Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-08 / 66. szám

Kosa ras-repot«* Rájátszás Háromszázhatvan mérkőzést játszottak összesen a kosárlab­da NB I. első felvonásában, a rájátszás több csapatnak pén­teken már el is. kezdődött, A férfiaknál a mostani nyi­tófordulóban a Baja erőnyerő. A pihenője után a Bp. Honvéd —Videoton mérkőzés győztesé­vel kerül össze. Ha akkor nyer a pároscsatában, akkor a baj­noki címért, ha veszít, a bronz­éremért léphet pályára. Oda­visszavágó alapon két győze­lemig megy a játék. Ha csak a harmadik összecsapás dönt, akkor az ott lesz, ahol az első volt. — Nem akarunk mindenáron bajnokok lenni, dobogós he­lyezés a célunk. Kedvező hely­zetben vagyunk, mert mindig Baján dől el minden. A közön­ségünknek eddig is sokat kö­szönhettünk, biztosan fergete­gesen biztatnak bennünket a számunkra március 22-én kez­dődő rájátszás során is - nyi­latkozta Csuvár Zoltán, a BSK ügyvezető elnöke. A második kategóriában nyolc együttes van, a legjobb négy az új bajnokság A-cso- portjába jut.- A papírforma szerint ne­künk, élenállóknak lel kell jut­nunk — mondotta ilj. Szittya Imre, a dombóváriak edzője. — Ehhez szerintem három győzelem elég. Fel szeretnénk kerülni, ezt nem titkoljuk. Bí­zunk benne, hogy sikerülni is fog.- A négy hazai mérkőzésün­ket meg kell nyernünk és egyet idegenben is ahhoz, hogy fel­juthassunk az A-csoportba. Persze, sok függ attól, hogy a riválisok hogyan szerepelnek. Abban reménykedem, hogy mi­vel az erősebb csapatok ellen jobban megy a játék a fiúk­nak, ez most is leldobja őket - hallottuk Czéh Lászlótól, a PVSK szakvezetőjétől. A rájátszáson a bemutatko­zás sem a Dombóvárnak, sem a PVSK-nak nem sikerült. Mind­kettő idegenben kapott ki. A harmadik „kalapban" hat csapat van, ezek (SÁÉV, AIP Olajbányász, Hódmezővásár­hely, AR Építők, Nagykőrös, Táncsics SE) az NB l-ben való bennmaradásért küzdenek. A nőknél az elitet alkotó hatosban benne van a PVSK is, amely a rájátszás nyitá­nyán pihenhet, mert erőnyerő.- Utána a BSE-Bp. Sparta­cus mérkőzés győztesével ját­szunk, itthon lesz az első mér­kőzés. Bajnokin még sohasem vertük meg a BSE-t. Ha vere­séget szenvedünk tőle, akkor a 3. helyért léphetünk pályára. Benne van a csapatomban a dobogós helyezés, talán össze is jön. A rájátszásra rövid bé­csi túrán is készülünk, ott még begyakorolhatjuk azokat a fi­gurákat, amelyeket a BSE ellen sikerrel alkalmazhatunk - mon­dotta Varga Ferenc, a PVSK edzője. Az új bajnokság felsőházá­ban még négy szabad hely van a nőknél is. A feljutásra pá­lyázhatnak a zalaegerszegi és a szekszárdi nők is. A sport nyugatnémet milliomosai Az NSZK-ban megjelenő „Stern" című lap cikket közölt a sport nyu­gatnémet milliomosairól. A legma­gasabb évi jövedelemmel rendelkező versenyzőket és edzőket rangsorol­ták. A lista élén — toronymagasan — a kétszeres wimbledoni bajnok teni­szező, Boris Becker áll. Helyzete a rangsorban nem meglepetés. Világ- viszonylatban is a legjobban fize­tettek közé számit. Becker tavaly 22 millió márkát keresett — ebből még adóznia kellett. A nem jelen­téktelen pénzdíjak (8,5 millió) mel­lett bevételeinek legfőbb forrásába reklámszerződések jelentették. Mil­liókat hoz számára a Coca Colával, a Deutsche Bankkal, a Phillips :ég- gel, a Springer konszernnel, az Ebel- gyárral, s - mindenekelőtt - a Pu­mával kötött megállapodás. Becker a Pumától olyan csillagászati össze­geket „zsebel be", hogy azok még az argentin Maradonát is felbőszí­tették. A világbajnok játékos Becker- hez hasonló jogokat követel a Pumától. — Maradonával tárgyalunk, de ez, úgy érzem, nagyon sokba kerül