Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)

1987-04-13 / 102. szám

> HALALÓZAS Fájó, szomorú szívvel tudatom, hogy édesanyám, a legjobb és leg­drágább édesanya, PALFFY ANNA Baumann Lászlóné április 6-án váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására ké­sőbb kerül sor. Gyászoljuk: leánya, férje, testvére és mindazok, akik szerették. Kérjük a részvétlátogatá­sok mellőzését. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy testvérem, BARLA ETELKA 78 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója áp­rilis 15-én, 1 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló testvére és rokonai. Soha el nem múló fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szivemben örök­ké élő, felejthetetlen férjem, drága édesapánk, KOCZKA ISTVÁN, a MÉV. III. Bányaüzem szakvezető vájára, Móra Ferenc u. 64. sz. alat­ti lakos, hosszan tartó, gyógyíthatat­lan betegségben, 53 éves korában fáradt teste megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 17-én, 1 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét örökké megőrizzük. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk^ nagymamánk és dédikénk, RADICS ANDRASNÉ volt csanádapácai lakos, 70 éves ko­rában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása április 17-én, de. fél 11 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv drága jó édesanyánk, nagymamánk és rokonunk, TÓTH JÓZSEFNÉ Illés Mária 71 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése április 16- án 2 órakor lesz a pécsi köztemető káDolnájából. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatom, hogy férjem, Katies András, parkettás, hamvasztás utáni búcsúztatása áp­rilis 14-én, du. 14 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájó szívvel tudatiuk a roknokkal, és mindazokkal, akik ismerték, tisz­telték és szerettek, hoav IFJ. SZERENCSÉS VENDEL volt somogysárdi, majd Kaposvár, Kertész u. 21. sz. alatti lakó*, hosszú szenvedés után, életének 50. évében elhunvt. Temetése: április 14-én. 11 érőkor l*»sz a kaoosvári Keleti temetőben. A gyászoló csa­lád. A B. M.-i Magasa és Mélyépítő Vállalat párt-, szakszervezeti, gaz­dasági vezetése, és valamennyi dol­gozója mély megrendüléssel tudat­ják, hogy szeretett munkatársuk, MESENYEI TIHAMÉR ép. vezető hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése április 14-én, délután 12.30 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. Emlékét kegyelettel megőriz­zük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apó­sunk, nagypapánk, dédpapánk, ID. TURBÉKI JÓZSEF volt szigetvári lakos, 81 éves korá­ban csendesen elhunyt. Temetése április 16-án 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik OZV. KÓRÉ JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek és koszorúk­kal, virágokkal gyászunkat enyhíte­ni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Petőfi-akna szakszerve­zetének és a Paresin utcai lakóknak részvétükért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PÁLMÁI SANDORNÉ Tóth Hagyó Ilona volt kővágótöttösi lakos temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Gyászoló fia és a ro­konság. ' Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszé­doknak, kollégáknak, akik szeretett édesanyánk, OZV. ILLI GYORGYNÉ Barka Mária temetésén részt vettek, fájdalmunkat koszorúkkal, virágokkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Trapp család. Köszönetét mondunk mindazon ro­konoknak, barátoknak, ismerősöknek, az Aknamélyitő Vállalat és a B. M.