Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-16 / 105. szám
e Dunántúlt napló 1987. április 16., csütörtök Információk A szerkesztőség postájából S A panelszállító gépkocsik annyira tönkretették az utat, hogy szinte már lehetetlen közlekedni a pécsi Csatlós János utcában. Proksza László felvétele Segítség Ilonának Rendezvények Érkezik a vándorcirkusz címmel vidám cirkuszi játékot mutatnak be szegedi előadóművészek április 17- én 15.30 órakor a pécsi József Attila Művelődési Központban. A zenés játékba a gyerekeket is bevonSchrammel Imre kiállítása a Pécsi Kisgalériában. A színház címmel, Schrammel Imre keramikus- művész munkáiból nyílik kiállítás április 17-én délután 4 órakor a Pécsi Kisgalériában. A kedd kivételével május 10-ig „ naponta 10—18 óráig megtekinthető kiállítást dr. Németh Lajos művészettörténész, egyetemi tanár nyitja meg. * Környezetvédelmi nap a szőkéi tavon. Az ércbányász dolgozók horgászegyesülete környezetvédelmi napot tart a szőkéi tavon április 18- án 8—14 óráig. Az egyesület kéri a horgásztársakat, hogy minél többen vegyenek részt a takarítási, parkosítási és környezetrendezési munkákban. Közlemény Új helyen a szállítók irodája. A pécsi KIOSZ szállítók alapszervezetének irodája új helvre költözött. A személy- és áruszállító kisiparosok az alábbi címen keressék: Pécs, Surányi út 23., fszt. 2.- Kapcsolatlélektani tanácsadás. Egyéni és páros beszélgetések a Családi Intézetben. (Váradi Antal ú. 11.) ma 17.00 órától 19.00 óráig. Tanácsadó: Laki Zsuzsa. Kutyák ajándékba A Herman Ottó Állat- és Természetvédő Egyesület jó házőrző keverék kutyákat ajándékozna állatszerető gazdáknak. Érdeklődni lehet naponta 17 és 18 óra között a 21-456-os telefonszámon. KORHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére. Pécs ráros: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a oécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti beteqek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Nyúl-, galamb- és díszmadár-kiállítás A hagyományos húsvéti nyúlkiálli- tást idén is megrendezik. A Pécsi Kertbarátok és Kistenyésztők Klubja, a Pécsi ÁFÉSZ és szakcsoportjai, gazdag programmal nyúl-, galamb- és diszmadárkiállítást szerveznek a vásárcsarnokban (Pécs, Bajcsy-Zs. u. 25.). Jugoszláv, Baranya megyei és Pécs városi kistenyésztők mutatják be állataikat. A kiállítás április 19- én 8.00 órától 17.00 óráig, április 20-án 8.00 órától 16.00 óráig tekinthető meg. TALÁLT TÁSKA Találtam egy táskát, amelyben iskolai könyvek, füzetek, leány, azaz női fehérneműk, cipő van. Kerestem a címet, ahová esetleg el tudnám juttatni. Kérem, jelentkezzen az a személy, aki egy táskát elvesztett, amelyben Benedek Judit l/A. néven füzetek voltak. Amennyiben szerkesztőségünkben jelentkezik a tulajdonos, szívesen közvetítjük, hogy megkaphassa a holmiját. • Szombaton indulnak a balatoni hajók A MAHART Balatoni Hajózási Leányvállalat közli, hogy személyhajó járatait a kiadott tavaszi menetrendtől eltérően 1987. április 18-án indítja meg. Az első járatot szombat délelőtt 10 órakor ünnepélyesen fogadják a balatonfüredi mólón. A tavaszi idényben a Balaton két vízi útvonalán: Siófok—Balatonfüred és Fonyód— Badacsony között közlekednek a hajók a kiadott menetrend szerint. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig, a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőegységben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-töl másnap réggel 7 óráig. •k Az IFJÚSÁGI TELEFONSZOLGALAT telefonszáma: 24-550. Hívható 17-től 20 óráig. Leveleink nyomában Meghibásodott villanyvezeték Magyarsarlósi olvasónk levélben panaszolta: két napja nincs a lakásában áram. A kihívott DÉDÁSZ-szakemberek azt tanácsolták, forduljon villanyszerelőhöz, mert ez a hiba nem rájuk tartozik. Slier László, a DÉDÁSZ üzemviteli osztályának vezetője elmondta, hogy a fogyasztónak hagyományos, légvezetékes csatlakozója van. Ennek csak a ház homlokfalától a mérőműszerig terjedő szakasza a DÉDÁSZ tulajdona, a többi a fogyasztóé. A tulajdonában levő szakaszt pedig a DÉDÁSZ nem köteles javítani. Ezt megerősítette lozilek Er nő, a DÉDÁSZ magyarsarlósi kirendeltségének vezetője is, aki tájékoztatott arról, hogy a bácsi házában a belső fővezeték annyira elhasználódott, hogy azt nem tudták visszatenni. Amennyiben a bácsi nem talál szakembert, megjavítják a fővezetéket. Szóvá tette még a panaszos levelében: a község régen helyre nem állított közvilágítását is. Jozifek Ernő erre elmondta, hogy Magyarsarlóson 39 korszerű higanygőzlámpa van. Tudomása szerint nincs probléma velük. Pár nap múlva csöngött a telefon szerkesztőségünkben. Stier László örömmel újságolta, hogy kinn jártak a kollégái Magyarsarlóson: a bácsi azonban időközben megcsináltatta a villanyvezetéket. A szerelők a három rossz közvilágítási lámpát kicserélték. H. A. Sok együttérző, segítőkész telefonáló hívta szerkesztőségünket a hét végén és é hét' elején, hogy elkérje a gyermekeit egyedül nevelő rokkant- nyugdíjas Ilona címét. Barcsról az általános iskola konyhájáról telefonáltak, ruhát szeretnének küldeni a gyerekeknek, és szívesen látnák őket vendégül, de Komlóról, Villányból is hívtak bennünket, Somberekről pedig telexen kérték a címet. Ketten a mosógép javítását ajánlották fel, két nyugdíjas néni Ilona háztartásában segítene alkalmanként. Egy építészmérnök arra kérte feleségét, hogy még a hét elején adjon fel kétezer forintot Ilonának. Egy szintén háromgyerekes édesanya a szerkesztőségbe hozta el a pénzt, hogy mi továbbítsuk, mert inkognitóban szeretne maradni. Egy tanárnő szintén minket kért meg a pénz továbbítására. Megrendültén telefonált egy háromgyerekes édesapa, aki a közelmúltban automata mosógépet vásárolt, s a használaton kívüli régit elviszi az erre rászoruló családnak. Rajta kívül még kettem ajánlottak fel mosógépet. Egy másik édesanya, □ ki rövid ideig nevelte egyedül gyerekeit, centrifugát tud adni. Nagyon sokan gyermekruhát szreetnénk küldeni, az OTP Baranya Megyei Igazgatóság József Attila szocialista brigádja szintén segít. Ilona elmondta, egy hónappal ezelőtti találkozásunk óta reménykedésre van oka. A napokban kapott értesítést arról, hogy nevelési segélyben részesül. Bízik benne, a férjétől a kap majd tartásdíjat, mert a lakcíme már nem ismeretlen . . . Szomszédok Nehéz napokat éltünk márciusban: 5-én a feleségemet megműtötték, 12-én hoztam haza és igyekeztem lelkesen ápolni, de másnap én is megbetegedtem, 40 fokos lázzal ágyba kényszerültem. Ekkor jöttek a szomszédasz- szonyok, akik szintén nyugdíjasok — Klein Antalné és Ábrányi Lászlóné — ügyeletes orvost hívtak, gyógyszereket hoztak, élelmet készítettek és mindkettőnket egy hétig emberségesen ápoltak. Raffai József Pécs, Hajnóczy u. 27/C. Védőrács kellene Idős asszony vagyok, ezért is utazom gyakran autóbusszal. Azt tapasztalom, hogy a gépkocsivezetők nem állnak a járda mellé, így nehéz a leszállás. Különösen az állomáson, a 3- as busz megállójánál, ahol a legtöbbször egy fa előtt nyílik az ajtó. Legutóbb egy fiatalember csúszott a fa melletti gödörbe. Jó lenne egy védőrács a fa köré, ezzel megszűnne a balesetveszély és segítené a leszállókat is. Ozv. T. K.