majd nekünk — mondta a Puma sajtószó­vivője. — Boris nagyon „felverte" az árakat, s most a többiek is vérsze­met kaptak. A „milliomos ranglista" második és harmadik helyén nemzetközileg kevésbé ismert sportolók állnak. Ä díjugrató Paul Schockemöhle 10 mil­lió márkát keresett tavaly, de ő az egyetlen a listán szereplők közül, akinek nem pénzdíjak és reklám- szerződések jelentik bevételeinek javát. Schockemöhle nemzetközi hírű lótenyésztő, az állatok forgalmazása busásan jövedelmez. Utána a gol­fozó Langer következik, de már lé­nyegesen kisebb összeggel. Az aktív labdarúgók hátrább szo­rultak, a legelőkelőbben rangsorolt Karl-Heinz Rummenigge csak hato­dik. Az edzőknél a nyugatnémet labdarúgó válogatott szakvezetője, Franz Beckenbauer a rangelső, ösz- szesítésben csak ötödik. A milliomosok listája (adózás előtti jövedelmek): 1. Boris Becker (teniszező) 22 millió márka, 2. Paul Schockemöhle (díjugrató) 10, 3. Bernhard Langer (golfozó) 4,5, 4. Steffi Graf (teniszező) 3, 5. Franz Beckenbauer (labdarúgó, edző) 2, 6. Karl-Heinz Rummenigge és Bernd Schuster (labdarúgók) 1,4-1,4, 8. Claudia Kohde-Kilsch (teniszező) és Karlheinz Förster (labdarúgó) 1,2— 1,2, 10. Pierre Littbarski (labdarúgó) 1.1. A szaltózó fogorvos ismét gólkirályjelölt Legutoljára szerdán, a ju­goszláv tv-n keresztül cso­dálhattuk meg Hugo Sanchezt, a Real Mad­rid labdarúgó­ját. A Crve- na Zvezda— Real mérkő­zésen két gólt rúgott, igaz, egy 11-est is kihagyott. A 29. évé­ben ''járó, 167 cm magas, 71 kilós mexikóinak fogorvosi végzettsé­ge van, a protézisek specialistája. Madridban valóságos presztízs- kérdés, hogy az ember a Real kö­zépcsatáránál csináltassa a pro­tézisét. Mert ha Madridban van, mindennap 14 óra után a mezét átváltja fehér köpenyre. Ot-hat évvel ezelőtt, még a me­xikói Universidad nevű csapat tagjaként kérte akkori edzőjét, a jugoszláv Bora Milutinovicsot, hogy a bátyján keresztül olasz, francia, spanyol vagy jugoszláv klubot keressen neki. Biztosan tudja: felajánlották például a ju­goszláv Zvezdának, a Partizánnak és a Dinamo Zágrábnak is, de egyik egyesület sem vette komo­lyan a névtelen mexikóit. Aztán később valahogy átkerült Európába, az Atletico Madridhoz. Itt hónapokig nem játszott, de közben ostromolta a Real elnö­két, hogy vegye át. Amikor a spa­nyol bajnokság gólkirálya lett utána az Atleticónál, a Real már harapott rá. Egy kalap pénzt ka­pott a Reáltól, még azt a kíván­ságát is teljesítették, hogy a szer­ződést az Atlanti-óceán felett egy repülőgépen írhatta alá Mad­rid és Mexikóváros között, vala­hol a fellegekben. Minden elért gól után Sanchez örömében szaftokat ugrik. A já­ték közben egyébként is nyaktörö mutatványokra hajlamos. A nővé­re a hazája tornászválogatottjá­nak volt a tagja, tőle tanulta eze­ket a figurákat. Képes volt órákat gyakorolni 18 esztendős korában a női válogatott edzésein a szói­tokat. Hugo Sanchez most 22 góllal vezet a spanyol góllövőlistán, va­lószínűleg harmadszor is gólkirály lesz. Pedig ez csak olyan kiváló­ságoknak sikerült eddig, mint Gento, Puskás és Di Stefano. Beszélgetés II ezer méter magasban ■ ■ Puskás Öcsi nincs kibékülve a bírókkal Osztói ott folyttttja, ahol tóbbef kereshet- HaWanéves, de 28-nak érzi magát Ritkán adatik meg, hogy 11 ezer méter magasban készít­het interjút az ember. Az még ritkábban, hogy olyan neveze­tes személyiséggel, mint ami-. lyen a legendás hírű futballis­ta, Puskás öcsi. Vele a Buda­pest-Madrid közötti repülőjá­raton hozott össze a sors. A MALÉV-gépen, valahol a Pire- neusok felett készséggel állt rendelkezésre. Addig ugyanis nehéz lett volna beszélgetni vele, hiszen hol ide, hol oda ült a repülőn: mindenütt volt ismerőse, mindenhol szót akar­tak váltani vele. Még a pilóta­fülkében is.