-i T. Megyei Kórház dolqozóinak, akik ID. FÉBÓ JANOS temetésén megjelentek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik MÁTYÁS JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúkkal, viráaokkal fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, szomszédoknak, volt munkatársaknak, a Panelüzem dolgozóinak, ismerő­söknek, akik KECSKÉS GYULÁT utolsó útjára elkis“r*«k. kosTorúkkal, virágokkal, részvétükkel fájdalmun­kat enyhiteni igyekeztek. A gyászoló család. EXPRESS 2 szoba-összkomfortos, nagyerkélyes pécsi, ta­nácsi lakást cserélnék budapesti másfél szo­ba-összkomfortos, taná­csi lakásra, I., II., III. kér., II. emeletig. ,,Ger­bera" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. 1 gyermekkel 1,5 vagy 2 szobás, összkomfortos lakást bérelnénk, május 1-től. ,,Házaspár" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. 3.5 szobás, központi fűtéses, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Úttörő u. 65. Magosi. Közvetlenül főútvonal mellett, kertészkedésre alkalmas terület sürgő­sen, áron alul eladó. Bayer József, Pécs, Hajnalka u. 28. Panorámás belvárosi, Mecsek-oldalon, harká­nyi nyaralóért cserélünk hétvégi nyaralót, lu­gasszőlőt, gyümölcsöst pincefelszerefésseíl, mi­ni gépezettel. „Víz, villany, műút van" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. 570 n-öl szőlő Alsóma­jor 30-ban, kettéosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy Száz­szorszép u. 19. $z. alatt. Családi házat' cserél­nék 1,5 szobás, tanácsi lakásra -f- kp, vagy el­adnám. Érdeklődni: Bocskai u. 52., minden­nap. 2.5 szoba-összkomfortos OTP-lakást cserélnék kisebb tanácsira, vagy felújításra szoruló csa­ládi házra. lakásra. ,,Eszék utca" jeligére a Hunyadi ú'i hirdető- be. Családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Cím: Sásd, Kaposvári u. 72. _________ O TP-laltás, 2.5 szobás eladó. Érdeklődni: Pécs, Regina u. 6. Ili 10. Wéber.____________ 35 0 ezer kp-ért 2 szo­bás lakásmegoldást ajánlok a belvárosban. Hétvégi házat 50 ezer Ft'ig beszámítok. „Azonnal beköltözhető" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 4 szobás, összkomfor­tos családi ház, gaz­dálkodásra alkalmas te­rülettel. épületekkel el­adó. Tófű, Kossuth u. 41. sz.____________ E ladó 61 m-’-es. IV. emeleti OTP-öröklakás tehermentesen a Gvön- gyös utcában. Cím: Pécs, 16. Pf.: 24._______ 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Cím: Pécs, Melinda u. 31., IV. 13. Eladó Kőváqószőlősön 320 n-öl szőlő, épület, pince, felszerelés, vil­lany van. „Kis lakás érdekel" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. 100—150 négyszögöl köz­művesített építési tel­ket — esetleg bontás­ra szoruló házzal — vásárolnék a Mecset- oldalban. „Április" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ E ladó 1,5 szobás, kom­fortos emeleti házrész. Basamalom u. 3. Érdek­lődni: helyben._______ H arkányban, főútvonal mellett 400 n-öl telken nagy családi ház mel­léképületekkel eladó, üdülőnek is alkalmas. Érdeklődni: Harkány, József A. u. 16. Eladnám vagy elcse­rélném 54 mJ-es, 2 szo­bás OTP-lakásomat, 1 szoba-komfort, vagy összkomfortos lakásra. Érdeklődni: Pécs, Saro- hin t. út 52.. IV. 13. 17—20 óra között. Bonyhád központjában, igen régi, több lakás­ból álló, részben fel­újított családi ház el­adó, vagy pécsi lakás­ra, házra cserélhető. „Boltíves" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Bonyhád, EHcel u. 22. sz. kertes családi ház eladó. Érdeklődni: a helyszínen mindennap. Eladó k is családi ház. Pécs, Felsőhavi u. 58. sz. Érdeklődni minden­nap, délután 3 órától. Eladó 2,5 szobás OTP- lakás. Kp -j- OTP* Ér­deklődni: 17 óra után, Eszék u. 51., fszt. 1. Szövetkezeti, uránvárosi I. emeleti összkomfor­tos, másfél szc/bás la­kást cserélnénk hason­lóra, vagy kisebb, 2 szobás tanácsira III. kerületben. Kp 4- OTP. ,,80 éves" jeligére a Hunyadi útj hirdetőbe. A Mecsek legszebb ré­szén több családnak is alkalmas, nagyméretű új családi ház eladó. Érdeklődni: a 24-27ó-os telefonon, regqel 9 óráig és este 5—7 óráig. Keszüben eladó 4x250 négyszögöl hétvégi te­lek. Busztól 200 m-re. Villany megoldható. Ár: 200,— Ft/négyszög- öl. Érdeklődni: Sza­lánto, Bará'ság u. 14. Elcserélném szalántai, összkomfortos családi házamat 440 néqyszögöl telekkel. 