert a vonattal nem értem volna fel a korán kezdődő írásbelire. A bizottságban az egyik vizsgáztató megkérdezte, hol tanultam, mert felfigyelt a kiejtésemre. Ha sikerül, talán újra vállalhatok munkát, szívesen fordítanék, azt itthon is lehet. Talán szerezhetne tanítványokat is. Megmozdulna körülötte az élet. A házban szeretik. A szomszéd néni, aki kivitte a vonathoz, őszintén biztatta és felsóhajtott, bárcsak a fia tudna ilyen kitartóan neki. veselkedni valaminek. — Az biztos, hogy most már nemcsak a környezetemet, magamat is kell alakítanom. A régi barátaim másként látnak. Nekem meg kell gondolni, hogy mire vagyok képes és így szerezni új barátokat is. Hogy mire képes: mindössze négy hozzá hasonló sorsú em, bért ismernek az országban, s az már szinte csodával határos, hogy ilyen hosszú idő óta állandóan képes használni a segédeszközöket. Talán az izmait is az akarata erősíti? Tudni szeretném: mit gondol, miért segítik őt ennyire? — Erika csodálatos ember, azt hiszem, ilyennek született . . .- Nem valószínű.- Megdöbbentette, hogy négy végtag nélkül többre vagyok képes, mint más . . . Gáldonyi Magdolna