- Mit keresett Pesten?- Az Adidas-bolt megnyi­tására hívott meg Horst Doss­ier, az Adidas főnöke. Az ap­jához, a cég alapítójához ré­gi barátság fűzött, de jóban vagyok a fiával is, Horsttal. Két napot időztem Pesten.- 'Most hol edzősködik?- Jelenleg sehol. Para- guayban voltam legutóbb, négy hónapig edzősködtem ott, a legnépszerűbb klubnál. Novem- /ber végén jöttem el onnan, a bajnokság végén. Már nem le. hetett többet kihozni a csa­patból, ezért nem hosszabbí­tottam meg a szerződésemet. Most pihenek. Lehet, hogy hol­nap telefont kapok valahon­nan és akkor menni kell ed­zőnek. Mindenesetre csak az ősztől szeretnék újra a kispa- don ülni.- Hol?- Van több ajánlatom, az dönt, hogy hol lehet többet ke­resni. Hívnak Görögországba, Belgiumba és Spanyolország­ba.- Sokszor, sok helyen szidja a játékvezetőket. Miért?- Mert megérdemlik. Na­gyon sokszor elrontják a hu- szonvalahány futballista és az őket néző több ezer szurkoló szórakozását. Persze, szerintem nem csak a biró a hibás, ha­nem az is, aki levizsgáztatta játékvezetésből.- És mi a legtöbb bűnük a biróknak?- Sok van, ezek közül az egyik legnagyobb: hagyják, hogy a játékosok sérülést szín­lelve hosszú ideig fetrengjenek a pályán. Volt olyan spanyol bajnoki meccs, amelyen össze­számoltam: összesen 30 percig állt a játék, mert mindig fet- rengett valaki a füvön. Hogy lehet ezt megengedni?- Állítólag nincs kibékülve a mai labdarúgókkal a tudásu­kat illetően sem . . . Puskás Öcsi a magyar—brazil mérkőzés előtt a Népstadion­ban Szabó Géza felvétele- Hol vannak azok a régiek­től? A mostaniaknak talán azt is meg kell mutatni, hogyan kell felhúzniuk a focicsukát. A spanyol futball legalább olyan rossz, mint a másik. Holnap lesz a spanyol—angol barát­ságos mérkőzés Madridban. Egy ötöst kapnak a spanyolok. (Csak négyet kaptak - a szerk.)- Mikor volt a labdával dol­ga legutóbb Puskás öcsinek?- A múlt héten. Hetente két­szer össze szoktunk jönni a Real Madrid-öregfiúkkal. Dél­után 4-től 6-ig futballozgatunk, di Stefanoval, Hector Riallal és a többiekkel. Húszon felüli szokott lenni a létszám ezeken az edzéseken.- Mikor akar nyugdíjba vonulni, azaz felállni a kispad- ról?- Két hónap múlva leszek 60 éves, de úgy érzem ma­gam, mintha 28 lennék. Az ed. zősködés ol/SYi betegség, amit nem lehet meggyógyítani. Vagyis aki egyszer belekós­tolt, az sokáig akarja ízlelget­ni. Addig leszek edző, amíg menni tudok. Ugyanúgy hajtok, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt. Csakhogy most már azért te­szem, hogy a 12 és 14 éves lányunokáimnak mindenük meglegyen. Horváth László Búcsú 25 év után Huszonöt éves elnökségi tagság után Páldi Ede elkö­szönt az MLSZ játékvezetői bizottságától. Budapesten, a Volga Szállóban rendezett búcsúztatón többeknek az volt a véleménye, hogy maradjon még közöttük, segítsen to­vábbra is a fiatal játékveze­tők nevelésében. Az elmúlt negyed évszázadban ugyanis ez volt az elsődleges felada­ta a JB-ben és olyan játék­vezetőket fedezett fel és egyengette az útjukat, mint Palotai Károly, Körös László, Győri László. Tulajdonképpen még ma­radhatott volna, ő határozott így, mert belépett a hetvene­dik évébe és munkája rend­szeres heti elfoglaltságot je­lentett számára a fővárosban. Marasztalták azért is', mert a hetven évéből könnyen le­tagadhatna tízet. Ezért úgy búcsúzott, hogy ezt ne te­kintsék teljes elszakadásnak, ellenőrként ott lesz hétvége­ken a pályákon. Játékvezetőként is egyéni­ség