1 db 2,5 szo­bás OTP. vagv szövet­kezeti lakásra kp. Érdeklődni: mindennap, S^alánta, Hunyadi u. 141. ______________________ E ladó Bogádon 3 db 400 négyszögöles szán­tó. Érdeklődni: Bogád, Kossuth u. 78.___________ E ladó 260 négyszögöl szőlő a rácvárosi termá­lom felett, Bogár dű'ö 6. Horváth. Érdeklődni a helyszínen. Családi ház eladó. Pécs, (Kovácstel^pl Hó- viráa u. 25. Érdeklődni mindennap 12 óra után. Eladó eqy ház Pécsvá- radan, a Dózsa Györav utcában. Érdeklődni 16 óra után, a Vár u. 17.- ben. Elcserélném tatarozásra szoruló kis családi há­zam 2 szoba-összkom­fortos tanácsi lakásért. I. kerületben. „Feny­vesi" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Három tehén, borjúval együtt eladó. Erdős­márok, Ságvári u. 17. Vegyes használatú Bar­kas eladó. Kozármis- leny, Toldi u. 8. Szőlőoltványok kapha­tók nagy választékban Pécse t, a Zerge utca 36/1-ben. a 33-as bu.z tettyei végállomásánál. Hétköznap 16 óra után hét végén délelőtt. Te­lefon: 30-720. Eladó Skoda 120 L. — Pécs, Dobó I. u. 74. Puha. 17 órától._______ K uvaszkölykök eladók. Felső-Gyükés IV. 23/*. Pap János. Újszerű, ráfutófékes utánfutó, TM-es Lada 1500-as eladó. Pécs, Pannonia u. 12. Pécsi lakosú idős néni­vel vagy bácsival tar­tási szerződést kötnék lakásért. „Lakás" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Zongoraművész magán- tanítványokat vállal. — „Kezdőket is" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Bármilyen profilú ven­déglátó üzletbe elhe­lyezkedne 32 éves ven­déglátó eladó szakmá­val rendelkező nő. — „Magdi" jeligére a Hunyadi úti hirde'őbn Szentlőrincen 2,5 szo­bás, összkomfortos OTP-öröklakás eladó. Kp + OTP. Érdeklődni: Pécs, Dobó I. u. 81. Telefon: 31-108. Délután 16 órától, szombat, va­sárnap egész nap. Orfűi hétvégi faház, 100 r-'-öl telekkel el- adó. Telefon: 17-258. Kert (1300 m2) pincé­vel, présházzal, felsze­reléssel eladó, üdülő építésére is alkalmas területen, Felső-Gyükés 5. dűlőben. Irányár: 300 ezer forint. Dallos, Ányos P. u. 10. Tele­fon : 28-302, este. _______ K ertvárosi, 3 szobás tanácsi lakásunkat el­cserélnénk nagyméretű, másfél szobás csak OTP-re. Ezen a címen 180 n-öl gyümölcsös a málomi új épületek tél és a 3 szobás tanácsi lakásomat elcserélném lehetőleg I. emeletig. Pusztka István, Kertvá­ros, Éva u. 7., IV. 20. Pálos temDlomnál két* szobás, tehermen’es öröklakásunkat környék­beli vagy hasonló he­lyen lévő nagyobb la kásra cserélnénk. Vé­tel és eladás is érde­kel. „Még két helyi­ség" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. LAKAS-INGATLAN Kővágószőlősön 260 n­öl fiatal gyümölcsös, közművesített telek, 5x5 faház -f- melléképület­tel eladó. 