-né Pécs Születésnapi köszöntő Nagybudmérban — a 270—■ 280 lakosú kistelepülésen — április 8-án igen szép családi ünnepnek lehettünk a szemtanúi. Az öregek klubjában a klub egyik tagját, özv. Csorba Öemeternét köszöntötték gyermekei és családtagjai 80. születésnapja alkalmából. Az előkészületet és szervezkedést a gyermekei titokzatosan végezték, akkor tudta csak meg az ünnepelt, amikor érte mentek. Az idős asszony termelőszövetkezeti nyugdíjasként él községünkben, 12 gyermeknek adott életet, ezért a Baranya Megyei Tanácstól kapott egy szép plakettet születésnapja alkalmából. A családi ünnepségen a gyermektestvérek egyike mondott szép köszöntőt, majd az eseményhez méltó ünnepi vacsorával, szórakozással folytatódott a köszöntő. Gehring Bálint elöljáró Szerkesztői üzenet S. F.-nének üzenjük, hogy jöjjön el legközelebbi jogi tanácsadónkra — az időpontról értesítjük olvasóinkat —, és hozza magával az üggyel kapcsolatos iratait, mert csak így tudunk segíteni. Rendetlenség ismét: itt már zöldellhetne a fű, parkosíthatnának is, de a téglarakás, épitési törmelék ittmaradt akadályként. Felvételünk Pécsett, a Hajdú Gyula úton készült. Fotó: Läufer László------------------------------ * -----------E gészségügyi szolgálat MAI MŰSOR a Gépjárműjavító Kisvállalat, Komló, Ipari út 2. felvesz egy középiskolai végzettséggel és középfokú raktárvezetői tanfolyammal rendelkező (lehetőleg férfi) dolgozót. Jelentkezni személyesen a vállalat igazgatójánál. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Kalandria (este 7 óra) Előbemutató Stúdiószínpad: Viktor (este f8 óra) Bóbita Bábszínház: Irány a sárkány (du. 3 óra) PLANETÁRIUM A Kos csillagkép jegyében (15.30 óra) FILM Petőfi: Szerepcsere (n4, f6, hn8) Kossuth: Vigyázat, életveszély! (10, 12), Popeye (f3, f5), Szerepcsere (f7, hn9). Park: A nindzsa színre lép (4, 6, 8) Komió, Zrínyi: A tuareg bosszúja (4, 6, 8). Mohács: Sárga Haj és az Arany Erőd (6, 8). Szigetvár: Annie (6) , Csók, anyu (8). Siklós: Fekete nyíl (5, 7). Boly: Szörnyek évadja (7) . Dunaszekcső: Három férfi, egy mózeskosár (f8l. Pécsvárad: Vakvi- láqban (7'. Sellye: Gésa (7). Szent* lörinc: Hajnali háztetők (7). Villány: A Birodalom visszavág (5). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó regqelt! 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai programok. 8.20: Darvai István jegyzete. 8.30: Könnyűzene a Szovjetunióból. 9.14: Népdalok. 9.30: Nemzetközi magazin. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.55: Operarészletek. 11.27: A száz százalékos nő. Rádiójáték. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Egy hazában — Hollander Tibor jegyzete. 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.22: Operettrészletek. 14.59: Vonzódások . . . Riport. 16.05: Révkalauz. 17.00: Ládafia — Szigethy Gábor műsora. 17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Lottósorsolás! 19.20: Reklám. 19.25: A dráma — jelenetek. 20.06: Nóták. 20.15: Népdalfelvételek. 20.35: Haydn: d-moll vonósnégyes. 21.03: Gerald Moore-ra emlékezünk. 21.40: A biotechnika vonatán. I. rész. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Pro és kontra. 23.00: Operaest. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után ... PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Citeramuzsika. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben — Zenés délelőtt. 10.30: Széljegyzet. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 12.10: Fúvós indulók. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: A Népművészet Ifjú Mesterei. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Iránytű. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Ope- raslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 16.15: Az R-GO együttes koncertje. 16.58: Műsorismertetés. 17.08: Dzessz. 17.30: Tanakodó — Kecskeméten . . . 18.30: Slágerlista. 19.05: Operettrészletek. 20.05: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: Ablakon a pénzt I. rész. Riportszatíra. 22.15: Népdalkörök pódiuma. 22.40: Hofi Géza énekel. 23.20: A Talking Heads együttes nagylemezei. 0.15: Éjfél után . . . HARMADIK MŰSOR 5.55: Rákóczi induló. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Műsorismertetés. 8.07: Időszaki kiállítások. 8.12: Mahler: IX. szimfónia. 9.37: Világhírű előadók felvételeiből. 10.35: Dzsessz. 11.20: Pillanatkép. 11.25: Wolfgang Fromme vezényel. 11.40: Három Vi- valdi-concerto. 12.18: Incidens az In- geborg hangversenyen. Egyfelvonásos opera. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Vajúdások kora. 2. rész. 13.53: Könyvszemle. 14.05: Kamarazene. 15.00: Pophullám. 16.00: Fúvósművek. 16.20: Magyar zeneszerzők. 17.00: Diákfélóra. 17.30: Zeneközeiben a magnósok. 18.30: A MR román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Ottó Klemperer vezényel . . . 20.35: Éjjel a nagyvárosban. Rádiójáték. 21.00: Cliff Richard összes felvétele. 21.42: A Clement Janneauin együttes hangversenye. 22.21: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Információk Dál-Dunántúlról. 17.30: Emberek, események a naD tükrében. Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.05: Teledok- tor. Orvosi tanácsok 10 percben. 9.15: Rózsaszín pelikánok. Bolgár bűnügyi tévéfilm. 1. réGz. 10.00: Képújság. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: Tévébörze. 16.45: SZÍT, SZÍT, hurrá. 2. rész. 17.30: Perpetuum mobile. 18.00: Képújság. 18.05: Reklám. 18.10: Telesport. 18.35: Reklám. 18.45: A rózsaszín párduc. Amerikai rajzfilmsorozat. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó 20.00: Reklám. 20.05: Drámaírók műhelyében. Karinthy Ferenc. 21.00: Panoráma. 22.05: Van öt perce? 22.10: Kutyák. Mini-musical. 22.45: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Kép- újsáq. 17.30: Selyemfonal. Különkiadás. 18.00: Pannon Krónika. 19.00: Kuvait, a megvalósult útópia. Kuvaiti rövidfilm. 19.25: Tévétorna. 19.30: Brahms: Német requiem. 20.45: A rajzfilmek kedvelőinek. 20.50: Híradó 2. 21.05: Betüreklám. 21.10: Az eredeti csapda. Olasz - bűnügyi tévé- film. 2. rész. 22.05: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 13.45: Elmulasztották — nézzék meg! 14.55: Ismerjük meg a színházat. 15.10: Művelődési adás. 15.30: Természetbarátok. 16.00: Tájékoztatómozaik-adás. 16.45: Maqyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Kulturális örökség. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Politikai magazin. 20 55: Kiválasztott " pillanat. 21.05: SOS Titanic. Amerikai játékfilm. 22.45: Tv-napló. 23.05: Műhold útján. 23.35: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 17.00: Téli alkonyatban. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkieqészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20 00: Népi muzsika. 20.45: Hírek. 20.50: Dokumentum-est. 22.30: Könyvek és eszmék.