volt, Dél-Dunántúlon a legjobbak 'közé tartozott a negyvenes évektől a hatvanas évek elejéig. A PVSK labda­rúgója volt és egy súlyos sé­rülés miatti kényszerszünet­ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot. Kora miatt egy ideig csak ifjúsági meccseket vezethetett és egy váratlan beugrás indította el szépen ívelő pályáját. Méq 1941-ben történt, hogy a DVAC—Buda­pesti LK mérkőzés bírája nem érkezett meg. A pesti csapat vezetője azt kérte, hogy az ifik találkozóján bíráskodó Páldi Ede vezesse le a mér­kőzést. Az ellenőrök úgy fo­galmaztak a 90 perc után, hoqv nem okozott csalódást és 1943-ban már hivatalosan is az országos keret tagja le­hetett. A háború egy rövid időre félbeszakította a játékvezetői pályát, de 1946-ban már is­mét fújta a síoot és méq az év decemberében bemutatko­zott az NB l-ben. 1962-ig ve­zefett az élvonalban, és csak azért kellett akkor visszavo­nulnia, mert betöltötte a 45. évét. Abban az időben ugyanis a felső korhatár 45 év volt az NB l-es bíróknál. Közben négy évig a FIFA-ke- retnek is tagja volt, járt csak­nem valamennyi európai or­szágban. A 16 éves NB l-es működés alatt többségében közmeg­elégedéssel bíráskodott. Ter­mészetesen ő sem volt kivé­tel, neki is voltak olyan mécs­eséi, amit jobb elfelejteni. De aki játékvezetésre adja a fejét, annak ezzel számol­nia kell. Szerencsére a fut- ballbírók is úgy vannak, hogy a visszavonulás után csak a szép meccsékre emlékeznek. Amikor 45 évesen befejezte a játékvezetést, azonnal be­választották az MLSZ JB-be és rábízták az utánpótlás al­bizottság vezetését. Éveken keresztül vezette a játékveze­tők edzőtáborozásait is. Az utóbbi időkben összevonták az utánpótlás és az ellenőri albizottságokat, ezt is irányí­totta. Ténykedését kormány­kitüntetéssel is elismerték. A búcsúztatáson érthetően elérzékenyült s amikor átvette a játékvezető társak ajándé­kát, azt mondta, ez a búcsú nehezebb számára, mint a nyugdíjazása volt 44 éves munkaviszony után. Hiába, a játékvezetők eay külön vilá- qot képviselnek, megszállot­tak a szó pozitív értelmében. Megszállottság nélkül uavan- is nehezen lehetne ellátni ezt g kissé hálótlgn. de nélkülöz­hetetlen feladotot. Páldi Ede hivatalosan el­búcsúzott egy feladattól, de a játékvezetőktől sohasem tud. Ezért is vállalta, amíg képes lesz rá, ottjesz a lelátón el­lenőrként. Szombaton a PMSC—Újpesti Dózsa játék­vezetőjét ellenőrizte. Egy-iksz-kettö A HDN totó- tippjeit a 11. já­tékhétre Werem- bek Ferenc nyug­díjas, pécsi la­kos, a meszesi totózó törzstagja állította össze. 5. Nürnberg—Frankfurt. Tipp: 1, x. 6. Bielefeld-Aachen. Tipp: 2, 1. 7. Salmrohr-Stuttgarter Kickers. Tipp: x, 2. 8. Aschaffenburg—Freiburg. Tipp: 1, 2. 9. Brescia—Milan. Tipp: x. 10. Internazionale—Juventus. Tipp: A 11. hét tippjei: 11. 12. Napoli—Roma. Tipp: 1, Verona—Fiorentina. Tipp X. : 1. 1. 2. 3. 4. Dunaújváros-Vasas. Tipp: 2, x. Bp. Honvéd—Pécs. Tipp: 1. Dortmund-Mannheim. Tipp: 1. 1. FC Köln—Bayern München. 13. 1 Lazio-Cremonese. Tipp: 1, x. Tipp : 2, x. 14. Taranto—Pescara. Tipp: X.- Kőműves,- fűtés- szerelő,- parkettás és- csőszerelés­ben jártas lakatos szak­munkásokat felveszünk Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Tímár u. 23. j A vágósertések minőségének Javulása több jövedelem a termelőknek! Ez elérhető kiváló minőségű apaállatokkal: már megrendelhetők DUROC nagy fehér hollandi lapály tenyészkansüldők a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnál. LEVÉLCÍM: sertéskereskedelem és szaktanácsadás, 2943 Bábolna. Telex: 27-211 Telefon: (34) 69-111, 69-333 vasárnapi 7

Next

/
Thumbnails
Contents