3 éves ko­csit beszámítok. Érdek­lődni lehet a 22-689- es telefonon. Mozsgói szőlőhegyen 450 négyszögöl üres szántóterület sürgősen eladó. (Villany, köves- út van.) Irányár: 30 000 Ft. Érdeklődni: Nagy Béla, vegyesbolt. Tele­fon: 5. Lukás. Mozsgc, Mátyás király u. 12. sz., naponta 8—15 órá­^_____________ Pécstől 20 km-re, Vo- kány, Kossuth u. 127. sz. alatti, 4 szoba, konyha, hall, fürdőszo­ba, kamra, nagy gaz­dasági épületek, 600 n-öl kert, 3 db jól te­jelő magyartarka, vemhes tehén eladó. Eladó Kökényben, 400 n-öl zártkert, megoszt­va is. Érdeklődni: Pécs, Varsány ti. 22. Sokácz Mihályné. Eladó Pellérd-Kesevölgy- ben 430 négyszögöl telek. Pince, présház, teljes felszerelés. „Já- j nos" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. _______ E ladnám vagy elcserél­ném pogányi OTP, 2 szoba, konyha, főzőfül­kés családi házamat csere esetén pécsi, 'I- le’ve kertvárosi 1,5 szo­bás érdekel. Irányár: 300 ezer forint. Érdek­lődni: Pogány, Móricz Zs. u. 8., 15 óra után. Eladó 200 n-öl szőlő gyümölcsfákkal a Sü­veg-dombon, városhoz közel, 34 m2-es faépü­lettel, pincével, fel­szereléssel. Érdeklődni, naponta 17 óra után, Pécs, öz u. 3/A. Vili. _25. ___________________' 3 szoba-összkomfortos, Berek utcai ABC mel­letti tanácsi lakásomat 2—1,5 szobás örökla­kásra cserélném. Tele­fon: 30-631. _____________ P álosoknál 2 szobás, OTP-öröklakás, gázfű­téses eladó. Március 21. tér 13.. II. 9. Kó- kány. Telefon: 22-856, 17 óra után. Bári nyaraló, kétszin­tes úi épület, 207 n- öles 3 éves szőlővel, 200 eter készpénzért, a többf meqegyezés sze­rint eladó. (Gépkocsit beszámítok.) Érdeklőd­ni: az esti órákban, Kozármisleny, Kossuth u. 7. Soós. Eladó Zsolt u. 8. sz. alat'i, 2 sz'ntes, gázfű­téses, 4 szoba-hallos családi ház aarázzsal, 170 néavszögöl telken. Érdeklődni minden­nap a helyszínen, 16 óra után. Úi, 2,5 szobás családi ház nanv qazdasáai éoületekkel. kerttel sür­gősen eladó. Boksa, Szabadság u. 7. Pogánvi szőlőhegyen, a tótól 10 percre, 350 n- öl zártk^rt, 7 éves sző­lő-gyümölcsös, hé^vé^i házzal, pincével eladó. Irányár: 270 ezer fo­riot. Telefon: 31-867, 16 óra u'án. Mecsek-oldalban építő­si telek eladó. Érd-k­löd n i telefonon, estén­ként: 30-531. ___________ K étszoba-összkomfor- tos, kertes családi ház azonnal beköltözhető­en eladó Szigetváron. Érdeklődni: Rodek Gy i- la, Szigetvár, József A. u. 15. Boglárlellén', társasüdü lőben egy szoba össz­komfortos, loggiás, gázfűtéses nyaraló el­adó. „Balaton” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Két és félszobás szö­vetkezeti lakás eladó, vagy cserélhető csalá­di házra. Kovácstelep, Ledina előnyben. Tele- fon: 31-470._____________ S zigetváron, csendes helyen, a Rákóczi ut­cában ö^szobás, 168 m2 lakóterületű, ugyan­ekkora szuterén helyi- ségű családi ház nagy kerttel eladó. Tetőtér- beépítés lehetséges, reális ár. Érdeklődni le­het: Gersy Károlyné. Szigetvár, Rákóczi u. 25. 514-es telefonon, délután. Nagyméretű belvárosi, tanácsi h'.a-a-* igé­nyesen kialakított, össz­komfortos lakást kp adok. „Nagy csalód" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ K ovácstelep, Brassó u. 13. sz. ház eladó. 2 családnak is meg­felel. Érdeklődni 4 óra után mindennap, szom­baton, vasárnap egész nap. 2 szobás, 54 m-’-es, er­kélye* OTP-öröklakás eladó kp -|- OTP-átvál- lalással. Érdeklődni: napon a 17 órától, ló­ja u. 5/A. X. 31. Keszüben 300 n-öl zárt­kert gyümölcsössel, ol­csón eladó. Érdeklődni: Pécs, Rakéta u. 16. Azonnali beköltözéssel kétszobás, csatornázott, kertes meszesi csa'ádi ház eladó. „Garázs-, műhelylehetőség" je1- iqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház reális áron e'adó. 7634 Pécs, Kővi- ság u. 15. 250 n-öl fiatal szőlő el­adó. 5000 l-es olajtar­tályt vennék. (Használ tat.) Cím: Pellérd, Pe­tőfi u. 18. Monyoródon, Kossuth Lajos u. 12. szám alat­ti családi ház gazda­sági épületekkel eladó beköltözhetően. Ér­deklődni : Monyoród, Kossuth Lajos u. 108. Albérletközvetités. Te­réz u. 5. Telefon: 22-845. Munkanapokon 8—17 óráig. Albérletközvetités (ki­adónak díjtalan), 15— 18 óráig. Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104. Műhely vagy raktár cél­jára alkalmas, 38 m2­es helyiség a belváros­ban kiadó. .Telefon: 19-251. ___________________ D una-parti telek, iker­ház építésére is alkal­mas, lebontható épüle­tekkel eladó. Mohács, Felszabadulás y. 1. Lánvcsók, Kossu'h L. u. 17., három szobás, kör­ponti fűtéses naay csa­ládi ház, gazdálkodás­ra alkalmas területtel eladó.___________________ M ohács, Terv u. 99. számú, három és fél­szobás családi há?t összkomfortos, kerttel, qarázzsal és melléképü­letekkel eladó. Kölked, Rózsa u. 20. számú, kettő szobás házrész kerttel eladó. Érdeklődni: Mohács, Bem u. 31. PAcs. Laskó u. 4. csa­ládi ház 4 szoba-kom­fortos, 110 n-öl telek­kel azonnal bekö'töz- eladó. Érdek­lődni egész nop a helyszínen. Ár: 850 000 Ft. Fonyódon, a várhegyen lévő, déli fekvésű 100 n-öl telek eladó vág/ gépkocsira cserélhető. 2800 Tatabánya, Sár­berki Itp. 410/6. Ács. Komfortos, bútorozott lakás hosszabb időre kiadó. Érdeklődni le­het: Liliom u. 27., Hirthéknél. 2 szobás családi ház dupla garázzsal, mel­léképülettel eladó. Pécs, Kapács u. 29., 15 óra után. 2 szobás családi há­zamat 1,5-es -lakásra cserélném Pécs Közéo- daindol 89. Érdeklődni: szombat, vasárnap. 3,5 szobás, garázsos, új családi ház eladó. Pécs, MagyarürÖgi u. 150/2._____________________ Családi házra (12 m x 8 m) való, „mérnök" típusú fém te‘őszerke- zet eladó. Érdeklődni: 14-019, vagy személye- sen: Pécs, Huszár u. S. Elcserélném I Gazdál­kodásra alkalmas. Gyöngyfa, Kossuth u. 19. sz. alatti lakáso­mat nagy kerttel, gaz­dasági épületekkel. Pécsi, 1.5—2 szobás, tanácsi összkomfortos­ra 4- kp-t kérek. Irány­ár: 300 000 F\ Érték­egyeztetés. Érdeklődni: helyben. Gyöngyfa u. 24. Kossuth L. u. 24. Vaséknál. Vaqy Pécs, Petőfi u. 39.. fszt. Már- tonéknál. Építési telek Május 1. u.-ban olcsón eladó. Érdeklődni: 17-331-es telefonon. Házhely eladó a No­vember 7. utcában. Te­lefon: 28-615. este 18 —19 óráig. Kiskertet be­számítok. MagyarürÖgi úton iker­ház építésére telek el­adó. Telefon: 28-615, este 18—19 óráig. 3 szobás, 70 m-’-es kom­fortos lakásom elcserél­ném 2 szobás komfor­tos lakásra vaqy Pécs­hez közeli faluban. Ér­deklődni a délutáni órákban. Pécs, Laskó u. 42., I. emelet. Eladnám vagy elcserél­ném kis családi házra 3 szoba-komfortos 4* 1 szoba-konyhás, több mellékhelyiség és - k i s- kertes házam. „1987" 240907 jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Belvárosi, igényes, ké‘- szintes, kétgenerációs lakás külön bejáratok­kal, esetleq két lakás­ként is eladó. „Köz­pontban" 241405 jel­igére a Sa I la i utcai hirdetőbe. Szétköltözök, figyelem! Adok 2 db 1,5 szoba összkomfortos tanácsi lakás*, kérek 1 db 2 szoba-összkomfortos, tehermentes magántu­lajdont. „Megegyezés" 240910 jeligére a Sal­jai utcai hirdetőbe. Két családnak megfele­lő családi ház mellék- épülettel eladó. Pécs- szabolcs, Katona J. u. 31. Érdeklődni: állandó­an lehet. Eladó 200 n-öl szőlő, hétvégi kis házzal, pince, víz, villany, „öregség mia't" jel­igére. 240887, a Sal- lai utcai hirdetőbe. 3 szoba-összkomfortos, központi fűtéses, 2 ga­rázsos családi ház el­adó. Pécs, Kapács utca 25. Jakab Sándor. Eladó két szobás, 50 m-'-es szövetkezeti lakás 13 ezer Ft m-’ 4- OTP- átvállalással. Érdeklőd­ni: Pécs, Egri Gy. út 124., fszt. 2. sz. alatt. Szombat, vasárnap 15— 17-ig­________________ E ladó Pogányban, 2/3- részben kész családi ház. Beszámítunk bár­hol másfél szobás ta­nácsi panellakást. Ér­deklődni mindennap 16 óro után. Pécs, Perczel u. 11., magasföldszint Sebestyénék. KÓSTOLJA MEG ON IS AZ ERDÉLYI KURTOSKALACSOTI Pécs, Rákóczi u. 16. (Rét u. sarok.) Eladó nagyképernyős színes és fekete-fehér tv-k, P—126-os önindí­tó és rádióhoz OIRT— CCIR hálózati konver­ter. Telefon: 41-968, 18 óra után.________________ JVC HRO 150 E video­magnó reális áron el­adó. Telefon: 41-691. Átlagosnál hosszabb, jó állapotú heverő eladó. „2 méter" jeligére i Hunyadi úti hirdetőbe. Használt mosógépek, centrifugák, varrógépek, hűtőszekrények, robot­gépek, háztartási és barkácsgépek, gyer­mekkocsik, kerékpárok, videojátékok, tévéjáté­kok, híradástechnikai cikkek, rádió, televízió, magnetofon, hangfa­lak, videomagnó, vi­deókazetták, kazetták, vétele-eladása. A—Z/ BÉTA használtcikk-ke- reskedés. Pécs-Kertvá- ros, Hajdú Gy. u. 44— 46. Lila ABC-től 200 m. Telefon: 12-025. Kizáró­lag 18 óra után. öz-pincs törpekutya kölykei eladók. Pécs. Sarohin t. út 37. Erdő­Elszállítható pavilon olcsón eladó. Villany van. Telefon: 18-293. Antik ebédlőqarnitú'a eladó. Lánycsók. Aradi u. 33. ___________________ V olga személygépkocsi eladó. Bővebb informá­ciót a 24-257-es tele­fonon, 17 óra után. Török. Kettő bekocsizott sza­már eladó. Mohács, Bajcsy-Zs. u. 62. VEGYES Vizűm. Teréz u. 5. Te­lefon: 22-845. Munka­napokon 8—17 óráig. »TELEFON: 29-359« KENGURU-TEHERTAXI» Ruhaipari technikus bu­tikosnak, vásározóknak, GMK-nak stb. szerkesz­tést, szériázást és inter­lock géppel bedolgo­zást vállal. „Riccar lock” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. TV-JAVlTÁS HELYSZÍNEN. NÉMETH. TELEFON: 17-757. Kárpitozott garnitúrák felújítását, párnázott ajtók készítését rövid határidővel vállalja, szállítással együtt az „Ipszilon” szakipari GMK. Pécs, Major u. 2. (Felsővámház utcá­ból nyílik.) TEHERTAXI 41-777 Televiziójavitás, felújí­tás. Szilágyi Péter, Pécs, Pósa L. u. 25. Telefon: 30-046. SZÁLLÍT. KÖLTÖZTET. Telefon: 29-380. Földmunkát, betonozást, bontást vállalok. Meg­rendelhető: Telefon: 19-423. 24-897 A\f\ Nk TEHERTAXI Festés, mázolás, tapé­tázás árkedvezménnyel megrendelhető, a Pécs, 10-169-es telefonon, Siklós: 861-es számon. Közületnek, intéz­ménynek szintén. fKoroRa~i Tekertayi lltO-85Lal Szőnyeg, bútorkárpit speciális gépi tisztítása nyugati vegyszerekkel. Garancia! Telefon: 23-920. 1 - 10 t TEHERTAXI OBI1 - S9* FIX BILLENŐS DARUS Fregoli fából, mű­anyagból, szögbelövő:;, panelfúrás, előszobafol minden méretben meg­rendelhető a 11-166-os telefonon. Várhelyi. Költöztetés, bútor-, zongora- és páncél- szekrény-szállitás szakképzett szállítókkal ÁRENGEDMÉNNYEL. Telefon: 28-512. Fregoli, panelfúrás, szögbelövés megren­delésre: lakberendezé­si tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094. — Roczkó._________________ K ulcsmásolás, gázön- gyújtótöltés azonnal, felirat-, névtáblakészí­tés megrendelhető. Pécs, Salloi u. 23. BILLENŐS TEHERTAXI 28-207-es telefonon. BETON, KŐ, SÓDER RENDELÉSÉT üzenetrögzítő veszi fel. Viz-, fűtésszerelést vál­lalok közületeknek is. Telefon: 71-010. Eltartási szerződést köt­ne középkorú pécsi, vagy Pécs környéki, idős, egyedülállóval, vagy házaspárral. „Köl­csönös segítség” c 240919 jeligébe a SaIlai utcai hirdetőbe._________ K omplett szolgáltatás Mindennemű villanysze­relést, csempézést, víz-, gázfütésszerelést, szo­bafestést, mázolást, parkettázást, csiszolást, PVC padlóragasztást OTP-ügyintézéssel vállalunk. Közületeknek is. Telefon: 24-399, 22-233, 22-779, 31-613. Nagytakarítás, pipere­takarítás, ablaktisztítás, kárpit-, szőnyeg-, tapé­tatisztítás. Nyílászárók javítása, szigetelése. Magánosoknak és kö­zületeknek. „Precíz" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Dolgozókat felvesznek A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat közgazdasági középiskolai végzett­séggel és mérlegképes könyvelői tanfolyammal rendelkező kontírozó- könyvelőt keres. Perspektíva. Jelent­kezni lehet: a személyzeti és okta­tási osztályon, Pécs, Rákóczi út 55., I. 22. (065774) A PÉCSI Autójavító Kisszövetkezet autófényező munkatársat vesz fel. Jelentkezni lehet: Pécs, Diósi u. 49. Karosszéria művezetőnél. (2652) A CENTRUM Aruház felvesz szak­képzett eladókat és takarítónőt. Je­lentkezés: Pécs, Kossuth L. u. 7. Munkaügyi osztály. (065786) REDŐNY-, reluxakészitő kisiparos gyakorlott üzletkötőt felvesz. „Főál­lás is" jeligére a Hunyadi úti hir­detőbe. (17407) Áramszünet lesz április 13—17-ig Kökényben, a Kossuth u., Petőfi út, tsz baromfitelep területén naponta 7— 16 óráig. Áramszünet lesz április 13-án és 17-én naponta 7—15 óráig Pécs, Ká­roly tér, Kórház tér, Selmecz u., Kórház u.. Károly u., Zöldellő u.. Gödör u., Debreceni M. u., Fló­rián u., András u., Sétatér u. által határolt területen. Áramszünet lesz az llku Pál u. 53—59-ig és 20—26-ig, április 17-én, 8— 10 óráig. Áramszünet lesz április 13—15-ig naponta 7—15 óráig Pécs-Somogy, Bányatelep, Somogy u., Iparos u., Kőbánya u., Széna u., Pernecker u. által határolt területen. Áramszünet lesz f. hó 16-án és 17- én 8—15 óráig Kővágószőlős és Cserkút községekben, valamint a Kővágószőlősi tsz telephelyén. Áramszünet lesz f. hó 15-én és 16- án 8—15 óráig, Pécsett, a dr. Mün- nich F. u. 22. és 24. sz. épületek­ben. A Ságvári Művelődési Ház magá­nyosok Klubja április 18-án, szom­baton 19—05 óráig „Tavasszal kell a szerelem" címmel műsoros bált rendez. Zene: nagyárpádi Ritter zenekar. „A DÉDASZ Pécsi Üzemigazgató­sága bejelenti, hogy az alábbi léte­sítmények elkészültek és 1987. ápri­lis 15-én feszültség alá kerülnek: — Bogád, Cser-dűlő hálózatbővítés; — Pécs, Kertváros református temp­lom 1 kV-os földkábel. Jelzett időponttól a villamos be­rendezések és vezetékek érintése életveszélyes és tilosl" MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Harmadik Színház: Pisti a vérziva­tarban (du. 4 és este 7 óra). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: A magyarok ősi csillagos ege (15.30). FILM Petőfi: Hojn-ali háztetők (4, 6, 8). Kossuth: A tuareg bosszúja (10, 12), Az álarcos lovas legendája (2, 4), Idő van (6, 8). Park: A tuareg bosszúja (4, 6, 8). Nevelési Központ: Nincs kettő, négy nélkül (4, 6, 8). Ifjúsági Ház: LuTa (3), Genaszterek klubja (5). Jósze­rencsét: Elpidio Valdes (f6). Komló, Zrínyi: Valaki figyel (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Mackenna aranya (5). Mohács: Szemünk fénye (6), Az elnökasszony (8). Szigetvár: Földrengés (6. 8). Siklós: Lutra (5), Kék villám (7). Beremend: Londoni randevú (f8). Bólv: Három férfi, eqv mózeskosár (7). Dunaszekcső: Szikét kérek! (f8). Harkány: Sárga Haj és Arany Erőd (7). Máqocs: Gengszterek klubja (7). Pécsvőrad: Montreali bankrablás (7). Sásd: Véatelen történet (6'. Sellve: Talál­kozás és búcsú (7>. Szentlőrinc: Faészséoes erotika (7). Villány: Pie- done Afrikában (7). RÁDIÓ KOSSUTH^ RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Mű- sorismer.etés. Kb. 8.15: Mai progra­mok. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: A hét köl­tője: Nagy László. 10.45: Lehár Fe­renc saját műveiből vezényel. 11.00: Bioritmus. 11.20: Gulyás László. 11.28: A száz százalékos nő. X/8. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Házunk tája. 13.C0: Klasszikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: Verbunko­sok, katonadalok. 14.39: Riport. Mé­szöly Miklós hanqjátéka. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Mozgásterek. 15.30: Kórusainknak ajánljuk. 16.05: Neked szól! 17.00: Eco-mix. 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal 41/14. 18.10: Műsarajánla*. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Könyvújdon­ságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Rádiónapló. Bérstop. 20.20: Nóták. 21.00: Egy óra Németh Marikával. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Rendezte: Kőváry Katalin. Sam Shepard hang. játéka. 22.57: Régi híres előadók felvételeiből. 0.10: Éjfél után . . . PETŐFI RADIO 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor. 8.05: Népdalok, néptáncok. 8.50: Délelő'.ti torna. 9.05: Napközben. 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Vi­lágújság. 12.00: Hírek németül, oro­szul, angolul. 12.10: A Szófiai Fú­vószenekar Ruszev műveiből játszik. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Magyari Imre népi zenekara játszik. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Slá­germúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. Közben 15.05: Reklám. 16.00: Rek­lám. 16.05: Hangos képrej'.vény. 16.58: Műsorismertetés. 17.08: Új­donságainkból. 17.30: ötödik sebes­ség. 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Magyar tájak dalaiból. 19.30: Sport­világ. 20.00: Apróhirdetések. 20.05: Minden hangra emlékezem. 21.05: Túl a nyersanyagok korán. II. rész. 21.35: „Velem is mindig történik valami". Somogyi Pál írásai. 22.30: Sanzonpódium. 23.20: Esti dallamok. 0.15—4.20: Éjfél után . . . HARMADIK MŰSOR 5.55: Rákóczi-induló. 6.05: Muzsi­káló reggel. 8.05: Műsorismertetés. 8.07: Időszaki kiállítások. 8.10: A XX. század zenéjéből. 9.10: Népdal- feldolgozások. 9.53: Teaj'ler Gábor hangversenye. 10.54: Berlioz: Faust elkárhozása. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Aranyifjú. Hunyadi Sándor írásának rádióváltozata. 14.05: A kamarazene kedvelőinek. 14.56: Te­resa Zylis-Gara operaáriákat énekel. 15.30: Zenekari muzsika. 16.26: Dub- rovay László műveiből. 17.00: Isko­larádió: orosz nyelv kisiskolásoknak. 17.30: A Bireli Langrane—Larry Coryell—Miroslav Vitous trió játszik. 17.45: Schumann: Szimfonikus etű­dök. 18.20: A hét zeneműve. Glinka: Iván Szuszanyin. 18.30: Műsorismer­tetés. 19.05: Két hangon József At­tiláról. 19.35: A Liszt Ferenc kama­razenekar hangversenye. Kézben 20.20: Verseny. Szakonyi Károly hangjátéka. 20.40: A hangverseny­közvetítés folytatása. 21.25: Romanti­kus dallamok. 22.00: Otelló. Rossini operája. Részletek. é22.53: Zenei panoráma. PÉCSI RADIO 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúkól. 17.30: Műsor- ismertetés, aktuális témák, könnyű­zene. 18.00: Híreit, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjé­ből. 19.05: Német nemzetiségi mű­sor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.30: Elmulasztották, nézzék meg! 16.00: Jó napot, sport! 16.45: Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Grimm-mesék. 17.45: Játékos dolqck. 18.00: A ‘ermészet és az ember. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-Kalendárium. 19.10: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19 30: Tv- naoló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Milcinski: Gonosztevők. Drá­ma. 20.45: Kü'*öldi dokumentum­sorozat. 21.45: Tv-napló. 22.10: Vi­deozen«. 22.55: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 16.30: Téli alkonyatban. 18.45: Záqrábi körkép. 19.15: Műsorkiegé­szítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Párhuzamosok. 20.30: Kis koncert. 20.45: Tegnap, ina, hol­nap. 21.05: Házi mozi: A paradi­csom gyermekei. Francia film. II. rész, 22.35: Tudományos graffitók.

Next

/
Thumbnails
Contents